Írta: J. V. Sztálin

A köztársaság politikai helyzetéről

Előadói beszéd a doni és kaukázusi kommunista szervezetek Vlagyikavkazban 1920. október 27-én tartott határterületi tanácskozásán

Elvtársak! Az Októberi Forradalom előtt a nyugat európai szocialisták bizonyos köreiben az volt az általános meggyőződés, hogy a szocialista forradalom azokban az országokban törhet ki és járhat sikerrel, amelyekben a kapitalizmus fejlett. Egyesek azt jósolgatták, hogy ez az ország Anglia lesz, mások, hogy Belgium stb. De abban majdnem mindenki egyetértett, hogy olyan országokban, ahol a kapitalizmus fejletlenebb, ahol a proletariátus nem nagyszámú és kevéssé szervezett, mint például Oroszországban, a szocialista forradalom nem kezdődhetik meg. Az Októberi Forradalom megcáfolta ezt a nézetet, mert a szocialista forradalom éppen olyan országban kezdődött, amely a kapitalizmus fejlettsége tekintetében elmaradott, azaz Oroszországban.

Továbbá, az Októberi Forradalom egyes részvevői meg voltak győződve arról, hogy az oroszországi szocialista forradalmat siker koronázhatja ugyan, de a siker csak abban az esetben lehet tartós, ha közvetlenül az oroszországi forradalom után Nyugaton is megkezdődik a forradalmi robbanás, mélyebb és komolyabb robbanás, amely támogatni fogja és előrehajtja az oroszországi forradalmat. Emellett feltételezték, hogy ez a robbanás okvetlenül megkezdődik. Ezt a nézetet szintén megcáfolták az események, mert a szocialista Oroszország, anélkül hogy a nyugati proletariátustól közvetlen forradalmi támogatást kapott volna, ellenséges államok gyűrűjében immár három év óta fennáll és sikeresen fejlődik.

Kiderült, hogy a szocialista forradalom nemcsak megkezdődhetik egy kapitalizmus tekintetében elmaradt országban, hanem siker is koronázhatja, előre is mehet, példát mutatva a kapitalizmus szempontjából fejlett országoknak.

Vagyis Oroszország mai helyzetének az értekezlet által napirendre tűzött kérdése így hangzik: fennmaradhat-e Oroszország, amely többé-kevésbé magára van utalva és a szocializmusnak mintegy oázisa, melyet ellenséges kapitalista államok vesznek körül, fennmaradhat-e ez az ország továbbra is, csapásokat mérve ellenségeire és megsemmisítve azokat ugyanúgy, ahogy mostanig tette?

Hogy ezt a kérdést megoldjuk, mindenekelőtt tisztában kell lennünk azokkal a feltételekkel, amelyek Szovjet-Oroszország fennállását és sikereit biztosítják és a jövőben is biztosíthatják. Ezek a feltételek kétfélék: állandó, tőlünk független feltételek és változó, az emberektől függő feltételek.

Az előbbi feltételek közé sorolandó, először, az a körülmény, hogy Oroszország mérhetetlen, óriási ország, amelynek területén hosszú ideig tarthatjuk magunkat, kudarc esetén visszavonulhatunk az ország belsejébe, hogy, erőinket összeszedve, újból támadásba menjünk. Ha Oroszország olyan kis ország volna, mint Magyarország, ahol az ellenség erős nyomása gyorsan eldönti az ország sorsát, ahol nehéz manőverezni, ahol nincs hová visszavonulni, ha Oroszország ilyen kis ország volna, akkor, mint szocialista ország aligha tarthatta volna magát ilyen hosszú ideig.

De van még egy másik, szintén állandó jellegű feltétel, amely szintén kedvez a szocialista Oroszország fejlődésének. Ez az a körülmény, hogy Oroszország egyike a világ kevés országának, amely mindenféle fűtőanyagban, nyersanyagban és élelemben bővelkedik, vagyis olyan ország, amely fűtőanyag, élelem stb. tekintetében független a külföldtől, olyan ország, amely ebben a tekintetben megél a külföld nélkül. Kétségtelen, hogy ha Oroszország idegen gabonából élne, és idegen fűtőanyagot használna, mint pl. Olaszország, akkor már a forradalom másnapján válságos helyzetbe került volna, mert elegendő lett volna blokád alá venni, hogy kenyér és fűtőanyag nélkül maradjon. Holott az Antant Oroszország elleni blokádja nemcsak Oroszország érdekeinek ártott, hanem magának az Antant érdekeinek is, mert az Antant nem kapott orosz nyersanyagot.

De az állandó feltételeken kívül vannak változó feltételek is, amelyek ugyanolyan szükségesek Szovjet-Oroszország fennállásához és fejlődéséhez, mint az állandó feltételek. Melyek ezek a változó feltételek? Ezek azok a feltételek, amelyek Oroszország tartalékait biztosítják. Ugyanis Oroszország és az Antant ádáz tusájában, amely már három éve tart és eltarthat még három évig, az ilyen háborúban döntő kérdés a harci tartalékok kérdése.

Melyek az Antant tartalékai?

Melyek a mi tartalékaink?

Az Antant tartalékai — ezek elsősorban Vrangel és a fiatal burzsoá államok (Lengyelország, Románia, Örményország, Grúzia stb.) fiatal hadseregei, amelyeket egyelőre még nem fertőzött meg az „osztályellentétek mérge”. Az Antant gyenge pontja ebben a tekintetben az, hogy nincsen saját ellenforradalmi hadserege. Az Antant a nyugati forradalmi mozgalom miatt képtelen saját haderőit, azaz angol, francia stb. csapatokat Oroszország ellen indítani, ezért kénytelen idegen hadseregeket felhasználni, melyeket pénzel, de amelyekkel nem rendelkezhetik teljesen saját belátása szerint, mint saját hadseregeivel. Tény, hogy ezek a hadseregek az Antant utasításait követik, de ez egyáltalán nem mond ellent annak a ténynek, hogy az Antant és azon államok nemzeti érdekei között, amelyek haderőit az Antant felhasználja, súrlódások vannak, és súrlódások lesznek a jövőben is. A Lengyelországgal megkötött béke, melyet az Antant mesterkedései ellenére írtak alá, újabb bizonyítéka annak, hogy ilyen súrlódások vannak. Márpedig lehetetlen, hogy ez a körülmény alá ne ássa az Antant harci tartalékainak belső erejét.

Az Antant tartalékai, másodszor, azok az ellenforradalmi erők, amelyek a mi seregeink hátában garázdálkodnak — mindenféle partizán és egyéb akciókat szerveznek.

Végül, vannak az Antantnak további tartalékai is, amelyek az Antant által leigázott gyarmatokon és félgyarmatokon garázdálkodnak, hogy ezekben az országokban megfojtsák a kezdődő forradalmi mozgalmat.

Már nem is említjük az Antantnak magában Európában levő tartalékait, azokat a minden rendű és rangú skorpiókat — ideértve a II. Internacionálét is —, amelyek célja a nyugati szocialista forradalom megfojtása.

Oroszország tartaléka mindenekelőtt a Vörös Hadsereg, egy hadsereg, amely munkásokból és parasztokból áll. A Vörös Hadsereg abban különbözik az Antant által felbérelt és megvásárolt hadseregektől, hogy saját országa szabadságáért és függetlenségéért küzd, hogy érdekei egybevágnak annak az országnak érdekeivel, amelyért vérét ontja, annak a kormánynak érdekeivel, amelynek utasításai szerint harcol. Ebben rejlik Szovjet-Oroszország fő tartalékának belső, kiapadhatatlan ereje.

Oroszország tartalékai, másodszor, a nyugati forradalmi mozgalmak, melyek átfejlődőben vannak a szocialista forradalomba. Kétségtelen, hogy ha nem volna Nyugaton ez a forradalmi mozgalom, akkor az Antantnak saját ellenforradalmi seregei volnának és elszánná magát az Oroszország ügyeibe való közvetlen katonai beavatkozásra.

Végül, Oroszország tartaléka a Keleten, valamint az Antant gyarmatain és félgyarmatain fokozódó forrongás, amely átmenőben van nyílt forradalmi mozgalomba, mely a Kelet országainak az imperialista iga alóli felszabadítására irányul és azzal a veszéllyel fenyegeti az Antantot, hogy nyersanyag- és fűtőanyagforrások nélkül marad. Nem szabad elfelejteni, hogy a gyarmatok az imperializmus Achilles-sarka, amelyre ha csapást mérnek, az Antant válságos helyzetbe jut. Kétségtelen, hogy a keleti forradalmi mozgalom olyan légkört teremt az Antant körül, amely bizonytalanná teszi és bomlasztja az Antantot.

Ezek a mi tartalékaink.

Milyen ezeknek a tényezőknek történelmi fejlődése?

1918-ban Szovjet-Oroszország Belső-Oroszországot jelentette, amely el volt vágva nyersanyag-, élelem- és fűtőanyagforrásaitól (Ukrajna, a Kaukázus, Szibéria, Turkesztán), nem volt komoly hadserege, Nyugat-Európa proletariátusa nem támogatta. Akkor az Antant bátran beszélhetett az Oroszország ügyeibe való közvetlen katonai beavatkozásról, és ezt meg is tette. Két év múlva már egészen más Oroszország helyzete: Szibériát, Ukrajnát és a Kaukázust Turkesztánnal együtt már felszabadítottuk. Jugyenyicsot, Kolcsakot, Gyenyikint megsemmisítettük. A fiatal burzsoá államok egy részét (Finnországot, Észtországot, Lettországot, Litvániát, Lengyelországot) semlegesítettük. Gyenyikin hadseregének maradványait (Vrangel hadseregét) rövidesen szétverjük. A nyugati országokban felfelé ível a forradalmi mozgalom és erősíti harci szervét — a III. Internacionálét. Az Antant már álmodni sem mer az Oroszország ügyeibe való közvetlen katonai beavatkozásról. Keleten az antantellenes forradalmi mozgalom növekszik, már kiemelkedik a forradalmi Törökország, mint e forradalmi mozgalom góca és megszületett e mozgalom harci szerve is: az Akció- és Propagandabizottság.

Röviden: az Antant tartalékai napról-napra összébb zsugorodnak, Szovjet-Oroszország tartalékai halmozódnak.

Világos, hogy Oroszország vereségének az esélyei most, 1920-ban, kisebbek, összehasonlíthatatlanul kisebbek, mint két évvel ezelőtt. Világos, hogy ha Oroszország két évvel ezelőtt kiállotta az Antant nyomását, akkor most, mikor Oroszország tartalékai a harc minden területén gyarapodnak, még inkább kiállja.

Azt jelenti-e ez, hogy az Antant háborúja végét járja, hogy már félretehetjük a fegyvert, elbocsáthatjuk a hadsereget és hozzáláthatunk a békés munkához?

Nem, nem jelenti azt. Az Antant, miután nehéz szívvel belenyugodott a lengyelekkel kötött békébe, minden jel szerint nem szándékozik félretenni a fegyvert, úgy látszik, délre, a Kaukázusontúl körzetébe szándékozik áttenni a hadműveletek színterét, és teljesen lehetséges, hogy Grúzia, mint az Antantnak kitartottja, készségesen áll majd az Antant szolgálatára.

Az Antant nyilvánvalóan azt tartja, hogy nem fér el Oroszországgal együtt a szűk földtekén s az egyik félnek pusztulnia kell, hogy béke legyen a földön. Ha így áll a kérdés, ha így teszi fel az Antant — és az Antant csakis így teszi fel —, akkor világos, hogy Oroszország nem teheti félre a fegyvert. Ellenkezőleg, minden erőnket meg kell feszítenünk, hogy az új csapás visszaverésére az ország minden erejét mozgósítsuk. A Vörös Hadseregnek, szabadságunk és függetlenségünk védelmezőjének fejlesztése és megerősítése, Nyugat szocialista forradalmi mozgalmának minden módon való támogatása, az Antant ellen szabadságukért küzdő keleti országok támogatása minden erővel és minden eszközzel — ezek azok a soron levő kötelességeink, amelyeket rendületlenül, a legnagyobb energiával teljesítenünk kell, ha győzni akarunk.

És kétségtelenül győzünk, ha ezeket a kötelességeinket becsülettel teljesítjük.

Beszédemet befejezve még egy feltételről kell szólnom, mely nélkül a forradalom győzelme Nyugaton igen nagy nehézségekbe ütköznék. Arról van szó, hogy a nyugati forradalom számára élelmezési alapot kell teremteni. A nyugati országok (Németország, Olaszország stb.) ugyanis teljesen Amerikától függenek, mert az látja el Európát gabonával. Ezekben az országokban a forradalom győzelme már a forradalom másnapján élelmezési válság elé állítaná a proletariátust, ha a burzsoá Amerika megtagadná tőlük a gabonát, ami teljesen valószínű. Oroszországnak nem igen vannak élelmiszerkészletei, mindamellett össze tudna gyűjteni bizonyos készletet, s tekintettel a vázolt élelmezési kilátások lehetőségére és valószínűségére, már most fel kellene vetni a kérdést, hogy nyugati elvtársaink számára élelmezési alapot teremtsünk Oroszországban. Egyes elvtársak nem fordítanak kellő figyelmet erre a kérdésre, márpedig ennek, mint látják, rendkívül nagy jelentősége lehet a nyugati forradalom menete és kimenetele szempontjából.

„Kommunyiszt” („A Kommunista”)
(Vlagyikavkaz) 172. sz.
1920. október 30.

(idézet: – Sztálin Művei 4. kötet – című könyvből)

SaLa