„Donbassz” bővebben

"/>

Donbassz

Változatlan Moszkva álláspontja a Nemzetközi Tengerjogi Bíróság döntése ellenére is: a kercsi incidens során fogságba került ukrán tengerészek ügyében orosz bíróságnak kell ítélkeznie – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml sajtószolgálatának vezetője.

„Álláspontunk nem változhat meg. Oroszországban le kell zárulnia a határról rendelkező törvény megsértése miatt folyó nyomozásnak, és le kell folytatni a bírósági eljárást” – jelentette ki.

Oroszországnak az az álláspontja, hogy sem beltengerek, sem a kétoldalú tengerhasználati megállapodások, sem pedig a katonai incidensek nem tartoznak a Nemzetközi Tengerjogi Bíróság hatáskörébe.

Az Interfax orosz hírügynökségnek adott interjújában Peszkov ugyanakkor pletykának minősítette Vlagyiszlav Szurkov Donbassz – főreferens távozását ezen pozíciójából.

Viktor Medvedcsuk ellenzéki ukrán személyiség viszont – ő közvetített Vlagyimir Putyin és Valcman Nyalókakirály között „donbasszilag” – föladta. Indoklása szerint „túl sok politikai kérdésben megegyezik a véleménye Zelenszkijével, úgy látja, hogy nem tud kellő mértékben független közvetítőként működni”, ezért inkább sehogyan. (Ritka őszinte magatartás!)

A Donbassz ügyében járatos moszkvai politikai elemző Alekszej Csesznyakov szerint fölöslegesdolog Zelenszkijben bízni, hogy a konfliktus megoldását jelentő Minszk – 2 megállapodást majd betartja. Csesznyakov szerint Maradék – Ukrajna új elnökéből IS hiányzik a politikai szándék.

Donbassz frontjain a helyzet… – változatlan.

Míg az LNR – frontszakaszon viszonylag nyugodt a helyzet, a DNR – vonalon annál vadabb latorostrom zajlik.

Már ma kora reggel rázendített a latortüzérség Gorlovka és Zajcevo ostromára. Pusztultak a házak – lakások.

Aztán délelőtt Donyeck északi és nyugati agglomerációja – benne természetesen a reptér területe.

Majd következett a donyecki délvidék. Dokucsajevszk, Kominternovo, Szahanka kapták a legtöbb latorgránátot.

Jellemző a latorostrom hevességére, hogy ma kora délután a DNR politikai vezetése a nemzetközi közvéleményhez fordult egy tiltakozó felhívással.

Ma Danyil Bezszonov DNR katonai szóvivő „beismert”: a 22 – én a DNR területén elfogott nyolcfős diverzánsbandát már várták. Volt az önvédelmiseknek egy „sejtésük”.

Tegnap (26 – án) volt öt esztendeje annak, hogy az ukrán légierő és nehéztüzérség első alkalommal rontott Donyeckre. A városban erre, és a háború áldozataira emlékeztek.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com