Írta: J. V. Sztálin

Tisztelt Bal-Rad!

A nemzetközi helyzethez és a kommunista pártok feladataihoz

Azok közül a jelenségek közül, amelyeknek a nemzetközi helyzet terén döntő jelentőségük van, ki kell emelnünk a következő főbb tényeket:

1. Kétségtelen, hogy a tőkének sikerült kikászolódnia a háborúutáni válság ingoványából. A valutát számos kapitalista országban megszilárdították, a világkereskedelem fellendült és egyes országokban megnövekedett a termelés, tőkét, különösen angol-amerikai tőkét, visznek ki és fektetnek be Európa és Ázsia országaiba — mindez a tőke „építőmunkájának” sikereiről tanúskodik. Ez a „munka”, mint tudjuk, az angol-amerikai blokk vezetésével megy végbe. E „munka” egyik legfőbb eredményének Németország „dawesizálása”, vagyis a katonai intervenció módszeréről a pénzügyi intervenció módszerére, Németország pénzügyi leigázásának módszerére való áttérés tekintendő.

2. Kétségtelen az is, hogy Európa szívében, Németországban, már véget ért a forradalmi fellendülés időszaka. A forradalom fellendülésének időszaka, amikor a mozgalom tornyosul, forr és árad, a párt jelszavai pedig elmaradnak a mozgalomtól, amikor a tömegek lerombolják a törvényesség korlátait, megrohamozzák a régi rendszert és önhatalmúlag új jogot alkotnak — ez az időszak Németországban már a múlté. A németországi munkásmozgalom a roham időszakából az erőgyűjtés időszakába lépett, amikor a fő feladat a proletár hadsereg szervezése és kiképzése a kommunizmus lobogója alatt. Aligha szorul bizonyításra, hogy ez a körülmény igen nagyjelentőségű. Ezt tehát a leghatározottabban le kell szegeznünk, hogy gyorsan tájékozódhassunk az új helyzetben és hozzáfoghassunk a forradalomnak új módon való előkészítéséhez.

Ezek azok a tények, amelyeknek a burzsoázia szempontjából pozitív jelentőségük van, mert arról tanúskodnak, hogy a tőke ma erős és sikereket ér el.

De ezek mellett a tények mellett több olyan tényről is tudunk, amelyek a burzsoázia szempontjából negatív jelentőségűek.

1. Kétségtelen, hogy a kapitalizmus erősödésével párhuzamosan növekednek a kapitalista csoportok között fennálló ellentétek, növekednek a kapitalizmust gyengítő és bomlasztó erők. Anglia harca Amerikával az ásványolajért, Kanadáért, piacokért stb.; az angol-amerikai blokk harca Japánnal a keleti piacokért; Anglia harca Franciaországgal az európai befolyásért; s végül a leigázott Németország harca az uralkodó Antant ellen — mindezek közismert tények, s arról tanúskodnak, hogy a tőke sikerei nem tartósak, hogy a kapitalizmus „gyógyulási” folyamata magában rejti a kapitalizmus belső gyengeségének és bomlásának előfeltételeit.

2. Indiában, Kínában, Egyiptomban, Indonéziában, Észak-Afrikában stb. növekszik és erősödik a nemzeti szabadságmozgalom, s ezek a mozgalmak bizonytalanná teszik a kapitalizmus hátországát. Ha az imperializmusnak „gyógyulása” érdekében arra van szüksége, hogy befolyási övezeteit a gyarmatokon és a függő országokban kiszélesítse, ezek az országok ellenben kétségtelenül egyre erélyesebben harcolnak az imperializmus ellen, akkor világos, hogy az imperializmus sikerei ezen a téren nem lehetnek tartósak.

3. Az európai szakszervezeti mozgalom egységéért folyó harc és az Amszterdami Internacionále válsága. Az angol szakszervezetek a szakszervezeti mozgalom egységéért harcolnak, ezt a harcot a szovjet szakszervezetek támogatják, a szakszervezeti mozgalom egységéért folyó harc a szakszervezetek szakítására irányuló politikát folytató ellenforradalmi amszterdami vezetőréteg (Oudegeest, Sassenbach, Jouhaux stb.) elleni harccá lett — mindezek a tények arról tanúskodnak, hogy az Amszterdami Internacionále súlyos válsággal küzd. De mit jelent az amszterdami válság? A burzsoá hatalom ingatagságát, mert az amszterdami szakszervezeti bürokrácia ennek a hatalomnak része és támasza.

4. A Szovjetunió gazdasági fejlődése. Kétségtelen, hogy a burzsoá firkászok teljes kudarcot vallottak azzal a meséjükkel, hogy a Szovjetek nem képesek megszervezni az ipart. Kétségtelen, hogy a Szovjetunió ipara az intervenció és a blokád után az utóbbi két év alatt újjászületett és megerősödött. Kétségtelen, hogy a munkások anyagi és kulturális helyzete ez alatt a rövid idő alatt lényegesen javult. Kétségtelen, hogy ez a javulás a jövőben is folytatódik. Mindezeknek a körülményeknek most döntő jelentőségük van a kapitalista országok munkásainak forradalmasítása szempontjából. A Nyugat munkásai, nézetem szerint, még sohasem érdeklődtek annyira Oroszország iránt, mint most. Mi az oka ennek? Az, hogy hírek érkeznek hozzájuk a Szovjetuniónak nevezett munkásállam szovjet munkásainak új életéről és a Nyugat munkásai szeretnék ellenőrizni e hírek szavahihetőségét. Az a tény, hogy a munkások, függetlenül attól, hogy milyen áramlathoz tartoznak, tucatjával és százával érkeznek Európából Oroszországba és minden zugot kifürkésznek — ez a tény minden bizonnyal arról tanúskodik, hogy Nyugat munkásainak érdeklődése Oroszország iránt hónapról hónapra fokozódni fog. Kétségtelen, hogy egyre többen fognak Oroszországba zarándokolni. És amikor meggyőződnek arról, hogy az oroszországi ipar fejlődésének minden egyes lépése egy-egy lépés a munkások helyzetének javulása terén, nem pedig helyzetük romlása terén, mint ahogy ez a kapitalista országokban rendszerint történik — akkor megértik, hogy ideje már, hogy ők, a Nyugat munkásai is munkásállamot létesítsenek saját országukban. Ez az oka annak, hogy már a Szovjetállam puszta léte is, halálos veszéllyel fenyegeti az imperializmust. Ez az oka annak, hogy az imperializmus nem érhet el semmiféle tartós sikert mindaddig, amíg a Szovjetállam fennáll és fejlődik.

Ezek azok a tények, amelyeknek a burzsoázia szempontjából negatív jelentőségük van, mert a forradalmi mozgalom erejéről és a közeljövőben valószínűleg várható sikereiről tanúskodnak.

Ezeknek az ellentétes, negatív és pozitív tendenciáknak a harca a mai nemzetközi helyzet lényege és tartalma.

Az ellentéteknek ebben a harcában fejlődött ki és fonnyadt el az úgynevezett pacifizmus, még mielőtt kivirult volna, még mielőtt akár „kort”, akár „korszakot”, akár „időszakot” alkothatott volna. Nem váltotta be a megalkuvók reményeit és nem igazolta az ellenforradalmárok aggodalmait.

Ebben a harcban veszett oda Poincaré és Hughes, MacDonald és Herriot „hírneve”.

Melyek kerekednek felül e tendenciák közül — a pozitívak vagy a negatívak?

Nem férhet kétség ahhoz, hogy idővel a kapitalizmus szempontjából negatív és a forradalom szempontjából pozitív tendenciáknak kell győzniök, mert az imperializmus képtelen az őt marcangoló ellentétek megoldására, mert csak ideiglenesen tudja enyhíteni ezeket az ellentéteket, amelyek azután újabb annál elsöprőbb erővel tárulnak fel és bontakoznak ki. Kétségtelen azonban az is, hogy a jelen pillanatban a kapitalizmus szempontjából pozitív, kedvező tendenciák kerekednek felül.

Ez a mai nemzetközi helyzet sajátossága.

Mindent egybevetve: Európában és Amerikában bizonyos szélcsend állt be, de ezt a szélcsendet „zavarja” a gyarmatok nemzeti-forradalmi mozgalma és derűjét „befelhőzi” a Szovjetunió fennállása, fejlődése, erősödése.

A burzsoázia számára ez azt jelenti, hogy lélegzethez jutott, hogy fokozza a tőkekivitelt, hogy tovább gazdagodik, hogy a gyarmatokon fokozza az elnyomást és a kizsákmányolást, hogy fokozza nyomását a Szovjetunióra, hogy minden ellenforradalmi erőt az angol-amerikai tőke körül összpontosít.

A kapitalista országok proletariátusa számára ez azt jelenti, hogy az erőgyűjtés időszaka következett be, az az időszak, amelyben a proletár hadseregeket a kommunizmus lobogója alatt szervezik és kiképzik olyan viszonyok között, amikor a megtorlások rendszere a „szabadságjogok” rendszerével váltakozik.

A gyarmatok számára ez a nemzeti elnyomás és kizsákmányolás ellen folyó harc, az imperializmus igájának lerázásáért folyó harc fokozódását jelenti.

A Szovjetunió számára ez azt jelenti, hogy minden erejét meg kell feszítenie, hogy továbbfejlessze az ipart, hogy növelje az ország védelmi képességét, hogy tömörítse az egész világ forradalmi erőit az imperializmus ellen.

Ennélfogva a kommunista pártoknak az a feladata, hogy:

1. a végsőkig kihasználják a burzsoázia táborában mutatkozó különféle ellentéteket a burzsoázia erőinek megosztása és gyengítése, a proletariátus állásainak megerősítése céljából;

2. megjelöljék, milyen konkrét formákban és milyen konkrét módszerekkel közeledhet a fejlett országok munkásosztálya a gyarmatok és a függő országok nemzeti-forradalmi mozgalmához, azzal a céllal, hogy világszerte támogassa ezt a mozgalmat a közös ellenséggel, az imperializmussal szemben;

3. fokozzák és végigvigyék a szakszervezeti mozgalom egységéért folyó harcot, szem előtt tartva azt, hogy ez a legbiztosabb eszköz arra, hogy a munkásosztály milliós tömegeit megnyerjük. Mert nem nyerhetjük meg a proletariátus milliós tömegeit, ha nem hódítjuk meg a szakszervezeteket, a szakszervezeteket viszont csak úgy hódíthatjuk meg, ha dolgozunk bennük és hónapról hónapra, évről évre mindjobban megnyerjük ott a munkástömegek bizalmát. Enélkül teljesen elképzelhetetlen a proletárdiktatúra kivívása;

4. megjelöljék, hogy milyen formában és milyen módszerekkel közeledjen a munkásosztály a burzsoá állam bürokratikus gépezete és a mindenható trösztök rabló árai által fojtogatott parasztsághoz, szem előtt tartva azt, hogy a kisparasztságért vívott harc a proletárdiktatúra felé haladó pártnak napirenden levő feladata;

5. támogassák a Szovjethatalmat és meghiúsítsák az imperializmusnak a Szovjetunió ellen irányuló intervenciós mesterkedéseit, szem előtt tartva azt, hogy a Szovjetunió az egész világ forradalmi mozgalmának támasza, hogy a Szovjetunió fennállása és erősödése sietteti a munkásosztály győzelmét a világ burzsoáziáján.

„Pravda” 66. sz.
1925. március 22.
Aláírás: I. Sztálin.

(idézet: – Sztálin Művei 7. kötet – című könyvből)

SaLa