Írta: J. V. Sztálin

Beszélgetés a külföldi munkásküldöttségekkel

1927. november 5

Jelen volt Németország, Franciaország, Ausztria,
Csehszlovákia, Dél-Amerika, Kína, Belgium,
Finnország, Dánia és Észtország 80 küldötte.
— A beszélgetés 6 óra hosszat tartott.

Sztálin. Elvtársak, tegnap átadtak nekem egy német nyelven írt kérdéslistát, aláírás nélkül. Ma reggel újabb kérdéseket kaptam két küldöttségtől: a francia és a dán küldöttségtől. Kezdjük a tegnap kapott kérdésekkel, bár nem tudom, hogy ezek melyik küldöttség kérdései. Azután áttérhetek a ma kapott, kérdésekre. Ha nincs kifogásuk ellene, elkezdjük. (A küldöttek hozzájárulnak.)

1. KÉRDÉS. Miért nem vesz részt a Szovjetunió a Népszövetségben?

VÁLASZ. Sajtónkban többízben írtak már azokról az okokról, amelyek miatt a Szovjetunió nem vesz részt a Népszövetségben. Rámutathatok néhány okra.

A Szovjetunió előszöris azért nem tagja a Népszövetségnek és azért nem vesz részt a Népszövetségben, mert nem akar felelősséget vállalni a Népszövetség imperialista politikájáért, azokért a „mandátumokért”, amelyeket a Népszövetség a gyarmati országok kizsákmányolására és elnyomására osztogat. A Szovjetunió nem vesz részt a Népszövetségben, mert a Szovjetunió ellene van az imperializmusnak, ellene van a gyarmatok és függő országok elnyomásának.

A Szovjetunió, másodszor, azért nem vesz részt a Népszövetségben, mert nem akar felelősséget vállalni azokért a háborús készülődésekért — a fokozódó fegyverkezésekért, az új katonai szövetségekért stb. —, amelyeket a Népszövetség leplez és szentesít, és amelyeknek feltétlenül új imperialista háborúkra kell vezetniök. A Szovjetunió nem vesz részt a Népszövetségben, mert teljes mértékben és feltétlenül az imperialista háborúk ellen van.

Végül, a Szovjetunió azért nem vesz részt a Népszövetségben, mert nem akar alkatrésze lenni annak a spanyolfalnak, amelyet Népszövetségnek neveznek. A Népszövetség, tagjainak kenetteljes beszédeivel, az imperialista cselszövéseket takargatja.

A Népszövetség jelenleg az imperialista főkolomposok „találkahelye”, akik ott a kulisszák mögött intézik ügyeiket. Az, amiről a Népszövetségben hivatalosan beszélnek, csak a nép becsapására szánt üres fecsegés. Az pedig, amit az imperialista főkolomposok a Népszövetség kulisszái mögött nemhivatalosan tesznek, az az imperialisták igazi ügye, melyet a Népszövetség aranyszájú szónokai farizeus módon takargatnak.

Mi csodálkozni való van tehát azon, hogy a Szovjetunió nem akar tagja és részese lenni ennek a népellenes komédiának?

2. KÉRDÉS. Miért nem tűrik meg a Szovjetunióban a szociáldemokrata pártot?

VÁLASZ. A szociáldemokrata pártot (vagyis a mensevikeket) ugyanazért nem tűrik meg a Szovjetunióban, amiért nem tűrik meg ott az ellenforradalmárokat. Ez talán meglepi önöket, de ezen nincs mit csodálkozni.

Országunk fejlődésének feltételei olyanok, országunk fejlődésének története olyan, hogy a szociáldemokrácia, mely a cári rendszerben többé-kevésbé forradalmi párt volt, a cárizmus megdöntése után, Kerenszkij idején, kormánypárt, burzsoá párt, imperialista háborús párt lett, az Októberi Forradalom után pedig nyílt ellenforradalmi párttá, a kapitalizmus visszaállításának pártjává lett.

Önöknek tudniok kell, hogy a szociáldemokrácia nálunk a polgárháborúban Kolcsak és Gyenyikin oldalán vett részt a Szovjetek hatalma ellen. Jelenleg ez a párt a kapitalizmus visszaállításának pártja, a szovjet rend felszámolásának pártja.

Azt hiszem, hogy a szociáldemokrácia ilyen átalakulása jellemző reá nézve nemcsak a Szovjetunióban, hanem más országokban is. A szociáldemokrácia nálunk többé-kevésbé forradalmi volt, amíg a cári rendszer fennállt. Tulajdonképpen ezzel magyarázható, hogy mi, bolsevikok, akkor a mensevikekkel, vagyis a szociáldemokratákkal, egy pártot alkottunk. A szociáldemokrácia ellenzéki párttá vagy kormánypárttá, burzsoá párttá lesz, amikor az úgynevezett demokratikus burzsoázia kerül hatalomra. A szociáldemokrácia a nyílt ellenforradalom pártjává válik, amikor a forradalmi proletariátus veszi kezébe a hatalmat.

Egy küldött. Azt jelenti-e ez, hogy a szociáldemokrácia csak itt, a Szovjetunióban, ellenforradalmi erő, vagypedig más országokban is ellenforradalmi erőnek minősíthető?

Sztálin. Már mondottam, hogy itt van bizonyos különbség.

A szociáldemokrácia a proletárdiktatúra országában ellenforradalmi erő, amely a burzsoá „demokrácia” nevében a kapitalizmus visszaállítására és a proletárdiktatúra felszámolására törekszik.

A kapitalista országokban, ahol a proletariátus még nincs hatalmon, a szociáldemokrácia vagy ellenzéki párt a tőke hatalmával szemben, vagy félig-meddig kormánypárt, amely szövetségben van a liberális burzsoáziával a kapitalizmus legreakciósabb erői ellen és a forradalmi munkásmozgalom ellen, vagypedig következetesen kormánypárt, amely egyenesen és nyíltan védelmezi a kapitalizmust és a burzsoá „demokráciát” a proletariátus forradalmi mozgalmával szemben.

Teljes mértékben ellenforradalmi csak az után lesz és ellenforradalmisága csak az után irányul a proletariátus hatalma ellen, amikor a proletariátus hatalma valóra válik.

3. KÉRDÉS. Miért nincs a Szovjetunióban sajtószabadság?

VÁLASZ. Milyen sajtószabadságról beszélnek önök? Melyik osztály — a burzsoázia, vagy a proletariátus sajtószabadságáról? Ha a burzsoázia sajtószabadságáról van szó, az nincs nálunk és nem is lesz, amíg proletárdiktatúra van. Ha pedig a proletariátus sajtószabadságáról van szó, meg kell mondanom, hogy önök nem találnak a világon más államot, ahol a proletariátus számára olyan sokoldalú és széleskörű sajtószabadság volna, mint amilyen a Szovjetunióban van.

A proletariátus sajtószabadsága nem üres szólam. A legjobb nyomdák, a legjobb ujság-székházak nélkül, a munkásosztály nyílt szervezetei, legszűkebb és legszélesebbkörű szervezetei nélkül, amelyek a munkásosztály millióit fogják át, a legszélesebbkörű gyülekezési szabadság nélkül — nincs sajtó- szabadság.

Tekintsenek körül a Szovjetunióban, nézzék meg alaposabban a való élet feltételeit, járják be a munkáskerületeket és meg fogják látni, hogy a legjobb nyomdák, a legjobb szerkesztőségi és kiadóhivatali épületek, egész papírgyárak, egész festékgyárak, amelyekre a sajtónak szüksége van, a gyűlések számára alkalmas hatalmas paloták — mindez és sok más, ami a munkásosztály sajtószabadságához elengedhetetlen, teljes egészében a munkásosztály és a dolgozó tömegek rendelkezésére áll. Ezt nevezik nálunk a munkásosztály sajtószabadságának. A burzsoázia számára nálunk nincs sajtószabadság.

Nálunk nincs sajtószabadság a mensevikek és eszerek számára, akik a szétvert és megdöntött burzsoázia érdekeit képviselik. De mi van ezen csodálkozni való? Sohasem köteleztük magunkat arra, hogy valamennyi osztálynak sajtószabadságot adunk, hogy minden osztályt boldogítunk. A bolsevikok 1917 októberében, amikor megragadták a hatalmat, nyíltan megmondották, hogy ez a hatalom egy osztály hatalma, a proletariátus hatalma, amely el fogja nyomni a burzsoáziát a városi és falusi dolgozó tömegek érdekében, vagyis a Szovjetunió lakosságának túlnyomó többsége érdekében.

Ezek után hogyan lehet a proletárdiktatúrától sajtószabadságot követelni a burzsoázia számára?

4. KÉRDÉS. Miért nem bocsátják szabadon a bebörtönzött mensevikeket?

FELELET. Nyilván az aktív mensevikekről van szó. Igen, ez igaz, nálunk nem bocsátják szabadon a bebörtönzött aktív mensevikeket, amíg le nem töltik büntetésük idejét. De mi csodálkozni való van ezen?

És miért nem bocsátották szabadon például a bebörtönzött bolsevikokat 1917 júliusában, augusztusában, szeptemberében, októberében, amikor a mensevikek és eszerek voltak hatalmon?

Miért volt kénytelen Lenin illegalitásban rejtőzködni 1917 júliusától októberéig, amikor a mensevikek és eszerek voltak hatalmon? Mivel magyarázható az, hogy a nagy Lenin, akinek neve a világ proletariátusának zászlaja, 1917 júliusában—októberében kénytelen volt Finnországban rejtőzködni, távol Kerenszkij és Cereteli, Csernov és Dan „demokratikus köztársaságától”, és Lenin pártjának lapját — a „Pravdát” —a burzsoá hatóságok szétrombolták, noha a kormány élén akkor ismert mensevikek, a II. Internacionále aktív politikusai álltak?

Mindez nyilván azzal magyarázható, hogy a burzsoá ellenforradalom és a proletárforradalom között folyó harccal okvetlenül velejárnak bizonyos megtorlások. Már mondottam, hogy nálunk a szociáldemokrácia ellenforradalmi párt. Ebből pedig az következik, hogy a proletárforradalomnak elkerülhetetlenül le kell tartóztatnia ennek az ellenforradalmi pártnak aktív elemeit.

De ez még nem minden. Ebből az is következik, hogy a mensevikek bebörtönzése nálunk az Októberi Forradalom politikájának a folytatása. Mert mit is jelent az Októberi Forradalom? Az Októberi Forradalom elsősorban a burzsoázia hatalmának megdöntését jelenti. Most a világ minden többé-kevésbé öntudatos munkása elismeri, hogy a bolsevikok helyesen tették, hogy 1917 októberében megdöntötték a burzsoázia hatalmát. Nem kételkedem, hogy az önök véleménye is ez. Mármost kérdem: tulajdonképpen kit is döntött meg a proletariátus 1917 októberében? A történelem azt feleli, a tények azt mondják, hogy a proletariátus 1917 októberében a mensevikeket és eszereket döntötte meg, mert akkor a mensevikek és eszerek, Kerenszkij és Csernov, Goc és Liber, Dan és Cereteli, Abramovics és Avkszentyev voltak hatalmon. És miféle párt a mensevikek pártja és az eszerek pártja? Ezek a pártok a II. Internacionále pártjai.

Eszerint tény, hogy a Szovjetunió proletariátusa, végrehajtva az Októberi Forradalmat, a II. Internacionále pártjait döntötte meg. Ez talán kellemetlenül hat egyik-másik szociáldemokratára, de ez, elvtársak, kétségtelen tény, amelyet nevetséges volna vitatni.

Eszerint tény, hogy a proletárforradalomban meg lehet és meg is kell dönteni a mensevikek és eszerek hatalmát azért, hogy a proletariátus hatalma diadalmaskodhasson.

De ha meg lehet őket dönteni, miért ne lehetne őket bebörtönözni, amikor nyíltan és határozottan átállnak a burzsoá ellenforradalom táborába? Vagy talán azt hiszik önök, hogy a mensevikek és eszerek megdöntése kevésbé erős eszköz, mint a bebörtönzésük?

Nem lehet helyesnek tekinteni az Októberi Forradalom politikáját, ha ugyanakkor nem tekintjük helyesnek annak elkerülhetetlen következményeit. Vagy — vagy:

vagy az Októberi Forradalom volt hiba, — és akkor ugyanilyen hiba a mensevikek és eszerek bebörtönzése;

vagypedig az Októberi Forradalom nem volt hiba, — és akkor nem lehet hibának tekinteni az ellenforradalom útjára tért mensevikek és eszerek bebörtönzését sem.

A logika kötelez.

5. KÉRDÉS. Miért nem kapott beutazási engedélyt a Szovjetunióba a szociáldemokrata sajtóiroda tudósítója?

VÁLASZ. Azért, mert a külföldi szociáldemokrata sajtó, különösen a „Vorwárts”, a Szovjetuniónak és képviselőinek hihetetlen megrágalmazásában sok burzsoá lapon is túltett.

Azért, mert több burzsoá lap, mint például a „Vossische Zeitung” is, sokkal „tárgyilagosabban” és „tisztességesebben” harcol a Szovjetunió ellen, mint a „Vorwárts”. Ez talán „különösnek” tetszik, de ez tény, amelyet lehetetlen figyelmen kívül hagyni. Ha a „Vorwárts” legalább úgy és nem rosszabbul viselkednék, mint egyik-másik burzsoá lap, akkor az ő képviselői is bizonyára helyet kapnának a Szovjetunióban más burzsoá lapok képviselői mellett.

A napokban a „Vorwárts” képviselője az iránt érdeklődött berlini diplomáciai képviseletünk egyik munkatársánál, hogy a „Vorwárts” tudósítója milyen feltételek mellett kaphatna beutazási engedélyt a Szovjetunióba. A következő választ kapta: „Ha majd a «Vorwárts» tényekkel bebizonyítja, hogy a Szovjetunióval és képviselőivel szemben legalább úgy fog viselkedni, mint egy «jómodorú» liberális lap, például a «Vossische Zeitung», akkor a Szovjet Kormánynak nem lesz kifogása az ellen, hogy a «Vorwárts» tudósítója a Szovjetunióba jöjjön.”

Azt hiszem, a válasz teljesen érthető.

6. KÉRDÉS. Lehetséges-e a II. és a III. Internacionále egyesülése?

VÁLASZ. Azt hiszem, lehetetlen.

Lehetetlen, mert a II. és a III. Internacionále álláspontja és célkitűzése homlokegyenest ellenkezik egymással. A III. Internacionále a kapitalizmus megdöntésére és a proletárdiktatúra megteremtésére törekszik, a II. Internacionále pedig, ellenkezőleg, a kapitalizmus fenntartására és mindannak megsemmisítésére törekszik, ami a proletárdiktatúra megteremtéséhez szükséges.

A két Internacionále között folyó harc a kapitalizmus hívei és a szocializmus hívei között folyó harc eszmei tükröződése. Ebben a harcban vagy a II., vagy a III. Internacionálénak kell győznie. Semmi okunk sincs kételkedni abban, hogy a munkásmozgalomban a III. Internacionálénak kell győznie.

Egyesülésüket jelenleg lehetetlennek tartom.

7. KÉRDÉS. Mi a véleménye a nyugateurópai helyzetről? Számolhatunk-e forradalmi eseményekkel a legközelebbi években?

VÁLASZ. Azt hiszem, hogy Európában gyarapodnak és gyarapodni fognak a kapitalizmus rendkívül mély válságának elemei. A kapitalizmus részlegesen stabilizálódhat, ésszerűsítheti a termelését, átmenetileg leigázhatja a munkásosztályt, — a kapitalizmus mindezt egyelőre még megteheti, de már sohasem lesz többé olyan „szilárd”, és olyan „egyensúlyozott”, mint amilyen a világháború és az Októberi Forradalom előtt volt. Sohasem nyeri többé vissza ezt a korábbi „szilárdságát” és „egyensúlyát”.

Hogy ez így van, abból is látható, hogy az európai országokban, úgyszintén a gyarmatokon is, amelyek az európai kapitalizmus létforrásai, minduntalan fellobban a forradalom lángja. Ma Ausztriában, holnap Angliában, holnapután valahol Franciaországban vagy Németországban, majd Kínában, Indonéziában, Indiában stb. lobban fel a forradalom lángja.

De mit jelent Európa és a gyarmatok? Ez a kapitalizmus központját és perifériáját jelenti. „Nyugtalanság” mutatkozik az európai kapitalizmus központjaiban. Még nagyobb „nyugtalanság” észlelhető a kapitalizmus perifériáján. Érlelődnek az új forradalmi események feltételei. Azt hiszem, hogy a kapitalizmus növekedő válságát a legvilágosabban mutatják, a munkásosztály felgyülemlő elégedetlenségét és felháborodását a legvilágosabban példázzák a Sacco és Vanzetti meggyilkolásával kapcsolatos események.

Mi rendkívüli van abban, hogy a kapitalista húsvágógép felaprított két munkást? Talán nem gyilkolták-e a munkásokat eddig is hetenként, naponként, tucatszámra és százával? Most azonban két munkás, Sacco és Vanzetti meggyilkolása elegendő volt ahhoz, hogy az egész világ munkásosztálya megmozduljon. Mit bizonyít ez? Azt bizonyítja, hogy egyre forróbbá válik a talaj a kapitalizmus alatt. Azt bizonyítja, hogy újabb forradalmi események feltételei érlelődnek.

Az a tény, hogy a kapitalistáknak sikerülhet visszaszorítani medrébe a forradalmi kitörés első hullámát, — ez a tény semmiesetre sem nyújthat vigaszt a kapitalizmusnak. A kapitalizmus elleni forradalom nem közeleghet egyetlen általános és szakadatlan hullámban. Növekedése közben mindig van árja és apálya. Így volt ez Oroszországban. Így lesz Európában is. Új forradalmi események előtt állunk.

8. KÉRDÉS. Erős-e az ellenzék az orosz pártban? Milyen körökre támaszkodik?

VÁLASZ. Azt hiszem, hogy az ellenzék nagyon gyenge. Sőt, erői csaknem elenyészők pártunkban. Itt van a kezemben a mai újság. Közli a néhány nap óta folyó vita eddigi eredményeit. A számok azt mutatják, hogy pártunk Központi Bizottságára és téziseire több mint 135 000 párttag, az ellenzékre — 1200 párttag szavazott. Egy százaléknál is kevesebb.

Azt hiszem, hogy a további szavazás során az eredmény még szégyenletesebb lesz az ellenzékre nézve. A vita egészen a kongresszusig fog tartani. Arra törekszünk, hogy ez alatt az idő alatt lehetőleg az egész pártot megkérdezzük.

Nem tudom, önöknél, a szociáldemokrata pártokban, hogyan vitatkoznak. Nem tudom, hogy egyáltalán vitatkoznak-e a szociáldemokrata pártokban. Mi komolyan vesszük a vitát. Mi megkérdezzük „az egész pártot, és meglátják, hogy az ellenzék befolyása pártunkban még elenyészőbb, mint a most közölt számok mutatják. Könnyen lehetséges, hogy pártunk XV. kongresszusán az ellenzéknek nem lesz egyetlen képviselője sem, egyetlen küldötte sem.

Nézzünk például olyan óriási üzemeket, mint a leningrádi „Treugolnyik” vagy a „Putyilov”. A „Treugolnyik” munkásainak száma mintegy 15 000. A párttagok száma 2 122. Az ellenzékre 39-en szavaztak. A „Putyilov” munkásainak száma mintegy 11 000. A párttagok száma 1 718. Az ellenzékre 29-en szavaztak.

Milyen körökre támaszkodik az ellenzék? Azt hiszem, hogy az ellenzék főleg nem-proletár körökre támaszkodik. Ha megkérdezik a lakosság nem-proletár rétegeit, azokat, akik elégedetlenek a proletárdiktatúra rendszerével, ha megkérdezik őket, kivel rokonszenveznek, ezek ingadozás nélkül azt fogják felelni, hogy az ellenzékkel rokonszenveznek. Miért? Azért, mert az ellenzék harca lényegileg harc a párt ellen, harc a proletárdiktatúra rendszere ellen, amellyel természetesen nincsenek megelégedve bizonyos nem-proletár rétegek. Az ellenzék ennek az elégedetlenségnek a visszatükrözője, — a lakosság nem-proletár rétegeinek a proletárdiktatúrára gyakorolt nyomását tükrözi.

9. KÉRDÉS. Ruth Fischer és Maslow azt terjesztik Németországban, hogy a Komintern és az orosz párt mostani vezetősége kiszolgáltatja a munkásokat az ellenforradalomnak. Igaz-e ez az állítás?

VÁLASZ. Azt hiszem, hogy igaz. Azt hiszem, hogy a Komintern és az SzK(b)P a Szovjetunió munkásosztályát szőröstül-bőröstül kiszolgáltatja a világ ellenforradalmárainak.

Sőt, elárulhatom önöknek, a Komintern és az SzK(b)P a napokban elhatározta, hogy az országunkból kiűzött földbirtokosokat és kapitalistákat egytől-egyig visszahívja a Szovjetunióba és visszaadja nekik a gyárakat és vállalatokat.

És ez még nem minden. A Komintern és az SzK(b)P még továbbment, és elhatározta, hogy a bolsevikoknak ideje már emberhússal táplálkozniok.

Végül, elhatároztuk azt is, hogy a nőket államosítjuk és saját nővéreinken rendszeresen erőszakot fogunk elkövetni. (Általános derültség. Felkiáltások: „Ki tehetett fel ilyen kérdést?”)

Látom, önök mulatnak ezen. Lehet, hogy valaki azt gondolja önök közül, hogy nem veszem komolyan ezt a kérdést. Igen, elvtársak, az ilyen kérdésekre nem lehet komolyan felelni. Azt hiszem, az ilyen kérdés csak gúnyt érdemel. (Viharos taps.)

10. KÉRDÉS. Hogyan ítéli meg az ellenzéket és Ruth Fischer—Maslow németországi irányzatát?

VÁLASZ. Én ugyanúgy ítélem meg az ellenzéket és németországi ügynökségét, mint Alphonse Daudet, a híres francia regényíró Tarasconi Tartarint. (Élénk derültség a küldöttek soraiban.)

Bizonyára olvasták Alphonse Daudet híres regényét Tarasconi Tartarinről. Ennek a regénynek a hőse, Tartarin, alapjában véve egyszerű, „derék” kispolgár volt. De fantáziája annyira csapongó volt, és az a képessége, hogy „kedélyesen” hazudozzon, olyan fejlett volt, hogy végülis áldozata lett e nem hétköznapi képességeinek.

Tartarin azzal dicsekedett, azt akarta elhitetni mindenkivel, hogy az Atlasz hegységben rengeteg oroszlánt és tigrist ejtett el. Tartarint hiszékeny barátai ezért a világ legelső oroszlánvadászának titulálták. De Alphonse Daudet biztosan tudta, mint ahogy maga Tartarin is biztosan tudta, hogy Tartarin soha életében nem látott sem oroszlánt, sem tigrist.

Tartarin azzal dicsekedett, azt akarta elhitetni mindenkivel, hogy megmászta a Mont Blanc-t. Hiszékeny barátai ezért a világ legelső alpinistájának titulálták. De Alphonse Daudet biztosan tudta, hogy Tartarin sohasem mászta meg a Mont Blanc-t, mert mindössze csak a Mont Blanc lábáig jutott el.

Tartarin azzal dicsekedett és azt akarta elhitetni mindenkivel, hogy távol Franciaországtól egy nagy gyarmatot alapított. Hiszékeny barátai ezért a világ legnagyobb gyarmatosítójának titulálták. De Alphonse Daudet biztosan tudta, mint ahogy magának Tartarinnak is el kellett ismernie, hogy az ő fantasztikus ötleteiből csak zűrzavar származhatott.

Önök tudják, hogy milyen bonyodalmakba és milyen botrányba keverte a tartarinistákat Tartarin fantasztikus dicsekedése.

Azt hiszem, hogy végülis ugyanilyen bonyodalomba és botrányba fogja keverni az ellenzéket moszkvai és berlini vezéreinek lármás kérkedése. (Általános derültség.)

Ezzel megfeleltem a tegnap kapott kérdésekre.

Térjünk rá a francia küldöttség kérdéseire.

1. KÉBDÉS. Hogyan szándékozik harcolni a Szovjetunió kormánya a külföldi kőolajcégek ellen?

VÁLASZ. Azt hiszem, helytelenül tették fel a kérdést. A kérdés ilyen feltevéséből arra lehetne következtetni, hogy a szovjet olajipar támadást készül indítani más országok olajcégei ellen, és arra törekszik, hogy csődbe juttassa és felszámolja azokat.

Valóban így áll-e a dolog? Nem, nem így áll. Valójában úgy áll a dolog, hogy a kapitalista országok ismert olajcégei meg akarják fojtani a szovjet olajipart, a szovjet olajiparnak pedig védekeznie kell, hogy élhessen és továbbfejlődhessen.

Az igazság az, hogy a szovjet olajipar, mind kitermelés tekintetében — mi kevesebbet termelünk, mint a kapitalista országok —, mind piaci összeköttetések tekintetében — azoknak sokkal szélesebbkörű világpiaci összeköttetéseik vannak, mint nekünk — gyengébb a kapitalista országok olajiparánál.

Hogyan védekezik a szovjet olajipar? A szovjet olajipari termékek minőségének javításával és elsősorban a kőolaj árának leszállításával, olcsó — a kapitalista cégek kőolajánál olcsóbb — kőolaj eladásával védekezik.

Azt kérdezhetnék: a Szovjetek talán olyan gazdagok, hogy olcsóbban tudnak eladni, mint a leggazdagabb kapitalista cégek? A szovjet ipar természetesen nem gazdagabb a kapitalista cégeknél. Sőt, a kapitalista cégek sokkal, de sokkal gazdagabbak a szovjet iparnál. Itt azonban nem a gazdagság a döntő. Döntő az, hogy a szovjet olajipar nem kapitalista ipar, ezért nincs is szüksége őrült extraprofitokra, a kapitalista olajcégek ellenben nem lehetnek meg óriási extraprofitok nélkül. És éppen azért, mert a szovjet olajiparnak nincs szüksége extraprofitokra, termékeit olcsóbban adhatja el, mint a kapitalista cégek.

Ugyanezt mondhatjuk á szovjet gabonáról, a szovjet fáról is stb.

Általában azt kell mondanom, hogy a szovjet áruk, különösen a szovjet olaj, a nemzetközi piacon olyan tényezőként jelennek meg, amely leszállítja az árakat, és ezzel megkönnyíti a fogyasztó tömegek helyzetét. Így védekezik a szovjet olajipar a kapitalista olajcégek támadásai ellen, ebben van a szovjet olajipar ereje. Ez a titka annak, hogy a világ olajmágnásai, különösen Deterding, teli torokból ordítoznak a Szovjetek ellen és a szovjet olajipar ellen, a „kommunista propaganda” divatos frázisával kendőzve a kőolajat drágító és a fogyasztó tömegeket kifosztó politikájukat.

2. KÉRDÉS. Hogyan szándékozzák önök megvalósítani a kollektivizmust a parasztkérdésben?

VÁLASZ. A mezőgazdaságban fokozatosan, gazdasági, pénzügyi és kultúrpolitikai természetű rendszabályokkal szándékozzuk megvalósítani a kollektivizmust:

Azt hiszem, a legérdekesebb kérdés a gazdasági természetű rendszabályok kérdése. E téren intézkedéseink három vonalon mozognak:

az egyéni parasztgazdaságok szövetkezetekbe szervezése vonalán;

a parasztgazdaságok, főként a szegényparaszti gazdaságok termelőszövetkezetekbe szervezése vonalán, és végül,

a paraszti gazdaságoknak az állam tervező és szabályozó szerveivel való átkarolása vonalán, mind a paraszti termékek elhelyezése, mind parasztságunknak a szükséges iparcikkekkel való ellátása terén.

Néhány évvel ezelőtt az volt a helyzet, hogy az ipar és a paraszti gazdaság között nagyszámú közvetítő volt: magánvállalkozók, akik városi gyártmányokkal látták el a parasztokat, a munkásoknak pedig eladták a paraszti gabonát. Természetes, hogy a közvetítők nem „dolgoztak” ingyen, és sok tízmillió rubelt sajtoltak ki a paraszti és városi lakosságból. Ez az az időszak volt, amikor még nem volt megszervezve a város és a falu, a szocialista ipar és az egyéni parasztgazdaságok összefogása. A szövetkezetek és az állami elosztó szervek szerepe akkor viszonylag jelentéktelen volt.

Azóta a helyzet gyökeresen megváltozott. Most a szövetkezetek és az állami kereskedelmi szervek szerepe a város és a falu, az ipar és a parasztgazdaság közötti áruforgalomban nemcsak túlnyomó, hanem uralkodónak, ha ugyan nem monopolszerepnek tekinthető. A falu textiláruval való ellátását több mint 70%-ban szövetkezetek és állami szervek végzik. Mezőgazdasági gépekkel való ellátását pedig majdnem 100%-ban szövetkezetek és állami szervek végzik. A paraszti gabona több mint 80%-át szövetkezetek és állami szervek vásárolják meg. Az ipari nyersanyagot pedig, a gyapotot, cukorrépát stb. majdnem 100%-ban a szövetkezetek és állami szervek vásárolják fel.

Mit jelent ez?

Ez, először, azt jelenti, hogy a tőkés kiszorul az áruforgalomból, az ipar közvetlenül összefog a paraszti gazdasággal, a közvetítő spekulánsok haszna az iparban és a mezőgazdaságban marad, a parasztoknak módjukban van olcsóbban vásárolni városi árukat, ugyanígy a munkások is olcsóbban vásárolhatnak mezőgazdasági termékeket.

Ez, másodszor, azt jelenti, hogy miután kiűztük az áruforgalomból a tőkés közvetítőket, az ipar lehetőséget kap arra, hogy a paraszti gazdaságot magával vonja, befolyásolja és növelje, kulturáltabbá tegye, ésszerűsítse és iparosítsa.

Ez, harmadszor, azt jelenti, hogy miután a mezőgazdaságot összekapcsoltuk az iparral, az állam is lehetőséget kap arra, hogy a mezőgazdaság fejlődésébe bevezesse a tervszerűséget, jobb vetőmaggal és trágyával lássa el a mezőgazdaságot, meghatározza termelésének nagyságát, befolyásolja az árpolitika vonalán stb.

Ez, végül, azt jelenti, hogy a falun kedvező feltételek alakulnak ki arra, hogy a tőkés elemeket felszámoljuk, hogy a kulákságot tovább korlátozzuk és kiszorítsuk, hogy a dolgozó parasztok gazdaságait termelőszövetkezetekbe szervezzük, hogy ezeket a szövetkezeteket a lehetőséghez képest az állam eszközeiből finanszírozzuk.

Nézzük, például, a cukoripart ellátó répatermelést és a textilipart ellátó gyapottermelést. Nálunk e nyersanyagok termelésének mértékét, úgyszintén azok árát és minőségét most már nem a szervezetlen piac erőinek spontán játéka szabja meg, nem a spekuláns közvetítők, nem a börze és különféle tőkés irodák stb. alakítják ki, hanem tervszerűen, egyfelől a cukor- és textilipari szindikátusok, másfelől a cukorrépa- és gyapottermelő szövetkezetek által képviselt tízezernyi paraszti gazdaság előre megkötött szerződéseivel határozzák meg.

Itt már nincs börze, nincsenek irodák, nincs árspekuláció stb. E téren már kiküszöböltük a tőkés gazdaságnak ezeket az eszközeit. Itt két fél szerepel minden börze és közvetítő nélkül — egyfelől az állami szindikátusok, másfelől a szövetkezetekben szervezett parasztok. Az állami szindikátusok szerződéseket kötnek a megfelelő szövetkezeti szervezetekkel meghatározott mennyiségű cukorrépa és gyapot termelése, a parasztságnak vetőmaggal, kölcsönökkel stb. való ellátása tárgyában. A gazdasági év befejezésekor az egész terméssel a szindikátusok rendelkeznek, a parasztok pedig az előre megkötött szerződések értelmében megkapják érte a megfelelő összeget. Ezt nevezik nálunk szerződéses rendszernek (kontraktációnak).

Ez a rendszer azért jó, mert mindkét félre nézve előnyös és a paraszti gazdaságot közvetítők nélkül összekapcsolja az iparral. Ez a rendszer a paraszti gazdaság kollektivizálásának legbiztosabb útja.

Nem mondhatjuk, hogy már más mezőgazdasági ágak is eljutottak a fejlődésnek erre a fokára. De bátran mondhatjuk, hogy valamennyi mezőgazdasági ág — a gabonatermelés is — fokozatosan rá fog térni a fejlődésnek erre az útjára. Ez az út pedig, egyenesen a mezőgazdaság kollektivizálásához vezet.

A teljes kollektivizálás akkor következik be, mikor a paraszti gazdaságokat gépesítéssel és villamosítással új technikai alapon átépítik, amikor a szövetkezeti szervezetek átfogják a dolgozó parasztok többségét, amikor a falvak többségét elborítják kollektív típusú mezőgazdasági szövetkezetek.

Erre tartunk, de még nem jutottunk el és nem is egyhamar jutunk el idáig. Miért? Többek között azért, mert ehhez rengeteg pénz kell, amivel államunk még nem rendelkezik, de ami idővel kétségtelenül felhalmozódik. Marx mondotta, hogy a történelemben egyetlen új társadalmi rend sem erősödött meg anélkül, hogy ne finanszírozták volna fokozott mértékben, hogy ne költöttek volna rá száz meg százmilliókat. Azt hiszem, most a mezőgazdaság fejlődésének már olyan szakaszába lépünk, mikor az államnak kezd lehetősége nyílni arra, hogy erősebben finanszírozza az új szociális, kollektivista rendet. Az a tény, hogy a szocialista ipar már kivívta a népgazdaság vezető elemének szerepét és magával viszi a mezőgazdaságot — ez a tény a legbiztosabb záloga annak, hogy a paraszti gazdaság a további kollektivizálás útján fog haladni.

3. KÉRDÉS. Melyek voltak a legnagyobb nehézségek a hadikommunizmus idején, amikor a pénzt ki akarták küszöbölni?

VÁLASZ. Sok nehézség volt mind a belső fejlődés vonalán, mind a külső kapcsolatok vonalán.

Ha a gazdasági jellegű belső viszonyokat nézzük, három nagy nehézségre kell rámutatnom.

Először. A nehézség az volt, hogy iparunk tönkrement és megbénult, — kivéve a hadiipart, mely az intervenció idején hadifelszerelést gyártott a polgárháború frontjai részére. Gyáraink kétharmada állt, a közlekedés sántított, áru nem volt, vagy alig volt.

Másodszor. A mezőgazdaság mindkét lábára sántított, a parasztgazdaságok dolgozóit a frontra vitték. Nem volt elegendő nyersanyag, nem volt elegendő gabona a városi lakosság és elsősorban a munkások számára. Akkoriban a munkásoknak naponként fél-font kenyeret adtunk, sőt olykor csak nyolcadfontot.

Harmadszor. A város és a falu között nem volt, vagy alig volt kiépített összekötő szovjet kereskedelmi apparátus, amely képes lett volna a falut városi iparcikkekkel és a várost mezőgazdasági termékekkel ellátni. A szövetkezetek és az állami kereskedelmi szervek a legkezdetlegesebb állapotban voltak.

Ámde a polgárháború befejezése és az „új gazdasági politika” bevezetése után az ország gazdasági helyzete gyökeresen megváltozott.

Az ipar fejlődött és megerősödött, egész népgazdaságunkban uralkodó helyzetet foglalt el. E tekintetben legjellemzőbb az a tény, hogy az utóbbi két év alatt saját felhalmozásainkból, külföldi segítség nélkül, minden néven nevezendő külföldi kölcsön nélkül, több mint két milliárd rubelt sikerült beruházni iparunkba. Most már nem lehet azt mondani, hogy a parasztságot egyáltalán nem tudjuk árukkal ellátni.

Fellendült a mezőgazdaság is, termelése elérte a háborúelőtti időszak színvonalát. Most már nem lehet azt mondani, hogy a munkásokat egyáltalán nem tudjuk ellátni gabonával és más mezőgazdasági termékekkel.

A szövetkezetek és az állami kereskedelmi szervek annyira kifejlődtek, hogy az ország áruforgalmában elfoglalták az uralkodó helyzetet. Most már nem lehet azt mondani, hogy nálunk a város és a falu, az ipar és a parasztgazdaság között nincs összekötő, elosztó apparátus.

Mindez természetesen kevés ahhoz, hogy már most felépítsük a szocialista gazdaságot. De teljesen elegendő ahhoz, hogy továbbhaladjunk a sikeres szocialista építés útján.

Most technikailag át kell szerelnünk iparunkat, és új technikai alapon új gyárakat kell felépítenünk.

Fel kell lendítenünk a mezőgazdasági kultúrát, a parasztságot maximálisan el kell látnunk mezőgazdasági gépekkel, szövetkezetekbe kell szerveznünk a dolgozó parasztság többségét, és az egyéni parasztgazdaságokat át kell szerveznünk a mezőgazdasági kollektív egyesülések széles hálózatává.

A város és a falu között olyan összekötő, elosztó apparátust kell teremtenünk, amely számba tudja venni és ki tudja elégíteni a város és a falu szükségleteit az egész országban, ugyanúgy, mint ahogy minden ember számbaveszi egyéni költségvetésében kiadásait és bevételeit.

És ha majd mindezt elérjük, bizonyára eljön az az idő, amikor már nem lesz szükség pénzre.

Ettől azonban még messze vagyunk.

4. KÉRDÉS. Hogyan áll az „olló” kérdése?

VÁLASZ. Ha „ollón” azt értik, hogy a mezőgazdasági termékek árai önköltség tekintetében eltérnek az ipari áruk áraitól, akkor az „ollóval” kapcsolatban ez a helyzet:

Kétségtelen, hogy ipari áruinkat még mindig valamivel drágábban adjuk el, mint ahogy azokat más feltételek mellett eladhatnók. Ez azzal magyarázható, hogy iparunk fiatal, meg kell védeni a külföldi versennyel szemben, olyan feltételeket kell teremteni számára, amelyek meggyorsíthatják fejlődését. Az ipar gyors fejlődése mind a város, mind a falu szempontjából egyaránt szükséges. Különben nem volna lehetőségünk arra, hogy a parasztgazdaságot idejében ellássuk elegendő mennyiségű textiláruval és mezőgazdasági géppel. Ez az oka annak, hogy az iparcikkek és a mezőgazdasági termékek árai egymástól eltérnek a parasztgazdaság némi hátrányára.

A kormány és a párt, hogy megszüntesse ezt a parasztgazdaságra háramló hátrányt, elhatározta, hogy az iparcikkek árait fokozatosan, de szakadatlanul csökkenti. Reálisnak nevezhető-e ez a politika? Azt hiszem, hogy ez a politika feltétlenül reális. Ismeretes például, hogy az utolsó év folyamán az iparcikkek kiskereskedelmi árait sikerült 8—10 százalékkal leszállítani. Ismeretes továbbá az is, hogy ipari szervezeteink rendszeresen csökkentik az iparcikkek önköltségét és gyári eladási árát. Semmi okunk kételkedni abban, hogy ezt a politikát fogjuk folytatni a jövőben is. Sőt. Azt kell mondanom, hogy az iparcikkek árának állandó leszállítása gazdasági politikánk talpköve, amely nélkül elképzelhetetlen ipari háztartásunk javítása és ésszerűsítése, elképzelhetetlen a munkásosztály és a parasztság szövetségének megszilárdítása.

A burzsoá államokban e téren más politikát folytatnak. Ott a vállalatokat rendszerint trösztökbe és szindikátusokba szervezik, azért hogy az országon belül emeljék az iparcikkek árát, ezeket az árakat monopolárakká változtassák, ezen az alapon nagyobb profitot sajtoljanak ki és árukiviteli alapot teremtsenek, — a külföldön pedig a kapitalisták ugyanazokat az árukat olcsóbban adják el, hogy új piacokat hódíthassanak.

Ugyanezt a politikát folytatták nálunk, Oroszországban, a burzsoá rend időszakában, amikor például a cukrot háromszoros áron adták el az országban, a külföldön viszont, például Angliában, olyan olcsón adták el ugyanazt a cukrot, hogy disznókat etettek vele.

A Szovjet Kormány homlokegyenest ellenkező politikát folytat. A Szovjet Kormány azt tartja, hogy az iparnak kell a lakosságot szolgálnia, nempedig fordítva. A Szovjet Kormány azt tartja, hogy az iparcikkek árának szakadatlan csökkentése az az alapvető eszköz, amely nélkül lehetetlen az ipar normális növekedése. Arról nem is szólva, hogy az ipari árleszállítási politika előmozdítja a lakosság szükségleteinek növekedését, fokozza a városi és falusi belső piac felvevőképességét, és ilymódon megteremti azt a szakadatlanul bővülő forrást, mely az ipar további fejlődéséhez elengedhetetlen.

5. KÉRDÉS. Mit ajánl a Szovjet Kormány azoknak a francia kisembereknek, akik orosz államadóssági kötvények tulajdonosai? Hogyan ismerhetik meg a francia járadékosok ezeket az ajánlatokat?

VÁLASZ. A háborúelőtti adósságokra vonatkozó ajánlataink Rakovszkij ismert interjújában nyilvánosságra kerültek. Azt hiszem, önöknek ismerniök kell azokat. A feltétel az, hogy a Szovjetuniónak egyidejűleg hitelt kell kapnia. Mi ezen a téren ahhoz az ismert elvhez ragaszkodunk: ha adsz — én is adok. Ha hitelt adsz — tőlünk is kapsz valamit a háborúelőtti adósságokra, ha nem adsz — nem kapsz.

Azt jelenti-e ez, hogy mi ezzel elvben elismertük a háborúelőtti adósságokat? Szó sincs róla. Ez csak azt jelenti, hogy érvényben hagyva a cári adósságok semmisnek nyilvánításáról szóló dekrétumot, ugyanakkor gyakorlati megegyezés alapján hajlandók vagyunk a háborúelőtti adósságokból valamit kifizetni, ha ennek ellenében hitelt kapunk, ami nekünk kell, a francia iparnak pedig hasznos. Az adósságtörlesztést az iparunk fejlesztésére kapott hitel után fizetett pótkamatnak tekintjük.

Beszélnek a cári Oroszország háborús adósságairól. Az Októberi Forradalom következményeivel kapcsolatban különböző igényeket támasztanak a Szovjetunióval szemben. Elfelejtik azonban, hogy a mi forradalmunk az imperialista háborúk és az azokkal kapcsolatos cári adósságok elvi tagadása. Elfelejtik, hogy a Szovjetunió háborús adósságokat nem fizethet és nem is fog fizetni.

Azonkívül elfelejtik, hogy a Szovjetunió nem mondhat le bizonyos ellenigényeiről, amelyek azzal függenek össze, hogy a külföldi államok katonai intervenciója idején éveken át fosztogatták országunkat, erőszakoskodtak országunkban.

Ki felel ezekért a fosztogatásokért és erőszakoskodásokért? Kinek kell felelnie értük? Ki köteles fizetni ezekért a fosztogatásokért és erőszakoskodásokért? Az imperialista főkolomposok szívesen megfeledkeznének ezekről a kellemetlen dolgokról. Tudniok kell azonban, hogy az ilyen dolgokat nem lehet elfelejteni.

6. KÉRDÉS. Hogyan egyeztethető össze a szeszmonopólium az alkoholizmus elleni harccal?

VÁLASZ. Azt hiszem, hogy a kettőt általában nehéz összeegyeztetni. Itt kétségtelenül ellentmondás van. A párt tisztában van azzal, hogy ez ellentmondás, és mégis tudatosan hozzájárult ehhez, mert tudja, hogy az adott helyzetben ennek az ellentmondásnak a megtűrése a kisebbik baj.

Amikor a szeszmonopóliumot bevezettük, a következő választás előtt álltunk:

vagy nyakunkba vesszük a kapitalisták uzsorajármát, kiszolgáltatva nekik legfontosabb gyáraink egész sorát, aminek fejében bizonyos pénzösszegeket kapunk, amelyek szükségesek ahhoz, hogy könnyítsünk helyzetünkön;

vagypedig bevezetjük a szeszmonopóliumot, hogy saját erőnkből előteremtsük az iparunk fejlesztéséhez szükséges forgóeszközöket és ilymódon elkerüljük a külföldi uzsorajármot.

A Központi Bizottság tagjai, közöttük én is, beszélgettünk erről Leninnel, aki elismerte, hogy abban az esetben, ha nem kapjuk meg a szükséges külföldi kölcsönt, akkor őszintén és nyíltan a szeszmonopóliumhoz kell folyamodnunk, mint ideiglenes és rendkívüli eszközhöz.

Így állt a kérdés, amikor a szeszmonopóliumot bevezettük.

Általában persze jobb volna vodka nélkül, mert a vodka rossz dolog. De akkor ideiglenesen nyakunkba kellett volna venni a kapitalisták uzsorajármát, ami még rosszabb. Ezért a kisebbik rosszat választottuk. A vodka jelenleg több mint 500 millió rubelt jövedelmez. Ha most lemondanánk a vodkáról, ez azt jelentené, hogy lemondunk erről a jövedelemről, és emellett semmi okunk sincs azt hinni, hogy az alkoholizmus csökkenni fog, mert a paraszt maga fog vodkát főzni és otthon főzött saját vodkájával fogja megmérgezni magát.

Itt nyilván számolnunk kell a falu kulturális fejlődése terén meglevő komoly hiányosságokkal.

Arról már nem is beszélek, hogy a szeszmonopólium azonnali eltörlése több mint félmilliárd rubeltől fosztaná meg iparunkat, ezt az összeget pedig sehonnan sem tudnánk előteremteni.

Azt jelenti-e ez, hogy a szeszmonopóliumot a jövőben is fenn kell tartanunk? Nem, nem ezt jelenti. A szeszmonopóliumot ideiglenes rendszabályként vezettük be. Ezért a szeszmonopóliumot el kell törölni, mihelyt népgazdaságunkban újabb bevételi források nyílnak iparunk további fejlesztésére. És hogy ilyen forrásaink lesznek, ez egészen kétségtelen.

Helyesen tettük-e, hogy a vodka előállítását és eladását az államra ruháztuk? Azt hiszem, helyesen tettük. Ha magánosokra bíztuk volna, ez arra vezetett volna, hogy:

először, a magántőke gyarapodott volna,

másodszor, az államnak nem lett volna lehetősége arra, hogy a vodka előállítását és fogyasztását megfelelően szabályozza, és

harmadszor, a kormány megnehezítette volna a vodka előállításának és fogyasztásának megszüntetését a jövőben.

Politikánk most arra irányul, hogy a vodka előállítását fokozatosan csökkentsük. Azt hiszem, hogy a jövőben sikerülni fog a szeszmonopóliumot teljesen eltörölni, és csak azt a minimális mennyiségű szeszt fogjuk termelni, amennyi technikai célokra szükséges, azután pedig teljesen beszüntetjük a vodkaárusítást.

Azt hiszem, hogy talán nem kellett volna a vodkára fanyalodnunk, és sok más kellemetlen dologgal sem kellene foglalkoznunk, ha a nyugateurópai proletárok kezükbe vették volna a hatalmat és megfelelő módon segítenének nekünk. De hát mit tegyünk? Nyugateurópai testvéreink egyelőre nem szándékoznak kezükbe venni a hatalmat, és ezért kénytelen-kelletlen saját eszközeinkre vagyunk utalva. Ez azonban már nem a mi hibánk. Ilyen a sors.

Mint látják, a szeszmonopóliumért bizonyos felelősség nyugateurópai barátainkat is terheli. (Derültség, taps.)

7. KÉRDÉS. A GPU bíráskodási jogai, az ügyek tárgyalása tanúk nélkül, védők nélkül, titkos letartóztatások. Mivel a francia közvélemény nehezen érti meg ezeket a rendszabályokat, fontos volna megtudni, hogy mi indokolja azokat. Gondolnak-e arra, hogy ezeket a rendszabályokat megváltoztassák vagy megszüntessék?

VÁLASZ. A GPU vagy CsEKA a Szovjethatalom büntető szerve. Ez a szerv többé-kevésbé megfelel a nagy francia forradalom idején létesített Közjóléti Bizottságnak. Ez a szerv főleg a kémeket, összeesküvőket, terroristákat, banditákat, spekulánsokat, pénzhamisítókat bünteti. Ez olyan katonai-politikai törvényszékféle, melyet az ellenforradalmi burzsoák és ügynökeik merényletei ellen, a forradalom érdekeinek védelmére létesítettek.

Ezt a szervet az Októberi Forradalom másnapján létesítették, miután mindenféle összeesküvő, terrorista és kémszervezeteket fedeztek fel, melyeket orosz és külföldi kapitalisták pénzeltek.

Ez a szerv a Szovjethatalom képviselői ellen elkövetett számos terrorista merénylet után nőtt és erősödött meg, miután megölték Urickij elvtársat, a Petrográdi Forradalmi Bizottság tagját (egy eszer ölte meg), miután meggyilkolták Volodarszkij elvtársat, a Petrográdi Forradalmi Bizottság tagját (szintén egy eszer ölte meg), miután merényletet követtek el Lenin ellen (az eszer párt tagja sebesítette meg).

El kell ismerni, hogy a GPU akkor biztos kézzel, melléfogás nélkül mért csapásokat a forradalom ellenségeire. Egyébként ezt a jó tulajdonságát a GPU csorbítatlanul megőrizte. Azóta a GPU a burzsoázia réme, a forradalom éber őre, a proletariátus kivont kardja.

Ezért nincs mit csodálkozni azon, hogy a világ burzsoái vadul gyűlölik a GPU-t. Se szeri se száma a GPU-ról költött legendáknak. Se szeri se száma a GPU-ra szórt rágalmaknak. Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy a GPU helyesen védi a forradalom érdekeit. A forradalom esküdt ellenségei szidalmazzák a GPU-t, — tehát a GPU helyesen működik.

Másként vélekednek a GPU-ról a munkások. Menjenek el a munkáskerületekbe, és kérdezzék meg a munkásokat, hogy mit gondolnak a GPU-ról. Meggyőződhetnek, hogy a munkások tisztelik a GPU-t. Miért? Azért, mert benne a forradalom hű védelmezőjét látják.

Én megértem, hogy a burzsoák gyűlölik a GPU-t és nem bíznak benne. Én megértem, hogy a különböző burzsoá utazók, a Szovjetunióba érkezve, elsősorban aziránt érdeklődnek, hogy létezik-e még a GPU, és nem érkezett-e el még az ideje annak, hogy a GPU-t felszámolják. Mindez érthető és nem csodálatos.

De sehogy sem tudom megérteni azokat az egyes munkásküldötteket, akik a Szovjetunióba érkezve nyugtalanul aziránt érdeklődnek: sok ellenforradalmárt büntetett-e meg a GPU, továbbra is megbüntetik-e a különböző terroristákat és azokat, akik összeesküvéseket szőnek a proletárhatalom ellen, nem jött-e el az ideje annak, hogy a GPU-t felszámolják?

Miért veszik ilyen féltőn szárnyuk alá egyes munkásküldöttek a proletárforradalom ellenségeit? Mivel magyarázható ez? Mivel indokolható ez?

Maximális engedékenységet hirdetnek, azt tanácsolják, hogy meg kell szüntetni a GPU-t… Nos, és kezeskedhetnek-e azért, hogy a GPU megszüntetése után a világ kapitalistái felhagynak összeesküvő, terrorista, diverzáns, gyújtogató, robbantó ellenforradalmi csoportok szervezésével és pénzelésével? Lefegyverezni a forradalmat, amikor semmi biztosítékunk sincs arra nézve, hogy a forradalom ellenségei leteszik a fegyvert, — hát nem ostobaság ez, hát nem bűntett a munkásosztály ellen!

Nem, elvtársak, mi nem akarjuk megismételni a párizsi kommünárok hibáit. A párizsi kommünárok túlságosan puhák voltak a versailles-iakkal szemben, amiért Marx annakidején teljes joggal szidta is őket. És puhaságukért azzal fizettek, hogy amikor Thiers Párizsba bevonult, a versailles-iak a munkások tízezreit lőtték halomra.

Csak nem gondolják az elvtársak, hogy az orosz burzsoák és földbirtokosok kevésbé vérszomjasak, mint Franciaországban a versailles-iak voltak? Mi mindenesetre tudjuk, hogyan számoltak le a munkásokkal, mikor a francia és angol, a japán és amerikai intervenciósokkal szövetségben elfoglalták Szibériát, Ukrajnát, Észak-Kaukázust.

Mindezzel egyáltalán nem azt akarom mondani, hogy országunk belső helyzete feltétlenül megköveteli a forradalom büntető szerveit. Belső viszonyaink szempontjából a forradalom helyzete annyira szilárd és megingathatatlan, hogy meglehetnénk a GPU nélkül is. De az a bökkenő, hogy belső ellenségeink nem elszigetelt magános személyek. Az a bökkenő, hogy ezernyi szál fűzi őket a világ kapitalistáihoz, akik minden erejükből, minden eszközzel támogatják őket. Olyan ország vagyunk, amelyet kapitalista államok vesznek körül. Forradalmunk belső ellenségei a világ kapitalistáinak ügynökei. A kapitalista államok forradalmunk belső ellenségeinek bázisai és hátországai. Amikor tehát belső ellenségeink ellen küzdünk, harcot folytatunk a világ ellenforradalmi elemei ellen. Most ítéljék meg önök maguk: meglehetünk-e ilyen viszonyok között büntető szervek nélkül, meglehetünk-e a GPU nélkül?

Nem, elvtársak, mi nem akarjuk megismételni a párizsi kommünárok hibáit. A forradalomnak szüksége van a GPU-ra, és a GPU továbbra is élni fog a proletariátus ellenségeinek rettenetére. (Viharos taps.)

Egy küldött. Engedje meg Sztálin elvtárs, hogy az itt jelenlevő küldöttek nevében köszönetét mondjak Önnek felvilágosításaiért és azért, hogy megcáfolta a Szovjetunióról külföldön terjesztett hazugságot. Legyen meggyőződve arról, hogy hazánkba visszatérve a munkásoknak el fogjuk mondani az igazságot a Szovjetunióról.

Sztálin. Nincs mit megköszönni, elvtársak. Kötelességem, hogy a kérdésekre feleljek és önöknek beszámoljak. Mi szovjet funkcionáriusok azt tartjuk, hogy kötelesek vagyunk beszámolni osztálytestvéreink előtt minden kérdésről, amelyekről beszámolót kívánnak. A mi államunk a világproletariátus gyermeke. Államunk funkcionáriusai csak a világproletariátus iránti kötelességüket teljesítik, amikor beszámolnak annak képviselői előtt. (Taps.)

„Pravda” 260. és 261. sz.
1927. november 13. és 15.

(idézet: – Sztálin Művei 10. kötet – című könyvből)

SaLa