“Szíria” bővebben

"/>

Szíria

Az Európai Parlament tegnapelőtti külpolitikai “meghallgatósdiján” az Unió külügyére Federica Mogherini közölte: hogy az USA mit csinál az az USA dolga! Az hogy Trump Izraelnek ajándékozta Szíria Golan – fennsík területét, Izrael pedig örömmel elfogadta, az EU ellenkezésével találkozik.

Az Európai Unió rosszallja ezt a döntést, és továbbra sem ismeri el Izrael részeként a Golan – fennsíkot. Pontosan úgy, ahogyan más egyéb Izrael által megszállt területeket sem hajlandó elismerni izraeli területként.

Mogherini szerint az uniós álláspont csak akkor fog megváltozni, ha a vitatott területekről az érintett országok maguk állapodnak meg egymás közt.

Jeruzsálemről szólva kifejtette, hogy az EU szerint a város csakis két állam – Palesztina és Izrael – fővárosa lehet. Ezt a címet Izrael sem sajátíthatja ki.

Irakból tegnap meglehetősen méretes konvoj érkezett Szíria Eufráteszen – túli keleti tartományába, Al – Hasakah – ba.

Vadiúj katonai terepjárók és teherautók százai, tüzérségi lövegek, és a lövegek kellékei a teherautók platóin. Az amerikai hadsereg ajándéka gyanánt az SDF – nek. Jelentések szerint az idei esztendő során ez már a hetedik ilyesmi méretű amerikai adomány, ami a Pentagon bőkezűségét bizonyítja. Egyúttal kifejezve a “reményt”: új háború előkészületei zajlanak Szíriában.

Pedig még a “réginek” sincs vége. A “nemzetközi koalíció” repülődépei tegnap ismét rémkalifátusistákat bombáztak Deir ez-Zor tartomány Eufráteszen túli, keleti fertályán.

A kalifátusista AMAQ kampányügynökség beszámolója szerint hordáik Homs tartományban, As-Sukhnától északra, Al-Qaum mellett lerohanták a szír kormányhadsereg bázisát, és megöltek legalább 15 szír katonát.

Kardigan hadserege Afrinban “erősít”! Ott ugyan már kurdok nincsenek, de demonstrálni kell, hogy ki is az úr avidéken. Idlib latorrezervátum martalócnépségének nyugalmát eszük ágában sincs megbolygatni. Erről tegnap három alkalommal az orosz légierő hmeymimi személyzete gondoskodott. Most így ott – legalábbis egy ideig – nyugalom van. Pészakolhatnak.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Szíria” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. https://pravednes.cz/click?id=70587278&r=https%3A%2F%2Fcz.sputniknews.com%2Fsvet%2F201904199679401-tajne-sluzby-iranu-odhalily-spionazni-sit-cia%2F Az Iráni titkosszolgálat feldderitett egy nagy méretü CIA hálózatot ! Mahmoud Alavi az iráni titkosszolgálat minisztériumának igazgatója kijelentette, hogy az ország titkosszolgálata amerikai CIA kém hálózatot leplezet le, amelyik nem csak Iránban működöt, hanem az egész régióban, tájékoztatott a Mehr sajtó szolgálat. “Az összetett munka, amelyet az USA CIA ellen foganatositottak 290 kém hálózatot lepleztek le, akik a régióban dolgoznak, beleértve Iránt is,” mondta Alavi.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com