Írta: J. V. Sztálin

Trockizmus vagy Leninizmus?

Beszéd a Szovjetunió Szakszervezeteinek Központi Tanácsa kommunista frakciójának ülésén
1924. november 19

Elvtársak! Kamenyev részletes beszámolója után nincs sok mondanivalóm. Ezért arra szorítkozom, hogy leleplezzek néhány legendát, amelyeket Trockij és elvbarátai terjesztenek az Októberi Felkelésről, Trockijnak a felkelésben betöltött szerepéről, a pártról és Október előkészítéséről stb. Egyúttal kitérek a trockizmusra, mint a leninizmussal összeegyeztethetetlen sajátszerű ideológiára és a pártnak Trockij legutóbbi irodalmi fellépéseivel összefüggő feladataira.

I
Az októberi felkeléssel kapcsolatos tények

Kezdem az Októberi Felkeléssel. A párttagok körében fokozott buzgalommal terjesztenek olyas felé híreket, hogy 1917 októberében az egész Központi Bizottság ellenezte a felkelést. Rendszerint azt beszélik, hogy október 10-én, amikor a Központi Bizottság határozatot hozott a felkelés megszervezéséről, a Központi Bizottság többsége eleinte a felkelés ellen foglalt állást, de ekkor a Központi Bizottság ülésére berontott egy munkás és azt mondotta: „Önök a felkelés ellen foglalnak állást, de én azt mondom maguknak, hogy bármi történjék is, felkelés mégis lesz.” Akkor aztán e fenyegetésektől a Központi Bizottság megijedt, ismét napirendre tűzte a felkelés kérdését és elhatározta a felkelés megszervezését.

Ez nem egyszerű kósza hír, elvtársak. „Tíz nap” című könyvében erről ír az ismert John Reed, aki távol állt pártunktól s persze nem ismerhette október 10-i konspirációs gyűlésünk történetét és ezért bekapta a Szuhanov-féle uraktól származó pletykák horgát. Ezt a mesét azután továbbadják és szajkózzák számos brosúrában, amelyek trockisták tollából származnak, köztük egyik legutóbb az Októberi Felkelésről megjelent brosúrában, amelyet Szirkin írt. Ezeket a híreszteléseket buzgón támogatják Trockij legutóbbi irodalmi fellépései.

Aligha szorul bizonyításra, hogy ezek és az ezekhez hasonló dajkamesék nem felelnek meg a valóságnak, hogy a Központi Bizottság ülésén valójában semmi efféle nem történt és nem is történhetett. Ennél fogva nem is kellene figyelemre méltatnunk ezeket az ostoba híreszteléseket — ki győzné nyilvántartani mindazokat a híreket, amelyeket az ellenzékiek vagy a párttól távolálló emberek szobáiban gyártanak? Mi csakugyan mindeddig így is jártunk el, nem fordítottunk figyelmet például John Reed tévedéseire és nem gondoskodtunk e tévedések helyreigazításáról. De Trockij legutóbbi nyilatkozatai után már nem lehet szó nélkül hagyni az ilyen legendákat, mert most ilyen legendákon igyekeznek nevelni az ifjúságot és sajnos, nem is egészen eredménytelenül. Ennél fogva ezekkel az ostoba híresztelésekkel szembe kell állítanom a való tényeket.

Előveszem pártunk Központi Bizottsága 1917 október 10(23)-i ülésének jegyzőkönyvét. Jelen vannak: Lenin, Zinovjev, Kamenyev, Sztálin, Trockij, Szverdlov, Urickij, Dzerzsinszkij, Kollontaj, Bubnov, Szokolnyikov, Lomov. A helyzet és a felkelés kérdését tárgyalják. A vita után szavazásra bocsátják Lenin elvtársnak a felkelésről szóló határozati javaslatát. A határozati javaslatot 10 szavazattal 2 ellenében elfogadják. Azt hiszem, világos: a Központi Bizottság 10 szavazattal 2 ellenében elhatározta, hogy át kell térni a felkelés megszervezésének közvetlen gyakorlati munkájára. A Központi Bizottság ugyanezen az ülésen a felkelés vezetésére Politikai Iroda néven politikai központot választ, amelynek tagjai a következők: Lenin, Zinovjev, Sztálin, Kamenyev, Trockij, Szokolnyikov és Bubnov.

Ezek a tények.

Ez a jegyzőkönyv egy csapásra szertefoszlat néhány legendát. Szertefoszlatja azt a legendát, hogy a Központi Bizottság többsége ellenezte a felkelést. Szertefoszlatja azt a legendát is, hogy a Központi Bizottságban a felkelés kérdése miatt csaknem szakadás állt be. A jegyzőkönyvből világosan kitűnik, hogy az azonnali felkelés ellenzői—Kamenyev és Zinovjev — a felkelés híveivel egyenlő joggal kerültek be a felkelés politikai vezetésének szervébe. Semmiféle szakadásról nem volt és nem is lehetett szó.

Trockij el akarja hitetni, hogy pártunknak Októberben Kamenyev és Zinovjev személyében volt egy csaknemhogy szociáldemokratákból álló jobb-szárnya. Csak azt nem lehet megérteni: hogyan történhetett, ha ez igaz, hogy a párt elkerülte a szakadást; hogyan történhetett, hogy a Kamenyevvel és Zinovjevvel való nézeteltérések mindössze néhány napig tartottak; hogyan történhetett, hogy a párt ezeket az elvtársakat a nézeteltérések ellenére igen fontos funkciókkal bízta meg, hogy beválasztották őket a felkelés politikai központjába stb.? A pártban mindenki tudja, hogy Lenin milyen könyörtelen volt a szociáldemokratákkal szemben; a párt tudja, hogy Lenin egyetlen pillanatra sem egyezett volna bele abba, hogy a pártban, méghozzá vezető funkciókban, szociáldemokrata felfogású elvtársak legyenek. Mi a magyarázata annak, hogy a párt elkerülte a szakadást? Ennek az a magyarázata, hogy a nézeteltérések ellenére ezek az elvtársak régi bolsevikok voltak, akik a bolsevizmus közös talaján állottak. Mi volt ez a közös talaj? A fő kérdésekre, az orosz forradalom jellegének, a forradalom hajtóerőinek, a parasztság szerepének, a pártvezetés alapelveinek stb. kérdésére vonatkozó nézetek egysége. Enélkül a közös talaj nélkül a szakadás elkerülhetetlen lett volna. Szakadás nem következett be, a nézeteltérések pedig mindössze néhány napig tartottak, azért és csak azért, mert Kamenyev és Zinovjev leninisták, bolsevikok voltak.

Térjünk most át arra a legendára, amely arról szól, hogy Trockijnak különleges szerepe volt az Októberi Felkelésben. A trockisták fokozott buzgalommal terjesztik az olyasféle híreket, hogy az Októberi Felkelés lelke és egyetlen vezetője Trockij volt. Ezeket a híreket különösen buzgón terjeszti Trockij műveinek úgynevezett szerkesztője, Lencner. Maga Trockij, aki rendszeresen mellőzi a pártot, a párt Központi Bizottságát és a párt Petrográdi Bizottságát, elhallgatja ezeknek a szervezeteknek a felkelésben betöltött vezető szerepét és nagy igyekezettel helyezi előtérbe önmagát, mint az Októberi Felkelés központi alakját, akarva vagy akaratlanul elősegíti azokat a híreszteléseket, hogy Trockijnak különleges szerepe volt a felkelésben. Távol áll tőlem, hogy tagadjam Trockij kétségtelenül fontos szerepét a felkelésben. De meg kell mondanom, hogy Trockij az Októberi Felkelésben semmiféle különleges szerepet nem töltött be és nem tölthetett be, hogy ő, mint a Petrográdi Szovjet elnöke, csak a Trockij minden lépését irányító illetékes pártfórumok akaratát hajtotta végre. A Szuhanov-féle nyárspolgárok mindezt furcsállhatják, de a tények, a való tények, teljesen és félreérthetetlenül megerősítik ezt az állításomat.

Vegyük elő a Központi Bizottság következő, 1917 október 16(29)-i ülésének jegyzőkönyvét. Jelen vannak a Központi Bizottság tagjai, a Petrográdi Bizottság képviselői, továbbá a katonai szervezet, az üzemi bizottságok, a szakszervezetek, a vasutasok képviselői. A Központi Bizottság tagjain kívül a jelenlevők között vannak: Krilenko, Sotman, Kalinin, Volodarszkij, Sljapnyikov, Lacisz stb. Összesen huszonöten vannak jelen. A felkelés kérdését tárgyalják tisztán gyakorlati-szervezési szempontból. 20 szavazattal 2 ellenében elfogadják Leninnek a felkelésről szóló határozatát, hárman tartózkodnak a szavazástól. Gyakorlati központot választanak a felkelés szervezeti vezetésére. Ki kerül be ebbe alközpontba? Ebbe a központba öten kerülnek be: Szverdlov, Sztálin, Dzerzsinszkij, Bubnov, Urickij. A gyakorlati központ feladata: a felkelés valamennyi gyakorlati szervének vezetése a Központi Bizottság utasításainak megfelelően. Így a Központi Bizottságnak ezen az ülésén, amint látják, valami „szörnyű” dolog történt, vagyis a felkelés vezetésére hivatott gyakorlati központba „furcsa módon” nem került be a felkelés „lelke”, „legfőbb alakja”, „egyetlen vezetője”, Trockij. Hogy fér ez össze azzal az elterjedt véleménnyel, hogy Trockijnak különleges szerepe volt? Nemde, mindez kissé „furcsa”, ahogy Szuhanov mondaná, vagy a trockisták mondanák. Pedig ebben tulajdonképpen nincsen semmi furcsaság, mert sem a pártban, sem az Októberi Felkelésben semmiféle különleges szerepe nem volt és nem lehetett Trockijnak, aki Október időszakában pártunk számára viszonylag új ember volt. Ő, mint a többi felelős funkcionárius is, csak a Központi Bizottság és a hozzátartozó szervek akaratának végrehajtója volt. Aki ismeri a bolsevikok pártvezetésének módszerét, annak nem nehéz megérteni, hogy másképpen nem is lehetett: mihelyt Trockij megszegte volna a Központi Bizottság akaratát, már nem lett volna többé befolyása a dolgok menetére. Trockij különleges szerepe nem egyéb, mint mondvacsinált legenda, amelyet szolgálatkész „párt”-kofák terjesztenek.

Ez persze nem azt jelenti, hogy az Októberi Felkelésnek nem volt meg a maga megihletője. Nem, az Októberi Felkelésnek volt megihletője és vezetője. De ez Lenin volt, nem pedig valaki más, ugyanaz a Lenin, akinek a határozati javaslatait a Központi Bizottság a felkelés kérdésének eldöntésekor elfogadta, ugyanaz a Lenin, akit Trockij állításai ellenére az illegalitás nem akadályozott meg abban, hogy a felkelés igazi lelke legyen. Ostoba és nevetséges kísérlet az, hogy most az illegalitásról szóló fecsegéssel akarják elkenni azt a kétségtelen tényt, hogy a felkelés lelke a párt vezére, Vlagyimir Iljics Lenin volt.

Ezek a tények.

Ám legyen, mondják nekünk, de nem lehet tagadni azt, hogy Trockij jól verekedett Október időszakában. Igen, ez igaz, Trockij valóban jól verekedett Október időszakában. De Október időszakában nemcsak Trockij verekedett jól, hanem elég jól verekedtek még olyan emberek is, mint a baloldali eszerek, akik akkor vállvetve küzdöttek a bolsevikokkal. Általában meg kell mondanom, hogy egy győzelmes felkelés időszakában, amikor az ellenség el van szigetelve, a felkelés pedig fellendülőben van, nem nehéz jól verekedni. Ilyen pillanatokban még az elmaradottak is hősökké válnak.

De a proletariátus harca nem csupa előnyomulás, nem csupa siker. A proletariátus harcának is megvannak a maga megpróbáltatásai, a maga vereségei. Nem az az igazi forradalmár, aki a győzelmes felkelés időszakában bátor, hanem az, aki jól harcol a forradalom győzelmes előnyomulása idején, de tud bátor lenni a forradalom visszavonulásának időszakában is, a proletariátus vereségének időszakában is, aki nem veszti el a fejét és nem futamodik meg, amikor a forradalmat balsikerek érik, amikor az ellenség sikereket ér el, aki nem rémül meg és nem esik kétségbe a forradalom visszavonulásának időszakában. Október időszakában elég jól verekedtek a baloldali eszerek és támogatták a bolsevikokat. De ki nem tudja, hogy ezek a „vitéz” hadfiak rémületbe estek Breszt időszakában, amikor a német imperializmus támadása kétségbeesésbe és hisztériába kergette őket. Felettébb szomorú, de kétségtelen tény, hogy Trockij, aki jól verekedett Október időszakában, nem volt elég bátor Breszt időszakában, a forradalom ideiglenes balsikereinek időszakában, Trockijban nem volt meg a kellő bátorság ahhoz, hogy eléggé állhatatos legyen ebben a nehéz pillanatban és ne haladjon a baloldali eszerek nyomdokain. Vitathatatlan, hogy a helyzet nehéz volt, különös bátorság és vasnyugalom kellett ahhoz, hogy az ember ne veszítse el a fejét, idejében visszavonuljon, idejében elfogadja a békét, kivonja a proletár hadsereget a német imperializmus csapása alól, megtartsa a paraszti tartalékot és ilyképpen lélegzethez jutva, új erővel csapjon le azután az ellenségre. De ez a bátorság és ez a forradalmi állhatatosság sajnos, nem volt meg Trockijban ebben a nehéz pillanatban.

Trockij véleménye szerint a proletárforradalom fő tanulsága az, hogy „ne futamodjunk meg” Október idején. Ez nem igaz, mert Trockijnak ez az állítása a forradalom tanulságait illetőleg az igazságnak csak egy részét tartalmazza. A proletárforradalom tanulságait illetőleg az egész igazság az, hogy ne csak a forradalom támadásának napjaiban „ne futamodjunk meg”, hanem a visszavonulás napjaiban sem, amikor az ellenség felülkerekedik, a forradalmat pedig balsikerek érik. Október — nem az egész forradalom. Október csak kezdete a proletárforradalomnak. Baj, hiba, ha a fellendülő felkelés idején megfutamodnak. Még rosszabb, ha a forradalom súlyos megpróbáltatásai pillanatában, a hatalom megragadása után futamodnak meg. A hatalom megtartása a forradalom másnapján nem kevésbé fontos, mint a hatalom megragadása. Trockijnak, aki Breszt időszakában, forradalmunk súlyos megpróbáltatásának idején futamodott meg, amikor majdnem a hatalom „feladásáig” ment a dolog, meg kell értenie, hogy Kamenyev és Zinovjev októberi hibái ezzel nincsenek semmiféle összefüggésben.

Ennyit az Októberi Felkeléssel kapcsolatos legendákról.

II
A párt és október előkészítése

Térjünk most át Október előkészítésének kérdésére.

Ha Trockijt hallgatja az ember, azt hiheti, hogy a bolsevikok pártja a márciustól októberig terjedő egész előkészítő időszak alatt mást sem csinált, csak egyhelyben topogott, belső ellentétek mardosták és minden módon akadályozta Lenint, s ha Trockij nem lett volna, akkor ki tudja, mivel végződött volna az Októberi Forradalom. Kissé mulatságos hallani ezeket a furcsa beszédeket a pártról Trockijtól, aki ugyancsak a III. kötet „előszavában” kijelentette, hogy „a proletárforradalom legfőbb eszköze a párt”, hogy „párt nélkül, a pártot mellőzve, a pártot megkerülve, a párt szurrogátumával a proletárforradalom nem győzhet”, s így aztán maga az isten sem érti, hogyan győzhetett forradalmunk, ha „legfőbb eszköze” alkalmatlannak bizonyult, hiszen a „pártot megkerülve”, mint kiderül, lehetetlen győzni. De nem ez az első eset, hogy Trockij furcsaságokkal traktál bennünket. Azt kell hinnünk, hogy a pártunkra vonatkozó mulatságos beszédek Trockij szokásos különcségei közé tartoznak.

Vizsgáljuk meg röviden Október előkészítésének történetét időszakokra bontva.

1. A párt új irányvételének időszaka (március— április). Ennek az időszaknak legfontosabb eseményei:

a) a cárizmus megdöntése;
b) az Ideiglenes Kormány megalakulása (a burzsoázia diktatúrája);
c) a Munkás- és Katonaküldöttek Szovjetjeinek megjelenése (a proletariátus és parasztság diktatúrája);
d) a kettőshatalom;
e) az áprilisi tüntetés;
f) a hatalom első válsága.

Ennek az időszaknak jellemző vonása az a tény, hogy egymás mellett, együtt, egy időben fennáll a burzsoázia diktatúrája és a proletariátus és parasztság diktatúrája, s az utóbbi bízik az elsőben, hisz annak béke-törekvéséiben, önként átadja a hatalmat a burzsoáziának és ilyképpen annak függvényévé válik. Komoly összeütközések a két diktatúra között még nincsenek. Van viszont „összekötő bizottság”.

Ez óriási fordulat volt Oroszország történetében és példátlan fordulat volt pártunk történetében. A kormány közvetlen megdöntésének régi, forradalomelőtti platformja világos és határozott volt, de már nem felelt meg a harc új feltételeinek. Most már nem lehetett közvetlenül a kormány megdöntését célul kitűzni, mert a kormány kapcsolatban volt a Szovjetekkel, amelyek a „honvédők” befolyása alatt állottak, és a pártnak erejét meghaladó háborút kellett volna viselnie mind a kormány, mind a Szovjetek ellen. De nem lehetett folytatni az Ideiglenes Kormány támogatásának politikáját sem, mert az Ideiglenes Kormány az imperializmus kormánya volt. A pártnak a harc új feltételei között új irányt kellett vennie. A párt (annak többsége) tapogatózva közeledett ehhez az új irányvételhez. Elfogadta azt a politikát, hogy a Szovjetek gyakoroljanak nyomást az Ideiglenes Kormányra a béke kérdésében és nem szánta rá magát arra, hogy tovább menjen egy lépéssel és rögtön áttérjen a proletariátus és parasztság diktatúrájának jelszaváról a Szovjetek hatalmának új jelszavára. Ennek a felemás politikának az volt a célja, hogy a Szovjetekkel a béke konkrét kérdései kapcsán megértesse az Ideiglenes Kormány igazi imperialista jellegét és így elszakítsa őket az Ideiglenes Kormánytól. De ez teljesen hibás álláspont volt, mert pacifista illúziókat szült, a „honvédelem” malmára hajtotta a vizet és megnehezítette a tömegek forradalmi nevelését. Ezt a hibás nézetet akkor más elvtársakkal együtt én is osztottam és csak április közepén mondottam le róla teljesen, amikor csatlakoztam Lenin téziseihez. Új irányvételre volt szükség. Ezt az új irányt Lenin adta meg a pártnak híres Áprilisi Téziseiben. Nem térek ki ezekre a tézisekre, mivel mindenki ismeri őket. Voltak-e a pártnak akkor nézeteltérései Leninnel? Igen, voltak. Meddig tartottak ezek a nézeteltérések? Csak két hétig. A Petrográdi Szervezet Városi Konferenciája (április második fele), amely elfogadta Lenin téziseit, fordulópont volt pártunk fejlődésében. Az Összoroszországi Áprilisi Konferencia (április vége) csak betetőzte összoroszországi viszonylatban a Petrográdi Konferencia művét, amikor a párt kilenctized részét az egységes pártálláspont körül tömörítette.

Most, hét évvel utóbb, Trockij kárörvendően hánytorgatja a bolsevikok hajdani nézeteltéréseit, s ezeket a nézeteltéréseket majdnem úgy tünteti fel, mint két párt harcát a bolsevizmuson belül. De, előszöris, Trockij itt lelkiismeretlenül túlozza és felfújja a dolgot, mert hiszen a bolsevik párt ezeket a nézeteltéréseket a legcsekélyebb megrázkódtatás nélkül leküzdötte. Másodszor, pártunk kaszt volna, nem pedig forradalmi párt, ha nem tűrné meg soraiban a gondolatárnyalatokat, és tudvalevő, hogy voltak nézeteltéréseink a múltban is, például a III. Duma időszakában, ami azonban nem ártott pártunk egységének. Harmadszor, nem felesleges megkérdezni, hogy mi volt akkor az álláspontja magának Trockijnak, aki most kárörvendően hánytorgatja a bolsevikok hajdani nézeteltéréseit? Trockij műveinek úgynevezett szerkesztője, Lencner azt állítja, hogy Trockij amerikai levelei (március) „mindenben megelőzték” Lenin „Levelek a távolból” c. cikkeit (március), amelyek Lenin Áprilisi Téziseinek alapjául szolgáltak. Szóról-szóra ezt írja: „mindenben megelőzték”. Trockij nem tiltakozik ez ellen az összehasonlítás ellen — nyilván hálásan fogadja. De, először, Trockij levelei „egyáltalán nem hasonlítanak” Lenin leveleire sem szellemükben, sem következtetéseikben, mivel teljes egészükben Trockij antibolsevista jelszavát tükrözik: „le a cárral, éljen a munkáskormány”, azt a jelszót, amely a parasztság nélkül való forradalmat jelenti. Csak meg kell néznünk ezt a két levélsorozatot, hogy meggyőződjünk erről. Másodszor, ha Trockij álláspontja azonos volt Leninével, akkor mi a magyarázata annak, hogy Lenin szükségesnek látta, hogy külföldről való hazaérkezésének másnapján már elhatárolja magát Trockijtól? Ki nem ismeri Lenin több ízben megismételt kijelentését, hogy Trockij jelszava: „le a cárral, éljen a munkáskormány” „a még le nem zárult parasztmozgalom átugrására” irányuló kísérlet, hogy ez a jelszó „játszik” a munkáskormány hatalomra jutásával?

Miféle közösség lehet Lenin bolsevik nézetei és Trockij antibolsevista sémája között, amely „játszik a hatalom megragadásával”? És ugyan miféle szenvedély hajtja azokat az embereket, akik a viskót a Mont Blanc-hoz hasonlítják? Mi szüksége volt Lencnernek erre a kockázatos vállalkozásra, hogy a forradalmunkról szóló régi legendák halmazához még egy legendát csatoljon arról, hogy Trockij amerikai leveleiben „megelőzte” Lenin híres „Leveleit a távolból”*?

—–

* Az ilyen legendák közé kell sorolnunk azt a nagyon elterjedt híresztelést is, hogy Trockij — állítólag — az „egyetlen” vagy „legfőbb szervezője” a polgárháború frontjain aratott győzelmeknek. Az igazság kedvéért, elvtársak, ki kell jelentenem, hogy ez a híresztelés egyáltalán nem felel meg a valóságnak. Távol áll tőlem, hogy tagadjam Trockijnak a polgárháborúban betöltött fontos szerepét. De a leghatározottabban ki kell jelentenem, hogy győzelmeink megszervezésének dicsősége nem egyes személyeket illet, — ez a dicsőség országunk öntudatos munkásainak nagy kollektíváját — az Oroszországi Kommunista Pártot illeti meg. Talán nem lesz fölösleges, ha néhány példát idézek. Önök tudják, hogy Kolcsak és Gyenyikin voltak a Szovjetköztársaság fő ellenségei. Tudják, hogy országunk csak ezeknek az ellenségeknek a legyőzése után lélegzett fel. És lám, a történelem azt mutatja, hogy mind a két ellenséget, vagyis Kolcsakot is, Gyenyikint is, seregeink Trockij tervei ellenére verték meg.

Ítéljenek önök maguk.

1. Kolcsak. 1919 nyarán történt. Csapataink Kolcsakot támadják, és Ufa alatt harcolnak. A Központi Bizottság ülésezik. Trockij azt javasolja, hogy a támadást a Belaja-folyó vonalán (Ufa alatt) tartóztassák fel, hagyják az Urált Kolcsak kezén, vonják vissza a csapatok egy részét a Keleti Frontról és vessék át őket a Déli Frontra. A Központi Bizottság nem ért egyet Trockijjal, úgy véli, hogy nem lehet Kolcsak kezén hagyni az Urált gyáraival, Vasúthálózatával, ahol könnyen lábra állhat, erőt gyűjthet, és ismét elérheti a Volgát — előbb át kell kergetni Kolcsakot az Urál-hegylánc mögé, a szibériai sztyeppékbe és csak ezután lehet majd átvetni az erőket délre. A Központi bizottság elveti Trockij tervét. Trockij lemond. A Központi Bizottság nem fogadja el a lemondást. Vacetisz hadsereg főparancsnok, Trockij tervének híve, lemond. Helyét új főparancsnok, Kamenyev foglalja el. Trockij ettől fogva nem vesz közvetlenül részt a Keleti Front ügyeiben.

Nem hiába mondják, hogy egy szolgálatkész medve veszélyesebb az ellenségnél.

2) A tömegek forradalmi mozgósításának időszaka (május—augusztus). Ennek az időszaknak fő tényei:

a) az áprilisi tüntetés Petrográdban és a koalíciós kormány megalakítása „szocialisták” részvételével;
b) a május elsejei tüntetés Oroszország fő központjaiban a „demokratikus béke” jelszavával;
c) a júniusi tüntetés Petrográdon ezzel a fő jelszóval: „Le a kapitalista miniszterekkel!”;
d) a júniusi támadás a fronton és az orosz hadsereg balsikerei;
e) a júliusi fegyveres tüntetés Petrográdon, a kadét miniszterek kilépése a kormányból;
f) az ellenforradalmi csapatok visszahívása a frontról, a „Pravda” szerkesztőségének lerombolása, az ellenforradalom harca a Szovjetek ellen és az új koalíciós kormány megalakítása élén Kerenszkijjel;

2. Gyenyikin. 1919 őszén történt. A Gyenyikin ellen indított támadás nem sikerül. Az „acélgyűrű” Mamontov körül nyilvánvalóan kudarcot vall (Mamontov áttörése). Gyenyikin elfoglalja Kurszkot. Gyenyikin Orelhez közeledik. Trockijt a Déli Frontról felhívják a Központi Bizottság ülésére. A Központi Bizottság aggasztónak tartja a helyzetet és elhatározza, hogy új katonai funkcionáriusokat küld a Déli Frontra, Trockijt pedig visszahívja. Az új katonai funkcionáriusok követelik, hogy Trockij „ne avatkozzék bele” a Déli Front ügyeibe. Trockij ettől fogva nem vesz közvetlenül részt a Déli Front ügyeiben. A Déli Fronton folytatott hadműveletek, egészen a Don menti Rosztov és Odessza elfoglalásáig; Trockij nélkül folynak le.

Próbálják megcáfolni ezeket a tényeket.

g) pártunk VI. kongresszusa, amely kiadta a fegyveres felkelés előkészítésének jelszavát;
h) az ellenforradalmi Állami Tanácskozás és a moszkvai általános sztrájk;
i) Kornyilov sikertelen támadása Petrográd ellen, a Szovjetek felelevenedése, a kadetok lemondása és a „Direktórium” megalakítása.

Ennek az időszaknak jellemző vonása kétségtelenül a válság kiéleződése és annak a bizonytalan egyensúlynak a felbomlása, amely a Szovjetek és az Ideiglenes Kormány között az előző időszakban úgy ahogy, de fennállt. A kettőshatalom elviselhetetlenné vált mind a két fél számára. Az „összekötő bizottság” omladozó épülete utolsó napjait éli. „A hatalom válsága”, „a miniszteri cserebere” — ezek voltak abban az időben a legdivatosabb szállóigék. A válság a fronton és a gazdasági bomlás a hátországban megteszi a magáét, erősíti a szélső szárnyakat és harapófogóba szorítja a megalkuvó „honvédőket”. A forradalom mozgósítása kiváltja az ellenforradalom mozgósítását. Az ellenforradalom előrehajtja a forradalmat, a forradalmi dagály újabb hullámait váltja ki. Napirendre kerül a hatalom átmenete az új osztály kezébe.

Voltak-e akkor nézeteltérések pártunkban? Igen, voltak. De ezek kizárólag tárgyi nézeteltérések voltak, akármit állít is Trockij, aki a pártban „jobbszárnyat” és „balszárnyat” próbál felfedezni. Vagyis ezek olyan nézeteltérések voltak, amelyek nélkül egyáltalán nincs lüktető pártélét és igazi pártmunka.

Nincs igaza Trockijnak, amikor azt állítja, hogy a petrográdi áprilisi tüntetés nézeteltéréseket idézett elő a Központi Bizottságban. A Központi Bizottság teljesen egységes volt ebben a kérdésben és elítélte az elvtársak egy csoportjának azt a kísérletét, hogy az Ideiglenes Kormányt letartóztassák olyan időpontban, amikor a Szovjetekben és a hadseregben a bolsevikok kisebbségben voltak. Ha Trockij nem Szuhanov nyomán írta volna meg Október „történetét”, hanem valódi okmányok alapján, nem lett volna nehéz meggyőződnie állításának téves voltáról.

Egyáltalán nincs igaza Trockijnak, amikor azt állítja, hogy azt a „Lenin kezdeményezte” kísérletet, hogy június 10-én tüntetést rendezzenek, a Központi Bizottság „jobboldali” tagjai a „kalandorság” vádjával illették. Ha Trockij nem Szuhanov nyomán írt volna, minden bizonnyal tudta volna, hogy a június 10-i tüntetést Leninnel teljes egyetértésben halasztották el, s Lenin az elhalasztás szükségességét nagy beszédben védelmezte meg a Petrográdi Bizottság ismert ülésén (lásd a Petrográdi Bizottság jegyzőkönyveit).

Egyáltalán nincs igaza Trockijnak, amikor arról beszél, hogy a júliusi fegyveres tüntetéssel kapcsolatban „tragikus” nézeteltérések voltak a Központi Bizottságon belül. Trockij egyszerűen költ, amikor feltételezi, hogy a Központi Bizottság vezető csoportjának egyes tagjai „nyilván káros kalandot láttak a júliusi epizódban”. Trockijnak, aki akkor még nem volt tagja Központi Bizottságunknak és csak összekötőnk volt a Szovjetekben, persze nem kellett tudnia arról, hogy a Központi Bizottság a júliusi tüntetést csak az ellenség kipuhatolására szolgáló eszköznek tekintette, hogy a Központi Bizottság (és Lenin) nem akarta és nem is akarhatta a tüntetést felkeléssé változtatni akkor, amikor a fővárosi Szovjetek még a „honvédők” mellett álltak. Könnyen lehetséges, hogy néhány bolsevik valóban siránkozott a júliusi vereség miatt. Tudomásom van például arról, hogy néhányan az akkor letartóztatott bolsevikok közül készek voltak még arra is, hogy kilépjenek sorainkból. De aki ebből egyes állítólagos „jobboldaliak”, egyes állítólagos központi bizottsági tagok ellen irányuló következtetéseket von le, az lelkiismeretlenül meghamisítja a történelmet.

Nincs igaza Trockijnak, amikor kijelenti, hogy a Kornyilov-lázadás napjaiban a párt vezetőinek egy része hajlamosnak mutatkozott arra, hogy a „honvédőkkel” blokkot alkosson, az Ideiglenes Kormányt támogassa. Persze megint ugyanazokról az állítólagos „jobboldaliakról” van szó, akik zavarják Trockij álmát. Trockijnak nincs igaza, mivel vannak a világon olyan okmányok, mint a párt akkori Központi Lapja, amely meghazudtolja Trockij kijelentéseit. Trockij Leninnek a Központi Bizottsághoz intézett levelére hivatkozik, amelyben Lenin óva inti a pártot attól, hogy Kerenszkijt támogassa. De Trockij nem érti meg Lenin leveleit, e levelek rendeltetését, jelentőségét. Lenin leveleiben néha szándékosan előreszalad, előtérbe helyezi azokat a lehetséges hibákat, amelyeket elkövethetnek, és előre bírálja ezeket a hibákat azzal a céllal, hogy figyelmeztesse a pártot és bebiztosítsa a hibák ellen, vagy néha felfúj egy „apróságot” és „elefántot csinál egy szúnyogból” ugyanazzal a pedagógiai céllal. A párt vezére, különösen ha illegalitásban van, másképp nem is cselekedhet, mert neki messzebb kell látnia harcostársainál és köteles riadót fújni minden egyes lehetséges hiba, még az „apróságok” miatt is. De aki Lenin ilyen leveleiből (márpedig Leninnek nem kevés ilyen levele van) „tragikus” nézeteltérésekre következtet és ebből nagy hűhót csap — az nem érti Lenin leveleit, nem ismeri Lenint. Nyilván ez a magyarázata annak is, hogy Trockij néha szarva között a tőgyét találja el. Röviden: semmilyen, a szó szoros értelmében semmilyen nézeteltérés nem volt a Központi Bizottságban a Kornyilov-lázadás napjaiban.

A júliusi vereség után valóban felmerült nézeteltérés a Központi Bizottság és Lenin között a Szovjetek sorsa kérdésében. Tudvalevő, hogy Lenin, aki a párt figyelmét a felkelésnek a Szovjetektől független előkészítésére kívánta összpontosítani, óva intett attól, hogy túlságosan bízzunk a Szovjetekben, mert azon a véleményen volt, hogy a „honvédők” által beszennyezett Szovjetek már csak névleg léteznek. A Központi Bizottság és a VI. pártkongresszus óvatosabb álláspontot foglalt el, nem látott okot arra, hogy kizártnak tekintse a Szovjetek felélénkülését. A Kornyilov-lázadás megmutatta, hogy a határozat helyes volt. Különben ez a nézeteltérés nem volt komoly jelentőségű a párt szempontjából. Lenin később elismerte, hogy a VI. kongresszus vonala helyes volt. Érdekes, hogy Trockij nem kapaszkodott bele ebbe a nézeteltérésbe és nem fújta fel óriásira.

A tömegek forradalmi mozgósításának központjában álló egységes és egybeforrott párt — ezt a képet mutatta pártunk helyzete ebben az időszakban.

3) A roham megszervezésének időszaka (szeptember—október). Ennek az időszaknak fő tényei:

a) a Demokratikus Tanácskozás összehívása és a kadetokkal való blokk gondolatának csődje;
b) a Moszkvai és a Petrográdi Szovjet átállása a bolsevikok oldalára;
c) az Északi Terület Szovjetjeinek kongresszusa és a Petrográdi Szovjet határozata a csapatok kivonása ellen;
d) a párt Központi Bizottságának határozata a felkelésről és a Petrográdi Szovjet Forradalmi Katonai Bizottságának megalakítása;
e) a petrográdi helyőrség határozata a Petrográdi Szovjet fegyveres támogatásáról és a Forradalmi Katonai Bizottság által kinevezett biztosok hálózatának kiépítése;
f) a bolsevik fegyveres erők akcióba lépnek és letartóztatják az Ideiglenes Kormány tagjait;
g) a Petrográdi Szovjet Forradalmi Katonai Bizottsága átveszi a hatalmat és a II. Szovjetkongresszus megalakítja a Népbiztosok Tanácsát.

Ennek az időszaknak jellemző vonása a válság gyors kiélesedése, a kormánykörök teljes fejetlensége, az eszerek és mensevikek elszigetelődése és az ingadozó elemek tömeges és gyors átállása a bolsevikok oldalára. Ki kell emelnünk ez időszak forradalmi taktikájának egy eredeti sajátosságát. Ez a sajátosság abban áll, hogy a forradalom minden vagy majdnem minden támadó lépését a védekezés látszatával igyekszik megtenni. Kétségtelen, hogy a csapatok Petrográdból való kivonásának megakadályozása a forradalom komoly támadó lépése volt, ennek ellenére ezt a támadást azzal a jelszóval hajtottuk végre, hogy Petrográdot meg kell védeni a külső ellenség esetleges támadásával szemben. Kétségtelen, hogy a Forradalmi Katonai Bizottság megalakítása még komolyabb támadó lépés volt az Ideiglenes Kormány ellen, ennek ellenére ezt azzal a jelszóval hajtottuk végre, hogy meg kell szervezni a katonai kerületi vezérkar akcióinak szovjet ellenőrzését. Kétségtelen, hogy a helyőrség nyílt átállása a Forradalmi Katonai Bizottság oldalára és a szovjetbiztosok hálózatának megszervezése a felkelés kezdetét jelentette, ennek ellenére a forradalom ezeket a lépéseket azzal a jelszóval tette, hogy meg kell védeni a Petrográdi Szovjetet az ellenforradalom esetleges támadásaival szemben. A forradalom mintegy a védekezés leplével álcázta támadó akcióit azért, hogy annál könnyebben bevonja hatáskörébe a határozatlan, ingadozó elemeket. Tulajdonképpen ezzel magyarázható, hogy az akkori beszédek, cikkek és jelszavak látszatra védekező jellegűek, noha belső tartalmuk jellege határozottan támadó.

Voltak-e nézeteltérések ebben az időszakban a Központi Bizottságban? Igen, voltak, méghozzá nem is jelentéktelenek. A felkelés kérdésével kapcsolatban felmerült nézeteltérésekről már beszéltem. Ezeket a nézeteltéréseket pontosan tükrözték a Központi Bizottság október 10-i és 16-i jegyzőkönyvei. Ezért nem fogok a már elmondottak ismétlésébe bocsátkozni. Most három kérdésre kell kitérnem: az előparlamentben való részvétel, a Szovjeteknek a felkelésben betöltött szerepe és a felkelés időpontja kérdésére. Erre annál nagyobb szükség van, mert Trockij oly nagy buzgalommal igyekezett magát előtérbe helyezni, hogy „véletlenül” meghamisította Leninnek a két utóbbi kérdésben elfoglalt álláspontját.

Kétségtelen, hogy az előparlament kérdésével kapcsolatban felmerült nézeteltérések komolyak voltak. Mi volt, hogy úgy mondjam, az előparlament célja? Az, hogy segítsen a burzsoáziának háttérbe szorítani a Szovjeteket és lerakni a burzsoá parlamentarizmus alapjait. Hogy az előparlament a kialakult forradalmi helyzetben teljesíthette-e ezt a feladatot, az más kérdés. Az események megmutatták, hogy ez a cél megvalósíthatatlan volt, maga az előparlament pedig nem volt más, mint a Kornyilov-lázadás elvetélt magzata. De kétségtelen, hogy a mensevikek és az eszerek éppen ebből a célból hozták létre az előparlamentet. Mit jelenthetett ilyen viszonyok között a bolsevikok részvétele az előparlamentben? Csakis azt, hogy a proletár tömegeket megtévesztik az előparlament igazi lényegét illetően. Főképpen ez a magyarázata annak a szenvedélyességnek, amellyel Lenin a leveleiben az előparlamentben való részvétel híveit ostorozza. Az előparlamentben való részvétel kétségtelenül komoly hiba volt.

De hiba volna, ha azt gondolnánk — mint Trockij teszi —, hogy a részvétel hívei azzal a céllal mentek be az előparlamentbe, hogy ott szerves munkát végezzenek s a „munkásmozgalmat a szociáldemokrácia medrébe vezessék”. Ez egyáltalán nem igaz. Ez hazugság. Ha ez igaz volna, a pártnak nem sikerült volna „egy-kettőre” felszámolni ezt a hibát az előparlamentből való tüntető kivonulással. Pártunk életképessége és forradalmi ereje egyebek között éppen abban fejeződött ki, hogy egy szempillantás alatt helyrehozta ezt a hibát.

Mellesleg engedjék meg nekem, hogy helyesbítsek egy apró pontatlanságot, amely becsúszott a Trockij – művek „szerkesztőjének”, Lencnernek abba a közlésébe, amely a bolsevik frakciónak az előparlament kérdését eldöntő üléséről szól. Lencner közlése szerint ezen az ülésen két előadó volt — Kamenyev és Trockij. Ez nem igaz. A valóságban négy előadó volt: kettő az előparlament bojkottja mellett (Trockij és Sztálin) és kettő a részvétel mellett (Kamenyev és Nogin).

Még rosszabbul áll Trockij dolga, amikor Leninnek a felkelés formája kérdésében elfoglalt álláspontjával foglalkozik. Trockij úgy tünteti fel a dolgot, hogy Lenin szerint a pártnak októberben „a Szovjettől függetlenül és annak háta mögött” kellett megragadnia a hatalmat. Trockij aztán bírálja ezt a Leninnek tulajdonított szamárságot, „fölényeskedik” s végül egy leereszkedő megjegyzést vet oda: „Ez hiba lett volna”. Trockij itt nem mond igazat Leninről, meghamisítja Lenin nézetét a Szovjeteknek a felkelésben betöltött szerepéről. Egész sereg olyan okmányt lehetne idézni, amelyek arról tanúskodnak, hogy Lenin javaslata szerint a Szovjeteken, a Petrográdi vagy a Moszkvai Szovjeten keresztül, nem pedig a Szovjetek háta mögött kell megragadni a hatalmat. Miért volt szüksége Trockijnak erre az enyhén szólva furcsa legendára Leninről?

Nem áll jobban Trockij dolga akkor sem, amikor a Központi Bizottságnak és Leninnek a felkelés időpontjával kapcsolatos álláspontját „boncolja”. Trockij a Központi Bizottság híres október 10-i üléséről szólva azt állítja, hogy ezen az ülésen „olyan értelmű határozatot hoztak, hogy a felkelésnek legkésőbb október 15-ig meg kell történnie”. Eszerint a Központi Bizottság a felkelés időpontját október 15-re tűzte ki, majd saját maga megszegte ezt a határozatot, amikor a felkelés időpontját október 25-re halasztotta. Igaz-e ez? Nem, nem igaz. A Központi Bizottság ez alatt az idő alatt mindössze két határozatot hozott a felkelésről — az október 10-i és az október 16-i határozatot. Felolvasom ezeket a határozatokat.

A Központi Bizottság október 10-i határozata:

„A Központi Bizottság megállapítja, hogy mind az orosz forradalom nemzetközi helyzete (felkelés a német hadiflottában, mint nyilvánvaló tünete annak, hogy a szocialista forradalom egész Európában érlelődik, továbbá az a veszély, hogy az imperialisták békét kötnek egymással abból a célból, hogy az oroszországi forradalmat megfojtsák), mind a hadi helyzet (az orosz burzsoáziának, valamint Kerenszkijnek és cinkosainak kétségen kívül álló elhatározása, hogy Petrográdot átadják a németeknek), valamint az, hogy a proletárpárt többséget kapott a Szovjetekben — mindez, kapcsolatban a parasztfelkeléssel és azzal a ténnyel, hogy a nép bizalma pártunk felé fordult (a moszkvai választások), végül egy második Kornyilov-lázadás szemmel látható előkészítése (a csapatok kivonása Petrográdból, kozákcsapatok összevonása Petrográd körül, Minszk körülzárása kozákokkal stb.) — mindez napirendre tűzi a fegyveres felkelést.

Megállapítva tehát, hogy a fegyveres felkelés elkerülhetetlen és teljesen megérett, a Központi Bizottság felszólítja az összes pártszervezeteket, hogy vegyék ezt irányadóul és ebből a szempontból tárgyaljanak meg és döntsenek el minden gyakorlati kérdést (az Északi Terület Szovjetkongresszusa, a csapatok kivonása Petrográdból, a moszkvaiak és a minszkiek akciója stb.)”.

A Központi Bizottság és a felelős funkcionáriusok október 16-án tartott együttes tanácskozásának határozata:

„A gyűlés örömmel üdvözli és teljes egészében támogatja a Központi Bizottság határozatát, felszólít minden szervezetet, minden munkást és katonát a fegyveres felkelés legfokozottabb ütemű és legalaposabb előkészítésére, a Központi Bizottság által e célra alakított központ támogatására, és kifejezi azt a szilárd meggyőződését, hogy a Központi Bizottság és a Szovjet idejében megjelöli a támadásra alkalmas pillanatot és a támadás célszerű módjait”.

Mint látják, a felkelés időpontját és a Központi Bizottságnak a felkelésről szóló határozatát illetőleg Trockijt cserbenhagyta az emlékezete.

Egyáltalán nincs igaza Trockijnak, amikor azt állítja, hogy Lenin lebecsülte a szovjet legalitást, hogy Lenin nem értette meg, milyen komoly jelentősége van annak, hogy a hatalmat az október 25-i összoroszországi Szovjetkongresszus vegye át, s hogy Lenin éppen ezért ragaszkodott ahhoz, hogy a hatalmat október 25-e előtt ragadjuk meg. Ez nem igaz. Lenin két okból javasolta azt, hogy a hatalmat október 25-e előtt kell megragadni. Először azért, mert az ellenforradalmárok bármely pillanatban feladhatták Petrográdot, ami derékba törte volna a fellendülőben levő felkelést és ennél fogva drága volt minden nap. Másodszor azért, mert a Petrográdi Szovjet hibáját, amelyet azzal követett el, hogy nyíltan kitűzte és nyilvánosságra hozta a felkelés napját (október 25-ét), csakis úgy lehetett helyreütni, ha a tényleges felkelés a felkelésnek e legális időpontja előttmegkezdődik. Lenin ugyanis művészetnek tekintette a felkelést és neki tudnia kellett, hogy az ellenség, amelynek tudomására jutott (a Petrográdi Szovjet elővigyázatlansága következtében) a felkelés napja, okvetlenül igyekszik felkészülni erre a napra, ezért tehát meg kellett előzni az ellenséget, vagyis okvetlenül a legális időpont előtt kellett megkezdeni a felkelést. Főképpen ez a magyarázata annak a szenvedélyességnek, amellyel Lenin az október 25-i dátum fetisizálóit leveleiben ostorozta. Az események megmutatták, hogy Leninnek tökéletesen igaza volt. Tudvalevő, hogy a felkelést az Összoroszországi Szovjetkongresszus előtt kezdtük meg. Tudvalevő, hogy a hatalom megragadása ténylegesen az Összoroszországi Szovjetkongresszus megnyitása előtt történt, és nem a Szovjetkongresszus ragadta meg a hatalmat, hanem a Petrográdi Szovjet, a Forradalmi Katonai Bizottság. A Szovjetkongresszus csak átvette a hatalmat a Petrográdi Szovjet kezéből. Ezért Trockijnak a szovjet legalitás jelentőségével kapcsolatos hosszú elmefuttatásai teljesen fölöslegesek.

A burzsoá hatalmat megrohamozó és megdöntő forradalmi tömegek élén álló eleven és hatalmas párt — ilyen volt pártunk állapota ebben az időszakban.

Ennyit az Október előkészítéséről költött legendákról.

III
Trockizmus vagy Leninizmus?

Fentebb beszéltünk azokról a párt ellen és Leninről költött legendákról, amelyeket Trockij és elvbarátai Októberrel és Október előkészítésével kapcsolatban terjesztenek. Ezeket a legendákat lelepleztük és megcáfoltuk. Ezek után felmerül a kérdés: miért volt szüksége Trockijnak mindezekre a legendákra — Októberről, Október előkészítéséről, Leninről és Lenin pártjáról? Miért volt szüksége Trockijnak a párt ellen irányuló újabb irodalmi fellépésekre? Mi az értelme, feladata, célja ezeknek a fellépéseknek most, amikor a párt nem akar vitázni, amikor a pártnak rengeteg halaszthatatlan feladata van, amikor a pártnak arra van szüksége, hogy egybeforrottan dolgozzék a gazdaság helyreállításán, nem pedig arra, hogy újabb harcot vívjon régi kérdések körül? Miért volt szüksége Trockijnak arra, hogy a pártot visszarángassa újabb vitákba?

Trockij azt állítja, hogy minderre Október „tanulmányozása” érdekében van szükség. De vajon nem lehet tanulmányozni Októbert úgy is, hogy nem sértik meg ismét a pártot és a párt vezérét, Lenint? Micsoda „története” Októbernek az, amely azzal kezdődik és végződik, hogy meghurcolják az Októberi Felkelés fő mozgatóját, meghurcolják azt a pártot, amely ezt a felkelést megszervezte és vezette? Nem, itt nem Október tanulmányozásáról van szó. Októbert így nem tanulmányozzák. Október történetét így nem írják. E mögött nyilván valami más „célzat” rejlik. Mégpedig minden jel szerint az, hogy Trockij az ő irodalmi fellépéseiben még egy (még egy!) kísérletet tesz arra, hogy előkészítse a feltételeket a leninizmusnak trockizmussal való felcserélésére. Trockijnak „életbevágóan” fontos, hogy befeketítse a pártot, a párt kádereit, akik a felkelést vezették, abból a célból, hogy a párt befeketítéséről áttérjen a leninizmus befeketítésére. A leninizmus befeketítésére pedig azért van szüksége, hogy becsempéssze a trockizmust, mint „egyetlen” „proletár” (ennek fele se tréfa!) ideológiát. Mindezt, persze (óh, persze!) a leninizmus zászlaja alatt, hogy a becsempészés procedúrája a „lehető legkisebb fájdalommal” járjon.

Ez Trockij legutóbbi irodalmi fellépéseinek lényege.

Ezért Trockijnak ezek az irodalmi fellépései élére állítják a trockizmus kérdését.

Tehát, mi a trockizmus?

A trockizmusnak három sajátossága van, amelyek folytán kibékíthetetlen ellentétben van a leninizmussal.

Melyek ezek a sajátosságok?

Először. A trockizmus a „permanens” (megszakítás nélküli) forradalom elmélete. De mi a permanens forradalom trockista értelemben? Olyan forradalom, amely nem számol a szegényparasztsággal, mint forradalmi erővel. Trockij „permanens” forradalma, mint Lenin mondja, a parasztmozgalom „átugrása”, „játék a hatalom megragadásával”. Mi a veszélye ennek? Az, hogy az ilyen forradalom, ha megpróbálnák megvalósítani, elkerülhetetlenül kudarccal végződne, mert elszakítaná az orosz proletariátustól szövetségesét, vagyis a szegényparasztságot. Éppen ez a magyarázata annak a harcnak, amelyet a leninizmus már 1905 óta folytat a trockizmus ellen.

Hogyan értékeli Trockij a leninizmust e harc szempontjából? Olyan elméletnek tekinti, amely „forradalomellenes vonásokat” tartalmaz. Mivel adott okot a leninizmus erre a haragos véleményre? Azzal, hogy a leninizmus annakidején védelmezte és megvédelmezte a proletariátus és a parasztság diktatúrájának eszméjét.

De Trockij nem éri be ezzel a haragos véleménnyel. Tovább is megy, amikor azt állítja, hogy: „Jelenleg a leninizmus egész épülete hazugságon és hamisításon épül és saját bomlásának mérgét hordozza magában” (lásd Trockijnak 1913-ban Csheidzéhez írt levelét). Amint látják, ez két, egymással homlokegyenest ellenkező vonal.

Másodszor. A trockizmus bizalmatlanság a bolsevik pártszerűséggel, a párt egyöntetűségével szemben, a trockizmus nem bízik a pártnak az opportunista elemekkel szemben ellenséges jellegében. A trockizmus szervezeti téren az az elmélet, amely a forradalmároknak és opportunistáknak, az opportunisták csoportjainak és csoportocskáinak egy egységes pártban való együttélését hirdeti. Bizonyára ismerik Trockij Augusztusi Blokkjának történetét, amelyben idillikusan együttműködtek martovisták és otzovisták, likvidátorok és trockisták és „az igazi” pártnak tüntették fel magukat. Ismeretes, hogy ennek a rongyokból összefércelt „pártnak” a bolsevik párt lerombolása volt a célja. Miben álltak akkor „nézeteltéréseink”? Abban, hogy a leninizmus a proletárpárt fejlődésének zálogát az Augusztusi Blokk lerombolásában, a trockizmus viszont ebben a blokkban az „igazi” párt megteremtésének bázisát látta.

Amint látják, ez megint két jegy mással ellentétes vonal.

Harmadszor. A trockizmus bizalmatlanság a bolsevizmus vezetőivel szemben, kísérlet e vezetők diszkreditálására, befeketítésére. Nem ismerek egyetlen egy áramlatot sem a pártban, amelyet a trockizmussal össze lehetne hasonlítani a leninizmus vezetőinek vagy a párt központi intézményeinek diszkreditálása tekintetében. Mit szóljunk például Trockijnak ahhoz a „hízelgő” nyilatkozatához, amelyben Lenint úgy jellemzi, mint aki „hivatásszerűen kihasználja az orosz munkásmozgalom minden elmaradottságát” (lásd ugyanott). Pedig hát ez korántsem a „leghízelgőbb” nyilatkozat Trockij valamennyi „hízelgő” nyilatkozata között.

Hogyan történhetett, hogy Trockij, akinek a vállán ilyen kényelmetlen teher volt, mégis a bolsevikok sorába került az októberi mozgalom idején? Ez úgy történt, hogy Trockij akkor lerakta (ténylegesen lerakta) terhét, ládájába rejtette. E nélkül az „operáció” nélkül lehetetlen lett volna a komoly együttműködés Trockijjal. Az Augusztusi Blokk elméletét, vagyis a mensevikekkel való egység elméletét már szétzúzta és félrelökte a forradalom, mert hiszen milyen egységről lehetett szó akkor, amikor a bolsevikok és a mensevikek között fegyveres harc folyt? Trockij nem tehetett egyebet, mint hogy elismerje elmélete csődjének tényét.

A permanens forradalom elméletével ugyanez a kínos história „esett meg”, mert a bolsevikok közül senkinek sem jutott eszébe, hogy a februári forradalom után azonnal megragadjuk a hatalmat, Trockijnak pedig tudnia kellett, hogy a bolsevikok nem engedik meg neki, hogy — Lenin szavaival élve — játsszék a hatalom megragadásával”. Trockij nem tehetett egyebet, mint hogy elismerje a Szovjetekben való befolyásért folytatott harc, a parasztság meghódításáért folytatott harc bolsevik politikáját. Ami a trockizmus harmadik sajátosságát illeti (a bizalmatlanságot a bolsevik vezetőkkel szemben), ennek természetesen háttérbe kellett szorulnia a két első sajátosság nyilvánvaló csődje következtében.

Megtehette volna-e Trockij ebben a helyzetben, hogy ne rejtse terhét a ládájába és ne kövesse a bolsevikokat, ő, aki mögött nem volt számba vehető csoport, aki úgy jött a bolsevikokhoz, mint hadseregét elvesztett, magára maradt politikus? Világos, hogy nem tehette meg!

Mi hát ebből a tanulság? Ebből egy tanulságot vonhatunk le: a leninisták tartós együttműködése Trockijjal csak abban az esetben lehetséges, ha Trockij teljesen lemond régi terhéről, ha teljesen csatlakozik a leninizmushoz. Trockij Október tanulságairól ír, de elfelejti, hogy Októbernek minden egyéb tanulságon kívül volt még egy tanulsága — éppen az, amelyet az imént mondottam el, és amelynek elsőrendű jelentősége van a trockizmus szempontjából. Nem ártott volna a trockizmusnak, ha Októbernek ezt a tanulságát is megszívlelte volna.

De ezt a tanulságot, amint látjuk, a trockizmus nem szívlelte meg. A trockizmus régi terhét ugyanis, amelyet az Októberi mozgalom napjaiban a ládába rejtettek, most ismét előveszik abban a reményben, hogy lesz rá kereslet — hiszen a piac bővül nálunk. Kétségtelen, hogy Trockij legújabb irodalmi fellépéseiben a trockizmushoz való visszatérésre, a leninizmus „leküzdésére”, a trockizmus minden sajátosságának becsempészésére, meghonosítására irányuló kísérlettel van dolgunk. Az új trockizmus nem egyszerű megismétlése a régi trockizmusnak, az új trockizmus meglehetősen kopott és elnyűtt, a régi trockizmusnál hasonlíthatatlanul enyhébb szellemű és mérsékeltebb formájú, de lényegében kétségtelenül megőrizte a régi trockizmus minden sajátosságát. Az új trockizmus nem mer harcos erőként fellépni a leninizmus ellen, inkább a leninizmus közös zászlaja alatt mesterkedik, a leninizmus magyarázásának, tökéletesítésének cégére alatt működik. Ennek az az oka, hogy gyönge. Nem lehet véletlennek tekinteni azt a tényt, hogy az új trockizmus fellépése egybeesett Lenin elhunytának időpontjával. Amíg Lenin élt, az új trockizmus nem merte volna megkockáztatni ezt a lépést.

Melyek az új trockizmus jellemző vonásai?

1. A „permanens” forradalom kérdésében. Az új trockizmus nem tartja szükségesnek, hogy nyíltan védelmezze a „permanens” forradalom elméletét. „Egyszerűen”, megállapítja, hogy az Októberi Forradalom teljes egészében igazolta a „permanens” forradalom eszméjét. Ebből ezt a következtetést vonja le: a leninizmusban fontos és elfogadható az, ami a háború után, az Októberi Forradalom időszakában volt, és fordítva, a leninizmusban helytelen és elfogadhatatlan az, ami a háború előtt, az Októberi Forradalom előtt volt. Ebből következik a trockistáknak az az elmélete, amely szerint a leninizmust két részre kell vágni: háborúelőtti, „régi”, „rossz” leninizmusra, amelynek a proletariátus és parasztság diktatúrája volt az eszméje, és új, háborúutáni, októberi leninizmusra, amelyet a trockisták szeretnének a trockizmus követelményeihez alkalmazni. A leninizmus kettévágásának erre az elméletére a trockizmusnak, mint első, többé-kevésbé „elfogadható” lépésre van szüksége ahhoz, hogy megkönnyítse magának a további lépéseket a leninizmus elleni harcban.

De a leninizmus nem eklektikus elmélet, amelyet különféle elemekből ragasztottak össze, és amelyet ketté lehet vágni. A leninizmus egységes és egyöntetű elmélet, amely 1903-ban jött létre, megállta a három forradalom próbáját és most a világproletariátus harci zászlajaként menetel előre.

„A bolsevizmus — mondja Lenin — mint politikai eszmeáramlat, és mint politikai párt, 1903 óta áll fenn. Csak a bolsevizmusnak a fennállása egész idejét felölelő története magyarázhatja meg kielégítően, hogy miért tudta a bolsevizmus kikovácsolni és a legsúlyosabb viszonyok között fenntartani a proletariátus győzelméhez elengedhetetlenül szükséges vasfegyelmet” (XXV. köt. 174. old.).

Bolsevizmus és leninizmus — egy és ugyanaz. Ez két elnevezése ugyanannak a dolognak. Ezért a leninizmus kettévágását hirdető elmélet a leninizmus lerombolásának elmélete, a leninizmus trockizmussal való felcserélésének elmélete.

Mondanunk sem kell, hogy a párt nem békélhet meg ezzel a furcsa elmélettel.

2. A pártszerűség kérdésében. A régi trockizmus a mensevikekkel való egység elmélete (és gyakorlata) révén igyekezett aláásni a bolsevik pártszerűséget. De ez az elmélet annyira nevetségessé vált, hogy most már említeni sem merik. A mai trockizmus a pártszerűség aláásására új, kevésbé megbotránkoztató és majdnem „demokratikus” elméletet talált ki, amelynek magva a régi káderek szembeállítása a fiatalabb párttagokkal. A trockizmus szerint pártunknak nincs egységes és összefüggő története. A trockizmus pártunk történetét két különböző értékű részre, október előtti és október utáni részre osztja. Pártunk történetének október előtti része tulajdonképpen nem történelem, hanem „előtörténet”, nem fontos, vagy mindenesetre nem nagyon fontos előkészítő időszaka pártunknak. Pártunk történetének október utáni része viszont igazi, valódi történelem. Az elsőben pártunk „öreg”, „történelemelőtti” jelentéktelen káderei szerepelnek. Az utóbbiban az új, az igazi, a „történelmi” párt. Aligha szorul bizonyításra, hogy a párt történetének ez az „eredeti” felfogása megbontja pártunk régi és új kádereinek egységét, lerombolja a bolsevik pártszerűséget.

Mondanunk sem kell, hogy a párt nem békélhet meg ezzel a furcsa felfogással.

3. A bolsevizmus vezetőinek kérdésében. A régi trockizmus többé-kevésbé nyíltan igyekezett Lenint befeketíteni és nem félt a következményektől. Az új trockizmus már óvatosabban jár el. A régi trockizmus művét Lenin dicsőítésének, magasztalásának örve alatt igyekszik folytatni. Azt hiszem, érdemes néhány példát elmondanom.

A párt könyörtelen forradalmárnak ismeri Lenint. De azt is tudja, hogy Lenin óvatos volt, nem szerette a túlkapásokat és gyakran kemény kézzel fékezte meg a terror rajongóit, így magát Trockijt is. Trockij ezzel a kérdéssel „Leninről” c. könyvében foglalkozik. De az ő jellemzéséből az tűnik ki, hogy Lenin mást sem tett, mint „minden adódó alkalommal a terror elkerülhetetlenségének gondolatát sulykolta az emberekbe”. Az a benyomásunk támad, hogy Lenin csupa vérszomjas bolsevik között is a legvérszomjasabb volt.

Miért volt szüksége Trockijnak erre a felesleges és semmivel sem igazolható színsűrítésre?

A párt példás pártembernek ismeri Lenint, aki nem szerette egyedül, vezető testület megkérdezése nélkül, alapos puhatolózás és ellenőrzés nélkül eldönteni a kérdéseket. Trockij erre is kitér könyvében. De ő nem Lenint mutatja be, hanem valami kínai mandarint, aki a legfontosabb kérdéseket is íróasztal mellől, kapásból dönti el.

Akarják tudni, hogyan döntötte el pártunk az Alkotmányozó Gyűlés szétkergetésének kérdését? Hallgassák meg Trockijt:

„Persze, szét kell kergetni az Alkotmányozó Gyűlést — mondotta Lenin — dehát mi történjék a baloldali eszerekkel?

Bennünket azonban nagyon megvigasztalt az öreg Natanszon. Bejött hozzánk «tanácskozni» és mindjárt az első szavak után ezt mondotta: — Pedighát alighanem erőszakkal kell szétkergetni az Alkotmányozó Gyűlést.

— Bravó! — kiáltott fel Lenin — ami igaz, az igaz! De mit szólnak majd ehhez a tiéitek?

— Egyesek ingadoznak, de én azt hiszem, végül mégis beleegyeznek — felelte Natanszon.”

Így írnak történelmet.

Akarják tudni, hogyan döntötte el a párt a Legfőbb Katonai Tanács kérdését? Hallgassák meg Trockijt:

„Komoly és tapasztalt katonai szakemberek nélkül nem tudunk kikecmeregni ebből a káoszból — mondottam Vlagyimir Iljicsnek minden esetben a vezérkar meglátogatása után.

— Ez bizonyára igaz. Csak attól tartok, hogy elárulnak …

— Mindegyik mellé állítunk egy komisszárt.

— Még jobb lesz kettő — kapott a szón Lenin — méghozzá keménykezűeket. Elvégre lehetetlen, hogy ne legyenek keménykezű kommunistáink.

Így jött létre a Legfőbb Katonai Tanács szervezete.”

Így ír Trockij történelmet.

Miért volt szüksége Trockijnak ezekre a Lenint kompromittáló dajkamesékre? Talán bizony a párt vezérének, Leninnek magasztalására? Nem valószínű.

A párt Lenint korunk legkiválóbb marxistájának, mélygondolkozású teoretikusnak és a legtapasztaltabb forradalmárnak ismeri, akiben szikrája sincs a blanquizmusnak. Trockij kitér könyvében erre a kérdésre is. De az ő jellemzése nem az óriás Lenint mutatja be, hanem valami törpe blanquistát, aki az októberi napokban azt javasolta a pártnak, hogy „saját maga ragadja meg a hatalmat, függetlenül a Szovjettől és annak háta mögött”. De már megmondottam, hogy ez a jellemzés a legkisebb mértékben sem felel meg a valóságnak.

Miért volt szüksége Trockijnak erre a kiáltó … pontatlanságra? Nem bújik-e meg itt az a kísérlet, hogy „egy picikét” befeketítse Lenint?

Ezek az új trockizmus jellemző vonásai.

Miért veszélyes az új trockizmus? Azért, mert a trockizmusnak belső tartalmánál fogva minden esélye megvan arra, hogy központjává és gyűjtőpontjává váljon a proletárdiktatúra gyengítésére, bomlasztására törekvő nem-proletár elemeknek.

És most mi a teendő? — kérdezik önök. Melyek a párt soron levő feladatai Trockij legújabb irodalmi fellépéseivel kapcsolatban?

A trockizmus most azért lép fel, hogy befeketítse a bolsevizmust és megingassa alapjait. A pártnak az a feladata, hogy a trockizmust, mint eszmei áramlatot eltemesse.

Beszélnek az ellenzék ellen alkalmazott megtorlásokról és a szakadás lehetőségéről. Ezek badarságok, elvtársak. Pártunk erős és szilárd. A párt nem tűr meg semmiféle szakadást. Ami a megtorlásokat illeti, határozottan ellenzem azokat. Nekünk most nem megtorlásokra, hanem erőteljes eszmei harcra van szükségünk az újjászülető trockizmus ellen.

Mi nem akartuk és nem kerestük ezt az irodalmi vitát. Ezt a vitát Trockij kényszeríti ránk leninizmus ellenes fellépéseivel. Ám legyen, mi készen állunk, elvtársak.

„Pravda” 269. sz.
1924. november 26.

(idézet: – Sztálin Művei 6. kötet – című könyvből)

SaLa