Maga alá csinált narancssárga kutyaként ábrázolta Döbrögit az Economist karikaturistája

Az angol Economist szerint 2010-ben, amikor újra miniszterelnök lett Orbán Viktor, „rátámadt a fiatal magyar demokráciára”, átszabta az alkotmányos berendezkedést, átvette az uralmat a sajtó egy része felett, szorongatja a civil társadalmat, átírta a választási törvényt, és terjeszti – a lap szerint – „antiszemita összeesküvés-elméleteket” Sorosról.
Az Economist emlékeztet: korábban a Európai Néppárt (EPP) figyelmeztette Orbánt, ne fogadják el a civil szervezetekről szóló törvényt, illetve ne kényszerítse távozásra a CEU-t, ám a magyar miniszterelnök mindkettőt megtette – írja a cikkről szóló összefoglalójában a hvg.hu.
A magyar kormány több tagja korábban arról beszélt, maradnának a néppártban, azonban a miniszterelnök a magyar közrádiónak adott pénteki interjújában már úgy fogalmazott: lehet, hogy nem az EPP-n belül van a helyük.
Azt nyilatkozta: „A néppárton belül is törésvonal van. Valaki kevert népességű Európát akar, vannak, akik meg akarják őrizni a keresztény kultúránkat, a határainkat és ezt tartják biztonságosnak. Ilyenek vagyunk például mi magyarok, ezt képviselem én is kormányszinten is és az európai pártpolitikában is. A migránspárti politikusok megtámadtak minket a néppártban. Arra törekednek, hogy átalakítsák egy bevándorláspárti pártcsoporttá”.
Az Economist szerint az Európai Néppárt túl hosszú időn keresztül tolerálta már így is a magyar miniszterelnök autokratikus hozzáállását.
A világ egyik legismertebb gazdasági lapja véleménycikkében úgy fogalmaz – és a karikatúra is ezt támasztja alá –, hogy ki kellene rakni Orbán Viktort és pártját az Európai Néppártból. (szmo)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: „…ezt képviselem én is kormányszinten is és az európai pártpolitikában is…”
– LEGÚJABBAN! Merthogy képviselt a vajda már mindent, amiből pénz állt a házÁhoz!
Amikor úgy hozta cápát ordítoztak pápa helyett, „putyinpincsiztek” vég nélkül, árulták dömpingáron a letelepedési kötvényeket Irakban, táboroztatták 2015 – ben a migráncshadat Döbrögisztánban. MERT AKKORIBAN az volt a kifizetődő!

Nyalogatták Soros ülepét, ajnározták Junckert! – MERT AKKORIBAN az volt a kifizetődő!
Most viszont mintha néhány behülyített fanalvezér komolyan vette volna a legutóbbi figurát. Amiről közben Döbrögi kiderítette, hogy bukó lehet! Hát inkább meghunyászodik! Mert most ez tűnik kifizetődőnek!
Csakhogy a nagy vagdalkozásban ejtett sebeket az uniós párttársakon nem olyan egyszerű dolog ám elfedni, mint vajdaságában. Könnyen előferdülhet bizony, hogy egy reszkető kis sárga kóbor eb lészen a Döbrögisztánban harcias pitbullt játszó Döbrögiből.
Mígnem a Gazda furkósbotja itt is meg nem fekteti!


Ki a fenét érdekel az a Néppárt? Senki se szavazott rájuk csak pár önjelölt idióta élen egy alkoholista kivénhedt szarzsákkal. A Viktor nagyvezérünk ezerszer többet ér mint ez az összes kretén együttvéve
– Rabbi, mi a dörzsöltség titka?
– Sokat kell járni a fal mellett, fiam!
http://ocdn.eu/pulscms-transforms/1/AcmktkqTURBXy85MjVmYzFkYTViN2FiNThkNDEzYTE3YjA4Y2JmYTkyZC5qcGVnkZUCzQJsAMLD
– De rabbi, én nem is vagyok zsidó!
– Nem baj, fiam, ha a tanácsadód az…
„hogy ki kellene rakni Orbán Viktort és pártját az Európai Néppártból. ”
Nem csak onnan , az egész unyióból !