Elveszett Magyarország anyatartaléka

A hetvenes évek demográfiai hullámát a Rákosi-korszakban hozott intézkedések alapozták meg: agglegényadó, abortusztilalom, megemelt családi pótlék, meghosszabbított szülési szabadság. És ingyen kelengye minden csecsemőnek. Ezt a radikális, de kétségkívül népességnövelő csomagot kötik az akkori népjóléti miniszter, Ratkó Anna nevéhez. A Ratkó-gyerekeket huszonpár évvel később követték a Ratkó-unokák, látványos javulást hozva a demográfiai adatokban. A szülőkorba lépők eleve sokan voltak, és a Kádár-rendszer erre is rátett még egy lapáttal, ekkorra időzítve családtámogatási kedvezményeket (bár ésszerűbb lett volna a hullám levonulása után megpróbálni fenntartani a gyerekvállalási kedvet).

A meg nem született Ratkó-dédunokák

A Ratkó-unokák az ezredfordulóra értek abba a korba, hogy maguk is gyereket vállaljanak. De a nagy boom nem jött: a születések száma csak kis hullámokat vetett.

Majd a lehető legrosszabbkor, éppen akkor, amikor a Ratkó-unokák még ideális korban voltak, jött a világgazdasági válság, és a gyerekvállalásnak egyáltalán nem kedvező megszorítások, munkahely-megszűnések, bizonytalanság. A tervezett, de később vállalt első gyerekek vagy az elsőt követő többi gyerek közül sok nem született meg.

A válság elmúltával a 2011-es, mindenkori negatív rekordhoz képest valamelyest ismét nőni kezdett a gyerekszületések száma, de messze elmaradt a korábbiaktól.  Ekkor figyelmeztetett a kormány által felállított demográfiai munkacsoport arra, hogy lassan kiöregszenek a Ratkó-unokák, az utánuk következő, kevésbé népes generáció pedig képtelen lesz megállítani a népességfogyást. Orbán 2012-ben az évértékelőjében bölcsődék és óvodák építését jelentette be két éven belül. Miután, most, hét évvel később is bölcsődeépítési programot jelentett be, ezúttal háromévest, az előző talán nem sikerült maradéktalanul. És annak a 2013-as, szintén évértékelőn elhangzott bejelentésnek sem volt tartósan alapja, hogy a gyerekeknek kedvük támadt megszületni. Mert a következő hónapokban éppen kevesebb gyerek született.

Az utolsó lehetőséget annyira nem sikerült megragadni, hogy az abszolút mélypont elhagyása után mostanra meg is torpant a gyerekszületések számának növekedése.

Három év után 2017-ben megint kevesebb gyerek született, mint egy évvel korábban. Az első 11 hónap adatai alapján pedig 2018-ban, a Családok évében még 2017-nél is kevesebb gyerek született.

Az alacsony iskolázottságúaknál jött több gyerek

A kormány 2010 óta meghirdetett családtámogatási programja alapvetően alakította át az addigi rendszert, az alanyi jogon járó támogatások helyett az adókedvezményekre helyezte a hangsúlyt, a középosztályt megcélozva ezzel.

Ehhez képest a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének elemzése (Monostori Judit – Őri Péter – Spéder Zsolt (szerk.): Demográfiai portré 2018) szerint a diplomás nők gyerekvállalási kedve csökkent 2011 és 2016 között, a nyolc általánost vagy még annyit sem elvégzettek körében babyboom van, tíz százalékkal több gyereket szültek, mint korábban.

Nőtt a gyereket egyáltalán nem vállalók aránya (8 százalékról 16 százalékra). Kevesebben vállalták be az első után a második gyereket. És ugyan nőtt azoknak az aránya, akik a második gyerek után a harmadikat is bevállalták (őket célozta leginkább a kormány több intézkedése is), de összességében ez nem ellensúlyozta a gyereket egyáltalán nem, vagy csak egyet vállalók számának növekedését.

Vagyis amíg a kormány arra koncentrált, hogy szülessenek meg a harmadik gyerekek, az elsők és a másodikak nem születtek meg.Amiben előrelépés történt, az a teljes termékenységi arányszám. Ez nem azt mutatja, hogy a teljes (Magyarországon erősen elöregedő) társadalomban hány gyerek születik, hanem azt, hogy a szülőképes korú nők hány gyereket vállalnak. A társadalom reprodukciójához 2 felett kell, hogy legyen ez az arány. Érthetőbben: egy anya legalább két gyereket szüljön. Európában gyakorlatilag nincs ilyen ország jelenleg.

Itt is egy mélypont utáni növekedés látható. Magyarországon a teljes termékenységi arányszám 2004-ig folyamatosan csökkent, aztán ingadozott, és 2011-ben érte el a negatív rekordot. Ekkor egy szülőképes korú anyára 1,23 gyerek jutott, nagyon gyors népességcsökkenést vetítve előre. A válság elmúltával apránként emelkedett az arány, 2016-ban elérte az 1,49-et. Azóta nem nőtt, nem is csökkent, az előzetes adatok szerint tavaly is ennyi volt. Ami viszont azt jelenti, hogy a népességfogyás folytatódik, a minimálisan szükséges két gyerek még igen messze van. A volt szocialista országokban hamarabb túl voltak ezen a mélyponton.

Felmérések szerint Magyarországon továbbra is viszonylag magas a tervezett gyerekszám, de aztán sokan mégsem vágnak bele, a ténylegesen megszületettek száma jóval elmarad  a vágyaktól.

A KSH szakértői azt írják, hogy reálisan 2020 elejéig 1,6-1,7-ig emelkedhet a termékenységi arányszám, de a vágyott 2,1-es mutató (egy anya, legalább két gyerek) elérése reális időn belül nem életszerű. Közben gyors ütemben csökken a szülőképes korú nők száma, egyszerű matekkal: 2011-ben még 2,3 millióan voltak, 2026-ra már kétmilliónál is kevesebben lesznek.

A derűs számítás is elég borús

Arról, hogy hogyan alakul a magyar népesség közép- és hosszútávon, a KSH tanulmányában (Obádovics Csilla: A népesség szerkezete és jövője) több verzióval is számol.

Rövid távon az elöregedés okozhatja a legnagyobb problémát. 2005 volt a fordulópont, amikor az 65 év felettiek aránya először haladta meg a gyerekkorúakét. (2017-ben érték el a nyugdíjkorhatárt az ötvenes évek elején született Ratkó-gyerekek, 2020-ig a teljes generáció nyugdíjba megy, ekkor több mint kétmillió nyugdíjas lesz már Magyarországon. A gyerekeik már 40-esek, az unokaboom elmaradt).

Nemcsak a születésszám, hanem a halálozás, valamint a be-, illetve kivándorlás is meghatározza, hányan élnek majd az országban a következő évtizedekben.

A legvalószínűbb forgatókönyv azzal számol, hogy 2070-re 7,75 millióan leszünk. Ez azt feltételezi, hogy a népességfogyást csak mérsékelni lehet, megállítani nem, ezért a következő 50 évben a népességünk ötödét elveszítjük. Még ehhez is az kellene, hogy a termékenységi arány a jelenleg 1,49-ről 1,65-re emelkedjen (ez a közép-európai átlagos szint).

Az optimista forgatókönyv szerint 9 millió körül stabilizálódhat a népesség. Ehhez arra lenne szükség, hogy nőjön a várható élettartam és a termékenységi arány is (legalább a francia, dán, finn, svéd 1,8-ra), és forduljon pozitívba a bevándorlás és kivándorlás jelenlegi negatív egyenlege. Ez nehezített pálya, miután a kormány elutasítja a tömeges bevándorlást, legalábbis ha nem nyugat-európaiakról van szó, akik viszont tömegesen nem jönnek. A magyarok viszont nagy számban költöznek ki éppen Nyugat-Európába. Ha a kormányzati politika változatlan marad, akkor a magyarok kivándorlásának kellene radikálisan visszaesnie, sőt a kint lévőknek vissza kellene jönniük.

A pesszimista, a 2015-ös rossz adatokat meghosszabbító forgatókönyv mindössze 6 millió magyarral számol 2070-re. Eszerint marad a mostani alacsony termékenység, mert a német nyelvű országok mintáját követjük (Németország, Ausztria, Svájc átlagos termékenységi arányszáma 1,45), és mérsékelten növekszik csak a várható élettartam. Ez azzal járna, hogy a 1,46 millió gyerek helyett csak fele ennyi 14 év alatti lenne 2070-ben, ahogyan megfeleződne a 15-64 évesek száma is. A 80 felettiek viszont dupla annyian lennének. Ők a 2010 előtt születettek.

Az Eurostat is készített számításokat 2070-re Magyarországra. Arra a változatra, ami a KSH-nak 7,5 millióra jött, náluk 8,88 millió szerepel. A KSH szerint az eltérés oka, hogy az Eurostat a hivatalos KSH-adatok alapján folyamatosan pozitív vándorlási egyenleggel számol. Ugyanakkor a KSH maga jegyzi meg, hogy „a becsült vándorlási egyenlegünk az utóbbi években negatív volt, és ez a közeljövőben egyik változatunk szerint sem vált pozitívra”.                                                                                                                     (444)

Bal-Rad komm: „…A Ratkó-gyerekeket huszonpár évvel később követték a Ratkó-unokák, látványos javulást hozva a demográfiai adatokban. A szülőkorba lépők eleve sokan voltak, és a Kádár-rendszer erre is rátett még egy lapáttal, ekkorra időzítve családtámogatási kedvezményeket…”

– A II. világháborús veszteségeket HARMINC ESZTENDŐ alatt nemhogy pótolta az ország, hanem túl is teljesített. Más egyéb vonatkozásban MESSZE TÚLTELJESÍTETT! Az „egyéb” vonatkozások közé mindenképpen besorolandó a minőségi oktatás – és egészségügy, ami mellett értelemszerűen a szociálpolitika szerepe megkérdőjelezhetetlen.

A legfontosabb azonban a TÁRSADALOMPOLITIKA volt! A szocializmus nélkül – és ezt bátran kijelenthetjük – ezek az eredmények nem jöhettek volna létre. VOLT JÖVŐKÉP!

Aztán elérkezett a rendszerváltás, és elveszett a jövőkép! „AZÓTA” eltelt harminc esztendő!

Mindent egybevetve: SOKKAL ROSSZABB A HELYZET, MINT VOLT 1945 – ben! Veszteségeink minden vonatkozásban messze meghaladják a II. világháborús veszteségeinket!

LEGKEVESEBB HÁROMNEGYED ÉVSZÁZADOT ROBOGTUNK VISSZAFELÉ AZ UTÓBBI HARMINC ÉVBEN!

Zseniális teljesítményt produkáltunk! MERT EZT MI PRODUKÁLTUK!