Minden jel arra utal, hogy kezd a gyeplő kicsúszni az amerikai főbolond kezéből. Bár előszeretettel láttatja magát a világ uraként, az orosz államfő nem töri magát azért, hogy személyesen csevegjenek. Pedig volna miről, de hát az oroszok elnöke már nemigen veszi komolyan Trumpot.
Csakis erre lehet abból következtetni,hogy a júniusi osakai G20 csúcson Vlagyimir Putyin NEM TERVEZ KÜLÖN KÉTOLDALÚ MEGBESZÉLÉST Trumppal.
Ma ezt közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml sajtószolgálatának vezetője.
Elmondta azt is, hogy az orosz elnök jövő héten hétfőn – kedden biztosan Szocsiban lesz. E két napon pedig Szergej Lavrov a városban fogadja Pompeo amerikai külügyért. Azt a Kreml nem zárta ki, hogy Putyin is fogadja Pompeot, bár erre sincsenek komoly tervek.
Mintha az USA ázsiója kezdene leértékelődni Moszkvában!
Pedig a két esemény – Szocsi és Osaka között – lesz egy érdekes történés. Koronázás Kijevben.
A lelépő Valcman az USA – t és az EU – t nyöszteti újabb Oroszország elleni szankciókra az útlevélügy miatt. No meg arra, hogy még véletlenül se fogadják el hivatalos okmányként.
Zelenszkij – akit hamarosan fölkeres az amerikai főbolond személyes megbízottja is – teljes mellszélességgel kiáll Nyalókakirály ötlete mellett. Érdekes módon viszont Kurt Valker tegnapi javaslatára semmi reakció.
Illetve akár akként is fölfogható Kijev latorhadának tegnap kora esti akciója Dokucsajevszk ellen.

Persze jóéhány ilyen eset volt tegnap is, ma is – kiváltképp a DNR – frontszakaszon.
Ezzel együtt is Donbassz latorostroma még az „elviselhetőség határain belül” – de zajlik.
Az ostromlottak tegnap ünnepeltek.

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

„A lelépő Valcman az USA-t és az Eu-t nyöszteti ujabb Oroszország elleni szankciókra az utlevél ügy miatt ….” Szerintem az oroszország elleni szankciók-i felhívását sem az USA, sem az Eu NEM VESZI KOMOLYAN, hisz a hatásköre leáldozóban van. HOLNAPUTÁNHOZ EGY HÉTRE, május 19-én beiktatják Zelenszkij-t,és ettől fogva mindennemü álamfői hatásköre végérvényesen megszünik. Ezért igyekszik szankciók után rikácsolni, de már nem veszik figyelembe a rikácsát. Az Eu már Zelenszkijre koncenrál. Merkelnek is nagyon kifelé ál a rudja a kancellári székből. Úgy tartják, hogy talán Augustusig marad kancellár. Addig meg már neki se érdeke forszírozni a szankciósdit Oroszország ellen. Így hát Valcman óbégatása süket fülekre fog találni. Ez Valcmannak már csak az UTOLSSÓ ERŐLKÖDÉSE .
Ehez még hozzáteszem azt is, hogy mit nyilatkozott Kurt Wolker az Oroszországi utlevél,- álampolgárság kezdeményezéséhez. Azt monta, hogy „senki sem fogja magát törni, vagy csak nagyon kevesen lesznek a Donbasziak közül akik igényelni fogják, mivel Oroszországban igen nagy a szegénység.” BAGOLY MONDJA VERÉBNEK, HOGY NAGYFEJÜ ! Mintha az USA-ában minden amerikai dúsgazdag lenne !
Hát Oo-ban egyelőre még nincsenek sátorvárosok, oszt egyelőre ez is valami!