„Mai magyar népmese” bővebben

"/>

Mai magyar népmese

Szegénységből megalázottság – Ocsmány módon becsapta és megszégyenítette a polgármester a rászoruló anyát

Egy alföldi falu fideszes polgármestere szexuális szolgáltatást kért egy gyermekét egyedül nevelő asszonytól, pár ezer forintos kölcsön fejében. Ráadásul még be is csapta. Az ügyben nyomozás indult.

Az asszony – nevezzük Elzának – pszichiáterhez hordja három év körüli kislányát: a gyerek nem visel el magán semmiféle ruhát, ha ilyesmit adnak rá, magából kikelve üvölteni kezd. Óvodába kéne vinni, máskülönben nem kapják meg utána a családi pótlékot. Az intézményben azt mondták, takarja be pokróccal a gyereket, s vigye be úgy, ott meg majdcsak felöltöztetik valahogy, de az anya szerint a kislányt nem lehet megérinteni sem, főleg az idegenektől húzódik el. A neurológiai vizsgálattól, s a felírt gyógyszerektől várnak javulást, a gyógyszer azonban drága. Ráadásul a gyerek nemrég elkapott egy bakteriális fertőzést is, fájt a gyomra és lázas lett, antibiotikumot írtak fel neki, de az asszonynak nem volt pénze kiváltani azt.

– Gondoltam, elmegyek a polgármesterhez, adjon kölcsön egy kis pénzt: hiába, hogy a hatalomhoz húz, de ő is közülünk való, tudja, milyen szegényen élünk, az anyámék házában összezsúfolódva – meséli a nő. Szociális segélyből tartják fent magukat, meg az édesapja közmunkás béréből, s ha az óvodás gyerekre nem is, iskolás korú fia után kap még egy kis családi pótlékot.

– Kétezer forintot akartam kérni, de azt mondta, most nem tud adni, menjek majd el este a kocsmájába, s akkor ad. Vissza is mentem fél hatkor, ott ültem egy széken, mikor megjött a polgármester, s azt mondta ad nekem pénz, de csak szexuális szolgáltatásért cserébe. Vagyis hogy orálisan kell kielégítenem. Így mondta pontosan. És ad érte 15 ezer forintot. Ebbe melyik anya nem menne bele a gyereke érdekében? – fogalmazott Elza. – Hát mondtam, hogy jó, rendben – folytatja a történetet. – Kérte, hogy menjek be a privát vécéjébe, majd jön ő is. Vártam, de nem ő jött, hanem maga helyett beküldte két emberét, akik neki dolgoznak a kocsmában. Kimentem, hogy ez most mi, mire azt felelte, hogy nyugodtan intézzem el, értük is odaadja a pénzt.

Az asszony megfogalmazása szerint a „dolgot megtette”, majd kiment, újból leült egy székre és várta a pénzt. Az tűnt fel neki, hogy a kocsma népe először őt nézi, majd a telefonjukat bámulják, miközben hangosan vihorásznak: köztük volt a polgármester is, aki egy asztaltársaságban épp töltött káposztát evett.

– Gondoltam odamegyek, hogy végre most már kifizessen, indultam volna haza a lázas gyerekhez, hát látom, hogy a telefonjaikon engem néznek, a vécébeli jelenetet. El nem tudom képzelni, hogy vették fel, nem láttam ott semmilyen kamerát, s azt hittem, menten elájulok – idézi fel még mindig feldúltan. Azt mondja, jogtalanul készítettek róla ilyen felvételt, mert ebbe nem egyezett bele, s abba se, hogy később emiatt kigúnyolják és megalázzák, netán a gyerekét az iskolában csúfolják. Ráadásul, miután emelt hangon kikérte magának a történteket, ki is penderítették a kocsmából, még utána is köptek a földre. Nemhogy tizenötezer forintot, de egy fillért sem kapott.

Elhallgathatta, eltussolhatta volna a történteket, de a nőt nem hagyta nyugodni az igazságérzete. – Majd biztosan elterjesztik rólam a faluban, hogy prostituált vagyok, de erre felkészültem. Még ha az lennék, akkor se alázhatnak így meg, és egy polgármester nem élhet így vissza a hatalmával. Nem akarok attól rettegni egész életemben, hogy mikor kerül fel a videó az internetre, nem akarok újra meg újra megalázkodni mások előtt – mondja.

Természetesen szerettük volna meghallgatni a kormánypárti polgármester álláspontját is. Amikor személyesen kerestük a faluban, nem volt a hivatalában, amikor felhívtuk, közölte, hogy nem nyilatkozik és letette a telefont. Pár nappal később e-mailben is elküldtük neki a kérdéseinket, lehetőséget adva így is a válaszadásra, de továbbra sem reagált.

Az asszony az illetékes járási ügyészségen feljelentést tett személyiségi jogainak megsértése miatt. A nyomozás elindult, úgy tudjuk, az egyik érintett telefonját már lefoglalta a rendőrség.                                                  (nepszava)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: VALAMI VAN! Ez az egész történet úgy szégyenteljes ahogyan megtörtént! Ha „AZ” történt akkor közel járunk ahhoz, hogy ez már valóban a vég kezdete! Ha „hamis a baba”, akkor sem sokkal rózsásabb a helyzet!

Persze az is elképzelhető, hogy „valami vaút, csak nem úgy vaút”!

MINDENESETRE ÚJSÁGHÍR LETT BELŐLE!

NEHEZEN HIHETŐ, HOGY A NYOMOZÁS ne a polgármestert igazolja! Bár HA VALÓBAN őt igazolná, kicsit nyugodtabbak lehetnénk. Ám ma már olyan világot élünk, hogy AKÁR MEG IS TÖRTÉNHETETT!

“Mai magyar népmese” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Kedveseim!Ennek a társadalmi rendszernek az alapja a kizsákmányolás.Nem azért,mert a tőkés rossz ember!A kapitalizmusban(„polgári demokrácia”) a munkaerő is áru.Értékét az határozza meg,amennyi az újra előállításához szükséges /élő/emberi munka értéke./étel,ruha,nem anyagi javak,(kultúra,eü.ellátás stb).a gyermekek nevelése,és szükségletei stb./Ez a munkaerő ára,amit a tőkés megfizet,de nem többet!A munkaerő olyan sajátos áru,amely elhasználása során több értéket termel,mint az ára.Ezt a többlet-értéket sajátítja el a tőkés/mehrwelt/.Megteheti,mert a termelési eszközök tulajdona az övé.Tehát a tulajdonviszonyok határozzák meg az elosztási viszonyokat.A konzekvenciák levonását Rátok bízom!/pl.nem a több éttételen keresztül gyártott mosógép árát kapja meg a munkás,hanem a kialkudott,kicsikart munkabérét./ld.”minimálbér”/

  2. Ma a munkaerő áru értéke nem a minimálbér,és nem a megvont kafeteria!
    Annál jóval több,de a Nyugaton kívül nálunk látsz-e ilyet!
    Az nem tartozik bele az értékbe,amit megbecsülésnek ,támogatásnak hívnak?!
    Valamikor azt tanultuk,hogy a társadalmi fejlődés során az a társadalom bukik meg,melyben a dolgozó nem érdekelt a termelés előbbre vitelében,és erre erőszakkal,bérmegvonással nem lehet kényszeríteni!
    Most ez a vegyes-rabszolgaság szolgálja a fejlődést?!

    1. Imrich Stefán! A fenti arrogáns és zavaros kommentre adott reakciód helyénvaló. De, Te sem korrigálod a kuszaságot, az érték és az ár összezagyválását.
      „A marxi c + v + m képlet hibás, téves fogalmi értelmezésen alapul. Marx az értéktöbblet elméletben azt vizsgálja, hogy a tőke mely részéből képződik az értéktöbblet. Az állandó (constant) tőkerészt jelöli c betűvel, a változó (variable) tőkerészt a v betűvel, míg az értéktöbblet (mehrwert) az m. Marx állandó tőkének az állóeszközökbe fektetett tőkét nevezi, amelyek a termelőfolyamat ciklusában nem használódnak el, változó tőkének pedig az alkotó emberi munka árának tőkeszükségletét tekinti. Marx nézetei szerint a dolgozó ember munkavégző képessége a napi munka során elhasználódik, miközben új értéket hoz létre, ezért a változó tőke megnevezés. …. Álláspontom szerint a munkabér a marxi képletekben nem mint befektetett tőke szerepel, hanem mint egy értékképző termelési tényező „ára”. Ez két különböző dolog.
      Vitatom az állandó tőkerész értelmezését is a képletben. Az állandó tőke elnevezés pontosan azt takarja, hogy az állóeszközökben lekötött tőke nem használódik el a termelőfolyamatban. Vitatható tehát az egész lekötött állandó tőke szerepeltetése a képletben. Közgazdasági értelemben jogosan az amortizáció volna az, amit a képletben szerepeltetni kellene! Az amortizációt a betűvel jelölve a így változik az egyenletünk: a + v + m = a + y
      ahol y a yield (hozam, kihozatal, teljesítmény) szóból származtatott jelölés és a hozzáadott értéket jelenti. Nemzetgazdasági összesenben a nemzeti jövedelem (GDP) mikrogazdasági megfelelője.
      A felírt egyenlet pontosan azt fejezi ki, hogy az értékesített termék árában az amortizáció a tőkésnek közvetlenül megtérül. Számviteli szempontból a nyereségadó alapját az amortizáció csökkenti, tehát kvázi költségként elszámolható tétel. Azaz az egyenlet bal- és jobboldalán szereplő amortizációval egyszerűsítve kapjuk a munkaérték-elmélet általam helyesnek tartott alapegyenletét.
      v + m = y (változó tőkerész+ értéktöbblet=hozzáadott érték)
      … Marx helytelenül tekinti a munkabért egy olyan tőkének, amit a tőketulajdonos fektet be a termelési folyamatba. A munkabér nem lekötött tőke. Miután tisztáztuk, hogy az állandó tőke és ezen belül az állóeszközökben lekötött tőke nem vesz részt az értékteremtés folyamatában, annak csupán eszköze, már matematikailag is képesek vagyunk ezt a gondolatot leírni. v ——> v + m
      …. a bemutatott matematikai képletben az egyenlőségjelet nem lehet kitenni. Ennek az az oka, hogy a v betű a képlet bal és jobb oldalán nem ugyanazt fejezi ki. A bal oldalon a marxi változó (variable) tőke szerepel, azaz egy értékképző tőkéről van szó, a jobb oldalon pedig a munkaerő ára (a munkabér) jelenik meg, amely a munkaerőpiacon határozódik meg. A kettő nem ugyanaz. Más szavakkal a bal oldalon az érték forrását tüntettük fel, a jobb oldalon pedig a létrehozott új érték mint jövedelem elosztását írtuk le.
      A humán tőke az, ami a képlet bal oldalán szerepel. Az alkotó ember képességéről van szó arra nézve, hogy értéket hozzon létre a munkája során. … A matematikai kifejezés jobb oldala pedig pontosan azt tükrözi, hogy az értéket létrehozó ember nem kapja meg a munkája ellenértékét, mert az értéktöbbletet a tőketulajdonos sajátítja ki. A munkabér nem más, mint a modern rabszolgatartásban az emberi erőforrás, azaz a bérrabszolga ára.”
      Az eredeti írás: https://another-brick.blog.hu/2013/07/22/a_human_toke_es_a_marxi_munkaertek-elmelet

      Magam nem osztom teljes mértékben a megfogalmazottakat. Szerintem a munkaérték-elmélet egyféle objektív, elvont tudományos igazságot próbál megfogalmazni. Egy a fizika törvényinek engedelmeskedő egyenletet akar felírni, megfeledkezve a szubjektivitásról, a kereslet-kínálat szabályairól, magáról az emberről. Munkaerőpiac működése esetén akkor beszélhetünk béralapú kizsákmányolásról, ha a munkaerő kínálat lényegesen meghaladja a keresletet. Ez egy nem általánosítható eset. Igaz, a profitmaximalizálási törekvések keresik az ilyen helyzeteket.

      1. Amit idéztél,ÉRTED is?Kérlek,olvasd el Marx értéktöbblet elméletét!/Röviden és tömören:A kapitalizmus politikai gazdaságtana.(MLEE jegyzet,Kossuth kiadó,Bp.1975.,37.old.-93.old),ha alaposabban kell:Marx Tőke,l-ll kötet/Üdvözöllek,hogy legalább érdeklődsz a téma iránt!

    2. Mint már említettem:a kapitalizmusban—polgári demokrácia—mint sok más,a munkaerő is áru,ára és értéke van,ami a legtöbb esetben sem fedi egymást.Értékét az újraelőállításához(szép helyesírási zavar)szükséges emberi-/élő/munka határozza meg.Árát a kereslet-kínálat törvénye(nem jogszabály)kéne,hogy meghatározza.Ezeket a TÖRVÉNY-eket a jelenlegi rendszer(telenség) meghágja,így a gazdasági-politikai bajok—bővítetten—újratermelődnek.Vergődünk,mint anyós a vője kukiján.Aztán ezt lehet(de nem szabad)csűrni-csavarni./Matolcsi:”elveszti közpénz jellegét”/

  3. KÉRTEM,TÖRÖLJETEK!Na ne!Felveszem a kesztyűt!A WC csészébe is gumikesztyűben szoktam nyúlni!/csak takarítás céljából/Mocskolódni—bizonyíték nélkül—nem ildomos,akár Orbánról,akár Gyurcsányról,vagy bárki másról van szó!/Próbálok lehiggadni—nehezen megy./ELŐTTETEK SEMMI SEM SZENT,SE ISTEN,SE EMBER!Ne csodálkozzatok,ha az ember kitér a hitéből./”hithű kommunista”vagyok.(talán)/Te kedves Orosz!Tudatosan—aljas módon—kevered a kakit,vagy mondod a magadét,de nem TUDOD,hogy mit beszélsz?Mit tettél—a mocskolódáson kívül—hogy megváltozzon,megváltoztassuk ezt a rendszert?Így csak az indulatokat gerjeszted—cselekedni csak hideg fejjel SZABAD!Lehetni lehet,de akkor „vigyázz,mert jön a fal”/Hofi-Koós:Macska duett/Na,ennyi egy szuszra elég!

  4. Miért” adjátok alám a lovat”?Név nélkül—anyuka szoknyája mögül—könnyű „bátor”-nak lenni!

  5. Közzé tehetitek az e-mail címemet:fenyvesijanosferenc@gmail.com .

  6. Tegyük fel, hogy az Elza által elmondottak igazak. Ebből kiderül, hogy Elza sem az Orleans-i Szűz.
    A polgármester egy mocsok. Jellemző a falura, hogy a kocsmárost választották polgármesternek. Még véletlenül sem a könyvtárost, a tanítót vagy a volt Tsz elnököt. Bármelyik alkalmasabb lehetne, mint ez a tetű.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com