Durva: Gyurcsányék egy 500 oldalas dokumentummal sokkolják a kormányt
„A DK egy több, mint 500 oldalas dokumentumot állított össze az Orbán-rendszerről a néppárti Bölcsek Tanácsának” – olvasható a párt közleményében.
„Mint emlékezetes, az Európai Néppárt március 20-án felfüggesztette a Fidesz tagságát a pártszövetségben. A Fidesz felfüggesztésén túl úgy döntöttek, hogy egy három veterán néppárti politikusból álló bizottságot, az úgynevezett „Bölcsek Tanácsát” küldik ide azzal a megbízatással, hogy megfigyeljék: a Fidesz követi-e a Néppárt alapvető értékeit.
A Demokratikus Koalíció elvégezte azt munkát, ami egy ilyen helyzetben egy hazafias, Európa-párti ellenzéki pártnak kötelessége. A DK egy több, mint 500 oldalas összeállítást készített, amit eljuttat a néppárti Bölcsek Tanácsának. Ebben kizárólag független nemzetközi szervezetek jelentései szerepelnek az elmúlt évekből. Olyan jelentések, amelyek bár a Néppárt politikusai előtt is ismertek, így együtt, összegyűjtve azonban riasztó képet festenek Orbán politikájáról és a magyar demokráciáról. Az összeállításból egyértelműen kiderül: Orbán Viktor nem való sem a Néppártba, sem Európába, ezt csak az nem látja, aki nem akarja látni. A DK éppen ezért küzd azért az európai parlamenti választáson, hogy megmutassa, a magyar népnek Orbán Viktorral ellentétben igenis helye van az EU-ban. Ezért mondjuk azt, hogy Európa, maradunk!” (atv)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: „…Olyan jelentések, amelyek bár a Néppárt politikusai előtt is ismertek…”
– Vagyis már uncsi dolgok!
A Munkáspárt elnöke tíz esztendeje egy rémregényben már megírta az állapotokat.

Igaz, az nem csak Döbrögire volt kihegyezve, hanem a teljes rontókörre!
TUD A KÁRTÉTELRŐL MINDENKI! TUDJÁK AZT IS, HOGY MINDEN A TERV SZERINT HALAD!
Csak a magyarok nem hajlandóak fölfogni!
Ha pedig El Qroék állítanak össze „dokumentumcsomagot”, Döbrögi bűneiről, arról is mindenki tudja – elolvasatlanul – az nem több, mint a saját bűneik elfedési kísérlete!
MÉG HA IGAZAK IS A DOKUMENTUMOKBA LEÍRTAK!

Ha már Thürmer szóba került. A május elsejei köröndi beszédében kitért arra is, hogy a problémákat, nézeteltéréseket, és kritikákat a kormánnyal szemben itthon kell megbeszélni és megoldani. Elítélte azt, amikor a tehetetlen ellenzéki politikusok Brüsszelbe rohangálnak jelentésekkel.
Amikor Orbán disznózott:
https://www.youtube.com/watch?v=wh4vD9OhUho&t=347
„Disznóból sok van az országba’. Kelleténél mindenképpen több!”
Ebből a videóból sok minden kiderül. Például az, hogy Orbán nem zsidó vallású és nem muszlim. Az viszont nem derült ki, hogy kit disznózott le. Szerintem senkit csak viccelődött.
Ja! Tisztelt Fergeteg! Nem tudom hogy észre vette-e, de volt rajta sapka!
Akik Orbánt zsidónak hiszik, azoknak ez nem leleplezés. 🙂 Ők csak még jobban megerősödnek a hitükben. Kriptozsidó! – kiáltják majd. Egyébként ez semmit nem árul el a felmenőiről, akik között bárki lehetett. Engem olyan nagyon nem is érdekel az ő esetében, ki fia-borja. Lehetne Attila vagy Dzsingisz kán, de valami csodarabbi, esetleg egy vándorcigány távoli unokája is, azt nézem, amit tesz. És a hordája most a patkányozáson akadt ki, holott nem áll távol tőlük sem.
Hogy kiket disznózott le, lényegelen. Annyira sejteti, hogy emberekre gondolt, hogy még te is, kedves Sub Zero (ne haragudj, de nem szeretem a magázódást), szóval még te is a ‘kit’ szóval utaltál rá. Márpedig ezt állatra nem szoktuk használni. A disznó az disznó, és disznóból éppenséggel kevesebb van, mint régen.
https://profitline.hu/Csokkenoben-Magyarorszag-sertesallomanya—egy-abran-378379?abra=1
Ha tényleg disznókra utalt volna, az ábra másként alakul. Ha pedig ez vicc, akkor Bangóné is egy vicces figura. Mondjuk szerintem az is. Én a Csúti Csánjün is tudok nevetni.
Én sem azt írtam, hogy a felmenői zsidók vagy nem zsidók, hanem azt, hogy Orbán nem zsidó vallású. Ami azért megkockáztatható állítás, mert elég kevés a vallásos zsidó egy disznóvágáson. Egyébként tényleg tök mindegy lehetne, hogy kik a felmenői, ha az ember úgy általában nem hozna valamit magával otthonról. Persze eshet az alma messze a fájától.
Bangóné pedig nem valami vicces figura. Egy kérdésre válaszolva konkrétan vonatkoztatta valakikre, egy választói csoportra a jelzőjét.
A nyilas videó tényleg béna. Ezen nincs mit szépíteni. Erről korábban volt is egy hozzászólásom. Bár személy szerint nem vagyok íjjász, de olyan a baráti köröm, hogy van közöttük lovas és talpas íjjász is szép számmal. A motorosok és az íjjászok rokon lelkek. (Van olyan barátom, aki a motorosok között a legjobb íjjász, az íjjászok között pedig a legjobb motoros! Persze csak éjfél után, amikor már jó a hangulat.)
Egyszóval nekem fura, hogy valaki nem tud megfogni egy nyilat.
Most jön a kérdés, amiért ennyit írtam. Nálad mi a helyzet? Te hogyan fogtad volna meg azt a nyilat? De őszintén!
Én az íjat fogtam volna meg. De viccet félretéve, lőttem már ilyesmivel, meg másfélével is. Követtem el hibákat, naná!
Egyébként nem azon nevettem, ahogyan fogta, rátámaszkodott és hasonlók, hanem azon a pár pillanaton, amikor a nagyon lelkes munkatárs (Simicskó) felokosította, miután a Csánjü ráfogta a fegyvert Balogra, majd belekezdett a hunos történetébe – koreaiak társaságában. A „hunok mi volnánk” fordulat volt a csúcs, különösen az ő szájából. A politikai érdekből elkövetett hunozás megmosolyogtató, sajnos sokan halálosan komolyan veszik, csak éppen azok nem mindig, akik alkalmazzák. Ezért találó Admin egyik képe Orbánról, amin egyszerre arab, zsidó és keresztény is. Meg ami kell. Túlzás, de érthető, mit figuráz ki rajta.
Azt írtátok ” nem mindenki kommunista aki párttag….stb stb.
Thürmer megírta,ezt meg az átlátszón olvastam.
Fodor úr és a többiek,tegyük tisztába,ill.tegyék tisztába Thürmer úrral karöltve.
https://blog.atlatszo.hu/2015/02/hires-aposok/
De nem muszály.
Bocsánat- Átlátszó- nagy Á.
Egy -nem -választó .
Hm?
Hol lett elbaszva? Ki által?Ha nézed,azt hiszed…de mégse..
https://www.youtube.com/watch?v=sRmlEAKoL8I
Még meg lehetne kérdezni tőle.
Nem nyílik !
Horváth István belügyminiszter lemondása (1990-01-23) YOUTUBE
Keress rá.
Kösssz !