Írta: J. V. Sztálin

A soronlevő hazugság

A „Nase Vremja” 97. száma (esti kiadás) saját tudósítójának jelentése alapján egy Konstantinápolyból küldött német rádiótáviratot közöl, amely azt kürtöli világgá, hogy „a bolsevikok komoly erősítést kaptak Turkesztánból és Asztrahánból, támadásba mentek át és a muzulmánok hősies ellenállása ellenére elfoglalták Baku városát”.

A nagy nyilvánosság előtt kijelentem, hogy ez a provokációs rádiótávirat nem felel meg a valóságnak.

Baku a forradalom kezdetétől elismerte és most is elismeri a Szovjetek hatalmát. A bolsevikok Baku ellen semmiféle támadást nem intéztek és nem is intézhettek. Csak a tatár és az orosz földesurak és tábornokok maroknyi csoportja intézett ellene támadást, de ez a kalandos próbálkozás a muzulmán és orosz munkások és parasztok határozottan ellenséges magatartása miatt teljes kudarccal végződött. A bolsevikok és a muzulmánok között nem volt és nem is lehetett semmiféle harc. A Bakui Szovjet hatalma a bakui és környékbeli nemzetiségek munkásainak és parasztjainak s elsősorban a muzulmán népnek hatalma volt és most is az.

I. Sztálin
népbiztos

„Pravda 97. sz.
1918. május 19.

(idézet: – Sztálin Művei 4. kötet – című könyvből)

A Kaukázusi helyzet
– írta: J. V. Sztálin –

I
A Kaukázusontúl

A kaukázusontúli helyzet egyre fenyegetőbbé válik. A szejm kikiáltotta a Kaukázusontúl függetlenségét (április 22), hogy a tifliszi „kormánynak” „szabad kezet” biztosítson, valójában azonban a nemzetközi rablók kelepcéjébe taszította. A közeljövő megmutatja majd, mi lesz a vége az úgynevezett batumi „béketárgyalások”-nak. De ahhoz nem férhet kétség, hogy a tifliszi mensevikeknek és kormányuknak az orosz forradalomtól való függetlensége elkerülhetetlenül a török és német „civilizált” rablóktól való rabszolgai függéssé válik. Ez a hatalmon levő tifliszi mensevikek és a török-német imperialisták szövetsége lesz az oroszországi forradalom ellen. A mensevik Cshenkeli a jövőbeli kaukázusi Golubovics szerepében . . . tanulságos kép, nemde, Martov és Dan urak . . .

Karcsikjan, a szejm tagja, jelenti Tifliszből:

„Tiflisz háborog, az örmények kiléptek a kormányból, a munkások és parasztok utcai tüntetéseket szerveznek a kormány ellen, mert függetlennek nyilvánította a Kaukázusontúlt. Kutaiszban, Honiban, Lecshumban, Goriban, Dusetban tüntetnek és népszavazást követelnek a függetlenség kérdésében.”

Egész Örményország tiltakozik a bitorló tifliszi „kormány” önkényeskedése ellen és a szejmképviselők lemondását követeli. És a muzulmánság központja, Baku, a kaukázusontúli Szovjethatalom fellegvára, Lenkorantól és Kubától Jelizavetpolig maga köré tömöríti a Kaukázusontúl egész keleti részét és fegyverrel kezében szentesíti a kaukázusontúli népek jogait, amelyek minden erejükkel fenn akarják tartani a kapcsolatot Szovjet-Oroszországgal. És a hősies Abházia, a Fekete-tenger partján, egy emberként kelt fel a tifliszi „kormány” sötét bandái ellen és fegyverrel kezében védi Szuhumot. „Egész Abházia, apraja-nagyja, felkelt a délről betörő rablók kétezer főnyi bandája ellen és Szuhumtól délre 20 versztre immár 8 napja védi a Szuhumhoz vezető utakat” — írja nekünk Esba, a katonai forradalmi bizottság elnöke. Egyes jelentések szerint a kaukázusontúli csapatok előnyomulását a tenger felől felfegyverzett teherhajók raja és torpedónaszádok csoportja támogatja. Viszont a breszti béke és német magyarázata értelmében nekünk nem szabad a tenger felől támadást intézni Szuhum védelmére, sőt még védekezni sincs jogunk. A német „békeszerzők” tehát reális támogatásban részesítik a kaukázusontúli rablókat. Ilyen körülmények között nem nehéz megérteni, hogy Szuhum sorsa úgyszólván eleve meg van pecsételve.

A Kaukázusontúl lakossága a tifliszi „kormány” ellen van.

A Kaukázusontúl lakossága nem akar különválni Oroszországtól. A kaukázusontúli munkások és parasztok a szejmképviselők maroknyi csoportjával szemben népszavazást követelnek, mert senki, de senki sem hatalmazta fel a szejmet arra, hogy a Kaukázusontúlt elválassza Oroszországtól.

Ez a helyzet.

Nemhiába mosták kezüket a szemérmetesebb mensevikek: Zsordanija, Cereteli, sőt Gegecskori is (még ő is!) s nem hiába engedték át ezt a piszkos munkát a legszemérmetlenebb mensevikeknek.

Tifliszből jelentik, hogy amikor az örmények feladták Karszot, a török hadtestparancsnok Karsz alatt kijelentette, hogy feltétlenül török csapatokat fog küldeni Baku elfoglalására és a bakui körzet muzulmánjainak megmentésére, ha a kaukázusontúli kormány hamarosan nem lesz képes megbirkózni ezzel a feladattal, — ugyanakkor „Vehib basa a kaukázusontúli kormány elnökéhez intézett levelében kereken megmondta, hogy ez mindenképpen elkerülhetetlen”.

Nincs módunk arra, hogy okmányok alapján ellenőrizzük ezeket a híreket, egy azonban kétségtelen: ha a török „megmentők” Baku ellen vonulnak, a lakosság széles rétegeinek, és elsősorban a muzulmán munkásoknak és parasztoknak hatalmas ellenállásába fognak ütközni.

Az pedig magától értetődik, hogy a Szovjethatalom a területrablók merényletével szemben minden erejével meg fogja védeni a Kaukázusontúl dolgozó tömegeinek elidegeníthetetlen jogait.

II
Észak-Kaukázus

Észak kaukázusi nyugalmazott tábornokok, a Filimonovok, Karaulovok, Csermojevok és Bammatovok maroknyi bandája, még 1917-ben a hegylakók szövetségesének nyilvánítva magát, a Feketetengertől a Káspi-tengerig terjedő területen Észak-Kaukázus kormányának címét bitorolta és Kalegyinnal együtt titokban támadásra készülődött. 1917 novemberében, miután Oroszország központjában győzött a Szovjethatalom, ez a — bocsánat a kifejezésért — „kormány” az angol-francia katonai missziókkal játszott össze és az orosz-német fronton létrejött fegyverszünet ellen intrikált. 1918 elején, a kalegyini kaland meghiúsulása után, ez a rejtélyes „kormány” letűnt a politikai látóhatárról és csupán vonatrablások és a városok és falvak békés lakossága ellen intézett alattomos támadások szervezésére szorítkozott. Ez év tavaszán már mindenki megfeledkezett róla, mert Észak-Kaukázusban, Kubán és Tyerek területen megszilárdultak a valóban népi Szovjetek, amelyek maguk köré tömörítik Észak-Kaukázus valamennyi törzsének és népének széles rétegeit. A kabardinok és kozákok, oszétok és grúzok, oroszok és ukránok széles gyűrűben tömörülnek a küldöttek Tyereki Szovjetje köré. Kubán terület nagyszámú Szovjetjeibe csecsencek és ingusok, kozákok és ukránok, munkások és parasztok küldötték képviselőiket. Ezeknek a népeknek és törzseknek széles dolgozó rétegei kongresszusaikon fennen hirdették, hogy azok a kapcsok, amelyek Szovjet-Oroszországhoz fűzik őket, elszakíthatatlanok. Ezek után a Csermojevok és Bammatovok mondvacsinált „kormánya” kénytelen volt a politika színteréről elhordani az irháját. Mindenki azt hitte, hogy ezt a furcsa „kormányt” örökre eltemették. Igaz, hogy az úgynevezett dagesztáni imám, Bammatovék kebelbarátja, már márciusban hallatott magáról, amikor Petrovszk és Derbent mellett rablótámadásokat szervezett a vasútvonal ellen. De a bakui munkások szovjet osztagai és maguk a dagesztániak már április derekán felszámolták az imám kalandját és az imámot orosz tisztekből álló kíséretével együtt a dagesztáni hegyekbe űzték.

De az imperializmus nem volna imperializmus, ha földi céljai érdekében nem tudná a „túlvilágról” felidézni a holtak árnyait. Alig egy hete egy hivatalos nyilatkozatot kaptunk a halottaiból feltámadt Csermojev és Bammatov aláírásával, amelyben bejelentik, hogy megalakult a független (ne nevessenek!) Észak-Kaukázusi állam! — a Fekete-tengertől egészen a Káspi-tengerig (se több, se kevesebb!).

„A kaukázusi hegylakók szövetsége — így szól a mondvacsinált kormány kiáltványa — különválik Oroszországtól és független államot alkot.”

„Az új állam határai északon ugyanazok a földrajzi határok lesznek, amelyek a volt Orosz Birodalomban a Dagesztán, Tyerek, Sztavropol, Kubán és Fekete tengermellék területek, illetve tartományok határai voltak, nyugaton a Fekete-tenger, keleten a Káspi-tenger fogja határolni, délen pedig az új állam határát részleteiben a kaukázusontúli kormánnyal egyetértően fogjuk megállapítani.”

Így tehát a kaukázusontúli „kormány” a török-német „felszabadítókkal”, az északkaukázusi „kormány” pedig a kaukázusontúli kormánnyal teremt „kapcsolatokat”. Érthető. Észak-Kaukázus kalandorai, miután kiábrándultak az angolokból és franciákból, most ezek ellenségeire számítanak. S mivel a törökök és németek hódítási törekvéseikben nem ismernek határt, ezért nincs kizárva annak a lehetősége, hogy az északkaukázusi kalandorok a török-német „felszabadítókkal” „megegyeznek”.

Nem kételkedünk abban, hogy az utóbbiak részéről nem fogunk szűkölködni olyan nyilatkozatokban, hogy hűek maradnak a német szerződéshez és hajlandók ápolni a baráti kapcsolatokat stb. Mivel azonban manapság az a szokás, hogy a tetteknek s nem a szavaknak hiszünk, márpedig ezeknek az uraknak a tettei teljesen félreérthetetlenek — ezért a Szovjethatalomnak mozgósítania kell minden erejét, hogy megvédje Észak-Kaukázus népeit a hódítók esetleges merényleteivel szemben.

I. Sztálin
népbiztos

„Pravda” 100. sz.
1918. május 23.

(idézet: – Sztálin Művei 4. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!