Germánia sem mentesül a szíriában zajló török – kurd viszály hatása alól. A hannoveri reptéren tiltakoztak kurdok a török áfium ellen. Vélhetőleg jó okuk volt a helyszínválasztásra, mert pillanatok alatt jó kis tömegverekedés alakult ott ki. Természetesen törökökkel.
Vagy kétszázan csépelték egymást, amikor a rendőrök közbeavatkoztak, és szétválasztották a feleket.
A duhajkodásban komolyabban senki sem sérült meg!
Valamicskével balhésabb a helyzet Szíriában, Afrin kantonban. Ahol a felek egyre jobban belemelegszenek. A kurdok ma délutáni jelentések szerint 53 török katona megöléséről számoltak be, és rengeteg „szabad szír” elpusztítását jelentették. Valamint beszámoltak arról is, hogy több településről kiszorították az ellenséges erőket. Saját veszteségről nem számoltak be.
A törökök ugyanakkor két katonájuk elvesztését közölték, valamint 11 kurd „pozíció” elfoglalását.
Az amerikaiak által létrehozott kurd „Szíriai Demokratikus Erők” nevű formáció Oroszországnál reklamál Afrin miatt. Szerintük mindez nem történhetett volna meg Oroszország hallgatólagos beleegyezése nélkül.
Az orosz erők pedig…-szorgalmasan viszik-hordják-osztogatják a segélyeket.
Eközben az amerikaiak hallgatnak, illetve tagadnak mindent. Meg csendesen röhögnek. Ma Ankarába érkezett Jonathan Cohen, az amerikai külügy Európai és Eurázsiai ügyek főreferense. Tárgyalt török külügyi illetékesekkel, majd átmentek a török hadsereg főparancsnokságára.
MEGVITATTÁK ÉS ÁTTEKINTETTÉK az „Olajág” hadműveletet.
Az ENSZ BT-ben is ejtettek pár szót az afrini cirkuszról, de sokat nem foglalkoztak vele.
Más színtereken is zajlik a hadiélet Szíriában. Ami egyáltalán nem vidám az Idlib latorrezervátum katlanjába beszorult martalócoknak. Becslések szerint a legéletképesebbek tán még egy hétig kihúzzák.
Davosban a „Világgazdasági Fórum” elnevezésű összeröffeneten is szóba került Szíria ls Irak. Rob Waiwright, az Europol részlegvezetője hozta fel. Aki beszámolt arról, hogy cége tudomása szerint szépen emelkedett eddig a két országból az EU-ba érkezett, harcedzett terroristák száma. Nem nagyon aggódtak a dolog miatt az összesereglett hölgyek és urak!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Európát a „migrációs” fegyver segítségével próbálják meggyengíteni, Oroszországot pedig az Ukrajnában éppen négy éve kirobbantott „csinált forradalommal”, ami kezdettől fogva kiprovokált polgárháború.
Éppen négy évvel ezelőtt indult el az a láncreakcióra emlékeztető folyamat Ukrajnában, amelynek nyomán mindenki azt várta, hogy végre jóra fordulnak e sokat szenvedett ország dolgai, ám nem egészen így történt. Ami Ukrajnában végbement, az arra a régi viccre emlékeztet, amely a következőképpen hangzik: szörnyű, ennél rosszabb már nem is lehet, mondja a pesszimista. Dehogynem, mondja erre az optimista.
Amikor a dolgok rosszul állnak, talán valóban úgy tűnhet föl, hogy ez már olyan rossz, hogy ennél csak jobb jöhet, ám sokszor bebizonyosodik, hogy a változások mindig kétesélyesek, lehet jobb, de minden helyzetnél van rosszabb is. Legfeljebb másként rossz, de rosszabb, mert a történelmi rossz igen sokféleképpen jelenhet meg. Talán ma már az ukránok is rájöttek arra, hogyha az oroszbarát cinikus, gátlástalan oligarchákat elzavarják, és helyükre a nyugatbarát cinikus, gátlástalan oligarchákat ültetik, ettől még nem lesz néhány percen belül szabadság, jólét és demokrácia.
Ma már talán mindenki számára világos, hogy egyszerű világbirodalmi játszmáról van szó, amelynek lényege, hogy az amerikai világbirodalom igyekszik megakadályozni, hogy uralmának globális alternatívájaként értelmezhető eurázsiai együttműködési rendszer felépülhessen.
Ennek érdekében igyekszik mindhárom fő elemét, Európát, Oroszországot és Kínát destabilizálni, illetve a köztük kialakuló együttműködési rendszert szétzilálni.
Európát a „migrációs” fegyver segítségével próbálják meggyengíteni, Oroszországot pedig az Ukrajnában éppen négy éve kirobbantott „csinált forradalommal”, ami kezdettől fogva kiprovokált polgárháború. S „bónuszként” így a csupán elemi érdekeit megvédeni próbáló Oroszországot lehet „világháborút” kockáztató „agresszorként” beállítani, arra kényszerítve ezzel az Európai Uniót, hogy az erre hivatkozva bevezetett szankciókkal önmaga verje szét Oroszországgal kiépített, mindkét fél számára előnyös együttműködési rendszerét.
Az már csak hab a tortán, hogy az európai cégek így üresen maradt helyére azonnal benyomultak az amerikai cégek, mert szép dolog a demokrácia, de a profit azért még a demokráciánál is szebb. Egy kicsit, legalábbis. Mint ahogy Victoria Nuland helyére is benyomult az a Wess Mitchell, aki a térség világhatalmi megítélését illetően talán még Nulandnál is rosszabb, vagyis a világ mit sem változik.
Victoria Nuland az amerikai külügyminisztérium helyettes államtitkáraként még azt is megengedhette magának, hogy nyíltan beszéljen arról az ötmilliárd dollárról, amit az Egyesült Államok igazi hatalmi struktúráját kezében tartó „deep state” fordított az ukrajnai „csinált forradalom” kivitelezésére.
S el kell ismerni, professzionális munkát végeztek. Ennek bizonyítására csak két adat. Az egyik, hogy Ukrajna a térség egyetlen olyan országa, ahol harminc év elteltével alacsonyabb az egy főre eső nemzeti jövedelem, mint 1988-ban volt. A békét, szabadságot és főként jólétet áhító ukránok tehát nem a legsikeresebb módját választották az ország látványos felemelkedésének. A másik adat szerint Ukrajna szintén a térség egyetlen olyan országa, ahol most már évek óta kétszer annyian halnak meg, mint amennyien születnek, márpedig innen már elvileg is elképzelhetetlennek látszik a visszafordulás, ez a „point of no return” az angol szakzsargonban.
Ha egy kicsit a részletekbe is belemegyünk, tény, hogy az ukrán GDP 2008-ban egyszer már majdnem elérte az 1988-as szintet, ami húsz év után elég komoly teljesítménynek számított. Ám a 2009-es globális „csinált válság” (ezek a „csinált dolgok” már csak ilyenek) a térségen belül messze a legbrutálisabb visszaesést hozta Ukrajnában, egyetlen év alatt csaknem negyven százalékkal zuhant a GDP.
Összehasonlításul: Magyarországon hat és hét százalék között volt a visszaesés, de például Lengyelországban csupán egy százalék. Az ezt követő négy év során azonban több mint hatvanszázalékos növekedés ment végbe, aminek nyomán 2013-ban az ország már újra meghaladta az 1988-as szintet.
Azt már csak halkan teszem hozzá, hogy 2010-től az a Janukovics volt az elnök, akit aztán a 2014-es csinált forradalommal távolított el a világot irányító, nem létező „szuperstruktúra”.
Nyilván főként azért, hogy ne állhasson a még ennél is sokkal gyorsabb gazdasági növekedés útjába, gondolhatták a reménykedő ukránok, hiszen, folytatták tovább ezt a gondolatmenetet, ha az oroszok helyett Európát választjuk, akkor azzal csak jobban járhatunk. Hát, akár így is lehetett volna, de nem így lett. Hanem úgy lett, hogy – és ez szintén egyedülálló rekord a térségben – a „csinált forradalom” utáni két év során szabadesésben a felére zuhant az ukrán GDP, az addig egy-két százalékos infláció pedig hetven százalékra ugrott.
Ez önmagában is katasztrófa, de ráadásul nemcsak egyszerűen mennyiségi megfeleződés, hanem olyan minőségi romlás, amely főként abból következik, hogy teljesen szétzilálódott az ország egész társadalmi-gazdasági szövetrendszere.
A válság tehát nem egyszerűen gazdasági krízis, hanem olyan anyagi, fizikai (népesedési, egészségi), lelki, erkölcsi, szellemi szétzüllés, amire az ország elmúlt egy évszázados történelmének csak a legsötétebb időszakaiban volt példa.
És hogy egy vidám fordulattal zárjam le ezt a szívszorító történetet, a rendkívül optimista IMF már látja a fényt az alagút végén, és így most már nem zárja ki annak lehetőségét, hogy harminchárom év után, 2021-ben Ukrajna talán újra eléri az 1988-as szintet. Hát hajrá, Ukrajna, hajrá, ukránok!
Bogár László
(„Magyar” Hírlap nevű döbrögista szennyfolyam)
Bal-Rad komm: „…Ez önmagában is katasztrófa, de ráadásul nemcsak egyszerűen mennyiségi megfeleződés, hanem olyan minőségi romlás, amely főként abból következik, hogy teljesen szétzilálódott az ország egész társadalmi-gazdasági szövetrendszere.
A válság tehát nem egyszerűen gazdasági krízis, hanem olyan anyagi, fizikai (népesedési, egészségi), lelki, erkölcsi, szellemi szétzüllés, amire az ország elmúlt egy évszázados történelmének csak a legsötétebb időszakaiban volt példa…”
– Hogy milyen igaza van Bogár Lászlónak! Mintha csak Döbrögisztánról írt volna. Arról a Döbrögisztánról, amivel példálózott Petr Szimonyenko, az Ukrán Kommunista Párt elnöke. Négy évvel ezelőtt. „Ha sikerül a Majdan, Magyarország sorsára jut Ukrajna!”
Olyan látványos DÖBRÖGISZTÁNI videoval illusztrálva a jóslatát, hogy attól minden jobb érzésű embert kilelt a hideg!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Símacska újra megszólalt: hazaárulózza és tolvajozza a hordát
A milliárdos aggódik a kormánymédia propagandaszerzőinek egészségéért, ezért kiadott egy nyilatkozatot. Állítja, eddig életében csak egy párthoz fűzte szorosabb kapcsolat.
Miután a kormányhű média már stilárisan is az 50-es éveket idéző hangvételű cikkeket ír Simicska Lajosról és a hozzá kötött pártokhoz, vagy csak egyszerűen ellenzéki politikusokról, az egykori Fidesz-közeli üzletember kiadott egy nyilatkozatot:
Aggódom a propagandamédia házamnál tobzódó munkatársainak egészségéért, nehogy tüdőgyulladást kapjanak a hidegben… Ezért megválaszolva a fel nem tett kérdésüket, megkímélem őket a további várakozástól, és egyértelművé teszem:
„Nem foglalkozom pártok felvásárlásával. Életem során egyetlen politikai formációhoz fűzött szorosabb kapcsolat, azt Fidesznek hívják, de 4 éve velük is minden kapcsolatot megszakítottam, amikor világossá vált számomra, hogy egyszerű hazaárulókkal és tolvajokkal van dolgom.”
(HVG)
Bal-Rad komm: „…Életem során egyetlen politikai formációhoz fűzött szorosabb kapcsolat…” – vallja a Lajjos.
Pedig hát világ életükben ezzel foglalkoztak. Loptak, raboltak, hazát árultak! Akkor is, amikor az adóhivatal elnökét Simicska Lajosnak hívták! Aki bizony tettestárs VOLT!
De azért szép tőle, hogy a csahoncok egészsége miatt aggódik.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Márciusban az EBESZ donbasszi missziójának megbízatási ideje lejár. A küldetésről a szervezet 57 tagállama egyhangúlag döntött Maradék-Ukrajna kérésére, 2014 márciusában.
A mandátum meghosszabbításához szintén teljes összhang szükségeltetik! – nyilatkozta tegnap Mariupolban Alexander Hug misszióvezető.
A héten ismét randizik – Dubaiban – Vlagyiszlav Szurkov az orosz elnök Donbassz referense, és Kurt Valker amerikai Kijev-főfelügyelő. A The Wall Street Journalnak erről nyilatkozó amerikai illetékes szerint az USA, Kanada és Németország nagyon szeretnék feléleszteni a 2015-ös Minsz-2 megállapodást, megtűzve egy jó kis ENSZ-békemisszióval Donbassz egész területére. Beleértve az orosz határokat is.
A nyilatkozó amerikai illetékes szerint ha az elgondolásaikat Oroszország nem teszi a magáévá, szigorítani fog a Nyugat a szankciósdin. Ez az illetékes ugyanakkor azt is elárulta a WST-nek, hogy Donbassz kapcsán az USA csak tesztelni akarja Oroszország „hajlékonyságát” a fegyverzetmegállapodási tárgyalások és a Szíria vonatkozásában való alkudozásokra tekintettel IS!
Szergej Lavrov reagált is az amerikai-kanadai-germán-ukrán békefenntartósdi ötletre.
„Amennyiben Kijev MARADÉKTALANUL TELJESÍTI az általa is aláírt minszki megállapodásból rá háruló feladatait, akkor Oroszország beleegyezik a kéksisakosok Donbasszba vezényléséhez. Addig viszont semmiképp sem! Oroszország ITT HÚZTA MEG A VÖRÖS VONALAT, amit tudomásul kell vennie MINDENKINEK!”
A Szurkov-Volker randival párhuzamosan Bakuban is lesz egy orosz – amerikai megbeszélés. Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök, és Curtis Scaparotti NATO főparancsnok között.
Az ENSZ bejelentette, hogy befejezi Donbassz humanitárius „segélyezését”. Amire amúgy Donbasszban nagyon nem emlékeznek hogy lett volna, de tudomásul vették. Viszont csütörtökön Donyeckbe érkezik a világszervezet emberjogi képviselője Fiona Frser, hogy a valcmanista hadifoglyok szabadon bocsájtásáról ötleteljen.
A vasárnapi jelenovkai buszos terrort az EBESZ jelentés CÉLZOTTNAK ÉS SZÁNDÉKOSNAK nevezi. Fényképfelvételekkel dokumentálva a buszon látható golyónyomokat. Kijevben „bármilyen eredetű robbanóeszköz múködése hatásaként” beszélnek a történtekrő, hozzátéve: „a szeparatisták lőttek”. A tények egyáltalán nem számítanak.
A frontokon éledezik az LNR ostroma is. Főként az északi szakaszon. Az utóbbi 24 órában hat LNR települést ágyúztak-aknavetőztek a valcmanisták.
A DNR szakasz mindig is zajosabb volt. Most is az.
Donyeck Volvo Center kerülete is megkapta ma délelőtt az idei első adagot. 122-es aknavetőkből.
Dokucsajevszki „tűzszüneti csendélet” tegnap délután. A felvétel készítője félmunkát végzett. Oka volt rá. Ötödmagával sebesült meg a következő latorgránáttól.
Donyeckben Krisztina el sem tudja képzelni, hogy „olyan Ukrajnában” éljen, mint a jelenlegi. Krisztina 14 éves. Már „szagolt lőporfüstöt”.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Oroszországban feltűnést keltett: Vlagyimir Putyin megmártózott egy kolostornál lévő jéghideg vízben, miközben a katolikus vallás szerint vetett keresztet.
Putyin nevéhez több váratlan húzás kötődik. Ha csak a legutóbbiakat vesszük alapul, decemberben a Vörös téren megtartott késő esti barátságos mérkőzésen játékosként szerepelt egy jégkorongmérkőzésen. Januárban pedig megmártózott az ortodox vízkereszt tiszteletére a Tver régióban lévő Szeliger tó jeges vizében a Nyilo-sztolbenszkaja kolostornál.
A Kreml szóvivője sietett eloszlatni minden kétséget a felől, hogy itt valami rendkívüli dolog történt. Kijelentette, az elnök az elmúlt években is részt vett hasonló fürdőzésekben. Mi keltette fel akkor az oroszok érdeklődését?
Putyin megszabadulva pompás báránybőrkabátjától és fehér csizmájától, nyakában kereszttel rezzenéstelen arccal ment a jéghideg vízbe, miközben keresztet vetett. Nos erre figyeltek fel az oroszok, megállapítva, hogy Putyin katolikus hívő módjára vetett keresztet. Tehát Putyin nem is pravoszláv – fejezik ki rosszallásukat egyesek, mások egyszerűen ezt annak tudják be, hogy aki a legtöbbet beszél a vallásról és a tradíciókról, és mindezt propagandacélra használja, az akár el is tévesztheti mit kell tennie.
Az mindenesetre elgondolkoztató, hogy Putyin minden szertartást betartva vett részt a kolostorban a gyertyagyújtási ceremónián, csókolta meg a szentképet, csinált mindent végig, ahogy a pravoszláv egyház azt megköveteli. És ez a lényeg. Oroszország elnöke olyan szövetségesnek tekinti az egyházat, amely megérdemli, hogy viszonozza a szolgálatát. Mert kétség sem férhet ahhoz, hogy a pravoszláv egyház Putyin támasza. Mint ahogy korábban a kommunista ideológia volt a támasz.
A múltat azonban a Kreml nem akarja végleg eltörölni. Oroszországban manapság jól megfér egymás mellett a kereszt és a vörös csillag, a pravoszláv kolostor és a Lenin Mauzóleum. Nemcsak a vallási élet virágzik, hanem a múlt iránti nosztalgia is növekszik. Immár a hatalmi berkekből is felmentő hangok érkeznek a sztálini korszak bűneivel kapcsolatban. Tudományos körökben rendkívül negatív volt a visszhangja annak, hogy a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) vezetője, Alekszandr Bortnyikov igyekezett igazolni a sztálini megtorlásokat. Néhány akadémikus szerint a kommunista párt XX. kongresszusa óta nem hangzottak el ilyen szavak a hatalom legfelső köreiből. Bortnyikov a nagy terror idején tartott bírósági ügyek egy részénél objektivitást vél felfedezni.
Ennél azonban érdekesebb az, ahogyan Putyin összehasonlítja egymással a kereszténységet és a kommunizmust. Január derekán vált ismertté, hogy a Rosszija 1 tv-csatornában ismertetett filmrészlet szerint az orosz elnök kijelentette: a kommunista ideológia rokon a kereszténységgel, valójában – a szabadság, egyenlőség, testvériség, igazság – ez mind le van fektetve a Szentírásban. Összehasonlította a kommunisták viszonyát Leninhez azzal a kultusszal, amely a kereszténységben a szenteket övezi. A kommunizmus építőjének kódexe pedig egyszerűen primitív kiragadás a Bibliából, semmi újat nem találtak ki. Az elnök ezzel arra utalt, hogy tulajdonképpen a kommunizmus is vallás volt a maga nemében. Ezt a véleményét az elmúlt években többször is megismételte.
A nagy kérdés, mindezzel, tulajdonképpen, mit akart üzenni az orosz elnök? A Lenin Mauzóleum ügyében nyilván azt, hogy megléte egyáltalán nem mond ellent az orosz pravoszláv hagyományoknak. Ezért aztán bántani sem kell. Ami pedig a kommunizmust illeti, inkább a megértés csendül ki a szavaiból.
Putyin mindenkinek meg akar felelni: a mélyen hívő embereknek és az ateistáknak éppen úgy, mint a kommunistáknak és az antikommunistáknak. A választások előtt minden oldal felé gesztust tesz. Tisztában van vele, hogy a Szovjetunió összeomlása utáni idők hatalmas változásai ellenére a társadalom nosztalgiát érez a második világháborús győzelemből született nagyhatalmi státusz iránt, szeretné múltjának a szennyesét feledve büszkének lenni arra, amire lehet. Egy tavalyi felmérésen minden idők legkiválóbbjai közül a megkérdezettek első helyen említették Sztálint. A Szeliger tó jeges vizében megmártozott Putyin ebben a dermesztő helyzetben igyekszik manőverezni.
(nepszava)
Bal-Rad komm: Bár nehéz nem észrevenni az íráson végighúzódó Putyin-és kommunista(szovjet)ellenes retorikát, az többé-kevésbé tárgyszerű.
Ám a leglényegesebb mégis ez a megállapítás: „…Putyin mindenkinek meg akar felelni…”
– Ami azért a jelenlegi körülmények között nem egy egyszerű történet! Viszont úgy néz ki, hogy sikeres törekvés. Ez pedig igaz minden vonatkozásban.
Aligha véletlen tehát az a többé-kevésbé egységes orosz politikai elemzői vélemény, hogy a márciusi orosz elnökválasztásokon a most „Putyin nyakán lihegő” Pavel Grugyinyin kommunista aspiráns INKÁBB A JÖVŐ EMBERE!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
A kormánynak erkölcsi és politikai kötelessége fellépni a migráció és az azt szervező, finanszírozó szervezetek ellen – mondta Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár kedden az M1-en.
Tuzson Bence azt mondta: a kormánynak erkölcsi feladata, hogy garantálja az emberek védelmét. Emellett a magyarok népszavazáson és nemzeti konzultáción keresztül is kötelezték a kormányt a cselekvésre, ezért született meg a Stop Soros törvénycsomag…
(origo)
Bal-Rad komm: Több marhaságot is tartalmaz még az Origo tudósítása, de a lényeg benne van a rövidített ismertetőbe.
MINTHA MI SEM TÖRTÉNT VOLNA! A horda tovább sarkantyúzza a migráncstémát, és közben telepíti be őket. Közben hivatkozik referendumra meg nemmzetthy konzultációra!
Fölakadt náluk a lemez, plusz elszakadt a film! A színpadi kórus pedig új kottából próbálja teli torokból fújni, hogy hát EZEK JÓ MUSZLIMOK! Óvni kell őket!
A kanmigráncsok erőszakoskodásától vacogó Bözse ángyi pedig megnyugszik. Mert hát mégiscsak jobb ha egy a vajda által megóvott kanyimuszlim ugorja meg, mint egy sorosista kvótásmigráncs!
Tuzson Gyökér most éppen erről győzködi a népeket. No meg az egész döbrögista dalárda.
„ERKÖLCSI KÖTELESSÉG”! És ezt nem átallják kijelenteni! Miközben hazudnak, lopnak, rabolnak! (Még tán’ gyilkolnak is!)
ENNYIRE HÜLYÉNEK NÉZNEK BENNÜNKET!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Így lett Döbrögi kötélbarátjából a legnagyobb pénzszállító
A miniszterelnök barátja, Garancsi István októberben megvett egy cégcsoportot, ami 20 milliárd forinttal dobja majd meg a körülötte kialakult cégbirodalom éves összforgalmát. A jelek szerint azonban profitra egyelőre nem számíthat, mert – ahogy a Videotonnál is – előre elzálogosította a bevételeket, hogy ő lehessen a legnagyobb bankok és üzletláncok pénzszállítója. Az ambiciózus terjeszkedéshez az OTP nyújtott segítséget Garancsinak.
Garancsi István tavaly szeptember végén hirtelen alapított egy részvénytársaságot. A társaságnak ő lett a vezérigazgatója és a tulajdonosa, sőt még a névadáshoz is a saját nevét használta. Így jött létre 20 millió forintos alaptőkével a GaranSec Zrt., amely aztán néhány héten belül felvásárolta a világ legnagyobb biztonsági vállalatától az összes magyarországi érdekeltségét, amelyek 2016-ban több mint 20 milliárd forintos forgalmat bonyolítottak.
A londoni székhelyű, több mint száz országban működő G4S-csoporttól négy cég került Garancsi Istvánhoz: a G4S Biztonságtechnikai Zrt., a G4S Holding Kft., valamint az általa irányított G4S Biztonsági Szolgáltatások Zrt. és a G4S Készpénzlogisztikai Kft. A cégek szinte mindennel foglalkoznak, amit a biztonsági szolgáltatások terén nyújtani lehet: távfelügyelet, élőerős biztonsági őrzés, biztonságtechnikai rendszerek tervezése, telepítése és karbantartása, takarítás.
Nagy fogás
A legnagyobb fogás azonban minden kétséget kizáróan a 10 milliárd forintos bevételt termelő G4S Készpénzlogisztikai Kft., amely az elmúlt években a speciális készpénzszállítási és készpénz-feldolgozási piac legkomolyabb szereplőjévé nőtte ki magát. A külföldi tulajdonban lévő cég elnyerte számos egymással is konkuráló pénzintézet bizalmát. A G4S-szel fuvaroztatta a bankjegyeket és az aprót mások mellett az OTP, a K&H Bank, az Unicredit, az Erste Bank, a Tesco, az Aldi, a Lidl, az Auchan, a Mol és a Shell is…
(24.hu)
Bal-Rad komm: A Nagy Fogás nyilvánvalóan NEM A PÉNZSZÁLLÍTÁS!
„…távfelügyelet, élőerős biztonsági őrzés, biztonságtechnikai rendszerek tervezése, telepítése és karbantartása…” – EZ A NAGY FOGÁS!
Az Új Nemmzetthy Arisztokrácia őrzése-védelme, VIGYÁZÁSA! G. Símacska esete óta Döbrögi már megtanulta: URALNI KELL AZ UDVARTARTÁST (is)!
Garancsi Kötélbarát CSAK a vajda utasítása szerint jár el, akin már kezd eluralkodni a rettegés a SAJÁTJAITÓL IS! Tudni akar még az álmaikról is!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Amerika qrmánya leállt, az állam működésképtelen, hóviharok, fagyhullámok gyötrik a népet, a kegyetlen végzet pedig megérkezett! – jelentette a CNN, a végső frászba kergetve a világ legbékeszeretőbb országának lakóit.
A kegyetlen végzet pedig maga az orosz „Viktor Leonov” kémhajó. Annak képében fedezte fel a CNN a végzetet. Fogvacogtató hírben értesítve az amerikaiakat, hogy az észak-karolinai Wilmingtontól 160 kilométerre fedezték fel a végzetet. A „Viktor Leonov” orosz kémhajót. Ami Trinidad és Tobago irányából érkezett.
Nemzetközi vizeken úszik, de akkor is…! A borzalom ott van. Afroamerikaiak szürkültek el a rémülettől. Fehér amerikaiak belelilultak a döbbenetbe. Latinok imádkoznak irgalomérta vég óráiban!
Majd lenyugszanak.
A „Viktor Leonov” továbbúszik, az USA qrmánya műkszeni kezd újfent, az időjárás is megenyhül majd.
De olyan jó volt egy kicsit rettegni!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
A qrmány vizet prédikált, mégis bort iszik menekültkérdésben
A kabinet menekültellenes kampányt folytat, de az Európai Uniónak 2013-ban olyan migrációs stratégiát nyújtott be, amelyben a migránshátterű civil szervezetek megalakításának ösztönzését is vállalta. A vállalások arra szolgáltak, hogy Magyarország hozzájusson az uniós menekültügyi alaphoz. Ebből jut jelenleg is menekültek lakhatási támogatására a fővárosban. A Fidesz frakciószóvivője magyarázkodik, a Jobbik és az MSZP vizsgálóbizottságot állítana fel, hogy feltárja a kormány betelepítési politikája hátterét.
„A migránshátterű civil szervezetek megalakításának ösztönzése, kapacitásaik fejlesztése és közöttük együttműködési fórum megteremtése; a migránsok beilleszkedését segítő önkéntesek munkájának támogatása; a magyar lakosság befogadó szemléletét ösztönző programok, felvilágosító kampányok szervezése, a kulturális sokszínűséghez való igazodás képességének elősegítése” – mindezek a második Orbán-kormány vállalásai. A 2013 októberében kormányhatározattal elfogadott Migrációs stratégia a 2014 és 2020 közötti uniós költségvetéshez készült, azt részletezi, mire fordít a kabinet a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap forrásaiból, amelyek Magyarország számára 98 millió eurós keretet biztosítanak.
A Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület munkatársai azért dolgoznak, hogy segítsék a külföldről érkezők letelepedését és beilleszkedését. Az érintettek jó részének albérletre sincs pénze, az egyesület őket próbálja munkához juttatni, illetve más szervezetekhez közvetíteni.
„A lakhatási programokat illetően a fővárosnak van egy módszertani központja, amely ilyen programot nyújt. Részben a Baptista Szeretetszolgálat és a református egyház mellett működik a Kalunba nevű civil szervezet, valamint az Evangélikus Diakóniának is vannak lakhatási programjai” – mondta Kováts András, a civil szervezet igazgatója.
2016 augusztusa óta a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei a nemzetközi védelem alatt állóknak segít. Jelenleg hatvanöten kapnak lakhatási támogatást, ami a családtagokkal együtt kilencvenöt embert jelent – tizenhat országból. Erről nem esett szó a fideszes polgármesterek egy héttel ezelőtti, bevándorlásellenes találkozóján, mint ahogy korábban a menekült vagy a nemzetközi védelem alatt álló kifejezést sem igen használták az óriásplakát-kampányokban. Mindez azután változott meg, hogy a külügyi helyettes államtitkár elismerte, csak tavaly ezerháromszáz embert fogadott be az ország.
„Akik illedelmesen bekopognak, idejönnek, kérik a lehetőséget, igazolják, hogy őket otthon üldözik, azok kaphatnak ilyen státust. Azoknak, akik ezt a státust megkapták, több mint kilencven százaléka el is hagyta Magyarországot. Ezek az emberek nem itt telepednek le, elmennek az országból, ráadásul nem is válnak magyar állampolgárrá” – mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője.
Ám a genfi egyezmény nem így szól. Eszerint nincs olyan, hogy valakit csak átmenetileg fogad be egy ország. Ha valaki oltalmazott státust kap, akkor a hazatelepülése önkéntes.
„Amikor egy menekült számára megszűnnek azok az okok, amelyek annak idején menekülésre kényszerítették, akkor is emberként és az emberi méltóságát tiszteletben tartva kell kezelni. Azaz a hazatelepítés, hazaküldés, ha úgy tetszik, kizárólag önkéntes alapon működhet” – mondta Simon Ernő, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának magyarországi szóvivője.
„A Soros-migránsok helyett már jó régen itt vannak az Orbán-migránsok” – fogalmazott Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Szerinte a kormány évekig félrevezette a közvéleményt a bevándorlás ügyében, ezért az MSZP-vel közösen a kabinet betelepítési politikájának hátterét feltáró vizsgálóbizottságot hoznának létre.
„Pintér Sándor belügyminiszter úrtól – aki azt mondta, hogy mindenről tud, és minden rendben van – elvárjuk, hogy a nemzetbiztonsági bizottság ülésén jelenjen meg, és válaszoljon a felmerülő kérdésekre. Orbán Viktortól pedig, hogy a rendkívüli ülésen napirend előtt számoljon be, miért hazudott és vezette félre három éven át a magyar közvéleményt” – mondta a Jobbik miniszterelnök-jelöltje.
Az elmúlt években „titokban” befogadott több mint kétezer menekült miatt összehívták az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát csütörtökre.
(hirtc)
Bal-Rad komm: „EZEKNEK” TELJESEN MINDEGY hogy egy kis júdáspénzért mit kell megtenni, MEGTESZIK! Csak valamicske hasznuk származzon belőle. Majd kimagyarázzák.
Elnyertek 10 milliárd forintnyi összeget a Soros-terv véghezviteléhez. Ebből kb. háromezer migráncscsalád INTEGRÁLÓDZÁSÁT finanszírozzák. Családonként 3,3 millió forinttal. Majd kimagyarázzák!
Kalkulációink szerint UGYANENNYI MAGYAR HITELKÁROSULTAT LEHETETT VOLNA EKKORA ÖSSZEGBŐL KIMENTENI!
Persze a dolog kissé hamis, MERT ILYEN MARHASÁGOKRA AZ UNIÓ NEM AD PÉNZT! Qrmányunk és hordánk pedig saját forrást ilyen marhaságokra nem szán! Majd kimagyarázzák!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Választási csalást sejt, feljelentést tett Budaörs polgármestere
„Budaörs város polgármestereként határozottan elutasítom a kormányzati média hazug sejtetését, miszerint Budaörs Város Önkormányzatának vagy a Polgármesteri Hivatalnak bármiféle köze lenne választási csalás előkészületeihez” – írja közleményében Wittinghoff Tamás.
Szerinte ez az akció is egy kísérlet arra, hogy elterelje a figyelmet arról a választási csalásról, amely a Fidesz magára megírt választási törvényével valósul meg. A városvezető szerint a Tv2 január 19-én este sugárzott Tények című műsora
egy olyan, a budaörsi kormányablaknál történt eseményről számol be, amely felveti a bevezetőben említett bűncselekmények alapos gyanúját. A riportban elhangzottak szerint egymástól látszólag függetlenül két esetben is arról érdeklődtek a kormányhivatal dolgozóinál, hogyan lehet nagyobb mennyiségű lakcímbejelentő nyomtatványhoz jutni.
A polgármester közleménye szerint az egyik esetben egy, a Polgármesteri Hivatalban dolgozó nő kérdezte a kormányablak vezetőjét, Sarkadi Andreát, hogy hogyan lehetne mintegy ötszáz lakcímbejelentő laphoz jutni. A riportból kiderült, hogy az illető egy ismerőse számára szerette volna beszerezni a bejelentőlapokat. A másik esetben a kormányhivatal egy munkatársát telefonon kereste fel egy férfi, az iránt érdeklődve, hogy honnan juthatna hatezer darab lakcímbejelentő nyomtatványhoz.
Nyilvánvaló, hogy Budaörsön ekkora mennyiségű valós lakcím bejelentésére nincs igény. Ezért a választások előtt rövid idővel ilyen mennyiségű bejelentőlap beszerzési szándéka arra utalhat, hogy valaki vagy valakik hamis adatoknak a lakcímkártyákra való bejegyeztetésével, azaz a közokirat tartalmát meghamisítva szeretné(k) a választás eredményét befolyásolni. Azt nem tudhatjuk, hogy itt valós szándékról, vagy egyszerű ócska provokációról van-e szó. Az mindenképpen meglepő, hogy a kormányhivatal vezetője, az állítólagos esetek kapcsán sem a jegyzőt, aki a választások tisztaságáért felel, sem engem, sem semmilyen hivatalos szervet tudomásunk szerint nem keresett, hanem egyenesen a kormánylakáj médiához futott… – írja Wittinghoff.
Szerinte a helyzetet a rendőrségnek kell tisztáznia, ezért feljelentést tett az illetékes rendőri szerveknél. Tisztában van azzal, hogy „mennyire jól jönne a Fidesznek, ha a közbeszéd nem arról szólna, hogy a saját magukra megírt választási törvényükkel akár jelentősen kevesebb szavazattal is kétharmados többséget lehet szerezni. Hogy miként költenek milliárdokat a határon túli magyarok szavazataiért, miként lehetetlenítik el a külföldön dolgozó félmilliónyi magyar szavazásának lehetőségét. Vagy éppen, hogy miként szabták át a választó körzeteket a saját érdekeiknek megfelelően… Mi ez, ha nem törvénybe kódolt választási csalás?”
Közleményét azzal zárja, hogy Budaörs Város Önkormányzata tisztességes és törvényes választásban érdekelt, mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy azok, akik a választások manipulációjára készülnek, az igazságszolgáltatás előtt feleljenek a tetteikért.
(HVG)
Bal-Rad komm: A hordagyakorlatot figyelembe véve alapos lehet a gyanú egy jó kis provokációra. Ugyanis az utóbbi időkben szaporodnak a tükrözések. Amikoris az álellenzék fölkap egy témát, a döbrögisták azonnal – óriási fölhajtások közepette – hirtelen előállnak eg hasonló történettel.Ami ha nem is igaz, jól hangzik.
A parókacsináló televíziójának tudósítása több mint gyanús! Ilyen esetekben általában – legalábbis elvárható – a rendőrséget kell értesíteni! Ami egy qrmányhivatal esetében evidencia. Hiszen a gyanú megvan.
De itt a qrmánymédia kapta meg a bejelentést. Arról, hogy valaki… – akiről senki nem mond semmit – valamire készül.
Gyanús, hogy itt a döbrögista horda terelőakciójáról van szó! Ám az sem kizárható, hogy maga a horda akar átjelenteni.
Ezzel együtt is nem árt figyelembe venni a hivatkozási alapot. A libsiket. Akik Döbrögi nélkül már régen kiszáradtak volna. Az ősfideszes Fodor Gabriellával meg Ungár Karcsikával együtt.
Ők bármikor hajlandók a kenyéradó kedve szeint tenni. Hiszen ugyanazon alom neveltjei mind!
Mindazonáltal az egész választási rendszer egy csalásra alapozott rendszer!
Akárcsak Döbrögisztán!
PERSZE NÉLKÜLÜNK NEM MŰKÖDHETNE! HOGY A RENDSZER MŰKÖDJÖN, AHHOZ MI KELLÜNK!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!