Írta: J. V. Sztálin

A kelet forradalmi mozgalmáról

Fusze úrnak, a „Nisi-Nisi” japán tudósítójának adott interjú

Fusze úr kérdései és I. V. Sztálin válaszai

1. kérdés. A japán népnek, amely a leghaladottabb nép Kelet népei között, valamennyi többi keleti népnél inkább érdeke, hogy Kelet népeinek szabadságmozgalma sikerrel járjon. A japán nép szívesen lépne szövetségre a Szovjetunióval ebben a nagy ügyben: a leigázott keleti népek felszabadításában a nyugati hatalmak imperializmusa által rájuk rakott járom alól. Mivel azonban Japán egyúttal kapitalista állam, olykor szembe kell szállnia ezzel a mozgalommal, és a nyugati hatalmakkal közös frontot kell alkotnia. (Például: az angol-japán szövetség, amelynek értelmében Japánnak segítséget kellett nyújtania Angliának az indiai felkelők elleni harcában, valamint Japán együttes fellépése Angliával, Amerikával és Franciaországgal a kínai munkások ellen a legutóbbi sangháji események alkalmával.)

Az Ön véleménye szerint, mi lehetne a kivezető út ebből a nehéz helyzetből, amelyet az az ellentét idézett elő, amely a japán nép nemzeti törekvései, s a japán állam állami és társadalmi rendje között fennáll.

Válasz. Az igaz, hogy a japán nép a leghaladottabb keleti nép s hogy érdekelt az elnyomott népek szabadságmozgalmának sikereiben. A japán nép és a Szovjetunió népei közötti szövetség döntő lépés volna a keleti népek felszabadítása útján. Ez a szövetség a nagy gyarmatbirodalmak végének kezdetét, a világimperializmus végének kezdetét jelentené. Ez a szövetség legyőzhetetlen volna.

Igaz azonban az is, hogy Japán állami és társadalmi rendje az imperializmus útjára taszítja a japán népet, s így a keleti népek felszabadításának eszköze helyett leigázásuk eszközévé teszi.

Ön azt kérdezi: mi a kivezető út abból az ellentétből, amely egyrészt a japán nép érdekei, másrészt Japán állami és társadalmi rendje között fennáll.

Csak egy kivezető út van: át kell alakítani Japán állami és társadalmi rendjét a japán nép létérdekeinek megfelelően.

Oroszország egyidőben a keleti népek réme, minden szabadságmozgalom csendőre volt. Mivel magyarázható az a tény, hogy Oroszország a szabadságmozgalom csendőrjéből e mozgalom barátjává és zászlóvivőjévé vált? Csak azzal, hogy megváltoztatták Oroszország állami és társadalmi rendjét.

2. kérdés. A Szovjetunió területén lakó keleti népek a cári kormányzat zsarnoksága következtében sok évszázaddal el voltak maradva és csak a forradalom után kaptak jogot arra, hogy önállóan fejlesszék iparukat, mezőgazdaságukat, kultúrájukat stb.

Az Ön véleménye szerint körülbelül hány évre van szüksége a Szovjetunió e keleti népeinek ahhoz, hogy a Szovjetunió többi népével egyenlő kulturális színvonalra emelkedjenek?

Válasz. Ön azt kérdezi, hogy körülbelül hány évre van szüksége a Szovjetunió keleti népeinek ahhoz, hogy a Szovjetunió többi népével egyenlő kulturális színvonalra emelkedjenek?

Ezt nehéz megmondani. E népek kulturális fejlődésének üteme sok belső és külső feltételtől függ. Általánosságban azt kell mondanom, hogy a fejlődés ütemére vonatkozó jóslatok sohasem tűntek ki pontosságukkal, különösen akkor nem, amikor az évek számát kellett meghatározni. Ez országok kulturális fejlődésének legjelentősebb megkönnyítése az, hogy a fejlődés útjában álló legfőbb akadályokat — az olyan akadályokat, mint a cárizmus, az orosz imperializmus, a végek kizsákmányolása a központ által — már félretoltuk az útból. Ez a körülmény óriási lökést ad a Szovjetunióban élő keleti népek kulturális fejlődésének. De hogy mennyire fogják kihasználni ezt az alapvető könnyítést, ez már maguktól a keleti népektől, és elsősorban a kulturális fejlődésnek attól a fokától függ, amelyen a szovjet forradalom találta őket.

Azt az egyet mindenesetre habozás nélkül kijelenthetjük, hogy a Szovjetunió keleti népeinek a fejlődés mai feltételei mellett sokkal több esélyük van arra, hogy nemzeti kultúrájuk gyorsan és minden irányban kifejlődjék, mint amennyi a „legszabadabb” és a „legkulturáltabb” kapitalizmus rendszerében lehetne.

3. kérdés. Ön azt mondja, hogy a leigázott keleti népek nemzeti szabadságmozgalmának és a haladó nyugati országok proletármozgalmának összefogása biztosítja a világforradalom győzelmét. Nekünk, a japán népnek, azonban ez a jelszavunk: „Ázsia az ázsiaiaké”. Nem talál-e közös vonásokat a mi törekvéseinkben és abban a forradalmi taktikában, amelyet önök a Kelet gyarmati népei irányában alkalmaznak?

Válasz. Ön azt kérdezi, hogy nincsenek-e közös vonások az „Ázsia az ázsiaiaké” jelszóban és a bolsevikoknak a Kelet gyarmati népei irányában alkalmazott forradalmi taktikájában?

Amennyiben az „Ázsia az ázsiaiaké” jelszó felhívás forradalmi harcra a nyugati imperializmus ellen, annyiban — de csakis annyiban — kétségtelenül vannak itt közös vonások.

De az „Ázsia az ázsiaiaké” jelszó a dolognak nemcsak ezt a mozzanatát fejezi ki. Kifejez még két olyan alkotó elemet, amelyek teljesen összeegyeztethetetlenek a bolsevikok taktikájával. Először, ez a jelszó megkerüli a keleti imperializmus kérdését, mintha az volna a nézete, hogy a keleti imperializmus jobb, mint a nyugati, hogy a keleti imperializmus ellen nem kell okvetlenül harcolni. Másodszor, ez a jelszó bizalmatlanná teszi az ázsiai munkásokat az európai munkások iránt, elidegeníti az ázsiai munkásokat az európaiaktól, megbontja internacionalista kapcsolatukat és ilymódon a szabadságmozgalmat alapjaiban ássa alá.

A bolsevikok forradalmi taktikája nemcsak a nyugati imperializmus ellen irányul, hanem általában az imperializmus ellen, tehát a keleti ellen is. Nem arra irányul, hogy az ázsiai munkások és az európai meg amerikai országok munkásai közti internacionalista kapcsolatokat gyengítse, hanem arra, hogy ezeket a kapcsolatokat kiszélesítse és megerősítse.

Így tehát a közös ponton kívül, mint látják, vannak olyan pontok is, amelyekben gyökeres különbség van az „Ázsia az ázsiaiaké” jelszó és a bolsevikok keleti taktikája között.

4. kérdés. Vlagyimir Iljics 1920-ban velem folytatott beszélgetésében arra a kérdésemre, hogy „A kommunizmusnak hol lehet több esélye a sikerre: Nyugaton vagy Keleten”, azt mondotta: „Az igazi kommunizmusnak egyelőre csak Nyugaton lehet sikere, a Nyugat azonban a Keletből él; az európai kapitalista hatalmak főképpen a keleti gyarmatokon szedik meg magukat, de ugyanakkor felfegyverzik gyarmataikat és megtanítják őket arra, hogyan kell harcolni, s ezzel a Nyugat a Keleten maga ássa meg a sírját.” Nem látja-e Ön a Kínában, Indiában, Perzsiában, Egyiptomban és más keleti országokban egyre gyakrabban végbemenő eseményekben annak az előjelét, hogy közel van az az idő, amikor a nyugati államoknak abba a sírba kell hanyatlaniok, amelyet a Keleten ők maguk ástak maguknak?

Válasz. Ön azt kérdezi, nem gondolom-e, hogy Kína, India, Perzsia, Egyiptom és más keleti országok forradalmi mozgalmának növekedése annak az előjele, hogy közel van az az idő, amikor a nyugati hatalmak abba a sírba hanyatlanak, amelyet Keleten sajátmaguk ástak maguknak.

Igen, ez a nézetem. A gyarmati országok az imperializmus legfőbb hátországát alkotják. Ennek a hátországnak a forradalmasítása feltétlenül aláaknázza az imperializmust, mégpedig nemcsak abban az értelemben, hogy az imperializmus hátország nélkül marad, hanem abban az értelemben is, hogy a Kelet forradalmasodásának döntő lökést kell adnia a nyugati forradalmi válság kiéleződésének. Amikor majd kétfelől támadják: a hátországból és frontálisan, — az imperializmus kénytelen lesz elismerni, hogy pusztulásra van kárhoztatva.

„Pravda” 150. sz.
1925. július 4.

(idézet: – Sztálin Művei 7. kötet – című könyvből)

SaLa