Gyorsan lerombolta Döbrögi álmait az iparkamarai elnök.
Szerinte szürreális, hogy valaha is utolérjük Ausztriát
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szürreális elképzelésnek tartja, hogy 2030-ra, vagyis 11 éven belül elérjük az osztrák életszínvonalat, ezért a célért nem is érdemes törni magunkat. Erről az Index szerint Parragh a Hír TV-ben beszélt a szerdai gazdasági évnyitóután.
Parragh László úgy látja: a miniszterelnök 6 pontos javaslata megvalósítható, de az osztrák szintet maximum megközelíteni tudjuk.
– Nekünk arra kell törekedni, hogy Ausztria vásárlóerő-paritáson elérhető színvonalának 75-80 százalékát érjük el. Ennek van realitása, főleg a mostani görbénél, hiszen azért most Magyarország a német gazdasághoz képet nagyjából három százalékkal magasabb növekedési rátát produkál évente – mondta.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szerdán tartotta meg a Gazdasági Évnyitó nevű éves rendezvényét, amelyen rendszeresen részt vesz és beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök. Idén rajta kívül Matolcsy György és Varga Mihály is a színpadra vonult Parragh László kamarai elnökkel együtt, hogy megosszák gazdasági vízióikat a magyar gazdaság képviselőivel.
Parragh László bevezetője után Matolcsy György tartott beszédet, amelyben azt mondta, a kormány végre tud hajtani egy olyan versenyképességi reformot, amivel megközelítőleg be lehet érni Ausztriát. Matolcsy szerint két út áll előttünk. Az egyik egy reformpálya, a strukturális reformok folytatása, a másik a közepes jövedelmi csapda, egy olyan helyzet, amikor nem vállaljuk azokat a reformokat, amiket eddig vállalt a magyar kormány. Ekkor Magyarország véglegesen lemarad Ausztriától, amelynek fejlettségi szintjét 2030-ra 80-90 százalék közötti szinten be akarja érni a kormány. A jegybank szerdán publikálta versenyképességi programját, ennek végrehajtásával jöhet össze az áhított 80-90 százalék. (168ora)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Nemaddig ‘a! Ha már Döbrögi meg az ő Gazdasági Szent Jobbja – Mekkmester megálmodták – akkor azt meg lell valósítani. Úgyhogy tegnap Bécs felé vette az irányt Gulyás Nyalonc! Ő a vajdahivatalt vezető miniszter. Bécsben pedig a labanc politikai élet jelesseyt akarja pumpolni.
Így Heinz-Christian Strache alkancellárt, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnökét, Johann Gudenust, az FPÖ-frakcióvezetőjét, Karl Nehammert az Osztrák Néppárt (ÖVP) főtitkárát, Wolfgang Sobotkát, az osztrák parlament alsóházának ÖVP-s elnökét, meg Karin Kneissl kül- és Európa-ügyi minisztert – aki független. Mármint pártoktól független, és „nem úgy”!
Még a bécsi operabálban is megjelenik állítólag!
Jah! Hogy miről tárgyal Gulyás Nyalonc? Hát az álommegvalósításról. Megpróbálja rávenni a labancokat, hogy ők ne fejlődjenek tovább, hanem igyekezennek Döbrögisztánhoz lezárkózni! (A hajlandóság még tán meg is lenne a sógor politikusokban – hiszen politikusok! – csak a kétharmaduk nincs meg hozzá! Így aztán minden ellopása helyett kénytelenek utat engedni az ottani fejlődésnek. Hacsak Gulyás valami Igazi Nagy Trükköt nem tud nekik ajánlani! Mondjuk pl. labancállampolgárságot adni a döbrögista fantábornak, akik levélben… – a vajdát labanckancellárrá…)
De ha Gergő meg tudná győzni a labancvezérkart, és tíz – húsz év múlva MÉGIS EGY SZINTEN LENNÉNEK VELÜNK labancék, na az lenne nagy pofára csapódása ennek a rosszindulatú, károgó Parragh Nyaloncnak!
Döbröginek meg az ő Gazdasági Szent Jobbjának – Mekkmesternek – a megdcsőülés!

Parrag Úr a TŐKÉSEK a érdekeit képviseli KAMARÁJÁVAL EGYÜTT abba pedig nem fér bele az osztrák fizetés.
MINDENKINEK JAVASLOM MNB-180-as tanulmányt megnézni a googleban tehát OV. is tudja az igazságot……………