“Szíria” bővebben

"/>

Szíria

Macron gall prezident ma fölhívta telefonon az orosz államfőt. Megköszönte újévi jókívánságait, viszont kívánta, és kifejezte részvétét a magnyitogorszki tragédia miatt. Vlagyimir Putyin megköszönt mindent, majd beszéltek Szíriáról (és Ukrajnáról is). Hogy mire jutottak? Azt egyelőre nem kötötték a népek orrára. Majd idővel…

Alku köttetett a Manbidzsba érkezett kormányerők és a YPG között. Ennek értelmében utóbbiak teljesen kivonulnak Minbidzsból. Január elsejével teljesen átadták a térséget Damaszkusz erőinek, és megindultak az Eufráteszen túli területekre.

Első – négyszáz fős – csoportjuk már a Manbidzstól távoli Kara – Kozak településen is átcaplatott.

Várják őket SDF – es kollégáik de nagyon Deir ez-Zor Eufráteszen túli, iraki határmenti térségében. Döntésre akarják vinni a dolgot a rémkalifátusisták ellen. Akiket – némi amerikai légisegítséggel megtámogatva – jó tempóban aprítanak.

Ma már több apró falu után egy, a környékben “metropolisznak” számító Al-Sha’af nevű falu 60 százalékából üldözték el a rémségeket. Elég komoly harc dúl.

Aleppotól északnyugatra a “Hayat Tahrir al-Sham” latorbanda egészen váratlanul, megtámadta Kardigan segédseregeit Darat Izz városa, és öt környező falu vidékén.

Az attak olyan jól sikerült, hogy estig a teljes vidékről kiüldözték a törökök támogatta “Nur ad-Din az-Zanki” bandát. De a kutyaviadal az Idlib latorrezervátum nyugati fertályán dúló tezsvírharcokkal függ össze.

Hama tartomány közigazgatási központjától északnyugatra pedig a kormányhadsereg csapott le a Sahl al – Gab völgyben tanyázó, ugyancsak a törökök által pátyolított ujgur bandára. A jelentések szerint nagyon komoly veszteségeket szenvedtek az ujgurok.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Szíria” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com