“Az EU legversenyképesebbje…” bővebben

"/>

Az EU legversenyképesebbje…

“Nem volt elég hely a budapesti kórházban, öt órán át utaztattak egy frissen műtött szívbeteg férfit

Öt órán át utaztattak egy frissen műtött szívbeteg férfit egy betegszállító autóban – erről a férfi egyik rokona számolt be az ‘1001 orvos hálapénz nélkül csoport’ közösségi oldalán.

Nem volt elég hely a budapesti kórházban, öt órán át utaztattak egy frissen műtött szívbeteg férfit

A műtét Budapesten történt de helyhiány miatt a beteget Balatonfüredre helyezték át. A betegszállító autó délelőtt 11-kor vette fel, majd a kocsi csaknem 3 órán át járta a várost további betegekért, és csak ezután indultak el Füredre. A járműben nem volt légkondícionáló, és szabad hely sem, így a csomagokat a betegek lábához szorítva szállították. A szívbeteg férfi rosszul lett az úton de a sofőr nem tudott neki segíteni. Végül Balatonfüreden azonnal megkezdték a kezelését.” – olvasható az atv.hu – n.

Az alábbi – ugyancsak mai – “egészségügyi” hír a 24.hu – ról:

“Bajban a Veszprém megyei kórházak, bezárt a mikrobiológiai labor

Nincs állami mikrobiológiai laborszolgáltatása július elsejétől a Veszprém megyei kórházaknak. Bezárt ugyanis a megyei kormányhivatalnál működő mikrobiológiai labor, ezzel kiesett a terület egyik nélkülözhetetlen járványügyi háttérszolgáltatása. (A szintén a kormányhivatalokhoz tartozó kormányablakoknál épp a múlt héten rendeltek el rövidített nyitvatartást Budapesten.)

– írja a Népszava.

Ez pedig komoly gond.

A labor kiesése veszélyezteti a biztonságos betegellátást. Az előírások szerint ugyanis a kórházban csak úgy kezdhetnek például antibiotikum-kúrát egy betegnél, ha a mikrobiológiai laboratóriumi vizsgálattal megvizsgálja milyen szerre érzékeny baktériumról van szó. Az intenzív osztályoknak is néhány óránként kell mintákat küldeniük, és a sebészetek munkája is csak a mikrobiológai laborháttér mellett biztonságos – emlékeztet a lap.

És mi a megoldás az állam szerint? Hát azt ajánlották a kórházaknak, hogy vásárolják meg a szolgáltatást a piacról, vagyis egy magáncéggel szerződjenek (a kórházfenntartó ajánlott is egy konkrét céget a kórházaknak), fizessenek neki a bakterológiai vizsgálatokért. Ezzel több probléma is van: azon túl, hogy az emberek fizetik a járulékokat, elvileg azért, hogy az állami egészségügy működjön, nem lehet csak úgy egy magáncéggel leszerződnie egy állami intézménynek, mert a megrendelés nagysága miatt előbb közbeszerzést kellene kiírni.

A lap megkereste az államot, hogy most mi lesz, kérdéseket tettek fel. Választ nem kaptak.”

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: “…az emberek fizetik a járulékokat, elvileg azért, hogy az állami egészségügy működjön…”

Ma már ez kevés! Haladnunk kell a korral! VISSZAFELÉ! Ma már nem elég csak fizetni! Egy magára valamit is adó kórházban van már kápolna! Tessék fohászkodni! (Meg fizetni!)

Meg tessék a Tízparancsolat szerint élni! Ne csak élvezkedésből álljon az élet! Elvégre keresztény nemzet vagyunk! A kereszténység védőbástyája!

De amúgy meg csak panaszkodni tudunk!

IMÁDKOZZUNK, ÖNMEGTARTÓZTASSUNK, FIZESSÜNK BŐKEZŰEN! OSZT MEGLÁSSUK: MINDEN JÓRA FORDUL!

 

“Az EU legversenyképesebbje…” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. A teljesen keresztény kormányunk hozzáállása az ún. egészségügyhöz:
    Isten dolgába nem szólunk bele!
    És ez a hivatalos álláspont, és kész!
    (by Bödőcs T.)

  2. A keresztény eszmeiséget hirdető kormányunk , nem ismeri azt az eszmét. De még a Tízpa-
    rancsolat szellemiségét sem . Ha ismernék, akkor az alapértékeknek a törvényekben és a társa-
    dalmi elosztásban kellene megjelenniük ! De az ellentétjük van jelen: a társadalmi egyenlőt-
    lenség és annak hozadéka a szegénység : mégpedig növekvő mértékben . Nos ennek semmi
    köze a ” keresztényi szeretethez”, az Isten előtti egyenlőséghez, … a könnyebb a tevének át-
    menni a tű fokán mint a gazdagnak bejutni a mennyországba ?! …. a kapitalizmusban a pénz
    ( mammon ) az úr, a pénz az elnyomás eszköze. Hiába harcoltak ellene -évezredek óta – okos,
    hithű emberek, a kapitalizmussal a gonosz -birodalma következett Magyarországon 1990 után.
    Itt az idő kitenni a STOP táblát !!!

    1. Nógrádban sikerült. Az 1%, az 1%! Ha, adó lenne, mehetne valamelyik egyháznak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com