“Szívatás!” bővebben

"/>

Szívatás!

Bicskanyitogató álhír terjed Döbrögi és Koncz Zsuzsa nevével, nehogy megossza

Ismét az érzelmeket felkorbácsolni próbáló álhírt terjesztenek ismeretlenek Orbán Viktorral a főszerepben, melynek tartalma szerint a kormányfőt senki nem kritizálhatja büntetlenül. A “cikk” Koncz Zsuzsa és Bródy János új dalához kapcsolódva született.

Csak nemrég jelent meg Koncz Zsuzsa, valamint Bródy János, a magyar zenei élet két meghatározó személyiségének vadonatúj dala, egy álhírek terjesztésével foglalkozó oldal pedig máris lecsapott rá: a szöveget alaposan kiforgatták az ismeretlenek, de úgy, hogy a vonatkozó “hírbe” még Orbán Viktor miniszterelnököt is belekeverték, hogy biztosan célt érjenek vele.

Az álhír készítői a Ne mondd (hogy nincs remény) című alkotást kormányellenes dalnak nevezik, amely már a Fidesz szemét is szúrja. A cikk tartalma szerint a nagyobbik kormánypárt feljelentéssel fenyegette meg Bródyt és Konczot az alkotás miatt, a kormányfő pedig külön “nyilatkozatban” üzent nekik:

MINDEN TŐLEM TELHETŐT MEGFOGOK TENNI AZÉRT, HOGY ELNYERJE MÉLTÓ BÜNTETÉSÉT AZ, AKI RÁGALMAZTA SZEMÉLYEM ÉS A KORMÁNYT, HISZEN…

– így a vonatkozó rész Orbán Viktortól, amely tehát nem igaz.

A bicskanyitogató, egyértelműen az érzelmek befolyásolására játszó írás érdekessége, hogy készítőik ezúttal semmit nem bíztak a véletlenre: az egyik ismert magyar bulvárlap, a Blikk Rúzs nevű rovatának nevét felhasználva terjesztik, hátha ezzel is csökkenteni tudják a lebukás esélyét.

A cikk más téren az álhírektől megszokott elemekkel van tele:

  • a helyesírás katasztrófa,
  • kis- és nagybetűk gyakori váltakozása jellemzi,
  • és persze a szövegtörzs körül rengeteg reklámblokk látható.

Az átverés ettől függetlenül a trükkösebb álhírek közé sorolható, a megírói ugyanis olyan mondattal zárják le, amely (szinte) garantált megosztásra sarkallja az olvasót – akkor is, ha az orbáni politika híve, és akkor is, ha az ellene szavazókhoz tartozik. A kamuhír mostanra több oldalra is felkerült,

az egyiken már csaknem 4000-en osztották tovább.

A körmönfontan megírt szövegek és Orbán Viktor nagyképű politikusként történő beállítása gyakori fegyvere a hasonló, hazugsággal teli cikkek készítőinek. Legutóbb a kigyulladt Notre-Dame-ról, aztán pedig a nyugdíjakról, illetve annak korhatáráról gyártottak le ugyanilyen, főleg pénzszerzésre kitalált írást. Az ugyanis, aki megnyitja ezeket a tartalmakat, netán az oldalon elhelyezett reklámokra is rákattint, szinte biztosan bevételhez juttatja az álhírgyárosokat – úgyhogy ne tegye. Se most, se később.                                                                                                             (HVG)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Ám ha lúd! – hát legyen kövér! Lovagina Novák Kotkoda IS terítékre került:

TV2-FRISS.COM
Novák Katalinnál betelt a pohár: “Akik továbbra is támadni fognak a Facebookon arra számítsanak, hogy…” Amint azt néhány hete megírt…
Természetesen ez is úgy hülyeség már első látásra ahogy van, de hát…- műxik a dolog!
Lehet haragudni Döbrögire és hordájára! Vagy bármelyikre, vagy bárkire – bármire! Lehet útálni, sőt gyűlölni is lehet! Lehet USZÍTANI is!
De ha még joggal FÖLTÉTELEZHETŐ IS a hírbe hozottakról bármiféle aljasság is, KONKRÉT BIZONYÍTÉKOK NÉLKÜL bárkiről is tényként állítani vérlázító dolgokat…- ÁLNÉVEN – több mint hülyeség. Bűn! Arról nem is szólva, hogy a hírek kiagyalói lesüllyednek a döbrögista patkánymédia szintjére!
De ha már itt tartunk: Mivelhogy időről – időre MINDENFÉLE TUDHATÓ KÖVETKEZMÉNY NÉLKÜL látnak napvilágoot az ilyen ordenáré írások, AKÁR MÉG ANNAK A GYANÚJA IS FÖLMERÜLHET, hogy támogatott dologról van szó! Hiszen utána rögvest megkezdődik a szerecsen fürdetése. Ami során gyorsan kiderül, hogy ÁRTATLANOK ŐK, MINT A MA SZÜLETETT BÁRÁNYKÁK!
Mindazonáltal hasznos útmutató lehet a HVG listája: Ha kíváncsi, mely oldalak verik át rendszeresen, fussa át a listánkat: weboldalak, melyeknek soha ne higgyen el semmit.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com