Grigorij Karaszin orosz külügyminiszter – helyettes a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette: „Oroszország szerint nincs értelme a „Normandiai Négyek” formáció csúcstalálkozóra. Annak ugyanis VALAMENNYI ELŐFELTÉTELE HIÁNYZIK! Kijev ugyanis nem hajlandó a minszki megállapodások végrehajtására a „Steinmeier – képlet” alapján.
Csapat – és fegyverzetvisszavonások Zolotoje, Petrovszkoje és Sztanyica Luganszka térségében, valamint Donbassz különleges jogállásának az ukrán alkotmányba történő belefoglalása.
2015 – ben Párizsban is, 2016 – ban pedig Berlinben is vállalta Ukrajna a „Normandiai Négyek” elnöki csúcson ezek végrehajtását, és nem tett semmit” – mondta Karaszin. Azt is megjegyezte, hogy Lavrov – Klimkin találkozó sem szerepel a moszkvai tervek között.
Kurt Volker washingtoni főkurátor viszont időt – pénzt – fáradságot nem kímélve koslat. Tegnap Kijevben, a hadügyben tartott szemlét, és meghallgatta Poltorak hadügyér – a hír szerint – JELENTÉSÉT! Aminek tárgya az Azovi – tengeren és a Krímben zajló „hatalmas orosz katonai csörtetésről” volt.
Poltorak után a Rada – vezér Parubijt engedte Volker a színe elé, és hallgatta ki. Ezt követően pedig a frakcióvezérek járulhattak színe elé.
(Tegnap egyébiránt szorgos napja volt a kijevi Radának. Döntöttek többek között arról is, hogy 2019 január elseje HIVATALOSAN IS ÁLLAMI EMLÉKNAP LESZ! Nem az új esztendő első napja, hanem a náci Sztyepan Bandera 110. szülinapja tiszteletére.)
Az „Izvesztyija” hírügynökségnek nyilatkozott Szergej Nyariskin, az orosz Külügyi Hírszerző Szolgálat vezetője. Hajmeresztő dolgot.
Értesülése szerint az ukrán VSzU fegyveres provokációt tervez december 24 – 25 körüli időpontban a krími Perekop térségében. „Elterelő jelleggel”! Karaszin kijelentette: „Szergej Viktorovics Lavrov ukrán provokációk bekövetkeztére utaló kijelentése nagyon is megalapozott.”
Tegnap – talán erre való tekintettel – a Krímből eleresztettek egy Sz-400 – as rakétát. El is találta a célt. Persze ezzel jelzést is leadtak: a legújabban telepített komplexum is szolgálatba állt.
A DNR katonai szóvivője Danyil Bezszonov azt nyilatkozta, hogy legfrissebb értesüléseik szeint Kijev méregdrágán toboros harci pilótákat elsősorban az USA – ból, de más NATO – latorszövetségi országból is. Ugyanis egyre kevesebb az ukrán pilóta. Szerződésük lejártával, a veszély növekedését látva, egyre kevesebben hosszabbítanak.
A donbasszi frontokon a helyzetet továbbra is inkább a latorcsörtetés jellemzi.
Amennyiben igazak a hírek, Gorlovka környékén már olyan mérvű martalócerő összpontosul, amely – normál körülmények között – képes lenne a két népköztársaágot egymástól elvágva az orosz határig előrenyomulni. CSAKHÁT A KÖRÜLMÉNYEK AZOK NEM ÉPPEN NORMÁLISAK!
Amúgy minden a megszokott:

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Grigorij Karaszin orosz küllügyminiszter-helyetes ….. „Oroszország szerint nincs értelme a „Normandiai Négyek”csúcstalálkozóra”…. Nemcsakhogy a csúcstalálkozónak, de magának a Formációnak SINCSEN SEMMI ÉRTELME, meg a létrejötte kezdetétől NEM VOLT ÉRTELME ! A kezdetétől egy HALVA SZÜLETET NAGYMAMA -ELVETÉLT formációaz egész „NORMANDIAI NÉGYEK.” T. Admin ! Ki az a Nyariskin ? Nariskin -ről tudomásom van, hogy az orosz külügyi Hirszerző Szolgálat vezetője, de Nyariskin nevezetü nem volt sohasem az orosz külügyi Hirszerző Szolgálat vezetője.
http://dnr-news.com/dnr/48153-turchinov-anonsiroval-novyy-pohod-ukrainskih-voennyh-korabley-cherez-kerchenskiy-proliv.html Turcsinov meg akarja ismételni az ukrán hadihajók áttörését a Kercsi szoroson, de ezuttal EBESZ -esek is lennének a hadihajókon, (szerintem Turcsinov mint túszokat akarná az EBESZ-seket felhasználni).
http://dnr-news.com/dnr/48158-turchinov-dopustil-raketnye-udary-vsu-po-krymskomu-mostu.html Turcsinov nem tartja kizártnak egy rakéta támadást a KERCSI HID ELLEM, más szóval lehetségesnek tartja. Ogyesszába megérkezet az angol feldderitésnek egy hajója. Csupa rosz hírek érkeznek arról a vidékről.
http://dnr-news.com/dnr/48151-glava-dnr-prizval-glav-gorodov-gotovitsya-k-vozmozhnomu-nastupleniyu-vsu.html DENIS PUSILIN összehívta az összes települések, városok, falvak vezetőit, figyelmeztetvén őket arra, hogy az esetleges uki provokáciok nagyméretü támadásba mehetnek át, BÁRMIKOR, BÁRMELYIK pillanatban. Továbá tájékoztatta a vezetőket. hogy az ukik VEGYIFEGYVERES PROVOKÁCIÓT készitenek, úgy álitván be, hogy a DNR-esekre terelje a gyanut. Ebben a figyelmeztetésben, szerintem az is benne van,hogy ha csak egy mód van, kerüljék az ukránok fogságába esést is.
Terminátor! Köszi az infót és a fáradságot,h. magyarul leírod lényeget.
európa még messze nem kész egy háborúra, igaz az orosz sem. Kína jobban teszi, ha nem avatkozik bele.
A csatlós államok meg veszik a tankokat, önjáró lövegeket, amik nem képesek semmire, egy szakértő szerint a 44 tankot kb. 20 perc alatt semlegesíti az orosz.