Joszif Visszarionovics Sztálin

Sztálin – Rövid életrajz 1927-1928

Történelmi szempontból rendkívül rövid idő alatt iparosítani egy olyan óriási s egyszersmind gazdasági tekintetben elmaradt országot, amilyen akkor a Szovjetunió volt — roppant nehézségekbe ütközött. Újonnan kellett felépíteni több olyan iparágat, amely a régi, cári Oroszországban ismeretlen volt. Új hadiipart kellett teremteni, amely a régi Oroszországban nem volt meg. Gyárakat kellett építeni olyan modern mezőgazdasági gépek előállítására, amilyeneket a régi falu hírből sem ismert. Ehhez óriási anyagi eszközök kellettek. A kapitalista országok az iparosításhoz szükséges anyagi eszközöket a nép könyörtelen kizsákmányolása, hódító háborúk, gyarmatok és függő helyzetben levő országok vérengző fosztogatása és külföldi kölcsönök útján szerezték meg. A Szovjetország azonban nem meríthetett ezekből a piszkos forrásokból, a külföldi kölcsönök útját pedig a kapitalisták elzárták előle. Csak egy mód maradt hátra: a szükséges eszközöket a Szovjetországon belül kellett megszerezni.

Sztálin, Lenin útmutatásaira támaszkodva kidolgozta a szocialista iparosításról szóló alaptételeket. Rámutatott arra, hogy:

1) az iparosítás lényege nem egyszerűen az ipar növekedésében áll, hanem a nehézipar és mindenek előtt a nehézipar magjának, a gépiparnak kifejlesztésében, mert csak a nehézipar és saját gépipar megteremtése biztosítja a szocializmus anyagi alapját és hozza a szocializmus országát a kapitalista világgal szemben független helyzetbe;

2) a földesuraknak és tőkéseknek országunkban az Októberi Szocialista Forradalom eredményeképpen végbement kisajátítása, a föld, a gyárak, a bankok stb. magántulajdonának megszüntetése és az egész nép tulajdonába való átadásuk — az ipar fejlesztése számára a szocialista felhalmozás hatalmas forrását nyitották meg;

3) a szocialista iparosítás gyökeresen különbözik a kapitalista iparosítástól — az utóbbi gyarmati hódítások és rablások, háborús pusztítások, uzsorakölcsönök és a munkástömegek és a gyarmati népek könyörtelen kizsákmányolása útján megy végbe, a szocialista iparosítás viszont a termelési eszközök társadalmi tulajdonára, a munkások és parasztok munkájával létrehozott javak felhalmozására és megtakarítására támaszkodik: a szocialista iparosítás elszakíthatatlan kapcsolatban van a dolgozó tömegek anyagi helyzetének állandó javulásával;

4) ezért tehát az iparosításért folyó harcban a főfeladatok közé tartozik a munka termelékenységének fokozása, az önköltségi árak csökkentése, harc a munkafegyelemért, rendszeres takarékosság stb.;

5) a szocializmus építésének feltételei a Szovjetunióban, a munkásosztály munkalelkesedése — lehetővé teszik az iparosítás szükséges gyors ütemének megvalósítását;

6) a mezőgazdaság szocialista átalakításának útja az ország iparosításán keresztül vezet, amelynek a technikai alapot kell megteremtenie ez átalakítás számára.

A Szovjetunió dolgozói, ezzel a szabatos és világos programmal felfegyverkezve, hozzáláttak az ország szocialista iparosításához.

A szocialista építőmunka sikereitől megriadt imperialisták az ország iparosításának meghiúsítását, vagy legalább is hátráltatását a Szovjetunióval való diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatok megszakítása (Anglia), szovjetkövetek meggyilkolása (Lengyelország), a kémszolgálat és a diverziós munka fokozása útján próbálták elérni. Az országon belül a trockisták, zinovjevisták, a régebben szétvert pártellenes csoportok az árulók blokkjában egyesültek, amely veszett támadást indított meg a párt ellen. „Valami egységfront-féle van kialakulóban Chamberlaintől Trockijig” — jegyezte meg akkor Sztálin elvtárs. A szocialista iparosítás győzelmét nem lehetett kivívni a trockista-zinovjevista blokk eszmei és szervezeti megsemmisítése nélkül. A párt Sztálin elvtárs vezetése alatt szétzúzta a trockista- zinovjevista blokkot. Sztálin beszámolója a XV. pártértekezleten: „A szociáldemokrata elhajlásról pártunkban” (1926 november) és beszámolója a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottságának VII. kibővített plénumán — „Még egyszer a szociáldemokrata elhajlásról pártunkban” (1926 december) — eszmeileg felfegyverezte a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártját és a Kommunista Internacionálét és biztosította a párt sorainak egyöntetűségét és tömörségét.

A Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottságának kibővített plénuma határozataiban a trockista-zinovjevista blokk híveit mensevik álláspontra süllyedt renegátoknak bélyegezte meg.

A bolsevikok, miután szétverték és félrelökték a behódolókat, a kapitalizmus szószólóit, tovább folytatták országunk szocialista iparosításának művét.

Az iparosítás egyetlenegy területe, egyetlenegy kérdése sem kerülte el Sztálin figyelmét. Sztálin a kezdeményezője az új iparágak létesítésének és az azelőtt elmaradt iparágak kifejlesztésének és újjáépítésének. Sztálin az ösztönzője annak, hogy országunkban egy második szén és fémipari bázis létesült — ösztönzője a Kuznjeckmedence építkezéseinek. Sztálin a nagy szocialista építések szervezője és vezetője. A sztálingrádi traktorgyár, a dnjeperi villanyerőmű, a magnitogorszki vaskohászati kombinát, az uráli nehézgépgyár, a rosztovi mezőgazdasági gépgyár, a kuznjecki vaskohászati művek, a Turkesztán-Szibériai vasút, a szaratovi kombájngyár, a moszkvai és a gorkiji gépkocsigyárak felépítése és egész sor más építkezés — mind Sztálin nevéhez fűződik.

A szocializmus mind magasabbra emelkedő fenséges épületének nagyszerű látványa ellenállhatatlan befolyást gyakorolt a kapitalista országok munkásaira. Valóságos zarándoklás kezdődött a Szovjetunióba. Tízével és százával jöttek a munkásküldöttségek és óriási érdeklődéssel, lélegzetvisszafojtva ismerkedtek meg azzal, hogy miképpen építik maguk a munkások, miután kizsákmányolóikat elkergették, az új, a szocialista társadalmat. Minden érdekelte őket, mindent tudni akartak. 1927. november 5-én folyt le Sztálin hosszas beszélgetése Németország, Franciaország, Ausztria, Csehszlovákia, Kína, Belgium és más országok munkásküldöttségeivel.

A szocialista iparosítás politikájának döntő sikerei már 1927 végén mutatkoztak. Az első eredményeket az 1927 decemberében összeült XV. pártkongresszus összegezte. Sztálin beszámolójában világos képét adta a szocialista iparosítás sikereinek és hangsúlyozta, hogy a szocialista parancsnoki magaslatokat továbbra is bővíteni és erősíteni kell a városban és a faluban egyaránt, irányt véve a kapitalista elemeknek a népgazdaságban való felszámolására.

A XV. kongresszuson Sztálin rámutatott arra, hogy a mezőgazdaság elmaradt az ipar mögött és megjelölte a kivezető utat ebből, az egész népgazdaságot fenyegető helyzetből.

„A kivezető út — mondotta Sztálin — a kis és elaprózott parasztgazdaságoknak nagy, egyesített gazdaságokra való áttérésében van, a föld társas megművelése alapján, a földnek a korszerű, fejlett technikán alapuló kollektív megművelésére való áttérésben. A kivezető út az, hogy a kis és apró parasztgazdaságokat fokozatosan, de megállás nélkül, nem kényszer, hanem példa és meggyőzés segítségével nagy gazdaságokba egyesítsük, a földnek társas, szövetkezeti, kollektív megmunkálása alapján, mezőgazdasági gépek és traktorok alkalmazásával, a földművelés belterjességét szolgáló tudományos módszerek alkalmazásával. Más kivezető út nincsen.”

Miért lépett országunk a kolhozépítés útjára?

Már a XV. pártkongresszus idején egyre nyilvánvalóbb lett a mezőgazdaság, különösen a gabonatermelés elmaradása. Az összes gabonatermés közeledett a háború előtti színvonalhoz, de a termelt gabona piacra kerülő része, amelyet a városok és a hadsereg ellátására áruba bocsátottak, a háború előtti mennyiségnek alig egy harmad része (37 százaléka) volt. A falvakban körülbelül 25 millió kis és apró parasztgazdaság volt. A kis parasztgazdaságok pedig már természetüknél fogva félig naturális gazdaságok voltak, melyek csak igen kevés árugabonát tudnak adni és képtelenek a termelés kibővítésére, traktorok és gépek alkalmazására, a terméshozam fokozására. A parasztgazdaságok szétforgácsolódása és a gabona piacra termelésének csökkenése folytatódott.

„Nem fért hozzá kétség, hogy a gabonagazdaság ilyetén állapota mellett a Szovjetunió hadseregét és városait az állandó éhség veszélye fenyegette.”

Az ország kétféleképpen térhetett át a mezőgazdaságban a nagyüzemi termelésre, mely traktorokat és mezőgazdasági gépeket használhat és többszörösére növelheti a piacra kerülő gabonamennyiségeket, Az első lehetőség: áttérni a falun a nagyüzemű kapitalista termelésre, ami a paraszttömegek tönkre jutását jelenti, tömeges munkanélküliséget a városokban, a munkásosztály és a parasztság szövetségének felbomlását, a kulákság megerősödését és a szocializmus vereségét. Erre a pusztuláshoz vezető útra akarták terelni mindenáron a pártot a jobboldali kapitulánsok és árulók.

A másik lehetőség a kis parasztgazdaságokat nagyüzemű szocialista gazdaságokban, kolhozokban egyesíteni, amelyek messzemenően képesek traktorokat és más modem gépeket használni a gabonagazdaság és árutermelés gyors fellendítése érdekében. Világos, hogy a bolsevikok pártja és a Szovjetállam a mezőgazdaság fejlesztésének csakis ezt a második, kolhoz-útját választhatta.

A bolsevikok pártja Lenin arról szóló bölcs útmutatásaiból indult ki, hogy a kis parasztgazdaságokról nagyüzemű, kollektív, gépeket alkalmazó földművelésre kell áttérni, mert csupán ez képes a parasztgazdaságok tízmillióit a százados nyomorból kivezetni.

„Kis gazdasággal nem lehet kijutni a nyomorból” — mondotta Lenin.

A kollektivizálás útjára való áttérést a legégetőbb gazdasági szükség, a nép ínsége követelte. És a bolsevikok pártja Sztálin vezetése alatt helyesen értette meg ezt az égető gazdasági szükségességet és a parasztság milliós tömegeit át tudta állítani a kollektivizálás útjára.

A XV. kongresszus határozatában kimondta, hogy a mezőgazdaság kollektivizálását minden módon fejleszteni kell. Ugyanakkor a kongresszus utasítást adott a népgazdaság első ötéves tervének kidolgozására. Így tehát, mikor a szocialista ipar megteremtése még legjavában folyt, Sztálin már új hatalmas feladatot tűzött ki — a mezőgazdaság kollektivizálását. E történelmi feladat megvalósítása rendkívül gondos előkészítést igényelt, amelyet mélysége és mérete tekintetében joggal lehet egy sorba állítani a Nagy Októberi Szocialista Forradalom előkészítésével. A proletárforradalom lángelméjű stratégája bátran és tántoríthatatlanul, gondosan és körültekintően vezette a pártot előre, letört minden akadályt a kitűzött cél felé vezető úton, éberen figyelte az osztályellenség sakkhúzásait és nagyszerűen előrelátta annak legközelebbi lépéseit, mesterien csoportosította át az erőket magának az előnyomulásnak folyamán, megerősítve az elfoglalt hadállásokat, kihasználva a tartalékokat a siker továbbfejlesztésére.

A párt előkészített minden szükséges anyagi előfeltételt a parasztságnak a kolhozokba való tömeges belépéséhez. Létrehozták az ipari bázist a falunak traktorokkal és gépekkel való ellátására, a mezőgazdaság technikai átszerelésére. A kolhozok és szovhozok szervezésének költségeire elegendő pénzügyi eszközt halmoztak fel, és erre az építő munkára elküldték a párt és a munkásosztály legjobbjait; megerősítették az első kolhozokat, amelyek példáját mutatták az egyéni gazdálkodást folytató parasztoknak, hogyan kell vezetni a kollektív mezőgazdaságot. Gép- és traktorállomásokat és szovhozokat létesítettek, amelyek segítségére voltak a parasztoknak gazdaságuk megjavításában.

A kulákság, vesztét érezve, megkísérelte az ellenállást, „gabonasztrájkot” rendezett, azt gondolta, hogy ezzel a pártot, ha nem is kapitulációra, de legalább is meghátrálásra fogja kényszeríteni. Ugyanez évben, 1928-ban, a Donjec-medence Sachty-kerületében, azután más kerületekben is, a burzsoá szakemberek nagyszabású kártevő szervezetét fedték fel. A kártevők összeköttetésben voltak imperialista államokkal.

A Sztálin által vezetett párt a kulákság ellen rendkívüli rendszabályokat hajtott végre és megtörte ellenállását. A kártevőket szigorúan megbüntették. Sztálin elvtárs felhívta a pártot, hogy vonja le a tanulságokat a sachty-i ügyből és felszólította mindenekelőtt a népgazdaság vezetésében dolgozó bolsevikokat arra, hogy nekik maguknak kell szert tenniök technikai ismeretekre, szakemberekké lenniök és gyorsítaniok kell új technikai káderek kinevelését a munkások közül.

Amikor a párt támadásba ment át a kulákság ellen, a párt által szétvert trockisták és zinovjevisták helyébe az 1928—1929-es években Buchárin, Rykov, Tomszkij lépett az őket követő jobboldali behódolok és a kapitalizmust visszaállítani akarók egész csoportjával együtt. Ugyanakkor az imperialisták, a jobboldali behódolok aknamunkájára támaszkodva, újabb kísérletet tesznek arra, hogy a Szovjetuniót háborúba sodorják. Anglia és Franciaország vezérkaraiban a Szovjetunió ellen 1929—1930-ra kitűzött új fegyveres beavatkozás terveit dolgozzák ki.

Mint ahogy 1917 októberében a Nagy Szocialista Forradalom győzelme nem lett volna lehetséges a kapitulánsok és sztrájktörők, a mensevikek és eszerek szétverése nélkül, éppen úgy a szocializmus győzelme a falun szintén lehetetlen lett volna a jobboldali kapitulánsok szétverése nélkül 1928— 1929-ben. A pártnak a Buchárin—Rykov-féle pártellenes csoport feletti győzelmében igen nagy jelentősége volt Sztálin beszédeinek: „A jobboldali veszélyről a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjában” (a Moszkvai Bizottság és a Moszkvai Ellenőrző Bizottság teljes ülésén 1928 októberében) és „A jobboldali elhajlásról a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjában” (a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának Központi Bizottsága teljes ülésén 1929 áprilisában).

Ezekben a beszédekben Sztálin végleg leleplezte a jobboldaliakat, mint a leninizmus ellenségeit, kimutatta, hogy a jobboldaliak a kulákok ügynökei a pártban.

A jobboldaliak elleni harcokban Sztálin felzárkóztatta az egész pártot és rohamra vezette a kapitalista kizsákmányolásnak országunkban megmaradt utolsó védbástyája ellen. Sztálin lángesze, tántoríthatatlan akarata és bölcs éleslátása biztosította a forradalomnak új, magasabb színvonalra emelését. 1929-ben, az Októberi Forradalom 12. évfordulóján megjelent „A nagy fordulat éve” című történelmi jelentőségű cikkében Sztálin ezt írta:

„Az elmúlt év a nagy fordulat éve volt a szocialista építőmunka minden frontján. Ez a fordulat a szocializmus döntő támadásának jegyében ment és megy végbe a város és a falu kapitalista elemei ellen. Ennek a támadásnak az a jellemző sajátossága, hogy már eddig is számos döntő sikert hozott nekünk népgazdaságunk szocialista újjáépítésének (rekonstrukciójának) fő területein.”

Határozott fordulatot ért el a párt a munka termelékenységének terén. Lényegében megoldást nyert a szocialista iparosítás egyik legnehezebb feladata: az a feladat, hogy a nehézipar felépítéséhez felhalmozzuk a szükséges anyagi eszközöket. Gyökeres fordulatot ért el a párt földművelésünk fejlesztése, parasztságunk fejlődése tekintetében. Viharos gyorsasággal kezdett kibontakozni a kolhozmozgalom, fejlődésének üteme tekintetében maga mögött hagyva még a nagyipart is. Ez volt a kezdete a tömeges kolhozmozgalomnak.

„Az új és a döntő a mostani kolhozmozgalomban az — írta Sztálin —, hogy a parasztok nem egyes csoportokban lépnek be a kolhozba, mint azelőtt, hanem egész falvak, egész járások, kerületek, sőt egész körzetek parasztsága lép be egyszerre. És mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy a középparaszt megy már a kolhozba. Ez a lényege annak a mezőgazdaság fejlődésében beállott gyökeres fordulatnak, amely a Szovjethatalom rendkívül fontos vívmánya . . .”

Így lett előkészítve Sztálin vezetése alatt a történelmi fordulat a kulák elemek korlátozásának és kiszorításának politikájától, a kulákságnak, mint osztálynak a teljes kollektivizálás alapján való felszámolása politikájához.

Sztálin elvtárs nagy érdemének kell tekinteni azt a tényt, hogy ebben az időszakban, az iparosítás és kollektivizálás első nekiindulásának időszakában, amikor a nép minden munkálkodó erejét nagy feladatok megoldására kellett mozgósítani, élére állította a nőkérdést, a nők helyzetének, a női munkának, ama rendkívül fontos szerepnek a kérdését, melyet a nők — munkásnők és parasztasszonyok — a társadalom gazdasági, társadalmi és politikai életében betöltenek és, a kellő színvonalra emelve ezt a kérdést, helyesen meg is oldotta azt.

„Az emberiség történelmében az elnyomottak egyetlen mozgalma sem zajlott le — mondotta Sztálin — a dolgozó nők részvétele nélkül. A dolgozó nők, az összes elnyomottak legelnyomottabbjai, sohasem maradtak és maradhattak távol a felszabadító mozgalom országútjától. A rabszolgák felszabadító mozgalmában, mint ismeretes, százával és ezrével szerepelnek a női vértanúk és hősnők. A jobbágyság felszabadító küzdelmének harcosai közt tízezrével voltak a dolgozó nők. Nincs csodálkozni való azon, hogy a munkásosztály felszabadító mozgalma, az elnyomott tömegeknek ez a leghatalmasabb szabadságmozgalma, a dolgozó nők millióit gyűjtötte a maga zászlaja alá.”

„A dolgozó nők — mondja tovább Sztálin — a munkásnők és parasztasszonyok a munkásosztály hatalmas tartalékai. Ez a tartalék a lakosságnak jó felét teszi. A munkásosztály pártján lesz-e a női tartalék, vagy ellene — ezen fordul meg a proletármozgalom sorsa, a proletárforradalom győzelme vagy veresége, a proletárhatalom győzelme vagy veresége. Ezért a proletariátusnak és élcsapatának, a kommunista pártnak elsőrendű feladata az, hogy erélyes harcot indítson a nők, a munkásnők és parasztasszonyok felszabadításáért a burzsoázia befolyása alól, a munkásnők és parasztasszonyok politikai felvilágosításáért és megszervezéséért a proletariátus zászlaja alatt”

„De a dolgozó nők — folytatja Sztálin — nemcsak tartalékot alkotnak. A munkásosztály helyes politikája esetén a dolgozó nők a munkásosztály igazi, a burzsoázia ellen működő hadseregévé válhatnak. A női munkástartalékból a munkásnők és parasztasszonyok olyan hadseregét kikovácsolni, amely a proletariátus nagy hadseregével vállvetve küzd — ez a munkásosztály második és döntő feladata.”

Ami a nőknek a kolhozokban való szerepét illeti, erről Sztálin a rohammunkás kolhozparasztok első kongresszusán a következőket mondta:

„A nőkérdés a kolhozokban — mondta Sztálin — fontos kérdés, elvtársak. Tudom, hogy sokan közületek lebecsülik a nőket, sőt tréfát űznek belőlük. Ez azonban hiba, elvtársak, mégpedig komoly hiba. Nemcsak arról van itt szó, hogy a lakosság felét nők teszik. Mindenekelőtt arról van szó, hogy a kolhozmozgalom a kiváló és tehetséges nők egész sorát vezető állásokba emelte. Nézzétek ezt a kongresszust, annak összetételét és meglátjátok, hogy a nők az elmaradottak soraiból már régen az élenhaladók soraiba léptek elő. A nő a kolhozokban nagy erő. Ezt az erőt véka alatt tartani — bűn. Kötelességünk az, hogy a nőket a kolhozokban előtérbe toljuk és ennek az erőnek teret engedjünk”

„Ami magukat a kolhozok női tagjait illeti — folytatja Sztálin —, azoknak meg kell gondolniok, hogy milyen ereje és jelentősége van a kolhozoknak a nők szempontjából, meg kell gondolniok, hogy csak a kolhozban válhatnak a férfiakkal egyenlőkké. Ha nincs kolhoz: egyenlőtlenség van, a kolhozban: egyenlő a jog. Gondolják ezt meg a kolhozbeli elvtársnők és vigyázzanak a kolhozrendre, mint a szemük fényére”

Országunk legszélesebb néptömegeinek — köztük a régebben elnyomott és elmaradt nemzetek dolgozóinak is — bevonása a szocializmus építésének művébe, a szovjetideológiának, amely a tömegekben látja a történelem igazi alkotóit, óriási győzelmét jelentette a burzsoá ideológia felett, amely mindenféle badarságokat terjeszt arról, hogy a tömegek az életnek semmiféle terén sem képesek önálló alkotásra. Sztálin elvtárs leleplezte annak az „elméletnek” reakciós voltát, amely szerint a kizsákmányoltak nem tudnak meglenni a kizsákmányolok nélkül. „Az Októberi Forradalomnak — írta Sztálin elvtárs — egyik legfontosabb eredménye az a tény, hogy erre a hazug elméletre halálos csapást mért.”

Sztálin elvtárs leleplezte azt a reakciós legendát is, amely szerint a népek felsőbb és alsóbbrendű fajokra oszlanak.

„Azelőtt »szokás volt« azt gondolni, hogy a világ örök idők óta alsóbb és felsőbbrendű fajokra oszlik, feketékre és fehérekre, akik közül az előbbiek képtelenek a civilizációra, s arra vannak kárhoztatva, hogy kizsákmányolják őket, az utóbbiak pedig a civilizáció egyedüli hordozói és arra vannak hivatva, hogy az előbbieket kizsákmányolják. Most ez a legenda szét van zúzva és félre van vetve. Az Októberi Forradalom egyik legfontosabb eredménye az a tény, hogy erre a legendára halálos csapást mért és a gyakorlatban megmutatta, hogy a szovjetfejlődés medrébe bevont felszabadított nem európai népük éppúgy előbbre tudják vinni a valóban haladó kultúrát és a valóban haladó civilizációt, mint az európai népek.”

 (idézet:- Sztálin: Rövid életrajz – című könyvből)

SaLa