Hatalmas volt a rendőri készültség, de csak tucatnyi tüntető ment a Várba

Flashmobot hirdetett meg a Párbeszéd Orbán Viktor új munkahelye elé, ezért vonultak ki a rendőrök, mint kiderült, teljesen fölöslegesen. Az akció kimerült annyiban, hogy az aktivisták egy “Viktor, a Vár mindenkié” feliratú papírlapot tartottak fel. Orbán közben a brazíliavárosi fotóválogatását tette ki.
Erősen indította volna az évet a Párbeszéd: egy tiltakozó akciót szerveztek a Várba a Karmelita kolostor elé, ahová Orbán Viktor miniszterelnök hivatala költözött január elsejével. Az akció miatt nagyon nagy volt a rendőri készültség a Karmelita kolostornál és a Sándor palotánál is.
Mint kiderült, teljesen feleslegesen érkezett ennyi rendőr: az “Üdvözlet, Elnök úr” néven meghirdetett eseményre tucatnyi aktivista érkezett csak, akik “Viktor, a Vár mindenkié” feliratú papírlapot tartottak V. Naszály Márta párbeszédes politikus körül, míg ő megtartotta sajtótájékoztatóját.
Az kérdésekkel együtt tartott 7 percig. A politikus arról beszélt, a Miniszterelnökség és a Pénzügyminisztérium költözése fölösleges pénzpazarlás. Arra a kérdésre, hogy miért nem összellenzéki megmozdulást szerveztek – sem a szövetséges MSZP, sem a Momentum nem hirdette meg ezt az akciót -, V. Naszályi azt mondta, meghívták az első kerületi pártokat,
de nagyon korán van, most kezdődött az év,
ő pedig I. kerületi képviselőként képben van Orbán költözésével, és el tudja mondani, mit gondolnak az ellenzéki pártok erről.
A sajtótájékoztató végeztével az aktivisták a helyszínen maradtak, lejátszák Orbán egyik korábbi beszédét.
Azt nem tudni, hogy Orbán Viktor miniszterelnök ma már bemegy-e hivatalába, elsején még Brazíliában volt, a szélsőjobboldali elnök beiktatásán, mindenesetre fél 11 előtt nem sokkal posztolta fotóválogatását Brazíliavárosból.
A következő tüntetés szombaton lesz, ismét a túlóratörvény ellen.
Soros György pénzén dorbézolnak ezek
– mondta Németh Szilárd a tüntetéssel egy időben, amikor a Honvédelmi minisztériumban tartott sajtótájékoztatót. A tárca parlamenti államtitkára szerint nem csak a mostani, Várba szervezett flashmob jelzi azt, hogy az ellenzék nem tudta elfogadni a választási eredményeket, a kormány kétharmados győzelmét, hanem például az a műbalhé is, amely az MTV-nél történt. – Mindegy, mi történik, az ellenzék számára a balhé a lényeg, ezért például összecsődítettek néhány embert, akiket arra bíztattak a Kossuth téren, hogy gyújtsák fel a rendőröket, a karácsonyfát, meg a szánkókat – mondta a kormánypárti politikus. Németh szerint a magyarok ezt a politizálást nem fogadják el, hiszen az emberek azért választanak képviselőket, hogy az országgal foglalkozzanak, ne pedig magukkal. (HVG)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Teljességgel érthetetlen az álellenzék erőtlen és gyengécske virnyogása. Önös céljaik ugyanakkor egyenesen ELVADÍTÓLAG HAT A RENDSZER VALÓDI KÁRVALLOTTJAIRA!
Amíg néhány romkocsmázástól elpilledt libsi majomkodó parádézgat ilyen – olyan politikai haszonleső, koncéhségtől gyötört munkakerülő hívó szavára, a vak is láthatja: “ezek” a 2010 – ben leváltott tolvajok csak pöffeszkedni tudnak, ám kiutat mutatni a zsákutcában egymást taposó magyaroknak nem!
Közröhej tárgyaiként PONTOSAN HOGY DÖBRÖGI SZEKERÉT TOLJÁK!
Pontosan úgy – ahogy “ŐK” csinálják – lehet mindenféle elégedetlenség élét kicsorbítani!
Az pedig NÉPI – NEMZETI KATASZTRÓFA, HOGY CSAK “ILYENEKRE” TELIK nekünk!

Emlékszem hogy micsoda ” csinnadrattát ” csináltak a lókupecek amikor a Gyurcsány-kor-
mány a Wes-tend környékére tervezte az új kormánynegyedet ! Nincs rá pénz ! … szegény az or-
szág,… ordították a nemzettyes úuak ! Na és most mi van ? A karmelita kolostor egy szobá-
jának belső berendezése több mint 4 milliárd forintba került ! Ez : pénzszórás és nagyzási hó-
bort! Javaslom ovinak hogy ( hasonlóan semji zsotyához ) fehér lovon ügessen a várba, hátha a
lónak több esze lesz és időben megszabadul a TERHÉTŐL ! Bolondéria amit ez a cigány-zsidó
bagázs művel. várom hogy mikor veszik meg a : PIROS NADRÁGOT és a bohóc csákót ?!
Nem tolja senki Orsos szekerét.
Orsost idén halálos baleset éri.
Ezt ö is tudja.
Orbán Viktor fél.
Nem alaptalan.
https://www.youtube.com/watch?v=coZ8N9wQcEw