“Észveszejtő meleg lehetett már kora reggel is a stúdióban!” bővebben

"/>

Észveszejtő meleg lehetett már kora reggel is a stúdióban!

Döbrögi: Az erő számít

Megejtette Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli rádióinterjúját a Kossuth rádióban. A miniszterelnök úgy látja, a V4-ek, benne Magyarország egyenrangú félként fog tárgyalni Németországgal és Franciaországgal. Beszélt a Hableány tragédiájáról is.

A rádióbeszélgetés a V4-ek csütörtöki rendkívüli találkozásával kezdődött, ahol a négy ország megegyezett abban, közösen lépnek fel az új uniós ciklusban. A riporter kérdésre, miért gondolja, hogy méltányolják a fellépésüket majd az EU-ban, Orbán azt mondta:

Nem gondoltuk, hogy méltányolják. Arra gondoltunk, érvényesíteni fogjuk.

Amikor fontos dolgokat kell elérni, az erő számít, mondta Orbán, de előtte azt mondta, a politika az egy udvarias műfaj. Szerinte a V4-ek gazdaságilag erősek, súlyuk meghatározó. „Elszoktunk mi ettől, itt van a puttonyunkban egy kisebbrendűségi érzés.” Egyenrangú félként fogunk tárgyalni a németekkel és a franciákkal, mondta.

Majd arról beszélt, a szóba jöhető jelöltek közül Manfred Webert és Frans Timmermanst nem támogatják a bizottsági elnöki székbe, bár a nevüket nem ejtette ki most, csak utalt rájuk. Szerinte 1-2 hét múlva pont kerülhet annak végére, ki lesz az EB elnöke, de ekkor sem mondott neveket.

Arról is értekezett Orbán, hogy az EP-választások után néhány kormány elhullik, néhány megerősödik, most is ennek az idejét éljük, ráadásul Európa is változik, „javára és hátrányára egyszerre.” Nem engedhetik – folytatta –, hogy a brüsszeli bürokraták irányítsák Európát, azt a tagállami miniszterelnököknek kell megtenniük.

„Soros Györgyöt és maffiaszerű hálózatát ki kell szorítani Európából” – mondta.
„Remélem, az néhány ember fejébe és állásába kerül, hogy kénye kedve szerint támadt nemzetekre” – ezt is Orbán mondta, ekkor is Timmermansra utalt.
Szólt a keresztény kultúra védelméről és a tagállamok gazdaságpolitikájának függetlenségéről is. „Nem akarjuk, hogy brüsszeli bürokraták álmodják meg, milyen adórendszere legyen Magyarországnak.”
A fent sorolt kritériumokat kell Orbán szerint teljesíteni az Európai Bizottság következő elnökének.

Elég régóta nyomom az ipart, hogy megtaláljam a megoldást.

Az EB után az Európai Parlament és az Európai Néppárt került szóba. Ők nem azokhoz a pártokhoz tartoznak, akik Brüsszelt képviselik Magyarországon – jelezte. Vannak ilyen pártok, olyanok is, akik európai egyesült államokat akarnak, itt a DK-ra utalt.

Hogy hová tartozunk, az másodlagos.

Azt mondta, megpróbálják megtartani olyannak az Európai Néppártot, hogy az a Fidesznek is jó legyen, ha ez nem sikerül, „akkor ott nekünk nincsen helyünk.”

Orbán Viktor korábban levelet írt a néppárti bölcseknek. „Nem tudom, nekik mit kell vizsgálniuk, volna ötletem, hogy mit vizsgáljanak Magyarország helyett, de azt itt nem mondom el.” Szerinte a Néppárt liberális szárnya megtámadta Magyarországot, ki akarnák onnan zárni a Fideszt, ráadásul a támadás az EP-választás előtt történt mindez, ami „rendkívül buta” lépés volt Orbán szerint.

Nem fogadom el, hogy idejönnek, és mint a lóvásárban, megvizsgálják a fogainkat. Ez egy ország.

Szerinte nem vizsgálatra, tárgyalásra van szükség.

A műsor utolsó harmadában a költségvetés is sorra került. „Óvatos duhaj vagyok, sok mindennek kell még javulnia, de kialakult egy érzés, hogy a dolgok tulajdonképpen jó irányba mennek. Mintha most elkaptuk volna fonalat.”

Amikor pedig a dolgok kezdenek jobban menni, meg kell védeni azokat, meg kell védeni a jövendő fejlődést. „Ebben a pillanatban az fenyeget minket, hogy a nyugati országok fejlődési üteme lassul. Ha ott rosszul mennek a dolgok, kétséges, hogy nálunk mehetnek jól.” Ezekre volt válaszlépés a gazdaságvédelmi akcióterv, amiről ITT olvashat bővebben.

A Hableány tragédiájával zárult az interjú, a kérdés az volt, hogy Orbán elégedett-e a mentési munkálatokkal.

Nem tudom, az a legjobb kérdés, hogy az ember elégedett-e, mert nem tudjuk visszaadni az elveszített életeket.

Sokat gondolkodott azon a miniszterelnök, miért rázta ez meg annyira az embereket. „Akik meghaltak, a vendégeink voltak. Most itt állunk, vendégszerető nép vagyunk, és most gyász van. Az országot mélyen megérintette a dolog.”

Fognak beszélni a dél-koreaiakkal, milyen emléket tudnának állítani az áldozatoknak. „Ez kulturális kérdés, majd akkor beszélünk erről, ha túl vagyunk a gyászon.” Végül beszélt a mentési munkálatokról is, büszkék lehetnek mindenkire, mondta. „Csupa nagyszerű tulajdonságot mutattak fel a mentésben részt vevők. Minden tiszteletet megérdemelnek és meg is fognak kapni a magyar kormánytól.”                                                                 (HVG)

Bal-Rad komm: “…egyenrangú félként fog tárgyalni Németországgal és Franciaországgal…”

(Észveszejtő meleg lehetett már kora reggel is a stúdióban!)

– Gondolja ő! De vajon elmondta ezt már a “partnereknek” is? Bár mint kiderül, ő CSAK ÍGY GONDOLJA! Sajnos viszont ha a vajda valamit gondol, az a potkányoktól hemzsegő médiája MÁSOK ÁLTAL IS ELISMERT TÉNYKÉNT vetíti a hívek felé. (Akik pedig ettől magukon kívül kerülnek a gyönyörűségtől!)

AKI OLYAT ÁLLÍT, HOGY A GYARMAT EGYENRANGÚ A GYARMATTARTÓVAL, AZ NEM A VALÓSÁGBAN ÉL!

Egyébiránt pedig csak hímölt – hámolt ma reggeli igekárogásán! MAJD MEGLÁTJUK! – aztán majd megmagyarázzuk, hogy ez igenis dijadal!

Tulajdonképpen ez a dolgai lényege!

“…Elég régóta nyomom az ipart, hogy megtaláljam a megoldást…”

– HATÉKONY QRMÁNYVETÍTŐ! Ez a megoldás! Oszt’ lophatnak kedvükre! Megy is ez egy darabig!

“…Nem fogadom el, hogy idejönnek, és mint a lóvásárban, megvizsgálják a fogainkat. Ez egy ország…”

– EKKORA HAZUGSÁGOT HARMINC ESZTENDEJE NEM HALLOTTUNK! Bár ővajdasága több alkalommal kifejtette:

Ráadásul azok a qrrva tények:

Viszont egy Nagy Titkot elárult ma Döbrögi.

A hajómentési TEK – komédiázás kapcsán a vajda Hajdúja beismerte, hogy ugyan hülyék voltak mindenhez, merthogy ilyesmit MÉG SOHA NEM CSINÁLTAK, de Döbrögi rohadtul meg van elégedve!

“…Csupa nagyszerű tulajdonságot mutattak fel a mentésben részt vevők. Minden tiszteletet megérdemelnek és meg is fognak kapni a magyar kormánytól.”

Jól sikerült a TEK – et népszerűsítő bemutató! (Bár ezzel néhányan vitáznak a VILÁGBAN, a vajda mindent rendben lévőnek talált! Ráadásul lehetőséget kapott egy szimpatikus TEK – szóvivő is! Itt a bizonyság: nem csak Hajdúból meg maszkos martalócokból áll a banda!)

 

“Észveszejtő meleg lehetett már kora reggel is a stúdióban!” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Érdekes. Akkor nem ennyire harcias, amikor a multik jogászai tollba mondják neki a munkatörvénykönyv paragrafusait. Vagy. Amikor a külföldi befektetők adócsökkentést akarnak. Orbán az a fajta kiskutya amelyik hangosan ugat, hogy felfigyeljenek rá, de ha összetalálkozik a nagykutyákkal, akkor mindig meghunyászkodik. Nem ő maga mondta Putyin mellett állva a sajtótájékoztatón: “Tudjuk, hogy a helyünk”?

  2. Hol is volt ő a kiemeléskor? Nem egy EB-selejtezőn? Kinézhetett volna, Sanya legalább megtette.
    „Szerinte (…) »rendkívül buta« lépés” – inkább kényszerű, de a kis Csánjü úgysem ismeri el a hülyeségét (alaposan elszámolta az esélyeit), hiszen az a gyengeség jele volna a szemében (holott a pöffeszkedő hülyeség az igazi gyengesége).

  3. ….. semmi dráma.
    Emlékműnek jó lesz a pacal pofád,ami nem drámaian kitakarta a valóságot 24 órával később.

    https://www.facebook.com/orbanviktor/photos/a.10151703698051093/10157100440296093/?type=3&theater
    Nem telt el egy nap és te ott fotózkodtál,de arra vigyáztatok, ne rondítson bele a háttér.
    Hogy mit gondolok rólad ? Nem hiszem hogy eljutottál az erkölcsi fejlődésedben addig, hogy egyáltalán felfogd mit kérdeztem.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com