Döbrögisztánnak döntenie kell(ett): többet vagy okosabban?

“Azok, akik dolgozni akarnak, hadd dolgozzanak többet és keressenek több pénzt.” Ez volt a magja a gondolatmenetnek, amivel Orbán Viktor miniszterelnök több alkalommal is a Munka Törvénykönyvének legutóbbi módosítása mellett érvelt. Ez volt az a módosító javaslat, amire a pártolói “önkéntes munkaidő-beosztásként”, ellenzői “rabszolgatörvényként” hivatkoztak, és amit a parlament a szokatlanul látványos ellenzéki tiltakozáshullám ellenére elfogadott.

A kormány álláspontja eszerint a következő: a magyarok akkor fognak több pénzt keresni a mostaninál, ha többet is dolgoznak, és ezért volt szükség a túlóratörvényre.^* Pedig ez egyáltalán nem biztos, hogy így van.

Eleve, a magyarok már most is nagyon sokat dolgoznak, és a túlórázás is évek óta emelkedik a hivatalos adatok szerint. (Márpedig éppen Orbán Viktor miniszterelnök utalt arra a törvény körüli nyilatkozataiban, hogy valójában nem is lehet hinni ezeknek az adatoknak, mert a cégek már most is trükközéssel érik el, hogy a korábbi szabályozásban foglaltaknál többet túlóráztathassanak.) A bérek egyébként a gazdaság egészében gyorsabban emelkednek a ledolgozott munkaóráknál, ami mindenki számára láthatóan jelzi, hogy nem kell feltétlenül többet dolgozni a több pénzért.

Ha megnézzük, mennyiben függ össze az átlagosan munkával töltött idő egy ország gazdagságával, inkább fordított összefüggést látunk. A Magyarországnál legalább két és félszer gazdagabb Németországban, Dániában és Hollandiában 20-30 százalékkal kevesebbet dolgoznak az emberek átlagosan.

Hogy csinálják, hogy kevesebb időt töltenek munkával, de mégis értékesebb a piacon a munkájuk eredménye? Úgy, hogy termelékenyebb a gazdaságuk, tehát egységnyi munkaidő alatt több értéket állítanak elő. Ezt a termelés másik két alkotóeleme segítségével érik el. Egyrészt több tőkét fektetnek be, másrészt pedig a tőke és a munka felhasználásának hatékonyságát javítják. Ez utóbbit nevezik teljes tényezőtermelékenységnek, azaz TFP-nek, amire rengeteg dolog hatással van, a munkaerő minőségétől kezdve a vállalatok menedzsment módszerein át a gazdasági intézmények működéséig.

Nem mindegy például, hogy ha ki akarunk ásni egy árkot, akkor húsz ember dolgozik rajta egy napig csorba ásókkal, vagy egyvalaki negyed órát egy földmunkagéppel. Ahogy az sem mindegy a gazdaság termelékenysége szempontjából, hogy a munkát a polgármester sógorának cége kapja meg verseny nélkül, vagy az, aki a piacon a legjobb árat és szolgáltatást adja. (És persze minek ásnánk árkot, ha lehetne ehelyett valami magas hozzáadott értékű tevékenységet is végezni.)

Nem többet dolgoznak a németek vagy a hollandok, hanem inkább megszervezik a gazdaságukat okosabban.

Sok szempontból adott a legtöbb feltétel ahhoz, hogy Magyarországon is emelkedjen a termelékenység. Az EU-nak köszönhetően rengeteg tőke áramlott az országba, és a három-négy éve rekord alacsony kamatoknak is élénkítenie kellett a cégek beruházásait. De ennél is fontosabb, hogy demográfiai okokból apad a munkaerő-tartalék, és a kormányzati politika is hozzájárult ahhoz, hogy egyre durvább munkaerőhiány alakuljon ki (rövid felsorolás: közmunkaprogram, gyenge minőségű állami szolgáltatások a humán infrastruktúrában, országon belüli mobilitás támogatásának hanyagolása, államigazgatási leépítések halogatása éveken át, külföldiek munkavállalásának korlátozása és a többi).

A munkaerőhiány nem egy feltétlenül rossz dolog. A munkaadóknak elsőre biztosan vesződség, de a munkavállalóknak jó, mert több állásajánlat közül válogathatnak, és az alkupozíciójuk javulásával nagyobb béreket vagy jobb munkakörülményeket harcolhatnak ki maguknak. (Ez politikai szempontból fontos, hiszen a szavazók között többen vannak a munkavállalók, mint a munkaadók.)

Ha pedig emelkednek a bérek, az a vállalatokat is arra ösztönzi, hogy magasabb hozzáadott értékű termelés felé mozduljanak el, máskülönben nem tudják kifizetni az emelkedő béreket. Ehhez beruházásokra van szükség, a több tőkét bevető vállalkozások aztán elszívják a munkaerő javát a kevésbé termelékeny cégektől, amelyek lehúzzák a rolót, és végül magasabb bérszinten áll be az egyensúly, a gazdaság egésze pedig termelékenyebbé válik. (Ráadásul az emelkedő béreknek köszönhetően a belső piaci kereslet is bővül, ami megint csak javítja a hazai cégek esélyeit.)

Mindez persze csak akkor lenne igaz, ha valóban versenyző piacokról beszélünk, amiket az állam jól igazgat, de nem dönt arról, hogy egy-egy iparágban ki lesz a győztes. A mai magyar gazdaságban azonban számos helyen – jelentős részben éppen a kormány “nemzetstratégiai” beavatkozásai, a gazdasági intézményrendszer tragikus állapota és persze a mindent átszövő korrupció eredményeként – gyakorlatilag nem működik a piaci verseny. Az is egy fontos szempont, hogy a magyar gazdaság szerkezete kettős, miután jelentős részét olyan külföldi tulajdonú vállalatok ellenőrzik, amelyek átlagosan két és félszer hatékonyabbak-termelékenyebbek, mint a magyarországi magyar cégek.

Ezért különösen érdekes, hogy a kormány valamiért a termelés munka elemét szeretné még jobban igénybe venni, és azt is a meglévő dolgozók kifeszítésével. Ennek azért sincs sok értelme, mert a túldolgoztatott munkavállalók motivációja leromlik.

Egyébként papíron maga a kormány sem a több munkától várja a problémák megoldását. Mint a 2018-as konvergenciaprogram megjelenésekor megállapítottuk, a kormány csak úgy tudja fenntartani a nagyon optimista jóslatait (2022-ig végig évi 4 százalékos potenciális növekedéssel számolnak), hogy fokozatosan egyre nagyobb termelékenység-javulást várnak a magyar gazdaságtól.^* A kormánykritikus alapállással semmiképpen nem vádolható Magyar Nemzeti Bank elemzői is a versenyképesség, illetve a hatékonyság javításában látják a magyar gazdaság felzárkózásának kulcsát (pdf).

Korábban arról érkeztek hírek, hogy a kormány és a Nemzeti Versenyképességi Tanács is valami hasonlón dolgozik. Utóbbiról testület tevékenységéről utoljára tavaly november végén kapott hírt a világ, de a “Versenyképesebb Magyarországért” című munkaanyag tartalmát azóta sem ismerheti meg a nyilvánosság, ahogy az innovációs minisztérium állítólagos versenyképességi javaslatcsomagját sem.

Hogy hogyan lehetne okosabban megszervezni a magyar gazdaságot? Aki akár csak futólag is figyelt a magyar gazdaságpolitikai vitákra, az nem fog túl sok újdonságot hallani: beruházás a munkaerőbe (oktatás, felnőttképzés, egészségügy, szociális ellátórendszer), jól működő, pártatlan intézményrendszer, jogszerűen és célzottan beavatkozó állam. Ennek az is része, hogy az állam újragondolja a saját szerepét a gazdaságszerkezet formálásában.

Ha viszont már eleve túldolgoztatott embereket akarnak még többet dolgoztatni az alacsony hozzáadott értéket termelő, betanított munkára épülő és javarészt külföldi tulajdonban lévő összeszerelő üzemekben, és így gondolják megoldani a munkaerőhiányt, az okosnak biztosan nem nevezhető irány.                                                                                                                       (G7)

Bal-Rad komm: „…Nem többet dolgoznak a németek vagy a hollandok, hanem inkább…” – KI – ÉS FELHASZNÁLVA a rendszerváltó „magyar” politikusbűnözők cigányjellemét, megkaparintották általuk a magyarok országát. Gazdaságostul, vagyonostul, mindenestül. Vetettek/vetnek érte némi júdáspénzt, és a letarolt vidéket a kitartó magyarok élőhelyévé züllesztve, idetelepítették összeszereldéiket. Amelyek nyereségessé teszik az anyaországbéli telepeik max. nullszaldóját.

A nyereségesség forrását viszont fönn kell tartani bármi áron! Kín, vér, verejték NEKIK nem számít! A gyarmati Intéző Bizottságnak és a Gyarmattartónak csak a profit számít. Amit szabadon vihetnek innen el! EZEK ELEMI KÖVETELÉSEIK! RENDSZERKRITÉRIUMOK!

ŐK – mármint a germánok, hollandok – EZT AZ UTAT VÁLASZTOTTÁK! Ők ésszel oldodották meg a kényelmes életmódjuk fenntartását!

Döbrögisztán gyarmati terület Intéző Bizottsága pedig ERŐVEL vitelezi ki a terveiket! Júdás – és fejpénzért cserébe.

Ők a kérdést: a „többet vagy okosabban?” – összevonták! HOGYAN TÖBBET OKOSAN?

Gyarmatosítással! És lám működik!

MŰKÖDTETJÜK!

Nálunk a kérdés – „ésszel vagy erővel?” – szintén átalakult!

ÉSZ NÉLKÜLI ERŐBEDOBÁSSAL A GYARMATTARTÓK JÓLÉTÉÉRT – AZ UTOLSÓ MAGYAR BIOROBOT UTOLSÓ LEHELETÉIG! Ezt nevezik őrületnek. Aminek a gyarmattartók örülhetnek.