Írta: J. V. Sztálin

Az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt XIII. Kongresszusa

1924. május 23—31

A Központi Bizottság Szervezeti Beszámolója

1924. május 24

Elvtársak! Az országban és a pártban a múlt év folyamán kialakult általános helyzetet kedvezőnek mondhatjuk. A legfőbb tények: fellendülés az ország gazdaságában, az aktivitás általános növekedése és különösen a munkásosztály aktivitásának növekedése, a pártélet felélénkülése.

A központi kérdés az, mennyire sikerült a pártnak az elmúlt év alatt ezt a helyzetet kihasználnia arra, hogy fokozza befolyását a pártot körülvevő tömegszervezetekben, mennyire sikerült megjavítania összetételét, megjavítania munkáját általában, megjavítania a felelős funkcionáriusok nyilvántartását, elosztását, előléptetését és végül mennyire sikerült a pártnak megjavítania szervezeteinek belső életét.

Ennek megfelelően a következő nyolc kérdésről fogok beszélni:

a) a pártot körülvevő és a pártot az osztállyal összekötő tömegszervezetek állapota és a kommunista befolyás növekedése ezekben a szervezetekben;
b) az államapparátusnak, mégpedig a népbiztosságok és az önálló gazdaságos elszámolás alapján működő vállalatok apparátusának, valamint az alsó szovjetapparátusnak állapota és a kommunista befolyás növekedése ezen a téren;
c) a párt összetétele és a lenini behívó;
d) a párt vezető szerveinek összetétele, a pártkáderek és a fiatal párttagok;
e) a párt agitációs és propagandamunkája, a falusi munka;
f) a párt munkája a felelős funkcionáriusok (párttagok és pártonkívüliek) nyilvántartása, elosztása és előléptetése terén;
g) a párt belső élete;
h) következtetések.

Beszédemben jó néhány számadatot kell majd közölnöm, mert különben beszámolóm nem lenne teljes és kielégítő. Előre kell bocsátanom azonban, hogy ezeknek az adatoknak teljes pontosságában nem bízom, mert statisztikánk sántít, mert a szakmai becsület elemi érzése — sajnos — nincs meg minden szovjet statisztikusban.

Ennek a szükséges fenntartásnak előrebocsátása után rátérek a számadatokra.

1. A pártot az osztállyal összekötő tömegszervezetek

a) A szakszervezetek. A statisztikai adatok szerint a szakszervezeteknek a múlt évben 4 800 000 tagjuk volt. Az idén 5 millió. A növekedés kétségtelen. A 12 legfontosabb ipari szakszervezethez tartozó iparágakban foglalkoztatott munkások 92%-a szervezett munkás. A legfontosabb iparágakban a szakmai szervezettség az egész munkásság 91—92 %-át öleli fel. Ez a helyzet az iparban.

Rosszabb a helyzet a mezőgazdaságban, ahol körülbelül 800 000 mezőgazdasági munkás van, és ha azokat a mezőgazdasági munkásokat vesszük, akik nem állami üzemekben dolgoznak, ezek szakmai szervezettsége csak 3%.

Ami azt a kérdést illeti, hogy mekkora a kommunisták befolyása a szakszervezetekben, erre a kormányzósági és kerületi szakszervezeti tanácsok elnökeire vonatkozó adatokkal válaszolhatok. A XII. kongresszus idején az elnököknek valamivel több, mint 57%-a volt olyan, aki már a földalatti mozgalomban is részt vett. A mai kongresszus idején az ilyen elnökök száma csak 35%. Csökkenés. Ezzel szemben megnövekedett azoknak a százaléka, akik 1917 után léptek be a pártba. Ennek az a magyarázata, hogy a szakszervezeti tagok száma megnőtt, az illegális munkában részt vett párttagok nincsenek elegendő számban, a régi kádereknek segítségére siettek a fiatal párttagok. Az elnökök közül egy évvel ezelőtt 55% volt a munkás, most 61%. A vezető szervek társadalmi összetétele tehát megjavult.

b) A szövetkezetek. Az idevonatkozó adatok zavarosabbak, mint bármely más területen és nem igen lehet bennük megbízni. A fogyasztási szövetkezeteknek a múlt évben körülbelül 5 millió tagjuk volt. Az idén viszont körülbelül 7 millió. Adj isten mindennap újesztendőt, de én nem hiszek ezekben a számokban, mert a fogyasztási szövetkezetek még nem tértek át teljesen az önkéntesség elvére és itt kétségtelenül vannak „holt lelkek”. A múlt évben a mezőgazdasági szövetkezeteknek állítólag 2 millió tagjuk volt (vannak ugyan olyan adataim is, amelyeket a múlt évben a Mezőgazdasági Szövetkezeti Központtól kaptam és 4 millió tagról szólnak), az idén pedig a tagok száma másfélmillió. A szervezettség csökkenése a mezőgazdasági szövetkezetek területén kétségtelen. A fogyasztási szövetkezeti központ vezető szerveiben a múlt évben 87% volt a párttag és tagjelölt, most pedig 86%. Csökkenés. A szövetkezetek kormányzósági és kerületi vezetőségeiben 68% volt a kommunista, most pedig 86%. Befolyásunk növekedett. Ha azonban nem a „vezető” szerveket tekintjük, hanem a valóban vezető felelős funkcionáriusokat, akkor valamennyi felelős funkcionárius között mindössze 26% a kommunista. Ez az adat alkalmasint már közelebb jár a valósághoz. A mezőgazdasági szövetkezetek vezető szerveiben a múlt évben 46% volt a párttagok száma, ebben az évben pedig 55%. Ha azonban mélyebbre nézünk és a felelős vezetőket számítjuk, akkor azt látjuk, hogy ezek között mindössze 13% a kommunista.

Lám milyen jól értenek egyes statisztikusaink ahhoz, hogy a homlokzatot, a külső képet díszítsék, és azt, ami rothadt, eltakarják.

c) Az ifjúsági szövetség. A múlt évben a tagok és tagjelöltek száma 317 000 volt (bár vannak olyan számadataim is a múlt évre vonatkozólag, amelyek az Oroszországi Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága egyik tagjának aláírásával 400 000 tagot és tagjelöltet tüntetnek fel), az idén viszont a tagok és a tagjelöltek száma 570 000. Az adatok némi megbízhatatlansága ellenére is kétségtelen a szervezettség növekedése. Az Oroszországi Kommunista Ifjúsági Szövetségben a múlt évben 34% volt a munkás, az idén — 41%; paraszt 42% volt a múlt évben, az idén — 40%. Az üzemi ipariskolákban a tanulók száma 50 000 volt a múlt évben, az idén — 47 000. Az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt tagjainak száma az egész ifjúsági szövetségben a múlt évben körülbelül 10% volt, az idén — 11%. Szintén kétségtelen a növekedés.

d) A munkásnők és parasztnők egyesülései. E téren az alapvető szervezet: a küldöttnőgyűlés. Itt annyi a zavaros adat, hogy dúskálhatunk bennük, de ha kiválogatjuk a javát, akkor kiderül, hogy a városokban a múlt évben 37 000 küldöttnő volt, az idén pedig 46 000, vagyis valamivel több, mint a múlt évben. A múlt évben a falvakban 58 000 küldöttnő volt, most pedig 100 000. De arra vonatkozólag, hogy ezek a küldöttnők a paraszt- és munkásnők mekkora tömegeit egyesítik, még megközelítőleg sem sikerült pontos adatokat kapnom.

Tekintettel arra, hogy a munkás- és parasztnőknek a szovjet- és pártmunkába való bevonása különösen fontos kérdés, nem lesz fölösleges szemügyre venni a munkásnők és a parasztnők százalékarányát a szakszervezeti szervekben, a Szovjetekben, a kormányzósági és kerületi pártbizottságokban. A falusi Szovjetekben a múlt évben mindössze kb. 1% nő volt (szörnyen kevés). Az idén 2,9% (szintén nagyon kevés), de növekedés mégis van. A járási végrehajtó bizottságokban a múlt évben 0,3% nő volt, az idén — 0,5%, — a növekedés minimális, szóra sem érdemes. A kerületi végrehajtó bizottságokban a múlt évben körülbelül 2% nő volt, az idén pedig valamivel több 2%-nál (ezek az adatok csak az Oroszországi Szovjet Föderatív Szocialista Köztársaság területére vonatkoznak, mert valamennyi köztársaságra vonatkozó adatok nincsenek). Az OSzFSzK kormányzósági végrehajtó bizottságaiban a múlt évben valamivel több mint 2 % az idén valamivel több mint 3% volt a nők számaránya. Az idén a szakszervezeti tagok 26%-a nő, a múlt évről nincsenek adatok. Az üzemi bizottságok tagjainak 14%-a nő. A kormányzósági osztályok tagjainak 6%-a, a szakszervezeti központi bizottságok tagjainak valamivel több mint 4%-a nő. A párttagok közül a múlt évben körülbelül 8% volt nő, az idén körülbelül 9%. A tagjelöltek közt körülbelül 9% volt nő, az idén körülbelül 11%. Mindezek az adatok a lenini behívó előtti időszakra vonatkoznak. A kormányzósági pártbizottságokban a XIII. kongresszus időpontjában 3% nő volt, a kerületi pártbizottságokban — körülbelül 6%. A legfontosabb női egyesülésekben, a küldöttnőgyűlésekben 10% volt a kommunista, most 8%. A csökkenés magyarázata a pártonkívüli küldöttnők számának növekedése. Meg kell állapítanunk, hogy Szovjetuniónk népességének fele — a női lakosság — még mindig nem vesz részt, vagy alig vesz részt a szovjet- és pártépítés nagy munkájában.

e) A hadsereg. A hadseregben, a katonai iskolákban és a flottában a kommunisták száma 61 000-ről 52 000-re csökkent. Ez hiba, amelyet meg kell szüntetni. Ugyanakkor a parancsnoki állományban a párttagok száma nőtt. A XII. kongresszus idején a parancsnoki állomány 13%-a volt kommunista, most pedig 18%. Érdekes a hadsereg párttagállománya a párttagsági idő szempontjából. A hadseregben dolgozó 52 000 kommunista közül a földalatti mozgalomban 0,9%, tehát nem egészen egy százalék vett részt; azoknak a száma, akik 1917-ben február és október között léptek be a pártba, valamivel több, mint 3%; az 1919 előtt belépettek száma 11%; az 1919-ben belépetteké — 22%; az 1920-ban belépetteké — 23%; az 1921—1923-ban belépetteké — 20%. Ebből látható, hogy hadseregünkben a pártot főleg, sőt csaknem kizárólag, fiatalabb kommunisták képviselik.

f) Társadalmi kezdeményezésre alakult önkéntes szervezetek. Különös figyelmet érdemel az a tény, hogy az utóbbi évben új típusú szervezetek jöttek létre — önkéntes szervezetek, társadalmi kezdeményezésre alakult szervezetek —, mindenfajta kulturális és felvilágosító körök és társaságok, sportszervezetek, különféle intézményeket támogató egyesületek, munkás- és parasztlevelezők szervezetei stb. E szervezetek száma szakadatlanul növekszik, de meg kell jegyeznünk, hogy nemcsak a Szovjethatalommal rokonszenvező szervezetek vannak köztük, hanem ellenségesek is. A múlt évben az Oroszországi Szovjet Föderatív Szocialista Köztársaság területén körülbelül 78—80 ilyen társadalmi kezdeményezésre alakult szervezet volt, az idén már több mint 300 van. Ha az OSzFSzK sportszervezetét nézzük, e szervezetnek a múlt évben 126 000 tagja volt, az idén viszont 375 000 tagja van. E szervezet társadalmi összetétele: a múlt évben 35 % volt a munkás, most — 42%. E szervezetek fő központjai a gyárakban az üzemi bizottságok és a klubok, a falvakban a parasztok kölcsönös segély-bizottságai. Figyelemreméltók a munkáslevelezők és a falusi levelezők szervezetei, amelyeknek az a céljuk, hogy kifejezzék a proletár közvéleményt. A munkáslevelezők szervezete 25 000 embert, a falusi levelezőké 5 000 embert ölel fel. Ha megnézzük e szervezetek kormányzósági szerveinek összetételét, akkor megállapítható, hogy a múlt évben az Oroszországi Szovjet Föderatív Szocialista Köztársaságban tagjaik 19%-a volt kommunista, az idén valamivel több, mint 29%. Végül, feltétlenül meg kell emlékeznünk arról az új szervezetről, amely tegnap díszfelvonulást rendezett a Lenin-mauzóleum előtt, az úttörők szervezetéről, amelynek létszáma a múlt év júniusában statisztikánk számításai szerint (ismételnem kell, hogy statisztikánk kissé sántít) 75 000 volt, az idén áprilisban pedig több mint 161 000. Az úttörők közül az ipari kormányzóságokban munkások gyermeke — 71%, parasztok gyermeke — 7%. A nemzetiségi területeken e szervezetben munkások gyermeke — 38%. A paraszti kormányzóságokban munkások gyermeke — 36%.

Ez a helyzet a pártot körülvevő és a pártot az osztállyal összekötő tömegszervezetek terén. Alapjában véve a párt befolyásának növekedése ezekben a szervezetekben kétségtelen.

2. Az államapparátus

a) Az alkalmazottak létszáma. Statisztikánk adatai szerint a népbiztossági alkalmazottak, vagyis az állami költségvetés alapján működő intézmények alkalmazottainak száma a múlt évben valamivel több volt, mint 1 500 000, az idén ez a szám állítólag1 200 000-re csökkent. A csökkenés 300 000 fő. De ha megnézzük azokat az intézményeket, amelyek önálló gazdaságos elszámolás alapján működnek, akkor megállapítható, hogy ezekben az intézményekben az idén körülbelül 200 000 alkalmazott van (a múlt évről nincsenek adataink), vagyis kiderül, hogy amit az állami költségvetés alapján működő intézményekben létszámcsökkenésben nyertünk, azt jelentős részében elvesztettük az önálló gazdaságos elszámolás alapján működő intézményekben. Arról már nem is beszélek, hogy az alkalmazottak egy részét a helyi költségvetés terhére vezették át, ezek tehát nem szerepelnek a közölt számításban. Az alkalmazottak száma tehát nagyjából változatlan maradt, ha ugyan nem növekedett. A szövetkezetek alkalmazottainak száma, mely a múlt évben 103 000 volt, most 125 000 — tehát növekedett; a szakszervezeti alkalmazottak száma a múlt évben 28 000 volt, most 27 000, a pártapparátusban dolgozó alkalmazottak száma 26 000 volt, most pedig 23 000. Összesen 1 575 000 alkalmazott van, nem számítva a helyi költségvetésből fizetett alkalmazottakat. Mint látják, egyelőre nem mondhatjuk, hogy az alkalmazotti létszám és különösen az államapparátus alkalmazottai létszámának csökkentése terén sikereink vannak.

b) A párttagok és tagjelöltek számaránya az ország legfelsőbb szerveiben. Ha a legfelsőbb intézmények tagjait, a népbiztosi testületek tagjait, a főosztályok vezetőit és azok főmunkatársait nézzük (az ipari szervek kivételével), megállapítható, hogy közülük 1923-ban 83% volt a kommunista, az idén 86%. Némi haladás feltétlenül van, ha összehasonlítjuk a két évvel ezelőtti állapottal. A múlt évben a vezető szervekben 19% volt a munkás, az idén — 21%. Kevés, de mégis növekedés.

c) A párttagok és tagjelöltek számaránya az ipari szervekben. Ami az ipari szerveket, trösztöket, szindikátusokat és a legnagyobb üzemeket illeti, azokban a párttagok és tagjelöltek számaránya a következő: az egész Szovjetunió területén a trösztök egész apparátusában a múlt évben kommunista valamivel több, mint 6% volt, az idén valamivel több, mint 10%. A trösztök, szindikátusok és a legnagyobb vállalatok vezető szerveiben a múlt évben kommunista valamivel több volt, mint 47%, az idén valamivel több, mint 52%. Ha a legnagyobb üzemek igazgatóit nézzük, a múlt évben 31 % volt a kommunista; az idén pedig 61%. Az Oroszországi Szovjet Föderatív Szocialista Köztársaság trösztjeinek egész apparátusában a múlt évben kommunista 9,5% volt, az idén több mint 12% (körülbelül 13%). Az OSzFSzK trösztjeinek vezetői közül 37% volt a kommunista, most — 49%. A szindikátusok egész apparátusában a múlt évben 9 % volt a kommunista, az idén — 10%. A szindikátusok vezetői közül 42% volt a kommunista, most — 55%.

Általában megállapíthatjuk, hogy a gazdasági szervek vezetői közül körülbelül 48—50% a kommunista.

d) A párttagok és tagjelöltek számaránya a kereskedelmi és hitelintézményekben. Egészen más képet mutatnak a kereskedelmi és hitelintézmények, amelyek gazdaságunk jelenlegi helyzetében rendkívül jelentőségre tettek szert. Nézzük például a Belkereskedelmi Bizottságot, amelynek igen komoly jelentősége van egész fejlődésünkben. Az utolsó reform előtt központi intézményében, vezetői között, mindössze 4% volt a kommunista. Ha a Külkereskedelmi Bizottság legfontosabb szervét, az Állami Kereskedelmet vesszük, megállapítható, hogy ott a felelős funkcionáriusoknak mindössze 19%-a kommunista, és hogy miféle kommunisták ezek, megítélhetik abból, hogy az Állami Kereskedelem központi intézményében a kommunisták 100%-át ki kellett söpörni. (Nevetés.) A másik fontos szerv, amelynek komoly jelentősége van az egész gazdaságban — a Gabona- és Terménykereskedelem — a következő képet mutatja. A Gabona- és Terménykereskedelem 58 irodájában, nem számítva a központi intézmény apparátusát, a meghatalmazottakat és a helyetteseket, összesen 9 900 munkatárs dolgozik. Ezek közül kommunista 5,9%, az Oroszországi Kommunista Ifjúsági Szövetség tagja 0,7%, a többi pártonkívüli. A parasztsággal legközvetlenebbül érintkező szervekben, a gabonabegyűjtő helyeken, a különböző mellékállomásokon és a beszerzők között mindössze 17% a kommunista. A Gabona- és Terménykereskedelem központi intézményében 137 felelős funkcionárius van, ebből az OK(b)P tagja 13 ember, vagyis 9%. Meg kell jegyeznünk, hogy a Gabona- és Terménykereskedelemben a legésszerűtlenebbül használják fel a párttagokat, csak 20%-uk van felelős munkán, a többi 80% kisebb alkalmazott. Nem jobb a helyzet egy olyan fontos hitelintézményben sem, mint az Állami Bank. Ez a legfontosabb hitelintézmény, amelynek komoly jelentősége van egész gazdasági életünkben. Önök ismerik a hitel erejét — ez olyan erő, amelynek segítségével tönkre lehet tenni vagy fel lehet emelni a lakosság bármely rétegét, csak működésbe kell hozni az úgynevezett kedvezményes hitelt. És ennek az Állami Banknak egész apparátusában mindössze 7%, vezető állományában pedig csak 12% a kommunista, holott az Állami Bank dönti el számos üzem és nagyon sok gazdasági intézmény sorsát.

e) A párttagok és tagjelöltek számaránya a Szovjetekben. Az Oroszországi Szovjet Föderatív Szocialista Köztársaság területéről a következő adataim vannak. A falusi Szovjetekben a múlt évben körülbelül 6% volt a kommunista, az idén pedig valamivel több, mint 7%. A járási végrehajtó bizottságokban a kommunisták részaránya valamivel több volt, mint 39%, most 48%-ra emelkedett. A kerületi végrehajtó bizottságokban valamivel több volt, mint 80%, most valamivel több, mint 87%. A kerületi központok városi Szovjetjeiben 61% volt és 58%-ra csökkent. A kormányzósági végrehajtó bizottságokban 90% volt, most 89% lett. A kormányzósági központok városi Szovjetjeiben a kommunisták számaránya a múlt évben 78% volt, most 71%. A Szovjetek e három utóbbi kategóriájában — a kerületi központok városi Szovjetjeiben, a kormányzósági végrehajtó bizottságokban és a kormányzósági központok városi Szovjetjeiben — a pártonkívüliek befolyása jelentéktelen, de mégis növekszik. Ami a kormányzósági végrehajtó bizottságok plénumait illeti — 69 kormányzóságról vannak adataim, amelyek 2 623 funkcionáriusra vonatkoznak. És mi derül ki? A kormányzósági végrehajtó bizottságok plénumainak pártonkívüli tagjai körülbelül 11 %-át teszik az összes tagoknak. A pártonkívüli plénumtagok számaránya Szibériában és a Távolkeleti területen a legnagyobb — 20%. Ami a nemzeti köztársaságokat illeti, azokban 7% a pártonkívüli. Ez a kormányzósági végrehajtó bizottságokban a pártonkívüliek legkisebb százaléka. És ez a nemzeti köztársaságokban van így, ahol általában kevés a párttag!

3. A párt összetétele. A lenini behívó

a) Létszám. A XII. kongresszus idején a pártnak valamivel több, mint 485 000 tagja és tagjelöltje volt. Ma 472 000 a lenini behívó eredménye nélkül. Ha a május elsejei adatokat nézzük (május 1-ig 128 000 embert vettünk fel), a lenini behívóra belépettekkel együtt létszámunk 600 000 fő. Minthogy számíthatunk arra, hogy mintegy két hét múlva a lenini behívó újoncainak száma legalább 200 000-re emelkedik, a párt létszámát 670 — 680 000 főre tehetjük.

b) A párt szociális összetétele. A múlt évben 44,9% volt a munkás, az idén, a lenini behívó újoncai nélkül, 45,75%, vagyis a növekedés 0,8%. Paraszt a múlt évben 25,7%, most 24,6% — a csökkenés 1,1%. Tisztviselő és egyéb valamivel több volt, mint 29%, most 29%-nál még valamivel több, tehát a növekedés jelentéktelen. Ha a párt szociális összetételét a lenini behívó május elsejére elért eredményével együtt nézzük, akkor az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt tagjainak és tagjelöltjeinek 55,4 %-a munkás, 23%-a paraszt, 21,6 %-a alkalmazott és egyéb.

c) A párt összetétele a tagsági idő szempontjából. 1905 előtti párttag a múlt évben 0,7%, most 0,6%. Azok száma, akik 1905—1916 között léptek be a pártba, 2% volt és most is 2%. 1917-ben belépett párttag a múlt évben valamivel több volt, mint 9%, maradt valamivel kevesebb, mint 9%. Az 1918-ban belépettek száma 16,5% volt, maradt 15,7%. Az 1920-ban belépettek száma 31,5% volt, maradt 30,4%. Az 1921-ben belépettek száma 10,5% volt, maradt 10,1%. Az 1922-ben belépettek száma — a múlt évről nincs adatunk — most 3,2%. Az 1923-ban belépettek — 2,3%. Mindez a lenini behívó eredményének beszámítása nélkül.

d) A párt nemzetiségi és nemek szerinti összetétele. A mostani XIII. kongresszus napjáig a pártban 72% a nagyorosz, — a lenini behívó után ennek a százaléknak nyilván növekednie kell. Nagyság szerint a második helyen az ukránok vannak 5,88%-kal. A harmadik csoport — a zsidók, 5,2%-kal. Azután következnek a türk nemzetiségek valamivel több, mint 4%-kal, ezek után a többi nemzetiség, például a lettek, grúzok, örmények stb. A XII. kongresszus idején a párttagok közül nő volt 7,8%, most 8,8%. A tagjelöltek közül 9% volt nő, most 10,5%. A lenini behívóra belépettek közül 13% nő, ami kissé növeli a nők említett százalékarányát.

Végül, 1923. december 1-én a tagok és tagjelöltek 17 %-a munkapadnál dolgozó kommunista volt, ha pedig a lenini behívó eredményét (128 000) is hozzászámítjuk, akkor a munkapadnál dolgozó kommunisták száma a pártban 35,3%.

e) A munkásosztály pártba szervezettsége. Ha pártunk egész munkás részét nézzük, vagyis azt a létszámot, amely május 1-én volt és azt, amely mintegy két hét múlva lesz, amikor a lenini behívóra belépettek száma eléri (vagy talán meg is haladja) a 200 000-et, akkor pártunk összesen 672 000 főre rúgó létszámából 410 000 lesz a munkás. Ez a Szovjetunió 4 100 000 főnyi egész ipari és mezőgazdasági proletariátusának 10%-a.Elértük azt, hogy minden száz munkásból tízen benn vannak a pártban.

4. A párt vezető szerveinek összetétele. Káderek és utánpótlás

a) A helyi szervek összetétele. Íme 45 kormányzósági és területi pártbizottság plénumainak adatai. A földalatti mozgalomban részt vett párttagok a kormányzósági és területi bizottságok plénumainak valamivel több mint 32%-át alkotják, a többi 67% később lépett be a pártba: 1917-ben — 23%, 1918— 1919-ben — 33%, 1920-ban — 9%. A vezető helyi szervekben, mind a kormányzósági, mind a területi bizottságokban nem a földalatti mozgalomban részt vett párttagok vannak többségben, hanem azok, akik az Októberi Forradalom után léptek be a pártba. Ha annak az 52 kormányzósági és területi pártbizottságnak elnökségeit nézzük, amelyekre vonatkozólag a párttagsági időt is feltüntető adatok állanak rendelkezésünkre, megállapíthatjuk, hogy azok tagjainak 49 %-a forradalomelőtti párttag, 19 %-a 1917-ben, február után lépett be a pártba, 26%-a 1918— 1919-ben, 6 %-a pedig még ennél is később. Az elnökségekben tehát azok a párttagok, akik 1917. február után léptek be a pártba, többségben vannak. A kormányzósági és területi bizottságok szervezési osztályainak vezetői közül a XII. kongresszus idején 27,4% volt olyan, aki részt vett a földalatti mozgalomban; ezek számaránya most, a XIII. kongresszus idején 30%; az agitációs és propaganda osztályok vezetői közül a XII. kongresszus idején 31% volt az illegális mozgalomban részt vettek száma, most — 23%. Ami a kormányzósági és területi pártbizottságok titkárait illeti, itt fordított a tendencia. A kormányzósági és területi pártbizottságok titkárai közül a XII. kongresszus idején 62,5% volt azok száma, akik a földalatti mozgalomban részt vettek, a mostani kongresszus napjáig ez az arány 71%-ra emelkedett.

A feladat világos — le kell szállítani a kormányzósági bizottsági titkárok számára előírt párttagsági időt.

67 kerületi bizottság plénumainak összetétele: földalatti munkában részt vett párttag 12%; 1917-ben lépett be a pártba — 22%; 1918—1919-ben — 43%. A kerületi bizottsági titkárok párttagsági ideje 248 kerület adatai alapján: a mostani XIII. kongresszus idején földalatti munkában részt vett párttag — 25%, 1917-ben, október előtt lépett be a pártba — 27%; 1919 előtt lépett be — 37%. A pártsejtek titkárainak tagsági ideje 28 kormányzóság adatai (6 541 titkárról) így oszlik meg: földalatti párttagsággal mindössze valamivel több mint 3 %-uk rendelkezik, a többség — 55% — azokból került ki, akik október után, 1917—1918-ban léptek be a pártba.

45 kormányzósági és területi pártbizottság szociális összetételét vizsgálva megállapítható, hogy ez évben 48% volt a munkás. 52 kormányzósági és területi pártbizottság elnökségeiben munkás 41 % volt. A kormányzósági és területi bizottsági titkárok közül a XII. kongresszus idején 44,6% volt a munkás, most pedig a XIII. kongresszus idején — 48,6%. A kerületi bizottságok plénumaiban (67 kerület adatai alapján) 63,4% volt a munkás. A kerületi bizottsági titkárok között (248 kerületet véve alapul) munkás — 50%.

Mindezek az adatok a legutóbbi kormányzósági és kerületi pártkonferenciák előtti időre vonatkoznak.

De közvetlenül a pártkongresszus előtt néhány adatot kaptam a legutóbbi konferenciák eredményéről. Ezek az adatok, amelyek 11 kormányzóságra és 16 területre vonatkoznak, azt mutatják, hogy a földalatti mozgalomban részt vett párttagok száma a kormányzósági és területi pártbizottságok plénumaiban 27%-ra csökkent, a munkások száma pedig 53%-ra emelkedett.

Ebből világos, hogy itt két tendenciával van dolgunk: egyrészt — a káderekbe bekerülnek a fiatalabb párttagok és a káderek kibővülnek, másrészt a pártszervezetek szociális összetétele javul.

b) A Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizottság összetétele. A Központi Bizottság póttagjai és tagjai, összesen 56 ember közül munkás — 44,6%, paraszt és értelmiségi — 55,3%. A Központi Bizottságot tehát ki kell bővíteni munkáselemekkel. A Központi Ellenőrző Bizottság tagjai és póttagjai közül munkás — 48%, paraszt és értelmiségi — 52%. A következtetés itt is ugyanaz. A párttagsági idő szerint a Központi Bizottság tagjai és póttagjai közül 96% a földalatti munkában részt vett párttag. Ezek mind február előtti párttagok. A Központi Bizottság 56 tagja és póttagja közül mindössze kettő van, aki valamivel később lépett be a pártba — ez 4%. Ugyanez a helyzet a Központi Ellenőrző Bizottságban is. 60 emberből — 57 részt vett földalatti munkában, 3 nem vett részt (ez 5%). Tehát be kell vinni fiatalokat.

c) A mostani kongresszus összetétele. 742 küldöttről vannak adataink. Közülük munkás 63,2%, földalatti munkában részt vett — 48,4%. A többiek többé-kevésbé fiatalok.

5. A párt munkája az agitáció és propaganda terén

a) A kommunista oktatás. Szembeötlő, mily nagy a pártban a politikailag iskolázatlanok százaléka: egyes kormányzóságokban eléri a 70%-ot. Közép- Oroszország néhány kormányzóságában végzett számítások szerint (60 000 embert vizsgáltak felül) a politikailag iskolázatlanok aránya átlagosan 57%; a múlt évben számarányuk körülbelül 60% volt. Ez munkánk egyik leglényegesebb fogyatékossága. Szemmel látható, hogy ezen a téren a munka nem annyira minőségileg fejlődik, mint inkább kiszélesül. A középfokú szovjet- és pártfunkcionáriusokat kiképző iskolák száma, helyesebben ez iskolák hallgatóinak száma kissé csökkent, mert ezeknek az iskoláknak egy részét a helyi költségvetés terhére vitték át. A kommunista főiskolák hallgatóinak száma a múlt évhez viszonyítva nőtt. Számukat azonban kissé csökkenteni kell, hogy a rendelkezésre álló eszközökhöz mérten javíthassunk anyagi helyzetükön és alaposabb kommunista oktatásban részesíthessük őket. Különös gondot kell fordítani a leninizmus propagandájára, amelynek döntő jelentősége van a kommunista oktatás terén.

b) A sajtó. A múlt évben 560 újságunk volt, az idén kevesebb — 495, de a példányszám 1 ¹/₂ millióról 2 ¹/₂ millióra emelkedett. Érdekes a nem-orosznyelvű lapok számának növekedése. Még olyan köztársaságaink is vannak, amelyekben egyetlen orosz lap sem jelenik meg, például Örményország, ahol a lapok 100 %-a örményül jelenik meg. Grúziában a lapok 91 %-a grúz nyelven jelenik meg. Belorussziában a lapok 88 %-a nem oroszul jelenik meg. A nemzetiségi lapok számának növekedése a szó szoros értelmében valamennyi nemzeti területen és köztársaságban megfigyelhető. Felhívom a figyelmet időszaki lapjaink szerkesztői állományára. 287 lapot vizsgáltunk felül és kiderült, hogy e lapoknál a szerkesztőknek mindössze 10 %-a régi, földalatti munkában részt vett párttag. A legtöbb közülük 1918—1919-es párttag. Ez fogyatékosság, amelyet ki kellene küszöbölni azzal, hogy régi és tapasztaltabb párttagokat küldünk a fiatal újságírók segítségére.

c) A parasztok közötti munka. Ezen a téren egész sor hiányosság észlelhető. A falusi és járási Szovjetek egyelőre az adóapparátus szervei. A parasztok elsősorban adóbegyűjtő szerveknek tekintik őket. A helyi szervek munkája a falun, a falut ismerő pártmunkások általános véleménye szerint ilyen: politikánk helyes, de a helyszínen, a falun helytelenül valósítják meg. A falusi és járási szovjetszervek összetételén még sokat kell javítani. Kedvezőtlenül befolyásolja a munkát a falusi sejtek adminisztrációs személyzete. Még kedvezőtlenebbül befolyásolja az, hogy a faluhoz közelálló pártmunkások nem ismerik a szovjet törvényeket és nem tudják ezeket megmagyarázni a szegényparasztságnak, nem tudják a szovjet törvények alapján megvédelmezni a szegény- és középparasztok érdekeit a kulák túlerejével szemben, nem tudják megvédelmezni azoknak a kedvezményeknek alapján, amelyeket a szovjet törvények a szegényparasztságnak nyújtanak. Azután egy általános hiba: az emberek szóbeli agitációval akarják megközelíteni a parasztot, mert nem értik, hogy a parasztnak nem szóbeli, hanem szemléltető agitáció kell — olyan agitáció, amely közvetlen hasznot hajt. A szövetkezetekbe való bevonás, a szegényparasztságnak nyújtott kedvezmények felhasználása, a mezőgazdasági hitel, a parasztbizottságok által szervezett kölcsönös segítség — elsősorban ilyen kérdések tudják felkelteni a paraszt érdeklődését.

6. A párt munkája a pártmunkások nyilvántartása, elosztása és előléptetése terén

a) Nyilvántartás és elosztás. A múlt évben körülbelül 5 000 felelős pártmunkást tartottunk nyilván, az idén a nyilvántartott felelős pártmunkások száma valamennyi beosztási fokon körülbelül 15 000. Nyilvántartásunk javul, ez kétségtelen. Az adatok azt mutatják, hogy a múlt évben 10 000 különböző pártmunkást osztottunk el, ebből valamivel több, mint 4 000 felelős pártmunkás volt. Az idén 6 000-et osztottunk el, ebből 4 000 felelőst. A párt alapvető munkája az elosztás terén így történt: elsősorban a pártot, azután a Legfőbb Népgazdasági Tanács szerveit és végül a Pénzügyi Népbiztosság szerveit, főként pedig az adóapparátust kellett pártmunkásokkal ellátni. Valamennyi többi munkaterületet kisebb mértékben láttuk el kommunistákkal. Ez nagy hiba munkánkban. A gazdasági élet súlypontja áthelyeződött a kereskedelemre, ugyanakkor azonban bennünk nem volt elég kezdeményezés és határozottság ahhoz, hogy új útra térjünk, hogy a kereskedelmi és hitelintézményeket, ezek helyi és külföldi képviseleteit lássuk el a lehető legjobban a legaktívabb pártmunkásokkal. Nevezetesen olyan szervekre gondolok, mint az Állami Kereskedelem és a Gabona- és Terménykereskedelem.

7. A párt belső élete

Nem fogom felsorolni, hogy a Központi Bizottság és szervei hány kérdést és milyen természetű kérdéseket vizsgáltak meg — ennek nincs döntő jelentősége, meg különben is erről eleget mond az önöknek szétosztott írásbeli beszámoló. Csak a következő körülményekre szeretném felhívni figyelmüket.

Először, szervezeteink belső élete kétségtelenül javult. Az a benyomásom, hogy a szervezetek lehiggadtak, kevés az intrika, tevékeny gyakorlati munka folyik. Kivételek akadnak a végvidékeken, ahol a régi pártmunkások mellett, akik nem nagyon szilárdak a kommunizmus elméletében, fiatal marxista pártmunkások káderei nőnek fel, akik elvégezték a Szverdlov egyetemet és más iskolákat, erősek a pártmunkában és rettenetesen gyengék a szovjet munkában. A végvidékeken a fiatal és a régi pártmunkások közötti összetűzések nem lesznek egyhamar felszámolhatók. A végvidékeken ebben a tekintetben kivételes a helyzet. Ami Közép-Oroszország kormányzóságainak többségét illeti, ott a szervezetek lehiggadtak és a gyakorlati munka jól halad. A legviszálykodóbb köztársaság — Grúzia, amelyről a múlt kongresszuson oly sokat beszéltünk, pártszempontból ma már megbékéltnek tekinthető. A volt elhajlók közül a legjobbak, mint Filipp Maharadze és Okudzsava, véglegesen szakítottak a szélsőséges elhajlókkal és kijelentették, hogy készek egyetértő munkát végezni.

Másodszor, a múlt évben a kormányzósági pártbizottságokban és különösen a párt Központi Bizottságában a munka súlypontja az Irodákból illetve elnökségekből áthelyeződött a plénumokba. A Központi Bizottság plénumai azelőtt a Politikai Irodára bízták az alapvető kérdések megoldását. Ma már ez nincs így. Politikánk és gazdaságunk alapvető kérdéseit ma a plénum dönti el. Nézzék meg plénumaink napirendjét, a gyorsírói jegyzőkönyveket, amelyeket, megküldünk valamennyi kormányzósági pártbizottságnak és látni fogják, hogy a súlypont a Politikai Irodából és a Szervező Irodából áthelyeződött a plénumba. Ez nagyon fontos, mert plénumunkon 100—120 ember gyűlik össze (a Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizottság tagjai és póttagjai), és mivel a plénum dönti el a legfontosabb kérdéseket, a plénum a munkásosztály vezetőit, a munkásosztály politikai vezetőit nevelő nagyszerű iskolává lett. Szemünk láttára nőnek és fejlődnek az új emberek, a munkásosztály holnapi vezetői — ebben van kibővített plénumaink felbecsülhetetlen jelentősége.

Jellemző, hogy ugyanez a tendencia észlelhető a vidéken is. A legfontosabb kérdések a kormányzósági pártbizottságok irodájából a plénumok elé kerülnek, a plénumok kibővülnek, üléseik huzamosabbak lesznek, munkájukba bevonják a kormányzóság legjobb pártmunkásait, és a kormányzósági pártbizottságok plénumai ilyképpen a helyi és területi vezetők iskolájává válnak. El kell érnünk azt, hogy ez a tendencia a vidéken, a kormányzóságokban és a kerületekben gyakorlatilag mennél teljesebben érvényesüljön.

Harmadszor, pártunk belső élete a múlt évben példátlanul intenzív volt, azt mondhatnók, pezsgett. Mi, bolsevikok, hozzászoktunk ahhoz, hogy nagy fákba vágjuk a fejszénket, és gyakran nem is vesszük észre, milyen nagy tetteket hajtunk végre. Olyan tények, mint a vita és a lenini behívó — bizonyítani se kell — az ország és a párt hatalmas eseményei, és természetesen fel kellett élénkíteniük a párt belső életét.

Miről tanúskodik ez a két tény? Arról, hogy pártunk, miután átélte a vitát, szilárd, mint a szikla. Arról, hogy pártunk, amely 200 000 új tagot vett fel az egész munkásosztály akaratából és jóváhagyásával, lényegileg a munkásosztály választott pártja, választott szerve.

8. Következtetések

1. A pártot körülvevő tömegszervezetek közül különös figyelmet kell fordítani a szövetkezetekre és a munkásnők és parasztnők egyesüléseire. Ezeket a szervezeteket azért emelem ki, mert a jelen pillanatban ezek a leginkább veszélyeztetettek.

a) Kétségtelen, hogy a fogyasztási szövetkezet apparátusa, amely arra hivatott, hogy az állami ipart összekapcsolja a parasztgazdasággal, nem áll feladata magaslatán. Ezt bizonyítja az a kétségtelen tény, hogy a fogyasztási szövetkezet paraszti szektora a tagok összességének csak egyharmadát öleli fel. El kell érnünk azt, hogy a parasztok a fogyasztási szövetkezetben elfoglalják az őket megillető helyet. A kommunistáknak a munka súlypontját a kormányzóságokból át kell helyezniük a kerületekbe és körzetekbe azért, hogy kapcsolatot teremtsenek a parasztság tömegeivel és a fogyasztási szövetkezetei ilyképpen az ipar és a paraszti gazdaság közötti összekötő láncszemmé változtassák.

b) Nem jobb a helyzet a mezőgazdasági szövetkezetekben sem. Zavaros adatok, a taglétszám csökkenése egy év alatt — ezek olyan tények, amelyek gondolkodóba ejtenek. A kommunistáknak itt is, éppúgy, mint a fogyasztási szövetkezetekben, a kerületekbe és körzetekbe kell áthelyezniük a munka súlypontját, közelebb a paraszti tömegekhez, célul tűzve ki annak elérését, hogy a Mezőgazdasági Szövetkezeti Központ helyi szervei ne legyenek a kulák túlerő fedezékei. Ez azonban nem elég. Kommunista erőkkel meg kell szilárdítani a Mezőgazdasági Szövetkezeti Központ vezető szerveit, ahol az utóbbi időben komoly fogyatékosságok voltak észlelhetők.

c) Rosszabb a helyzet a nők közötti munka területén. Igaz, a munkásnők és parasztnők küldöttgyűlései fejlődnek és bővülnek, de az, amit a nőmozgalom munkásainak az agitáció terén sikerült elérniök, szervezeti tekintetben koránt sincs lerögzítve a szükséges minimumnak még egy századrészében sem. Erről kétséget kizáró módon tanúskodik a munkásnők és a parasztnők százalékaránya a Szovjetekben, a szakszervezetekben, a pártban. A pártnak mindent el kell követnie, hogy ezt a hézagot a közeljövőben betöltse. Tűrhetetlen, hogy a Szovjetunió lakosságának fele még mindig nem vesz tevékenyen részt a szovjet- és pártépítés nagy művében.

d) Fokozott figyelmet érdemelnek a társadalmi kezdeményezésre alakult önkéntes szervezetek, különösen a munkáslevelezők és falusi levelezők szervezetei. A munkáslevelezők és falusi levelezők szervezeteinek nagy jövőjük van. Bizonyos fejlődési feltételek mellett ezek a szervezetek a proletár közvélemény akaratának nagyszerű kifejezőivé és erélyes érvényesítőivé válhatnak. Önök tudják, hogy a proletár közvéleménynek mekkora ereje van szovjet társadalmi életünk hiányosságainak leleplezésében és kijavításában — sokkal komolyabb ereje, mint a közigazgatási nyomásnak. Ezért a pártnak ezeket a szervezeteket messzemenően segítenie kell.

2. Az államapparátus kérdése különösen nagy figyelmet érdemel. Aligha vonható kétségbe, hogy ezen a téren a helyzet nem kielégítő.

a) Leninnek az államapparátus csökkentésére és egyszerűsítésére vonatkozó intelmeit csak részben, a legminimálisabb mértékben teljesítettük. Amikor a népbiztossági apparátusok alkalmazottainak száma 2—300 000 fővel csökkent, de egyidejűleg mellettük új apparátusok, trösztök, szindikátusok stb. nőttek ki, akkor tulajdonképpen se nem csökkentettük, se nem egyszerűsítettük az apparátust. A pártnak mindent el kell követnie, hogy Lenin intelmeit e téren vaskézzel megvalósítsa.

b) Ismertettem azokat az adatokat, amelyek arról tanúskodnak, hogy a pártonkívüliek minimális százaléka vesz részt Szovjetjeinkben. Elvtársak, ez így nem mehet tovább, nem lehet továbbra is így folytatni az új állam építését. Ha a kormányzóságokban és a kerületekben nem fordítunk különös gondot a pártonkívülieknek a szovjetmunkába való bevonására, akkor lehetetlen a komoly építőmunka. Itt különböző utakat lehetne megjelölni. Egyik célszerű útnak a következőt ajánlanám: a kormányzósági és kerületi Szovjetek osztályai mellett alosztályokat kellene létesíteni, vagy ami még jobb, rendszeresen összeülő gyakorlati értekezleteket kellene szervezni a pártonkívüliek számára — a városokban munkásokkal, a kerületekben parasztokkal —, hogy ily módon bevonjuk a pártonkívülieket az igazgatás különféle ágainak gyakorlati munkájába és azután a gyakorlati munkába bevont pártonkívüli munkásokból és parasztokból kiválogassuk a legjobbakat, a legtehetségesebbeket és állami munkába állítsuk őket. A városi és kerületi Szovjetek bázisának e kiszélesítése nélkül, a szovjetmunka bázisának e kiszélesítése nélkül, a pártonkívüliek bevonása nélkül a Szovjetek komolyan veszíthetnek súlyukból és befolyásukból.

c) Pártunkban van olyan vélemény, hogy csakis a kormányzósági, területi és kerületi pártbizottságokban és a pártsejtekben végzett munka igazi pártmunka. Ami a többi munkát illeti, az állítólag nem tisztán pártmunka. Gyakran kigúnyolják azokat az embereket, akik a trösztökben és szindikátusokban dolgoznak: „elszakadtatok a párttól”. (Közbeszólás: „Kizárják őket.”) Egyes elvtársakat csakugyan ki kell zárni, tekintet nélkül arra, hogy gazdasági vagy pártszervezetben dolgoznak. De én nem kivételes esetekről beszélek, hanem tömeges jelenségről. A pártmunkát nálunk rendszerint két kategóriára osztják: felső kategóriára — ez a kormányzósági, területi bizottságokban, sejtekben, a Központi Bizottságban végzett tiszta pártmunka — és alsó kategóriára, amelyet idézőjeles, úgynevezett pártmunkának neveznek — ilyen a szovjet szervekben, különösen a kereskedelmi szervekben végzett munka. Elvtársak! A gazdasági fronton dolgozók munkájának ilyen értékelése szöges ellentétben áll a leninizmussal. Minden gazdasági szakember, aki akár a legsilányabb boltban, a legsilányabb kereskedelmi intézményben dolgozik, ha épít és előreviszi az ügyet — igazi pártmunkás, aki megérdemli a párt teljes támogatását. Egyetlen lépéssel sem vihetjük előbbre építésünk ügyét, ha uraskodó intellektuelek módjára fitymáljuk a kereskedelmet. Nemrég előadást tartottam a Szverdlov egyetemen és beszéltem arról, hogy tízezer kommunistát, akik ma a pártban és az iparban dolgoznak, talán kereskedelmi munkára kell majd áthelyeznünk. Kacagtak rajta! Nem óhajtanak kereskedni! Pedig világos, hogy a szocialista építésről elhangzott minden szavunk üres fecsegéssé válhat, ha gyökerében nem irtjuk ki a pártban a kereskedelemmel szemben táplált úri intellektuel előítéleteket, és ha mi, kommunisták, nem sajátítjuk el a kereskedelem valamennyi ágát.

d) Elvtársak, semmilyen építőmunka, semmilyen állami munka, semmilyen tervszerű munka nem képzelhető el helyes számvitel nélkül. Számvitel pedig elképzelhetetlen statisztika nélkül. A számvitel statisztika nélkül egyetlen lépést sem tehet előre. Nemrég egy konferencián Rikov elmondta, hogy a hadikommunizmus időszakában a Legfőbb Népgazdasági Tanácsban volt egy statisztikusa, aki mindennap más adatokat adott neki ugyanarról a kérdésről. Sajnos, az ilyen statisztikusok még nem pusztultak ki nálunk. A statisztika munkája olyan, hogy az egységes egésznek egyes ágai egy megszakíthatatlan láncot alkotnak és ha egy láncszemet elrontottak, az egész munka tönkremehet. A polgári államok statisztikusában megvan a szakmai becsület némi minimuma. Nem tud hazudni. Bármilyen is a politikai meggyőződése, bármilyen politikai irányzathoz tartozik is, de ami a tényeket, számokat illeti, inkább elkárhozik, de nem mond valótlanságot. Csak volna mennél több ilyen polgári statisztikusunk, olyan emberünk, akiben van önérzet, és akiben megvan a szakmai becsület bizonyos minimuma! Ha statisztikai munkánk nem így lesz megszervezve, építőmunkánk egyetlen lépést sem tesz előre.

Ugyanezt kell mondanunk a könyvelői jelentésekről is. Ilyen jelentések nélkül semmilyen gazdasági munka sem haladhat előre. Könyvelőink viszont, sajnos, nem mindig dicsekedhetnek az átlagos polgári, becsületes könyvelő elemi tulajdonságaival. Némelyikük előtt meghajlok, vannak közöttük becsületes és odaadó dolgozók, de tény, hogy vannak hitványak is, akik össze tudnak fércelni bármilyen jelentést és veszélyesebbek az ellenforradalmároknál. Ha nem küzdjük le, ha nem számoljuk fel ezeket a fogyatékosságokat, akkor nem tudjuk előrevinni sem az ország gazdaságát, sem kereskedelmét.

e) A munkások és kommunisták százaléka egyes állami intézmények vezető szerveiben még mindig minimális és elégtelen. Ez a hiány különösen szembetűnik a kereskedelmi szervek vezető intézményeinél és külföldi képviseleteinél (külkereskedelem, belkereskedelem, szindikátusok), úgyszintén a hitelintézeteknél, amelyek jelenleg a népgazdaság és elsősorban az állami ipar élete és fejlődése szempontjából döntő jelentőségűek. A pártnak mindent el kell követnie, hogy ezt a hézagot kitöltse. Enélkül gondolni sem lehet a párt gazdaságpolitikai utasításainak megvalósítására.

f) A gazdasági építés legfontosabb kérdése eddig a trösztök szervezeti felépítésének kérdése volt. Most, amikor a súlypont a kereskedelem terére tolódott át, a bel- és külkereskedelmi vegyes- és részvénytársaságok megszervezésének kérdése került napirendre. A gyakorlat megmutatta, hogy ha megbirkóztunk is a trösztök kérdésével, a vegyes- és részvénytársaságok kérdésének megoldásánál intézményeink mindkét lábukra sántítanak. Van egy irányzat, amely olyan típusú kereskedelmi intézmények megszervezésére törekszik, amelyek ezen a fontos területen a minimumra csökkentenék az állami ellenőrzés jelentőségét. Nem kétséges, hogy a párt minden eszközzel harcolni fog az ilyen tendenciák ellen.

3. Továbbra is folytatni kell az egész párt és különösen vezető szervei összetételének javítását. Semmi esetre sem szabad a párt kádereit zárt valaminek tekinteni. A kádereknek fokozatosan bővülniök kell a párt-utánpótlásból. A fiatalabb párttagoknak fel kell tölteniök a kádereket. A káderek létezése enélkül céltalan.

4. Az agitáció terén:

a) Rosszul áll a párttagok politikai iskolázottságának ügye (60%-os politikai iskolázatlanság). A lenini behívó növeli az iskolázatlanság százalékát. Ezt a fogyatékosságot rendszeres munkával le kell küzdeni. A feladat — előbbre vinni ezt az ügyet.

b) Rosszul áll a film ügye. A film a tömeg- agitáció hatalmas eszközei A feladat — kezünkbe venni ezt az ügyet.

c) A sajtó fejlődik, de nem kielégítően. A feladat — egymillióra emelni a „Kresztyanszkaja Gazeta” példányszámát, hatszázezerre a „Pravdá”-ét és a lenini behívó újoncai számára egy népszerű lapot kell kiadni, legalább félmillió példányszámban.

d) A faliújságok fejlődnek, de nem kielégítően. A feladat — támogatni a faliújságok levelezőit és előre vinni az ügyet.

e) Rosszul áll a falusi munka. A falusi agitációnak főként gyakorlatinak kell lennie. Agitálni kell a szegény- és középparaszti elemeknek nyújtott mindenféle segítséggel, beleértve még a kedvezményes hitelnyújtást is, a kollektív gazdaságok (nem kommunák) csíráinak fejlesztésével, az ukrajnai földnélküli és törpebirtokos parasztbizottságok mintájára, amelyek Ukrajnában körülbelül 5 000 kolhozt szerveztek, agitálni kell a parasztságnak a szövetkezetbe, mindenekelőtt a mezőgazdasági szövetkezetbe való bevonása vonalán. Különösen fontos feladat, hogy kezünkbe vegyük a paraszt bizottságok vezetését. Meg kell emlékeznünk a területi katonai alakulatokról, amelyeknek nagy jelentőségük van a falusi agitáció szempontjából.

5. A felelős funkcionáriusok (párttagok és pártonkívüliek) nyilvántartása, elosztása és előléptetése terén:

a) A nyilvántartás többé-kevésbé rendezett.

b) Az elosztás ügye valamivel rosszabbul áll, mert a belső fejlődés új körülményei között szükséges erőátcsoportosítás alapvető feladatait, amelyeket Lenin a XI. kongresszuson elénk tűzött, még nem teljesítettük. Még megoldásra vár az a napirenden levő feladat, hogy összes kereskedelmi szervezeteinket a legjobb erőkkel maximálisan telítsük.

A Káderosztály a múlt évben tulajdonképpen a Legfőbb Népgazdasági Tanács és a Pénzügyi Népbiztosság szerveire, különösen az adóapparátusra fordított figyelmet, főleg ezeket a szerveket látta el funkcionáriusokkal. A feladat most az, hogy a kereskedelmi szervek és hitelintézmények felé forduljunk és minden más intézményt megelőzve elsősorban ezeket lássuk el munkatársakkal. Itt valószínűleg mintegy 5 000 kommunistára lesz szükség.

Egyidejűleg felmerül az a feladat, hogy az erők elosztásának mai módját új módszerekkel egészítsük ki: az önkéntesség módszerével, amely abban áll, hogy önkénteseket hívunk fel a munka megszervezésére a szovjetépítés különösen fontos helyein. Ez a módszer közvetlen kapcsolatban van azzal, hogy bizonyos vidékeken meg kell szerveznünk a példaadó mintaszerű munkát, ami nélkül (a mintaszerű munka megszervezése nélkül) az adott szakaszban nem boldogulunk. Leninnek a mintaszerű munkára vonatkozó eszméjét, amelyet a „Terményadóról” című brosúrájában fejtett ki, meg kell valósítani.

c) Különös figyelmet kell fordítanunk a funkcionáriusok (párttagok és pártonkívüliek) kiemelésére, előléptetésére. Az új emberek csupán felülről való előléptetésének módszere nem elegendő. Ezt ki kell egészíteni az alulról jövő előléptetés módszereivel, amikoris a gyakorlati munka folyamán, új erőknek a gyakorlati munkába való bevonása során történik a kiemelés. Ennek érdekében a munkásoknak a gyárak és trösztök felelős állásaiba való előléptetésénél nagy szerepet kell játszaniok a termelési, gyári és trösztértekezleteknek. A kormányzósági és kerületi székhelyeken a Szovjetek osztályai mellett tovább kell fejleszteni az alosztályokat, azokat gyakorlati jellegű időszaki tanácskozásokká kell alakítani és a tanácskozásokba be kell vonni nemcsak szovjettagokat, hanem, sőt különösen, nem-tagokat is, munkásokat és munkásnőket, parasztokat és parasztnőket. Csak ilyen széleskörű gyakorlati munka során lehet majd kiemelni új embereket a pártonkívüli munkások és parasztok közül. A lenini behívó hulláma a városokban és a parasztság fokozódó politikai aktivitása kétséget kizáró módon azt mutatja, hogy az előléptetésnek ezzel a módjával okvetlenül nagy eredményekre számíthatunk.

6. A párt belső életére vonatkozó két következtetés:

a) A párt Központi Bizottsága kibővítésének úgynevezett „elve” helyesnek bizonyult. A tapasztalat megmutatta, hogy a Központi Bizottság kibővítése óriási haszonnal járt, hogy azok az elvtársak, akik a Központi Bizottság szűkítésének „elve” mellett szálltak síkra, helytelen úton jártak.

b) Most mindenki előtt világos, hogy az ellenzéknek a vita idején, amikor a párt bomlásáról beszélt, egyáltalán nem, a legcsekélyebb mértékben sem volt igaza. Aligha akad pártunkban egyetlen komoly szervezet, amely, a párt belső életének folyását és erőteljes növekedését figyelve, ne mondaná, hogy azok az emberek, akik még nemrégen pártunk pusztulásáról károgtak, valójában nem ismerték a pártot, távol álltak a párttól és nagyon emlékeztettek azokra az emberekre, akiket párton belüli külföldieknek kellene neveznünk.

Összegezve — pártunk növekszik, halad előre, tanul igazgatni, a munkásosztály óriási tekintélyű szervévé válik. A lenini behívó ennek világos tanújele. (Hosszantartó taps.)

Zárszó
Május 27

Elvtársak! Az elhangzott beszédekben nem voltak ellenvetések a Központi Bizottság szervezeti beszámolójával szemben. Megállapíthatom tehát, hogy a kongresszus egyetért e beszámoló következtetéseivel. (Taps.)

Beszámolómban szándékosan nem érintettem párton belüli nézeteltéréseinket, nem érintettem azért, mert nem akartam felszakítani azokat a sebeket, amelyek, azt hittem, behegedtek. Mivel azonban Trockij és Preobrazsenszkij kihívóan érintették ezeket a kérdéseket és több pontatlanságot követtek el — nem szabad hallgatni ezekről a kérdésekről. Ilyen helyzetben a hallgatás érthetetlen volna.

Krupszkaja elvtársnő a nézeteltérésekkel kapcsolatos vita felmelegítése ellen beszélt. Én is határozottan ellene vagyok a felmelegítésnek és éppen ezért beszámolómban nem is érintettem a nézeteltéréseket. De ha az elvtársak, az ellenzék tagjai kihívóan érintették őket — nincs jogunk hallgatni.

Midőn Trockij és Preobrazsenszkij a nézeteltérésekről beszélnek, a kongresszus figyelmét mindketten egy határozatra, a december 5-i határozatra összpontosítják és megfeledkeznek arról, hogy e határozaton kívül van egy másik határozat is, mely a vita eredményeiről szól. Megfeledkeznek arról, hogy volt egy konferencia s hogy a Központi Bizottság december 5-i határozata után új vita kerekedett, amellyel a XIII. konferencia e vita eredményeiről hozott külön határozatában foglalkozott. Megfeledkeznek arról, hogy a XIII. konferencia agyonhallgatásáért az ellenzék még felelni fog.

Felhívom a kongresszus figyelmét arra, hogy a konferencián a gazdasági politikáról egy határozatot hoztunk, a pártépítésről pedig — kettőt. Miért? Volt egy határozat, amelyet a Központi Bizottság december 5-én elfogadott és az egész párt jóváhagyott, de azután ugyanebben a kérdésben szükséges volt még egy határozat, amely a kispolgári elhajlásról szól. Honnan eredt ez a galiba, és mi a magyarázata? Az a magyarázata, hogy az egész vitának két szakasza volt. Az első szakasz, amely a december 5-i egyhangúlag elfogadott határozattal ért véget, és a második szakasz, amely a kispolgári elhajlásról hozott határozattal fejeződött be. Akkor, vagyis az első szakaszban, azt hittük, hogy a december 5-i határozattal a pártban alkalmasint véget érnek a viták, s a múltkor, a XIII. konferencián mondott beszédemben, a vitának ezt a szakaszát érintve, éppen ezért említettem, hogy, ha az ellenzék is akarta volna, a december 5-i határozat a pártban véget vethetett volna a harcnak. Ezt mondottam és mindannyian ezt gondoltuk. Csakhogy a vita ezzel a szakasszal nem ért véget. A december 5-i határozat után megjelentek Trockij levelei — megjelent egy új platform, új kérdésekkel, a vita kiújult és elkeseredettebb formát öltött, mint azelőtt. Ez hiúsította meg a pártban a béke lehetőségét. Ez volt a vita második szakasza, amelyet az ellenzékiek most elhallgatni, mellőzni igyekeznek.

Ennek az a nyitja, hogy a vita második szakasza és a vita első szakasza között, amely a december 5-i határozatban tükröződött — óriási a különbség. A december 5-i határozatban nem szerepel a káderek elfajulásának kérdése. Trockij, akivel együtt szerkesztettük akkor ezt a határozatot, egyetlenegy szót sem szólt arról, hogy a káderek elfajulnak. Ezt, úgy látszik, következő fellépésének anyagául szánta. Továbbá, a december 5-i határozatban szó sincs arról, hogy a tanulóifjúság a legmegbízhatóbb barométer. Trockij ezt a kérdést is, nyilván, új vitaanyagul tartalékolta. A december 5-i határozatban még jele sincs az apparátus elleni támadásnak, ez a határozat nem követel a pártapparátus ellen büntető rendszabályokat, amiről Trockij nagyon terjedelmesen beszélt későbbi leveleiben. Végül a december 5-i határozatban még csak célzás sincs arra vonatkozólag, hogy a csoportok szükségesek, Trockij viszont későbbi leveleiben igen terjengősen beszélt ezekről a csoportokról.

Ilyen óriási különbség van az ellenzék december 5-e előtti és az ellenzék vezetőinek december 5-e utáni álláspontja között.

Trockij és Preobrazsenszkij most el akarják hallgatni, el akarják rejteni második platformjukat, melyet a vita második szakaszában tettek közzé. Nyilván azt hiszik, hogy túljárhatnak a párt eszén. Nem, ez önöknek nem fog sikerülni! Ostoba ravaszsággal és diplomatizálással önök nem fogják félrevezetni a kongresszust. Nem kételkedem abban, hogy a kongresszus nyilatkozni fog a vita mindkét szakaszáról, nyilatkozni fog a vita első szakaszáról, amely a december 5-i határozatban tükröződött, úgyszintén a második szakaszról is, mely a konferenciának a kispolgári elhajlásról hozott határozatában fejeződött ki.

E két határozat — két része egy egésznek, amelyet vitának nevezünk. Aki azt hiszi, hogy e két rész összekeverésével félrevezetheti a kongresszust, az téved. A párt megnőtt, tudatossága fokozódott és a pártot diplomatizálással nem lehet félrevezetni. Az ellenzéknek az a baja, hogy ezt nem látja be.

Nézzük, kinek volt igaza az ellenzék december 5-e utáni platformjának kérdéseiben? Kinek volt igaza a Trockij leveleiben felvetett négy új kérdésben?

Az első kérdés: a káderek elfajulnak. Valamennyien követeltük és követeljük a tényeket, amelyek a káderek elfajulására vallanak. Ilyen tényeket azonban nem adtak, és nem is adhattak, mert ilyen tények nincsenek a világon. Amikor aztán jobban szemügyre vettük a dolgot, mindnyájan észrevettük, hogy elfajulás minálunk nincs, ellenben elhajlás — az ellenzék egyes vezetőinek elhajlása a kispolgári politika felé kétségtelenül van. Kinek van hát igaza? Mintha nem az ellenzéknek volna igaza.

A második kérdés — a tanulóifjúság kérdése. A tanulóifjúság az ellenzék szerint a legmegbízhatóbb barométer. Kinek volt igaza ebben a kérdésben? Ismét nem az ellenzéknek. Ha pártunk legutóbbi növekedését, ha a 200 000 új tag felvételét nézzük, kiderül, hogy a barométert nem a tanulóifjúság soraiban kell keresni, hanem a proletariátus soraiban, hogy a pártnak nem a tanulóifjúsághoz kell igazodnia, hanem a párt proletár magvához. 200 000 új párttag — ez a barométer. Az ellenzéknek itt sem volt igaza.

A harmadik kérdés — az apparátus megfenyítésének kérdése, a pártapparátus ellen indított támadás. Kinek volt igaza? Megint csak nem az ellenzéknek. Az ellenzék bevonta az apparátus elleni támadás zászlaját és védekezésre tért át. Önök itt tanúi voltak annak, hogyan igyekezett az ellenzék kijutni a csávából, mily fejvesztetten vonult vissza a pártapparátus ellen indított harcban.

A negyedik kérdés — a frakciók, a csoportok kérdése. Trockij kijelentette, hogy határozottan ellenzi a csoportokat. Ez nagyon jó. De ha már ki kell térnem a történetre, engedjék meg, hogy felidézzek néhány tényt. Decemberben a párt Központi Bizottságának egy albizottsága volt megbízva a december 5-én közzétett határozat kidolgozásával. Ennek az albizottságnak három tagja volt: Trockij, Kamenyev és Sztálin. Észrevették-e, hogy ebből a december 5-i határozatból hiányzik a csoportokról szóló mondat? Van szó benne a frakciók megtiltásáról, de a csoportok megtiltásáról nincs benne egy szó sem. A határozat csupán utal a X. kongresszusnak a pártegységről szóló ismert határozatára. Mivel magyarázható ez? A véletlennel? Ez nem véletlen. Kamenyev és én határozottan követeltük a csoportok megtiltását. Trockij azonban ultimátumszerűen tiltakozott a csoportok megtiltása ellen, mondván, hogy a csoportok megtiltása esetén nem szavazhatja meg a határozatot. Ezért csupán arra szorítkoztunk, hogy utaltunk a X. kongresszus határozatára, amelyet Trockij akkor nyilván nem olvasott el, s amely nemcsak a frakciókat, hanem a csoportokat is megtiltja. (Nevetés, taps.) Trockij akkor a csoportalakítás szabadsága mellett foglalt állást. Trockij itt dicsérte a december 5-i határozatot. De az OK(b)P Központi Bizottságához intézett levelében, négy nappal a pártépítésre vonatkozó határozat elfogadása után, vagyis december 9-én, Trockij azt írta: „Különösen aggaszt engem a Politikai Iroda tagjainak a csoportok és a frakciós alakulatok kérdésében elfoglalt merőben formális álláspontja.” Nem nagyszerű? Egy ember, aki szívvel-lélekkel a december 5-i határozat mellett száll síkra, lelkében gyötrő nyugtalanságot érez, amelyet a Politikai Irodának a csoportok és frakciók kérdésében elfoglalt álláspontja kelt benne. Ez nem éppen arra vall, hogy akkor a csoportok megtiltása mellett volt. Nem, Trockij akkor a csoportok alakítása mellett, a csoportok szabadsága mellett volt.

Továbbá, ki nem emlékszik Preobrazsenszkij ismert moszkvai határozati javaslatára, amelyben azt követelte, hogy pontosabban fogalmazzák meg a frakcióknak a párt X. kongresszusán eldöntött kérdését, olyan értelemben, hogy szüntessenek meg egyes korlátozásokat? Moszkvában mindenki emlékszik erre. És ki nem emlékszik arra, hogy Preobrazsenszkij tárcacikkeiben olyan állapotok visszaállítását követelte, amilyenek a breszti béke idején uralkodtak a pártban? Márpedig tudjuk, hogy a párt a breszti időszakban kénytelen volt megtűrni a frakciók létezését — ez közismert dolog. És amikor a XIII. konferencián a legegyszerűbb dolgot javasoltam, azt, hogy idézzük a párttagok emlékezetébe a határozat hetedik pontját, mely az egységről, a csoportok megtiltásáról szól — ki ne emlékeznék arra, hogyan tomboltak dühükben az ellenzékiek valamennyien, követelve e pont kihagyását? Az ellenzék tehát abban a kérdésben teljesen a csoportalakítás szabadságának álláspontján volt és azt hitte, elaltatja a párt éberségét, ha azt mondja, hogy nem a frakciók, hanem a csoportok szabadságát követeli. Ha most kijelentik, hogy ellenzik a csoportokat, ez nagyon jó. Ezt azonban sehogyan sem nevezhetem támadásnak, ez fejvesztett visszavonulás, ez annak a jele, hogy a Központi Bizottságnak ebben a kérdésben is igaza volt.

E tájékoztatás után engedjék meg, elvtársak, hogy néhány szót szóljak Trockij és Preobrazsenszkij egyes elvi hibáiról, melyeket felszólalásaikban pártszervezeti kérdésekben elkövettek.

Trockij azt mondotta, hogy a demokrácia lényege nem más, mint a nemzedékek kérdése. Ez nem igaz. Elvileg nem igaz. A demokrácia lényege egyáltalán nem ez. A nemzedékek kérdése másodrendű kérdés. A pártunk életére vonatkozó számadatok, pártunk élete arról tanúskodik, hogy pártunk fiatal nemzedékét lépésről-lépésre bevonják a káderekbe — a káderek a fiatal párttagok bevonásával kibővülnek. A párt mindig ezen az úton járt és ezen az úton fog járni. Csak az, aki zárt egésznek, sorai közé új tagot nem engedő kiváltságos rendnek tekinti ezeket a kádereket, aki úgy tekinti a kádereket, mint a régi idők tisztikarát, amely a párt valamennyi többi tagját „magához nem méltónak” tartja, csak az, aki rést akar ütni a káderek és a fiatal párttagok között — csak az élezheti ki a demokrácia kérdését úgy, hogy a demokrácia kérdése lényegében a pártnemzedékek kérdése. A demokrácia lényege nem a nemzedékek, hanem az önálló tevékenység kérdése, az a kérdés, milyen aktívan vesznek részt a párttagok a párt vezetésében. Így és csakis így tehető fel a demokrácia kérdése, ha, persze, nem a formális demokrácia alapján álló pártról, hanem valóban proletárpártról van szó, amelyet szétszakíthatatlan kötelékek fűznek a munkásosztály tömegeihez.

A második kérdés. A legnagyobb veszély — mondja Trockij — a pártapparátus bürokratizálódásában rejlik. Ez sem igaz. A veszély nem ez, hanem az a lehetőség, hogy a párt valóban elszakad a pártonkívüli tömegektől. Hiába van Önöknek pártjuk, amely demokratikusan építette fel az apparátusát, ha a párt nincs egybekapcsolva a munkásosztállyal, akkor ez a demokrácia üres lesz, fabatkát sem ér. A párt az osztályért van. Ha a párt egybekapcsolódik az osztállyal, ha szoros érintkezésben van vele, ha van tekintélye a pártonkívüli tömegek előtt és ezek tisztelik, akkor még bürokratikus fogyatékosságokkal is létezhet és fejlődhet. De ha mindez nincsen meg, akkor akárhogyan szervezzék is a pártot, akár bürokratikusan, akár demokratikusan — a párt minden bizonnyal elpusztul. A párt az osztály része, amely az osztályért van, nem pedig önmagáért.

A harmadik, szintén elvileg hibás tétel: a párt — mondja Trockij — nem téved. Ez nem igaz. A párt gyakran téved. Iljics arra tanított minket, hogy a pártot saját hibáin tanítsuk a helyes vezetésre. Ha a pártnak nem volnának hibái, akkor nem volna min tanítani a pártot. Feladatunk, hogy ezeket a hibákat észrevegyük, gyökereiket feltárjuk és a pártnak és a munkásosztálynak megmutassuk, hogyan tévedtünk és hogyan kell a jövőben elkerülni ezeket a hibákat. Enélkül lehetetlen volna a párt fejlődése. Enélkül lehetetlen volna a párt vezetőinek és kádereinek kialakulása, mert a párt vezetői és káderei a saját hibáik elleni harcban, e hibák leküzdése folyamán formálódnak és nevelődnek. Azt hiszem, hogy Trockij kijelentése nem egyéb, mint némi bókkal vegyes gúnyolódási kísérletféle — igaz, szerencsétlen kísérlet.

Most néhány szót Preobrazsenszkijról. Ő a párttisztításról beszélt. Preobrazsenszkij véleménye szerint a párttisztítás a párttöbbség fegyvere az ellenzék ellen és nyilvánvaló, hogy nem helyesli a tisztítás módszereit. Ez elvi kérdés. Preobrazsenszkij súlyos hibába esik, amikor nem akarja megérteni, hogy a párt nem erősödhetik, ha időről-időre nem tisztul még az ingatag elemektől. Lenin elvtárs azt tanította, hogy a párt csak úgy erősödhetik, ha folyton kiveti magából az ingatag elemeket, akik befurakodnak és a jövőben is be fognak furakodni a pártba. A leninizmussal szállnánk szembe, ha általában tagadnók a párttisztítás szükségességét. Ami a mostani párttisztítást illeti, mennyiben rossz az? Azt mondják, előfordultak egyes hibák. Persze, hogy előfordultak. Ki hallotta, hogy egy nagy dologban ne lettek volna itt-ott hibák? Soha senki. Egyes hibák lehetnek és elkerülhetetlen, hogy legyenek, de a tisztítás alapjában véve helyes. Elmondták nekem, hogy egyes nem-proletár elemek, értelmiségiek és tisztviselők hogy féltek, hogy rettegtek a párttisztítástól. Elbeszélték nekem a következő jelenetet. Az egyik szobában a felülvizsgálatra váró emberek ülnek. Egyik szovjethivatal pártsejtjében történik a dolog. A másik szobában — a felülvizsgáló bizottság. A sejt egyik tagja a tisztítás után kirepül, mintha puskából lőtték volna ki, csurog róla a veríték. Kérik, mondja el, mi történt, így válaszolt: „Engedjenek lélegzetet venni, hadd jussak levegőhöz — nem bírom.” (Nevetés.) Talán azok számára, akik így szenvednek és így izzadnak, nem jó a tisztítás, de a párt számára ez nagyon jó. (Taps.) Sajnos, van még nálunk jó néhány olyan párttag, aki 1000 és 2000 rubelt kap havonta, párttagnak számít és megfeledkezik arról, hogy a párt a világon van. Tudok olyan esetről, amikor az egyik népbiztosságon, ahol ilyen párttagok dolgoznak és ahol egyebek között sofőrök is vannak, a pártsejt egy sofőrt küldött ki a tisztítás végrehajtására, ami számos szemrehányásra adott okot, merthogy — mondták például — egy sofőr ne tisztítson szovjet méltóságokat. Ilyen esetek voltak nálunk Moszkvában. A párttól nyilván elszakadt párttagok felháborodnak, és nem tudják elviselni, hogy „holmi sofőr” fogja őket tisztítani. Az ilyen párttagokat még nevelni kell, még át kell nevelni, néha a pártból való kizárás útján. A tisztításban az a legfontosabb, hogy az ilyen emberek megérzik, hogy van gazda, van párt, amely számon kérheti tőlük a párt ellen elkövetett bűneiket. Azt hiszem, hogy a gazdának néha, időről- időre, seprűvel a kezében feltétlenül be kellene járni a párt sorait. (Taps.)

Preobrazsenszkij azt mondja: az önök politikája helyes, szervezeti vonaluk ellenben helytelen és ez a párt pusztulását idézheti elő. Ez ostobaság, elvtársak. Még nem fordult elő, hogy egy párt politikája helyes volt s a párt mégis elpusztult a szervezeti vonal fogyatékosságai miatt. Ez sohasem fordul elő. A pártélet és a pártmunka alapját nem azok a szervezeti formák alkotják, amelyeket a párt valamely adott időpontban felvesz vagy felvehet, hanem a párt politikája, kül- és belpolitikája a döntő. Ha a párt politikája helyes, ha helyesen veti fel a munkásosztály szempontjából döntő jelentőségű politikai és gazdasági kérdéseket, akkor a szervezeti fogyatékosságoknak nem lehet döntő jelentőségük — a politika kihúzza a párt szekerét. Ez így volt mindig és így lesz a jövőben is. Akik ezt nem értik, azok rossz marxisták, azok megfeledkeznek a marxizmus ábécéjéről.

Igaza volt-e a pártnak azokban a kérdésekben, amelyekről a vita folyt — a gazdasági jellegű kérdésekben és a pártépítés kérdéseiben? Ha valaki egy csapásra és fölösleges szavak nélkül óhajt meggyőződni erről, forduljon a párthoz és a munkástömegekhez és kérdezze meg, hogyan fogadja a pártot a pártonkívüli munkások tömege — rokonszenvvel-e vagy ellenszenvvel? Ha az ellenzék tagjai ezt megkérdezték volna, ha megkérdezték volna önmagukat: hogyan is tekint a pártra a munkásosztály — rokonszenvvel-e vagy ellenszenvvel? — akkor megértették volna, hogy a párt a helyes úton jár. A vita eredményeit érintő valamennyi dolog megértésének kulcsa a lenini behívó. Ha a munkásosztály kiválogatja 200 000 tagját, a legbecsületesebbeket és legállhatatosabbakat, és beküldi őket a pártba — ez azt jelenti, hogy ez a párt legyőzhetetlen, mert a párt lényegében a munkásosztály választott szervévé vált, amely a munkásosztály osztatlan bizalmát élvezi. Az ilyen párt élni fog az ellenség rettenetére, az ilyen párt nem bomolhat fel. Ellenzékünknek az a baja, hogy a párt kérdéseit, a vita eredményének kérdéseit nem marxista szempontból vizsgálta, hanem formális szempontból, a „tiszta” apparátus szempontjából, a marxista viszont a párt jelentőségét a tömegekre gyakorolt befolyása alapján ítéli meg, mert a párt a tömegekért van és nem a tömegek vannak a pártért. Hogy a vita eredményeinek megértéséhez megtaláljuk az egyszerű és közvetlen kulcsot, nem az apparátusról elhangzó fecsegéseket kell figyelemre méltatni, hanem ahhoz a 200 000 emberhez kell fordulni, akik beléptek a pártba és feltárták a párt mély demokratizmusát. Az ellenzékiek beszédeiben a demokrácia emlegetése üres fecsegés, amikor azonban a munkásosztály 200 000 új tagot küld a pártba — ez igazi demokratizmus. Pártunk a munkásosztály választott szervévé lett. Mutassanak nekem még egy ilyen pártot. Önök nem fognak ilyet mutatni, mert ilyen párt nincs még egy az egész világon. Ámde, bármily furcsa, ellenzékünknek még egy ilyen hatalmas párt sem tetszik. Hol találnak hát jobb pártot a földtekén? Attól tartok, hogy a jobb keresésében a Marsra kell majd vándorolniok. (Taps.)

Az utolsó kérdés — az ellenzéki kispolgári elhajlás kérdése, az a kérdés, hogy a kispolgári elhajlás vádja — állítólag — igazságtalan. Igaz-e ez? Nem, nem igaz. Honnan eredt ez a vád, mi a vád alapja? A vád alapja az, hogy az ellenzékiek a pártdemokráciáért folytatott féktelen agitációjukban önkéntelenül, akaratlanul, mintegy szócsövei voltak annak az új burzsoáziának, amelynek kisebb gondja is nagyobb a mi pártdemokráciánknál, de az országban demokráciát szeretne kapni, nagyon-nagyon szeretne demokráciát kapni. A pártnak az a része, amely lármát csapott a demokrácia kérdései körül, önkéntelenül szócsöve és közvetítője volt annak az agitációnak, amelyet az új burzsoázia folytat az országban azért, hogy gyengítsük a diktatúrát, hogy „szélesítsük ki” a szovjet alkotmányt, állítsuk, helyre a kizsákmányolok politikai jogait. Ez a háttere és titka annak, hogy az ellenzék tagjai, akik kétségtelenül szeretik a pártot stb. stb., önkéntelenül is azok szócsövei lettek, akik a párton kívül állnak és gyengíteni, bomlasztani akarják a diktatúrát.

A mensevikek és az eszerek nem ok nélkül rokonszenveznek az ellenzékkel. Véletlen-e ez? Nem, nem véletlen. Nemzetközi méretekben ma olyan az erők csoportosulása, hogy a forradalom ellenségei — mint előnyt — feltétlenül fel fognak karolni minden kísérletet, amely pártunk tekintélyének és az országban a diktatúra szilárdságának gyengítésére irányul, feltétlenül fel fognak karolni minden ilyen kísérletet, függetlenül attól, hogy ellenzékünk próbálkozásáról van-e szó, vagy pedig az eszerek és a mensevikek aknamunkájáról. Aki ezt nem érti, az nem értette meg a pártunkon belüli frakciós harc logikáját, az nem értette meg, hogy e harc eredményei nem személyektől és óhajoktól, hanem a szovjet és a szovjetellenes elemek általános harcának mérlegében mutatkozó eredményektől függenek. Ez az alapja annak, hogy az ellenzék fellépésében kispolgári elhajlással van dolgunk.

Lenin azt mondotta a pártfegyelemről és soraink tömörségéről, hogy — „aki csak valamelyest is gyengíti a proletariátus pártjának vasfegyelmét (különösen a proletariátus diktatúrája idején), az ténylegesen a burzsoáziát segíti a proletariátus ellen” (XXV. köt. 191. old.). Vajon kell-e még bizonyítanunk, hogy az ellenzéki elvtársak a moszkvai szervezet és a párt Központi Bizottsága ellen intézett támadásaikkal gyengítették a párt fegyelmét és gyengítették a diktatúra alapjait, mert a párt a diktatúra vezető ereje?

Ezért gondolom, hogy a XIII. konferenciának igaza volt, amikor azt mondotta, hogy itt a kispolgári politika felé való elhajlással van dolgunk. Ez még nem kispolgári politika. Egyáltalában nem! Lenin a X. kongresszuson megmagyarázta, hogy az elhajlás még be nem fejezett, ki nem alakult valami. Ha önök, ellenzéki elvtársak, nem fognak ragaszkodni ehhez a kispolgári elhajláshoz, ezekhez a nem nagy hibákhoz, akkor minden rendbe jön és a párt munkája előrehalad. De ha ragaszkodni fognak hozzá, akkor a kispolgári elhajlás kispolgári politikává fejlődhet. Tehát önöktől függ az egész, ellenzéki elvtársak.

Milyen következtetést kell levonnunk? Azt a következtetést, hogy a párton belül a jövőben is a párt teljes egysége alapján kell munkánkat végezni. Tekintsenek erre a kongresszusra, amely mint szilárd bástya védi a Központi Bizottság vonalát — ez a párt egysége. Az ellenzék pártunkban jelentéktelen kisebbség. Hogy pártunk egységes, és hogy egységes is lesz, ezt a mai kongresszus, a kongresszus egysége, egybeforrottsága bizonyítja. Egységben leszünk-e a pártnak azzal a jelentéktelen csoportjával, amelyet ellenzéknek neveznek — ez tőlük függ. Mi egyetértésben akarunk dolgozni az ellenzékkel. A múlt évben a vita forrpontján is kijelentettük, hogy együtt kell dolgoznunk az ellenzékkel. Ezt itt még egyszer megerősítjük. De vajon létrejön-e ez az egység, nem tudom, mert a jövőben az egység teljesen az ellenzéktől függ. Az adott esetben az egység két tényező, a párt többsége és a kisebbség kölcsönhatásának eredménye. A többség a munka egységét akarja. Őszintén ugyanezt akarja-e a kisebbség is? — nem tudom. Ez teljesen az ellenzéki elvtársaktól függ.

Összefoglalás. Összefoglalóul azt mondhatom, hogy meg kell erősíteni a XIII. konferencia határozatait és jóvá kell hagyni a Központi Bizottság munkáját. Nem kételkedem abban, hogy a kongresszus megerősíti ezeket a határozatokat és jóváhagyja a Központi Bizottság politikai és szervező munkáját. (Hosszantartó taps.)

(idézet: – Sztálin Művei 6. kötet – című könyvből)

SaLa