„Helyzet van délen is” bővebben

"/>

Helyzet van délen is

 Foto Tanjug

A Rosu nevű koszovói különleges rendőri alakulat ma reggel akciózott Észak – Koszovóban. TERMÉSZETESEN szerb kisebbség lakta vidéken. Az ürügy kézenfekvő: alvilági figurákra csaptak le. (Mondjuk ha avidéken beugranak egy bokorba, legkevesebb ötbe belebotlanak.)

Viszont a környék eléggé gázos vidék. Olyan igazi balkáni.

Koszovo „önállósodása” óta pedig forró pont. A 2013-ban megkötött szerb – koszovói megállapodásban foglaltak tiltják is a szóban forgó különleges rendőrségi egység Észak-Koszovóba vonulását a NATO és a helyi szerb vezetés beleegyezése nélkül, de azt is, hogy a szerb hadsereg bevonuljon Koszovóba. A rendet nem véletlenül vizslatja ENSZ misszió.

Ám ma reggel mégis megesett a baj. Ez a Rosu nevezetű egylet behatolt a „zónába”.

A helyi szerbek ugyan Zubin Potokban barikádokat emeltek, hogy megakadályozzák egy helyi szerb rendőrségi vezető elfogását.

De hát a Rosu áttört az útzáron, és némi lövöldözés meg anyázás közepette elfogta akit akart. Lett komoly tömegverekedés, belvárosszétverés, stb. Meg két súlyos sebesült is akadt.

Marko Djuric, a szerb kormány Koszovó – ügyi irodájának vezetője azonban állítja: nem bűncselekmények miatt, inkább megfélemlítésből léptek be a Rosu a szerbek lakta területre, hanem politikai okokból. Az albánok így akarják rettegésben tartani és elűzni otthonából a kisszámú koszovói szerbséget.

Aleksandar Vucic szerb elnök teljes harckészültségbe helyezte Szerbia hadseregét, összehívta a nemzetbiztonsági tanácsot, és felhívta az Európai Unió figyelmét arra, hogy Szerbia cselekedni fog, amennyiben a Rosu tagjai nem hagyják el Észak – Koszovót.

A helyzetet bonyolítja – egyúttal pedig a politikai megfélemlítés vádját erősíti – hogy az albánok letartóztatták az ENSZ misszió egyik orosz tisztjét is, aki pedig diplomáciai mentességetélvez(ne!).

Az orosz tiszt letartóztatásának híre nem derítette jókedvre Moszkvát!

„Az Orosz Föderáció Külügyminisztériumát felháborítják a mai hírek az ENSZ koszovói missziójának orosz tisztjének fogva tartásáról. A Külügyminisztérium úgy ítéli meg, hogy a történtek nyilvánvaló provokáció” – áll az orosz KüM által kiadott közleményben. Amely kiemeli, hogy az Orosz Föderáció állampolgára diplomáciai mentelmi joggal rendelkező ENSZ -alkalmazott.

Akit most egyébként egy koszovoi kórházban ápolnak. Hogy mi okból? – azt nem tudni.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Helyzet van délen is” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Szóval az úgy kezdődött,hogy Milosevics elkezdte írtani az albánokat …….

    ( Én aztán utálom az albánt , de tényleg a szerbek kezdték )

    1. minek irkalsz baromsagokat , nem latod ,hogy ugy is helyedre pakolnak azok akik jobban vagjak ezt a temat mint te

    2. nagyon rosszul tudod–amcsiknak kellettek koszovoi albánok afganisztánban termelt heroin teritéséhez igy amcsik fegyverezték fel öket de elszámitották magukat mert albánok nagyon csunya népirtásba kezdtek-például lángszoroval égették halálra szerb gyerekeket,asszonyokkat,férfiakat több tizezret s ezt már oroszok sem türhették s hivatalos történettel ellentétben léptek az oroszok s 17ezer légi desszantost közte 3ezer spenezost dobtak le kik leállitották albánokat s bosnyákokat több ezret leölve–s ekkor tudot szerb hadsereg elöre törni s persze balkáni modra nem nézték hogy ki bünös s ki ártatlan halálra géppuskázták sebrenicában–NATO oroszok jelenléte miatt nem mert beavatkozni csak azután hogy oroszok távoztak..

    3. háát,…..azért nem úgy kezdödött.
      Magyar csapatok vannak Boszniában, a Szerb harckészültség miatt most nincs kimenőjük. Emiatt a Boszniai lányok munka nélkül maradnak és az állam csődhelyzetbe fog kerülni.

  2. Van benne valami,de nem úgy kezdődött!
    Az USA szét akarta szedni nagy-Jugoszláviát,és mindenkit,horvátoktól kezdve szlovénekkel,albánokkal,muzulmánokkal stb folytatva nemzeti önállóságra buzdította a faszmadarakat!Aztán,mikor Milo meg akarta akadályozni Jugoszlávia szétesését,akkor kikiáltották mindeféle kommunista zsarnoknak,gyilkosnak,és szépen apró nemzetállamokra bombázta,na ugyan ki(?).hát az USA,az országot ,és most vergődnek ,mint kecske az albán kecskepásztor f…..n!

    1. „Ukrajnában miért nem szítják a ruszinokat, lengyeleket stb nemzetállami törekvésekre?”
      Ez qrva jóóó !

    2. Abszolút igaz! Sorolhatnánk a példákat az USA kétszínűségére. Például miért nem támogatják Székelyföld autonómiáját?

    3. T. Stefimrich ! Az USA -szétszedte – nemzetiségi + vallási alapon a nagy Jugoszláviát! Ez a
      folyamat még ma is tart. Nézzünk az Ukrán Ortodox Egyház önállóságát támogató ideológiai
      hadviselésre. A cél: az Orosz vezetés stratégiai pozícióinak gyengítése a Balkánon s annak
      kisugárzási érdekszféráiban. Az USA +NATO szövetség , mint a békegalamb de nem az olajág-
      gal a csőrében ( helyette fegyverek vannak ) ma már nyíltan Oroszország ellen gyakorlatozik!
      A szerb nép az oroszoknak nemzeti+vallási alapokon is baráti nép. A geopolitikai harcok
      egyik helyszíne a balkáni népek egymás ellen való szítása . A Balkán, a történelem folyamán
      többször volt háborús ( világháborús ) folyamatok elindítója. Itt az idő, a józan észre hallgat-
      ni az érintett országok vezetőinek, s a népnek a BÉKEHARCOT erősíteni!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com