Írta: J. V. Sztálin

Levél V. I. Leninhez

Délen a helyzet korántsem könnyű. Itt teljesen szétzüllött minden. Ezt kapta örökül a Katonai Tanács. Ezeknek a züllött állapotoknak oka részben a volt katonai parancsnok tétlensége, részben pedig azoknak a személyeknek az összeesküvése, akiket a katonai parancsnok ültetett a Katonai Kerület különböző osztályaiba. Mindent elölről kellett kezdeni, rendeztük az ellátást, megszerveztük a hadműveleti osztályt, felvettük a kapcsolatot valamennyi arcvonalszakasszal, hatályon kívül helyeztük a régi, mondhatnám bűnös parancsokat, és csak azután indítottunk támadást Kalacs ellen és dél felé, Tyihoreckaja irányában. Mi abban a reményben indítottunk támadást, hogy Mironov és Kikvidze északi arcvonalszakaszai, többek között a povorinói szakasz, biztosítva vannak a szétzúzás veszélye ellen. Közben kitűnt, hogy ezek a szakaszok a leggyengébbek és a legkevésbé vannak biztosítva. Ön tud arról, hogy Mironov és mások északkeletre visszavonultak, hogy a kozákok Lipkitől Alekszikovig elfoglalták az egész vasútvonalat, hogy egyes kozák partizáncsoportokat a Volga irányában vetettek át és az utóbbiak kísérleteket tesznek arra, hogy Kamisin és Caricin között elvágják a volgai közlekedést.

Másrészt, a rosztovi front és általában Kalnyin csoportjai lőszer hiányában meginogtak, feladták Tyihoreckaját és Torgovaját, s úgy látszik, a teljes felbomlás állapotában vannak (azért mondom, hogy „úgy látszik”, mert Kalnyin csoportjáról mindeddig nem tudtunk pontos jelentéseket kapni).

Már nem is szólok Kizljar, Brjanszkoje, Baku válságos helyzetéről. Az angolbarát irányzat véglegesen kudarcot vallott, de az ottani arcvonalon igen aggasztó a helyzet. Kizljar, Prohladnaja, Novo-Georgijevszkoje, Sztavropol a felkelő kozákok kezére került. Csak Brjanszkoje, Petrovszk, Minyeralnije Vodi, Vlagyikavkaz, Pjatyigorszk és, azt hiszem, Jekatyerinodar tartja még magát egyelőre.

Olyan helyzet alakult ki tehát, hogy déllel és a dél élelmiszervidékeivel összeköttetéseink megszakadtak, Caricin körzetét pedig, amely Közép-Oroszországot Észak-Kaukázussal kapcsolja össze, elvágták vagy csaknem elvágták Közép-Oroszországtól.

Ezért elhatároztuk, hogy a Tyihoreckaja irányában kezdett támadást megállítjuk, védelmi helyzetben maradunk, a caricini front szakaszairól elvont csapattestekből mintegy hatezer főnyi északi támadó öklöt szervezünk, melyet a Don bal partján a Hopjor folyóig irányítunk. Ennek a hadműveletnek az a célja, hogy megtisztítsa a Caricin—Povorino vonalat, s az ellenséget, annak hátába kerülve, bomlassza és visszavesse. Minden előkészület megtörténik, hogy ezt a tervet a közeli napokban megvalósíthassuk.

A fentebb vázolt kedvezőtlen helyzet a következőkkel magyarázható:

1. A frontkatona, a „jómódú muzsik”, aki októberben a Szovjethatalomért harcolt, most szembefordult a Szovjethatalommal (szívből gyűlöli a gabonamonopóliumot, a rögzített árakat, a rekvirálásokat, a batyuzás elleni harcot).

2. Mironov csapatai kozákokból állanak (a kozák csapatok pedig, amelyek szovjet-hűeknek nevezik magukat, nem képesek és nem is akarnak a kozák ellenforradalom ellen erélyesen harcolni; egész ezredek mentek át Mironov oldalára, hogy fegyvert kapjanak, a helyszínen megismerkedjenek egységeink elhelyezésével s azután egész ezredeket vigyenek át magukkal Krasznov oldalára; a kozákok háromszor bekerítették Mironovot, mert ismerték Mironov arcvonalszakaszának minden csínját-bínját, s természetesen teljesen szétverték Mironov csapatait).

3. Kikvidze csapatai osztagok módjára vannak szervezve s ez lehetetlenné teszi hadműveleteik egybekapcsolását és összehangolását.

4. Az említett okokból Sziversz csapatai el vannak szigetelve, a balszárnyon elveszítették támaszukat.

A Caricin-Gasun arcvonal jó oldalának tekintendő az a körülmény, hogy ott teljesen felszámolták az osztagok módjára történt szervezésből eredő zűrzavart és idejében eltávolították az úgynevezett szakembereket (akik részben a kozákok, részben az angolok és franciák nagy hívei voltak), ami lehetővé tette, hogy megnyerjük a katonai alakulatok bizalmát, és vasfegyelmet teremtsünk soraikban.

Az Észak-Kaukázussal való összeköttetés megszakadása után az élelmezési helyzet reménytelen lett. Észak-Kaukázusban több mint hétszáz vagon élelem már be van rakva, több mint másfélmillió pudot begyűjtöttünk, s a vasúti és tengeri közlekedés megszakadása miatt (Kizljar és Brjanszkoje az ellenség kezén van) nincs lehetőségünk arra, hogy ezt az élelmiszermennyiséget elszállítsuk. A caricini, kotyelnyikovi, gasuni kerületben elég sok a gabona, de ezt be is kell takarítani, a Közellátási Bizottság azonban erre nincs berendezve és még ma sem tud erre berendezkedni. Be kell takarítani a termést, a szénát préselni kell és egy helyre össze kell hordani, de a Közellátási Bizottságnak nincsenek prései. Nagy méretekben meg kell szervezni a gabona betakarítást, de a Közellátási Bizottság szervezői hasznavehetetlenek. A begyűjtés tehát mind a két lábára sántít.

Kalacs elfoglalásával néhány tízezer púd gabonához jutottunk. 12 tehergépkocsit küldtem Kalacsba, s mihelyt a vasúthoz szállíthatjuk a gabonát, Moszkvába irányítom. A gabona betakarítás, jól-rosszul, de halad. Remélem, hogy a napokban sikerül néhány tízezer púd gabonát szereznem, s azt önnek el is küldenem. Jószág több a kelleténél, de rendkívül kevés a széna, s széna nélkül nagyobb mennyiségű jószágot lehetetlen útnak indítani. Jó volna legalább egy konzervgyárat szervezni, vágóhidat berendezni stb. Sajnos azonban, egyelőre nem találok hozzáértő, kezdeményező embereket. Utasítottam a kotyelnyikovi megbízottat, hogy sózasson be nagymennyiségű húst. A munkát már megkezdték, eredmény is van, s ha minden jól megy, akkor télre lesz elegendő hús (csak a kotyelnyikovi kerületben 40 000 szarvasmarhánk van). Asztrahánban is van annyi jószág, mint Kotyelnyikovban, csakhogy a helyi Közellátási Bizottság nem csinál semmit. A helyi begyűjtési bizottság képviselői téli álmukat alusszák, és bátran állíthatjuk, hogy húst nem fognak begyűjteni. Elküldtem oda Zalmajev megbízottat, hogy húst és halat szerezzen, de még nem kaptam tőle jelentést.

Sokkal több élelmet várhatunk Szarátov és Szamára kormányzóságból, ahol sok a gabona. Azt hiszem, hogy Jakubov különítménye félmillió púd vagy még több gabonát is be tud ott gyűjteni.

Általában azt kell mondanom, hogy amíg nem lesz összeköttetésünk Észak-Kaukázussal, a caricini szakaszra nem lehet (különösebben) számítani (élelmiszer tekintetében).

Az Ön
I. Sztálinja

Caricin,
1918. augusztus 4.

Először 1931-ben,
a „Leninszkij Szbornyik”
XVIII. kötetében jelent meg.

(idézet: – Sztálin Művei 4. kötet – című könyvből)

Levél V. I. Leninhez
– írta: J. V. Sztálin –

Kedves Lenin elvtárs!

Folyik a harc Dél-Oroszországért és a Káspi-tengerért. Hogy megtarthassuk ezt az egész területet (és van rá lehetőség, hogy megtartsuk), néhány könnyű torpedónaszádra és vagy két tengeralattjáróra van szükségünk (a részleteket megtudhatja Artyomtól). Kérve kérem, romboljon le minden akadályt és könnyítse meg, hogy a kért dolgokat azonnal megkapjuk. Baku, Turkesztán, Észak-Kaukázus a miénk lesz (feltétlenül!), ha haladéktalanul teljesítik követeléseinket.

A fronton kedvező a helyzet, s nem kételkedem abban, hogy még kedvezőbb lesz (a kozákság végképpen szétzüllik).

Kézszorítással üdvözlöm kedves és szeretett Iljicsemet.

Az Ön
Sztálinja

1918. augusztus 31.

Először 1938-ban, a
„Bolsevik” c. folyóirat
3. számában jelent meg.

(idézet: – Sztálin Művei 4. kötet – című könyvből)

SaLa