„Bizalmi index” bővebben

"/>

Bizalmi index

Óriásit zuhant a születések száma, miután Döbrögi szövetséget ajánlott a magyar nőknek

Már a tavalyi népességcsökkenés is az elmúlt 70 év harmadik legrosszabb adata volt, de azóta a születések száma tovább zuhant, a halálozásoké pedig még nagyobbat nőtt.

2019 első két hónapjában a születések száma 5,1 százalékkal kevesebb, a halálozásoké 11 százalékkal több volt, mint 2018 azonos időszakában – közölte a KSH. Ezek a gyerekek azok, akik akkoriban fogantak, amikor tavaly tavasszal Orbán Viktor bejelentette, hogy szövetséget ajánl a magyar nőknek; úgy tűnik, a szép ígéret még nem volt elég ahhoz, hogy gyerekvállalásra buzdítsák a családokat. Így a természetes fogyás 36 százalékkal, 3230 fővel nőtt 2018. január–februárjához képest. Pedig már 2018 sem volt jó év: akkor az elmúlt hetven év harmadik legnagyobb népességcsökkenését mérték.

Idén februárban 6524 gyerek született, 4,7 százalékkal kevesebb, mint 2018 második hónapjában. Eközben 12 219 fő vesztette életét, ami 1,8 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A havi természetes fogyás 5695 fő volt, ez 10 százalékos növekedést jelent.

A házasságkötések száma gyakorlatilag változatlan maradt, 1872 pár lépett frigyre, ami 0,4 százalékkal kevesebb a 2018 februárinál.                                (HVG)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 Bal-Rad komm: Érdekes módon, lovagina Novák Kotkoda mostanság nem diadalktkodál!

A MOSTANI BIZALMI INDEX – mert ez tekinthető ám annak is! – LÁTTÁN MEGINT CSAK NEMFOGJUK HALLANI ÖMLENGÉSEIT! (Bár ő mostanság messzi országokban hirdeti a vajdasági csodatéteményeket!)

Persze elkeseredésre semmi ok! LESZ EREDMÉNYE AZ „ASSZONYHITELNEK”!

Persze következménye is! Mégpedig KATASZTROFÁLIS!

De hol lesznek akkor már Döbrögiék?

“Bizalmi index” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Azok a qrva magyarellenes, brüsszeli számok, az mind soros műve! Meg a zsidóké!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com