Trump bohóc jókedvűen ébredt a minap. El is határozta, hogy jókedvét átragasztja az ő Bibi Netanjahu komájára. Utóbbi Izrael miniszterelnöke, és bűnöző. De újrázni akar a jövő hónapban.
Szóval Trump jókedvűen ébredt,és kitwitterelte: a Golan fennsík Izrael elidegeníthatetlen része. (Az említett földdarabot Izrael 1967-ben foglalta el Szíriától, majd 1981-ben terjesztette ki törvénykezését a Golán-fennsík nyugati, nagyobbik részére, és ezzel gyakorlatilag annektálta azt. Ezt a lépést semmiféle nemzetközi szervezet nem ismerte el.)
Erre az örömhírre riasztották Bibit. Aki örömében azonnal helyet foglalt magának meg néhány izraeli jelességnek az „El-Al” mai washingtoni járatára, hogy fölkeresse Trump komát, és személyesen hálálkodhasson neki az örömhírért! Trump szentesítette a szabad rablás gyakorlatát izraeli viszonylatban.
Lesz nagy heje – huja, dínom – dánom Washingtonban! Kitart tán egész héten!
Közben érkezett a hír, hogy a gázai ünneprontás miatt Bibi lerövidíti a washingtoni örömködésre szánt időt.
„A biztonsági fejlemények fényében úgy döntöttem, hogy lerövidítem az USA-ba történő látogatásomat. Találkozom Trump elnökkel, és amint ő aláírja a Golanról az okmányokat, azonnal visszatérek Izraelbe, hogy a helyszínen irányítsam a védelmi tevékenységünket” – tudósít az igazzhy vezérhy döntésről a RIA Novoszty.
Mike Pompeo amerikai külügyér szerint Izraelnek területe védelmezése miatt joga is van a Golan – fennsíkhoz. A történet pedig össze sem hasonlítható a Krím OROSZORSZÁGHOZ VALÓ VISSZATÉRÉSÉVEL! Amely esemény kiátkozandó és üldözendő! MERT CSAK!
Mind a Kreml, mind pedig az orosz KüM megdöbbent Trump bohóc legújabb ordas nagy hülyeségén.
A Kreml részéről Dmitrij Peszkov, míg a külügy részérő Marija Zaharova szóvivők ismertették az orosz álláspontot. TÖBB MINT VESZÉLYES PRECEDENS AZ ENSZ BT HATÁROZATÁNAK AMERIKAI FÖLÜLÍRÁSA!
Az USA nyugati szövetségesei sem osztják Trump nézetét, legkevésbé gyakorlatát.
Szíria állandó ENSZ képviselője Bashar al-Jaafari hangsúlyozta, hogy Szíria nem fogja akceptálni soha Trump újabb bohóckodását, és a Golan – fennsíkot továbbra is Szíria részének tekinti.
„Az USA elnökének kijelentéseit Szíria kormánya olyan ellenséges, példátlan és felelőtlen lépésnek tekinti, amely veszélyezteti a Közel-Kelet és az egész világ stabilitását és biztonságát.”
Hangsúlyozta továbbá, hogy az Egyesült Államok ilyen álláspontja „a Biztonsági Tanács és az ENSZ Közgyűlésének a Golan – fennsíkról szóló határozatait rettenetesen megsértette, valamint nincs kapcsolatban a nemzetközi joggal és az ENSZ Alapokmányával.”
Az iráni külügyminiszter Mohammad Javad Zarif kijelentette, hogy az iszlám együttműködésben részt vevő országok valamennyi külügyminisztere megdöbbent az amerikai elnök legújabb veszélyesen ostoba akcióján.
Kardigan szultán is meghökkent a trumpi ötletelésen. Bár ő még elégedett is lehetne, hiszen van valaki akire végre újjal mutogathat: jé! – ez még nálam is hülyébb.
Deir ez – Zor Eufráteszen túli területén már valóban fölszámolódott a rémkalifátus maradéka. A bűnbanda emlékeinek az eltüntetése sem kockázat mentes. Csak „távirányítással”!
Homsz tartomány északi részén és az Idlib latorrezervátum déli határvidékén tovább zajlik a szír kormányerők „megelőző” tüzérségi kezelése a martalócok ellen. Hírek szerint az an – Nuszra kitörésben töri az agyát. A jelej viszont arra utalnak, hogy mindenképp pusztulni fognak.
Pedig az USA most akar nekik juttatni majd fél milliárd dollárnyi abrakot.

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
