Döbrögi becsatolja a biztonsági öveket
Orbán Viktor “becsatolja a biztonsági öveket”, óvatosság és néppárti kötelezettségek nélkül áll rá az EP-kampányra április 5-én – mondták munkatársunknak, miután a Fidesz elnöksége ma értékelte a néppárti felfüggesztés utáni helyzetet.

A Fidesz elnöksége ma értékelte a néppárti felfüggesztés utáni helyzetet és meghatározta a május 26-ig, az EP-választásokig a Fidesz–KDNP kampánystratégiájának részleteit – tudtuk meg.
Munkatársunknak kormánypárti politikusok azt mondták, tévesek az óvatosságról, a visszafogottságról, vagy a „kétutcás” taktikáról szóló hírek, elemzések. Az Európai Néppárt sikerében érdekeltek, ezért mindent megtesznek, de Orbán Viktort és a Fideszt már nem kötelezi, – mert nem is kötelezheti – semmilyen “közös” álláspont/döntés az Európai Néppárt kampányának a milyenségét, hangerejét illetően. A Fidesz a felfüggesztés miatt nem részese az EPP-s döntéshozatalnak. És az, hogy múlt szerdán megtörtént Brüsszelben a Fidesz néppárti tagságának a felfüggesztése, azt is jelenti, hogy Orbán Viktorra nem érvényesek a kötelező EPP-s üzenetek.
A Fidesz kizárásának – az erre való “játéknak” – a felvetése az Európai Néppárt vonatkozásában pedig „értelmezhetetlen” a március 20-i felfüggesztés után. Május 26-ig, az európai parlamenti választásokig ugyanis már teljesen kizárható, hogy a Néppártban a Fidesz kizárását bárki felvesse – mondták munkatársunknak. A kizárásnak, mint olyannak, már május végén az EP-választások után sem lesz sok értelme, hiszen Orbán Viktor múlt szerdán, a Néppárt politikai gyűlése utáni nemzetközi sajtótájékoztatóján már megmondta: végig a kezében volt a Fidesz kilépéséről szóló nyilatkozat, és ha ki akarták volna zárni a Fideszt az Európai Néppártból (vagy felfüggeszteni), akkor „odabattyogott volna” Joseph Daul elnökhöz és átadta volna neki a papírost.
Lesznek-e Timmermans plakátok?
Orbán Viktor “becsatolta a biztonsági öveket”, április 5-én a Bálnában bemutatja a Fidesz EP-választási programját, aztán pedig „megy előre” – fogalmazott forrásunk, hozzátéve: a kampányban a Fidesz nem vált stratégiát, nem lesz letekerve sorosozás, és változatlanul hangsúlyos lesz a bevándorlás-ellenesség és a keresztény kultúra védelme.
Arra, hogy a Timmermans-plakátokat kihelyezik-e a kampányfinisben, az egyik magas rangú forrásunk – személyes véleményeként – azt mondta, „simán ki lehetne tenni” a Timmermans-plakátokat és lehetne kampányolni a szociáldemokraták csúcsjelöltje, a néppárti Juncker EB-elnök helyettese ellen, a weberi három feltételen ugyanis már túl vannak. Ezek egyike volt, hogy Orbán Viktor fejezze be a Brüsszel-ellenes kampányt. Nyilván azért, mert a három legfontosabb brüsszeli EU intézmény élén a Fidesz pártcsaládjának, az Európai Néppártnak a politikusa áll.
A Fidesz politikusai már az elmúlt napokban sem voltak visszafogottak sem a Néppártot, sem a Juncker által vezetett Európai Bizottságot illetően: Deutsch Tamás vasárnap este G. Fodor Gábor Echo Tv-s műsorában A nyolcasban szürreálisnak és “teljes őrületnek” nevezte, hogy “finom megfogalmazásban” is az a Néppárton belüli elvárás, hogy kesztyűs kézzel kell bánni Timmermansszal. Akkor, amikor pedig a balliberálisok rendre támadják, “gyalázzák” a néppárti Junckert, Deutsch Tamás a műsorban nem fogta vissza magát, Timmermanst is azon brüsszeli “embertípusok” közé sorolta, “akik négy-öt nyelven nem értenek semmihez”, és a példája “a ’68-as gyökérzetű, fiatalkori szocializációjában az akkori őrültek háza gondolatait magáévá tevő” nemzedéknek. A műsorban Timmermansról bemutattak egy kisfilmet, amiben Soros mögött volt látható, és az volt a felirat, hogy “Az Európai Bizottság alelnöke, 20 éve kapcsolatban áll Soros Györggyel”.
Azt Szijjártó Péter külügyminiszter mondta múlt pénteken egy sajtótájékoztatón Timmermansról, hogy Romániában nyomoznak ellene, mert meghamisított egy EB által készített jelentést.
Ma az egyik forrásunk – személyes véleményeként – azt mondta, a kormány családvédelmi akciótervét reklámozó plakátok után „nem kellene már visszatérni Timmermansra”. Ezt azzal magyarázta, hogy a kampányfinisben a pártok szélesítik azt a kört, akikhez az üzenetek szólnak.
Az Echo Tv-ben pedig vasárnap megismételték azt a Bayer show-t, amelyikben Semjén Zsolt “szegény beteg léleknek” nevezte a svéd szociális minisztert, és aberráltságot is emlegetett – kisebb diplomáciai bonyodalmat okozva ezzel -, mert Annika Strandhäll bírálta a kormány családvédelmi akciótervét a ’30-as éveket emlegetve. A Bayer Showban Semjén Zsolt Timmermans ellen is kikelt.
Lecsúszik-e a Néppárt balra?
A Fidesz–Néppárt viszonyt illetően a fideszes értékelés szerint téves az az értelmezés, hogy „ez a történet a Fideszről szól”. Ellenkezőleg, ez a Néppártról szól, a kérdés az – és ez a legfontosabb május 26-ig – hagyható-e, helyes-e, hogy a Néppárt „lecsússzon” balra a jobboldali európai parlamenti pozícióról. Forrásunk szerint, amikor Orbán Viktor vagy más fideszesek a szuverenitás kérdéséről beszélnek, akkor nemcsak a Fidesz és a magyar szuverenitás van a középpontban, hanem a Néppárt szuverenitása és az identitása is. Sőt, ez legalább olyan fontos – állította forrásunk.
Varga Judit, EU-kapcsolatokért felelős miniszterelnökségi államtitkár a Hír Tv-ben tegnap este, nyilván már ezen kommunikációs irány jegyében, arról beszélt: A Néppárt már elveszítette a szuverenitását, egy sodródó, félliberális, félbaloldali párttá kezdett válni. Nagyon fontos, hogy az EP-választások mutassák meg: hogyan tovább. A Néppárt abba a versenybe szállt bele a bevándorláspárti tagpártjai sugalmazására, hogy már szinte egy liberális-zöld-szocista koalícióban lássa a túlélését és teljesen megfeledkezik a saját Helmut Kohl-i hagyatékáról – mondta Varga Judit, megjegyezve: „mintha már arra készülnének, hogy nem a saját elveiknek akarnának megfelelni, a saját kulturális hagyományaiknak, a Kohl-i örökségnek, hogy Európa keresztény, ez a kultúra határoz meg minket, hanem már egy nagykoalícióban csak a többséget és saját politikai érdeküket helyezik szemük elé, nem azokat a választókat akiket képviselnek, hiszen a Néppártnak mindig is az volt a különlegessége, hogy az emberek pártja volt és az emberek mellett állt. Tehát nagyon remélem, hogy a Néppárt képes arra, hogy visszaszerezze az szuverenitását és bátor legyen eléggé, hogy nemet tudjon mondani a liberális mainstreamnek, ne annak akarjon megfelelni, amit a médiában olvas ” – magyarázta az államtitkár.
Weber? “Érthetetlen”
A Fidesz felfüggesztése előtt, de főképp az utána Manfred Weber részéről elhangzott nyilatkozatokat a fideszes elnökségi forrásunk úgy elemezte: érthetetlen, hogy Weber, a Néppárt csúcsjelöltje, akit a Fidesz változatlanul támogat, “miért szolgáltatja ki magát a balliberális oldalnak”. Azzal, hogy a nyilatkozataiban a szocialistákat, a liberálisokat és a zöldeket nevezte meg, mint olyanokat, akikkel készen áll az EP-választások után az együttműködésre, egyúttal kizárta a lehetőségét is, hogy az európai bevándorlás ellenes jobboldallal, Salvini Ligájával, Strache Szabadságpártjával, vagy Kaczynski PiS pártjával keressen együttműködést. Forrásunk azt is érthetetlennek nevezte, hogy miért Weber mondja meg egyszemélyben, hogy kikkel szeretne majd a Néppárt együttműködni, a Kohl-i jobboldali konzervatív hagyományoktól eltérően miért csak a balliberális oldal felé tájékozódik. “Meg kellett volna kérdeznie a Néppárt tagpártjait mielőtt egyszemélyben eldönti a „koalíciós” kérdéseket – mondta forrásunk. Tárgyalástechnikai szempontból is hibás előre kizárni a másik lehetőséget, hiszen így megkötötte a saját kezét és ezt a balliberális pártok a tárgyalóasztalnál kihasználhatják majd, másrészt ideológiai szempontból is helytelen az az irány, hogy „csak balra” – tette hozzá.
Abban valamennyi forrásunk egyetértett, hogy “a pálya nyitott”. Most azért nem kell arról beszélni, hogy május 26. után irányt vált-e, frakciót cserél-e a Fidesz, “mert tényleg” a választási eredmények döntenek el mindent. A Fideszben is úgy kalkulálnak, hogy ez “matek lesz”, Manfred Weber is az európai parlamenti mandátum számok ismeretében dönti majd el – miután osztott-szorzott-, hogy a Fidesz és a bevándorláspárti erők rendelkeznek-e több mandátummal vagy az európai liberálisok és a zöldek: neki ugyanis a 705 európai parlamenti képviselő szavazatainak a többségére, legalább 353 voksra kesz szüksége, ha Juncker utódja akar lenni az Europai Bizottság elnöki székében.
A “Három Bölcs” és a Sargentini-jelentés
Arra, hogy Orbán Viktor és a Fidesz alkupozícióban lesz-e az EP-választások után Weberrel szemben, egy kormányközeli tanácsadó arra mutatott rá: a felfüggesztéssel párhuzamosan a Néppárt politikai gyűlése döntött egy olyan szankcióról is, hogy három jelentéstevőt, “három bölcset” küldenek Budapestre, Hans-Gert Pöttering, Wolfgang Schüssel és Herman Van Rompuy néppárti politikusok személyében a jogállamiság vizsgálatára. Az általuk elkészített jogállamisági alapértékekről szóló jelentés “politikai eszköz” lehet majd Weber kezében az EP-választások után. A tárgyalóasztalnál ugyanis lehet jelentősége annak, hogy a jelentés konklúziói esetében “bizonyos hangsúlyok” ráerősítenek-e a Sargentini-jelentésre – ami miatt szeptemberben elindult Magyarországgal szemben a 7-es cikkelyes jogállamisági eljárás. Vagy ellenkezőleg: a Pöttering-Schüssel-Rompuy által jegyzett dokumentum összességében ellenpontozza, hatástalanítja majd a Sargentini-jelentés legfőbb megállapítását, hogy Magyarországon rendszerszinten sérül a jogállamiság. Azaz, a vizsgálatból szerencsés esetben profitálhat is Orbán Viktor.
Judith Sargentini
Egyik forrásunk azt valószínűsítette, hogy az EP- választások előtt eljönnek a jelentéstevők Budapestre. S ha itt lesznek, annyiban azért más lesz a helyzet, mint a Sargentini-jelentésnél, hogy az Orbán Viktor által kijelölt delegáció tagjai – Novák Katalin, Varga Judit államtitkárok és Szájer József – hivatalosan átadhatják majd e néppárti testületnek azokat az uniós és más európai bizottsági dokumentumokat, melyek egyértelműen megmutatják, hogy bizonyos kérdések, melyeket Judith Sargentini újra kinyitott, már formálisan és hivatalosan lezárultak, például a médiatörvény vagy az igazságszolgáltatással, a bírák nyugdíjazásával kapcsolatos kötelezettségszegési eljárások „már a múlt ügyei”. A Fidesz akár jól is kijöhetne a “három bölcs” vizsgálódásának az ügyéből.
Az viszont kérdéses, hogy az EP-választás utáni napokra, május végére – amikor adott esetben Webernek és Orbán Viktornak le kell ülnie megbeszélni a hogyan továbbot -, elkészül-e egyáltalán a Pöttering-Schussel-Rompuy jelentés. Egy másik kormányzati forrásunk – szigorúan magánvéleményként – azt vetette fel, “kampány lesz, mikor lenne aktuális a nagy rohanásban az ilyen találkozó”?
Mozgó célpont
“Mozgó célpontra nem kell lőni” – mondják a Fideszben, meg kell várni a választási eredményeket, azután kell beszélni arról, hogy az EP-választások után kikkel, milyen frakciót akarnak alakítani.
“Meg kell mutatni a brüsszelieknek, hogy Magyarországon az történik, amit a magyar emberek akarnak, és nem Brüsszelben fogják mindenfajta, éppen balra húzó és tolódó pártok meg Soros György-féle “ilyen civil szervezetek” irodáiban eldönteni, mi történik Magyarországon és Európában”. “Mi nem vagyunk hajlandóak azt csinálni, amit Brüsszel diktál, ha az a magyaroknak nem jó” – Orbán Viktor a március 15-ei, meg a felfüggesztés előtti visszafogott tónus után a Vasárnapi újságban már visszatért a megszokott Brüsszel-ellenes mozgósításhoz.
Ezzel együtt is biztos ma még – és ezt valamennyi forrásunk állította -, hogy Orbán Viktor nem tett le arról, hogy a Néppártban maradva, nagy győzelem esetén, az EPP-t “visszarántsa jobbra”. De ha a Néppárt nem akar visszatérni a gyökereihez, hanem a liberálisok versenyében akar jó pontokat szerezni, akkor egy másik formációban keresi a Fidesz a jövőt. Forgatókönyvek e verzióra is készülnek, de a fideszesek erről nem akarnak mondani semmi konkrétumot. Az egyik magas rangú fideszes csak annyit jegyzett meg, a miniszterelnök akkor is az európai figyelem középpontjába tud majd kerülni, és címlapokra. Az MCC szombati konferenciáján Orbán Viktor azt mondta, hogy a bevándorlás-ellenes küzdelemben kitart, de nem az idők végezeteik, “jöjjön már egy nagy ország” – mondta hozzátéve, hogy reményei szerint ez Olaszország. Varga Judit államtitkár ma Rómában tárgyalt, és azt nyilatkozta: bízunk Olaszországban a migrációt illetően. (atv)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: “…Meg kell mutatni a brüsszelieknek, hogy Magyarországon az történik, amit a magyar emberek akarnak…”
– A szokásos sablon hordaduma! Amit már ők maguk sem hisznek. Legkevésbé pedig a MAGYAROK TÖBBSÉGE!
Az viszont biztosra vehető, hogy Döbrögi taktikai hibát vétett. És vét ismét, amikor a talján kollegában, és a polák szövetségesben bízik. Saját magát terelte holtvágányra. Fölismerte már ő maga is ezt a tényt, és azt is, hogy EBBŐL A HELYZETBŐL Ő CSAK VESZTESEN JÖHET KI, hacsak ki nem hozzák lepedőn. Kissé ideges most, hiszen a sorsa a tezsvíreken múlik. Akiknek azért jóval szűkösebb az eszköztáruk, mint az övé.
Vajdánk “…a bevándorlás-ellenes küzdelemben kitart, de nem az idők végezeteik, “jöjjön már egy nagy ország” – mondta hozzátéve, hogy reményei szerint ez Olaszország…”
– Akiknek persze fogalmuk sincs Döbrögi sorosista múltjáról, – és könnyen elképzelhető jelenéről!
“…jöjjön már egy nagy ország…”
– DÖBRÖGI ALIGHA HISZI, HOGY MI IS ILYESMI UTÁN ÁHÍTOZUNK! PEDIG IGAZ!
Csakhát a várakozásunk iránya…
Nyugat Kelet karbatett kézzel nézi,hogy europa közepén egy bolond
pörög mint egy bugocsiga.
A magyar alkotmány bebetonozza az elnököt
legyen az mentálisbeteg
müveletlen
alkalmatlan
Ez most nem csak orbánra értrendö.
Egy bizonyos szintet mint követelményt állithatna az alkotmány az elnökkel szemben. Különben ettöl még lehet rosszabb.
“…a kampányban a Fidesz nem vált stratégiát, nem lesz letekerve sorosozás, és változatlanul hangsúlyos lesz a bevándorlás-ellenesség és a keresztény kultúra védelme.”
Milyen “keresztény kultúra védelméről hadoválnak? Orbán mellett nem látok egyetlen hívő keresztényt, de még igazi zsidót sem. Semjén Zsolt megélhetési keresztény, Köves Shlomo pedig nem a zsidóságot, hanem csak egy sátánista szektát (Chábád Lubavics) képvisel. A “sorosozás” és a “nem leszünk bevándorlóország” egyenesen nevetséges a Fidesz szájából, különösen amikor még 2001-ben 4-5 millió bevándorlót akartak betelepíteni, és a jelenleg aktív pártok közül csak nekik van közük Soros Györgyhöz.