“Ez ám az igazi NEMZETI GONDOLKODÁS ÉS CSELEKEDET!” bővebben

"/>

Ez ám az igazi NEMZETI GONDOLKODÁS ÉS CSELEKEDET!

Rekordösszeget dugtak a multik zsebébe Döbrögiék idén

Minden eddiginél nagyobb támogatást osztott szét az Orbán-kormány idén egyedi kormánydöntésekkel révén.

Szinte minden szempontból rekordév volt 2018 az egyedi kormánydöntésekkel megítélt támogatások területén – derül ki összegzésünkből. A kormány honlapján közzétett frissített támogatási lista szerint december 11-ével bezárólag összesen 86,5 milliárd forintnyi támogatás kiosztásáról döntött a kormány. Ezekkel hazánkban beruházást tervező vállalatok projektjeit támogatta a kormány.

Az összeg minden eddiginél nagyobb. 2004 óta az eddigi rekordév a 2017-es volt, amikor 71 milliárd forint odaítéléséről döntöttek, a dobogó harmadik fokára pedig 2016 került a megítélt majdnem 64 milliárd forinttal.

2010 óta összesen 346 milliárd forinttal támogatta az Orbán-kormány a cégeket, akik beruházásaikkal több mint 45 ezer új munkahelyet hoztak létre.

Fotó: MTI

Idén egyébként a létrehozott munkahelyek tekintetében is rekord született, hiszen a cégek a beruházásaiknak köszönhetően 8761 főnek tudnak állást biztosítani. Bár a támogatási összeg majdnem 22 százalékkal haladja meg a 2017-es évit, az új állások tekintetében csak minimálisan, 1,7 százalékkal szárnyalta túl az idei év az előzőt.

A támogatások és a munkahelyek eredője, hogy a kormány idén 9,8 millió forintot adott egyetlen új munkahelyért. A korábbi évekre visszatekintve kiderül, 2018-ban jöttek létre ilyen formában az egyik legdrágább pozíciók. Ennél magasabb fajlagos támogatást ugyanis csak 2016-ra kaptunk, akkor kicsivel több mint 11 millió forint támogatás jutott egyetlen új munkahelyre.

Idén a legtöbb pénzt egyébként

  • a debreceni BMW-gyár kapta támogatásként 12,3 milliárd forintot,
  • 8,1-8,1 milliárdot juttatott a kormány a koreai SK Battery Hungary Kft.-nek és a Zoltek Vegyipari Zrt.-nek,
  • 5,5 millirdot kapott a Kornes Hungary Kft.,
  • 4,5 milliárdot pedig a Robert Bosch.

Hiába azonban a kiemelkedő támogatás, nem feltétlenül az imént felsorolt beruházásokhoz köthető a legtöbb új munkahely. Ebből a szempontból az élen a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. és a ContiTech Magyarország Kft. áll, ők összesen 897 új állást hoznak létre, a kormány ehhez pedig “mindössze” 2,8 milliárd forintnyi támogatást adott.

Második helyen a BMW-beruházás áll, mely a 12,3 milliárdos támogatásból 645 új munkahelyet teremt majd. Ezzel kapcsolatban viszont feltűnő, hogy a beruházás bejelentésekor “több mint ezer” új munkahelyről volt szó, a most közzétett listában viszont már csak ennek közel fele, 645 munkahelyet tüntetnek fel.

A harmadik legtöbb állást a BP Business Service Centre Kft. és a Krones Hungary Kft. beruházása hozza létre, egyaránt 500-500 embert tudnak majd felvenni. A BP mindehhez egyébként csupán 1,9 milliárd forint kormányzati támogatásban részesült.                                                                       (mfor)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: “…2010 óta összesen 346 milliárd forinttal támogatta az Orbán-kormány a cégeket, akik beruházásaikkal több mint 45 ezer új munkahelyet hoztak létre….”

– Bárhonnan is nézzük, ez bizony közel 7,7 millió forint/biorobot! Csak a’ zeemúttnyócévben!

És akkor még nem beszélünk az egyéb juttatásokról! Ha pedig még azt is figyelembe vesszük, hogy ezek a cgek az ITT TERMELT PROFITJUKAT SZABADON KIVIHETIK…

– Ez ám az igazi NEMZETI GONDOLKODÁS ÉS CSELEKEDET!

IGAZ?!

“Ez ám az igazi NEMZETI GONDOLKODÁS ÉS CSELEKEDET!” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. SPARTAKUSSOK
    egy perce
    Műveletek
    HA NEKEM ADTA VOLNA A 12.3 MILLIÁRD FORINTOT!
    Minimum Zala megyében megszüntettem volna a munkanélküliséget – többet fizettem volna a munkásoknak – mint ma 2018. december 12.-én Müller Letenyén —— legalább , 100 ezer forintot hetente, Müller napi 5000 ft- fizet! De ez nem történhet meg, mert én magyar vagyok – de megtörténhet akkor a jövőben, ha magyar uralom lesz, amihez semmi kétség nem fér! AZ, hogy HOGYAN MA MÉG TITOK AZ ÉN üzleti cégem TITKA!
    https://vk.com/club172962680

  2. Igor.
    Kedvelem a meglátásaidat.
    Elég jól rátapintasz a lényegre.
    Igaz én még egy kicsit sózom, borsozom, teszek hozzá egy kis szegfűszeget.
    A videó meg csúcs volt.
    Feldobta a reggelemet.
    További szép napot mindenkinek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com