Az Amerikai Államok Szervezete (AÁSZ – OAS) Állandó Tanácsa határozatban tiltakozik a puccsista venezuelai parlamenti alelnök és néhány cimborájának letartóztatása miatt.
A határozatban követelik is a lefogottak haladéktalan szabadon bocsájtását, és természetesen Maduro távozását!
Már több mint egy hónapja annak, hogy Venezuela washingtoni nagykövetségbe beköltöztek a Maduro – szimpatizáns védők. Az amerikai főváros legelegánsabb negyedében – Georgetownban – lévő épületegyüttesben az amerikai hatóságok kikapcsolták a villanyt és a vizet. Hátha így távozásrabirnák a védőkat.
De azok nem mozdulnak. Még úgy sem, hogy kívülről guaidoisták ingerlik őket.
Tegnap aztán amerikai rendőri és szövetségi ügynökök zárfeltörés és lakatlevágás módszerének alkalmazása után behatoltak az objektumba.

A rábeszélés eszközét vetették be!- teljesen hatástalanul.
Zengett – zúgott bentről a védők csatakórusa:
Nem, nem, nem!
Nem megyünk mi innen el!
Míg a gazda, HÁZIGAZDA,
Bunkós bottal ki nem ver!
A házigazda meg Venezuela! Amelynek elnöke nemhogy kiverni nem készül a védőket, hanem inkább kitartásra biztat.
Így aztán a hatósági ügynökök dolguk végezetlenül távoztak.
“Az amerikai hatóságok megsértik a nemzetközi jogot, ha belépnek a venezuelai nagykövetségre Washingtonban, a bolivári kormány és Nicolas Maduro elnök engedélye nélkül” – írta Venezuela alelnöke, Delsi Rodriguez a Twitteren.
Maduro elnök pedig ma Caracasban ENSZ – tisztségviselőkkel találkozik.

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
