Az USA szenátusának Fegyveres erők és a Belső Biztonsági Bizottsága tanácsának republikánus tagja Rick Scott fölolvasta az USA politikai elitjének a Világ Vége históriáskönyvet.
A Világ Vége – legalábbis Amerika számára – úgy kezdődik, hogy előbb a ‘zoroszok, majd kicsivel később a kínaiak jelennek meg Venezuelában. KÖZVETLENÜL AZ USA DÉLI HATÁRAIN! És egy rövidke szökkenéssel máris Amerika földjén teremnek! Véget vetve az amerikai életérzés – szabadság – demokrácia szentháromságnak!
Mert Amerika csak tűrt, és nem tett semmit önmaga védelméért! – állapította meg a nemmzetthy katasztrófa legfőbb okát Rick Scott republikánus szenátor.
A PDVSA venezuelai állami olajtársaságot sújtó amerikai szankciók közvetlen hatásaként mintegy 500 ember élete közvetlen veszélybe került. A cég venezuelai állampolgárságú külföldön dolgozó alkalmazottait – akik kórházi ápolás alatt állnak – egyszerűen kirakták a kórházakból, megtagadva az ellátásukat. Főként Olaszországban.
A venezuelai külügyminisztérium közleménye hangsúlyozta, hogy „ez az érintett betegek emberi jogainak rettenetes megsértése”
Panaszközleményt adott ki a germán külügy is. A caracasi hatóságo betiltották a német Deutsche Welle működését Venezueában. Az ok: a csatorna tömeges éhhalált és kiszáradást vizionált. Úgy vélik hogy ezért Maduro lesz a felelős. Megakadályozni pedig kizárólag Guaido képes, mert ő tud csak vizet fakasztani a kősziklából is, és halat osztani az éhezőknek.
Berlin szerint a tájékoztatás szabadsága ezáltal kiköszörülhetetlen csorbát szenvedett Venezuelában.
Abban a Venezuelában, ahol még mindig – vagy egyre inkább? – normalizálódni látszik a helyzet. Főként annak betudhatóan, hogy Guaido „társelnök” mostanság csendben van.

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
