„Döbrögista furmány” bővebben

"/>

Döbrögista furmány

Megszüntette a horda a körzetet, ahol nem tudták legyőzni az MSZP-t

Fogyatkozik a lakosság Miskolcon, ami a választókerületekre is hatással van. 28 képviselő helyett csak 27-et választanak majd az önkormányzati választáson. A fideszes önkormányzat jegyzője által vezetett Helyi Választási Iroda éppen egy olyan körzetet számolt fel, amelyet a Fidesz képtelen volt bevenni.

Az esetről a Magyar Hang számol be, hozzátéve, hogy a megszűnő körzetet 1994 óta mindig a szocialista Bartha György nyert meg. Arról, hogy Bartha választókerületét áldozzák be, hónapok óta lehetett hallani Miskolcon. A város honlapjára feltöltött határozat mellékletét utcáról utcára vizsgálva derült ki, hogy a szóban forgó eddigi 19-es választókerület teljesen feloldódik a többiben.

Magyar Hang azt írja, a körzetet úgy tüntették el, hogy annak utcáit, tereit négy másik választókerülethez csatolták. De csak olyanokhoz kerültek, amelyeknek jelenleg fideszes képviselője van.

Azt, hogy egy városnak hány tagú testülete lehet, a 2010-ben elfogadott önkormányzati képviselők és polgármesterek választásról szóló törvény szabályozza. Mivel Miskolc lakossága 160 ezer alá esett, eggyel kevesebb választókerületi mandátum nyerhető el (a kompenzációs listáról elnyerhető helyek számát a lakosság csökkenése nem befolyásolta). Így a közgyűlés ősszel már a 19 egyéni mandátumot nyerő és a nyolc kompenzációs listán bejutó képviselővel alakulhat meg.

A pártokat ugyan levélben értesítették arról, hogy eggyel kevesebb mandátum lesz a városban, de a választókerületek átrajzolásának előkészítésébe nem vonták be őket. A törvény szerint a jegyző és az aljegyző (a választási iroda) dönt. A miskolci jegyző (Alakszai Zoltán) 2016 decembere óta tölti be hivatalát, előtte Kriza Ákos fideszes polgármester kabinetvezetője volt.

A szóban forgó választókerület jelenlegi képviselője 25 éve az MSZP-s Bartha György, aki 1994 óta valamennyi választást megnyert a körzetben. A lap érdeklődésére azt mondta, az előzmények alapján nem lepte meg, hogy miután másként nem ment, adminisztratív eszközökkel számoltak le vele. Ám szerinte egyenesebb lett volna, ha az őszi választáson próbálják meg legyőzni.                                                                                                                      (HVG)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: „…szerinte egyenesebb lett volna, ha az őszi választáson próbálják meg legyőzni…”

– Aki annyi ideje benne van a politikában mint Bartha György, az illene hogy tisztában legyen a dolgok lényegével. A hordától EGYENESSÉGET várni?

Vagy Bartha György nagyon vicces kedvében lehetett ott Miskolcon!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com