Kiderült, kiknek a kívánsága volt a munkaügyi törvény módosítása
Észak-Rajna-Vesztfália és Magyarország gazdasági, kereskedelmi együttműködése alapvetően határozza meg a magyar gazdaság jövőbeni növekedési pályáját – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Düsseldorfban.
Mára Észak-Rajna-Vesztfália lett az a német tartomány, ahonnan a legtöbb vállalati beruházás érkezik Magyarországra, az itteni vállalatok Magyarországon 49 ezer embernek adnak munkát, és éves szinten több mint 11 milliárd eurónyi forgalmat bonyolítanak le. Ráadásul ebbe a tartományba érkezik a harmadik legtöbb magyar kivitel a német tartományok közül – idézi az MTI a minisztert.
Nagyon fontos, hogy a Magyarországon beruházó észak-rajna-vesztfáliai cégek egyértelműen kedvezően fogadták a magyar kormány azon törvénymódosító javaslatait, amelyek tovább növelik az ország versenyképességét, és a korábban kihívásként emlegetett munkaerőpiaci helyzeten javítanak. Vagyis a rendkívül alacsony munkanélküliségből adódó kihívások miatt az itteni vállalatok már régóta kérték, hogy biztosítsák nekik: megnövekedett beruházásaikhoz a szükséges munkaerő rendelkezésre fog állni – magyarázta.
Megjegyezte: a magyar munkaerőpiacot még versenyképesebbé tevő szabályozási javaslatokkal a német cégek beruházási kedvét Magyarországon fenn lehet tartani.
Szijjártó Péter elmondta: az észak-rajna-vesztfáliai vállalatok alapvetően a magyar autóipar megújításában vesznek részt, és örömmel hozzák Magyarországra azokat a beruházásaikat, amelyek már az innovatív autóipari korszakhoz tartoznak. Ezek a beruházások azért fontosak a magyar gazdaságnak, mert a magyar autóipar már a 28 százalékát adja a teljes feldolgozóipari kibocsátásnak, és a magyar autóipar jövőbeni versenyképessége nagyban függ attól, hogy a modern beruházások milyen mértékben érkeznek Magyarországra – vélekedett a miniszter. (napi.hu)
Döbrögisztánban épülhet fel a VW új gigagyára
A világ legnagyobb autógyártója, a Volkswagen-csoport új üzemet építene Közép-Kelet-Európában.
Az új gyárban 2022 után indítanák be a termelést – írta a G7.hu. A tervek szerint az új gyártósorokon olyan népszerű városi terepjárók készülnének, mint a Škoda Karoq és a Seat Ateca. Jelenleg a csehországi Kvasinyben készül ez a két típus.
A német Automobilwoche szerint több helyszín mellett Győr is versenyben van. Hans Dieter Pötsch, a Volkswagen-csoport fb-elnöke szerint még nem született döntés arról, hogy új helyszínre kerüljön a termelés – ami lehet Bulgária vagy Románia -, Herbert Diess vezérigazgató pedig ezt kiegészítette azzal, hogy jelenlegi gyárak is szóba kerülhetnek. A Škoda jelenlegi gyárait viszont elvetették, mivel az utóbbi években már túl drága lett a cseh munkaerő.
Így került képbe a győri Audi-gyár, amelyet jelentősen kibővítenének, illetve a lengyelországi Polkowice városában található motorkészítő üzem.
Az új gyár négy-ötezer embernek adna munkát, vagyis sokkal nagyobb beruházás lenne, mint az ezer főt alkalmazni tervező debreceni BMW-gyár.(vezess)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: “…a magyar munkaerőpiacot még versenyképesebbé tevő szabályozási javaslatokkal a német cégek beruházási kedvét Magyarországon fenn lehet tartani…”
– FENN IS KELL TARTANI! Ha rabszolgatörvényekkel, – akkor rabszolgatörvényekkel!
Erre vállalt garanciát a magyarokat rabszolgasorba, kilátástalanságba döntő hazaáruló polythykay elyth!
ŐK EZT “VERSENYKÉPESSÉG – MEGTARTÁS” ELNEVEZÉSSEL ILLETIK!
Egy darabig működik is a történet.
DE MI LESZ AKKOR, HA ELFOGYNAK A BIOROBOTOK? (NEKÜNK van rá elgondolásunk, de az Intéző Bizottság TITKOLJA az ő terveit!)
A Nagy Német Testvérek elbukták az amcsi piacot a diesel botrány miatt. A veszteségeik óriásiak.
Most kell nekik egy kis injekció, vagyis rabszolgamunka. Mint az ókori Rómában.
Minden nagy alkotások mögött ott vannak milliók nyomora.
Rohadék nácik, ezek ugyanazok, akiket 45-ben letaposott a Vörös Hadsereg, de most megint itt vannak, csak másféle köntösben. A führer is majdnem ugyanaz, bár lehet, hogy egészen az..
Akik orbánt védik, testükkel, és imáikkal is újabban, azok az árja németeket védik, és gályarabságra küldik a magyar testvéreiket.
Ezek vagytok ti, akik nem szégyelltek a mi trikolórunkat használni álcának aközben, hogy minket tapostok!
A fidesz a magyar nép megsemmisítésére törekszik, mivel már nincs mit elrabolni tőlünk. Ahogy korábban jeleztem, már csak a 80 kiló húsunk maradt, és el is ad minket a cigány! De az ő fajuk, az védve van most is, egyikük sem fog 14 órát dolgozni az autógyárakban, hanem csinálják a gyereket otthon, mert kell a CSOK-hoz, a parasztok meg addig gályáznak…
Sub Zero, és magyarellenes társai, ezek vagytok ti!
V.kutya szerint:
2018-11-26 – 17:47
Annyiban tévedsz csak, hogy ezek nem “ugyan azok, akiket 45-ben letaposott a Vörös Hadsereg”… Ezek már azok, akik letaposták azóta No-ot. Abban az időben áldozatok, mai nevükön “túlélők”.
Nem értem.
Ez a fidesz nevű lágerparancsnoki különítmény gyakorlatilag megszállta az országunkat, mindenünkből kifoszt, azután a megmaradt testünket élőhúsként elad a németeknek, mint 200 éve a vágómarhákat, amiket lábon hajtottak ki, hogy a császár katonáinak legyen mit enni – a magyar jobbágy meg éhezett.
Tetves bagaméri parasztok, akik megválasztottátok ezt a cigány suttyót, akik most épp öregeznek, ha nem vettétek volna észre! Mit szóltok majd ahhoz, hogy 64 évesen 14 órát kellene dolgoznod te barom?
Tekintve, hogy eddig minden jóslásom bevált a fideszt illetően, most elmondom azt, mi lesz a te sorsod:
Ha ilyen “törvények” születnek, akkor innen már csak egy pár lépés a MUNKÁRA KÉNYSZERÍTÉS, vagyis a robot!
Nincs más hátra, mint a tényleges munkatáborok, amiről egyébként szó volt 2011-ben, a hírhedt orbán beszédben, ahol felvázolta, hogy lesznek olyan nagyobb munkák (stadionok), építkezések, ahol úgymond NEM KELLENEK DRÁGA MUNKAGÉPEK…
Hahó, ébredtek már, büdös bagaméri parasztok, vagy még van a pörkőttes nokedlibül?
Ez vagyok én?
T. V.kutya!
Szerintem inkább az a baj, hogy addig-addig gyötröd magad a balsorssal, ameddig tényleg utolér! Próbálj meg valahogy kitörni ebből a pesszimizmus spirálból, mielőtt teljesen elhatalmasodik rajtad az őrület. Gondolj arra, hogy nem volt annyira nehéz életünk, mint felmenőinknek évszázadokra visszatekintve. Kegyelmi állapotban éltük le az életünket T. V. kutya! Nekünk a kapa és a verejték jutott. Őseinknek kard és a vér!
“Gondolj arra, hogy nem volt annyira nehéz életünk, ” mint az ősembereknek, vagy a római rabszolgáknak!
Tudod a világ változik és nem az előemberekhez kellene mérni magunkat, bár egyeseknek még az a hasonlat is csak megtiszteltetés lehet.
Dédapám testvére: Olasz front
Dédapám 50 éves katonai szolgálat (Háborús évek duplán számítottak.)
Másik dédapám is katona volt, kitelepítésnél halt meg.
Nagyapám 1945-ben Németországban halt meg katonaként.
Ki beszélt itt a Cro-Magnoni emberről?
Egész életemet végig dolgoztam és úgy néz ki, hogy ez így is marad sajnos. Volt pár év, hogy heti 100 óra munka is megvolt , nem minden héten, de gyakran. Az előbb leírt sorsok után eszembe sem jutna, hogy sírjon a szám! Inkább annak örülök, ami van. Ezt próbáltam V.kutyának is elmagyarázni, mielőtt teljesen eluralkodik rajta az őrület. Olvasó! Te is olvashatnál egy kis Szolzsenyicint. Rögtön jobb kedved lenne! Rádöbbennél, hogy milyen jó életed van!
100 %-ig mellélőttél megint. Nem tudhatod, hogy ki vagyok.
Ezen kívül már vagy 100-szor leírtam itt: egyetlen betűt sem írnék le saját magamért, mert a magam sorsát javítani ott a munka (mert hogy nem a fidesz találta fel a munkát, hál’istennek). Én túl a 60-on is dolgozok, mert olyan speciális szakismeretem van, hogy arra akkor is szükség van, ha véletlenül épp komcsi vagyok, mert az áramnak mindegy, hogy ki fogja meg, fideszes, vagy sorosista (bár már dolgoznak egész biztosan a nemzeti áramról, ami az igaz magyar embert nem bántja, csak azokat, akiknek külföldön születik az unokája).
Szóval, maradjunk annyiban, hogy nem ismersz, mert nem ismerhetsz.
Viszont, amire válaszoltál, a kommentem tartalmát illetően: természetesen nem válaszoltál érdemben, mint máskor sem, csak felhoztad ezt vagy azt a bekészített mantrát, amit a büdös bagaméri parasztoknak nyomtok a lokállal meg a tévékettővel, meg szuperinfóval, a ti szellemiségetek oda való, a gázperzselők és a házipálinkák világába.
“Nem tudhatod, hogy ki vagyok.”
Pedig már mindent leírtál magadról.
Az vagy, akivel egy nap történik 20 jó és 1 rossz dolog. A 20 jót észre sem veszed, az 1 rossz dolgon pedig rágódsz, míg szétvet az ideg annyira, hogy kifordulsz magadból.
Különben nem írnál olyan hülyeséget, hogy Sub Zero magyarellenes náci.
Ez itt egy közéleti (balos) fórum.
Tehát nem magunkról szól, hanem az ország és a világ dolgairól.
És ahogy leírtam, nem saját magamért írok, a saját problémáimat saját magam oldom meg, még a (valóban) kommunista elvtársak sem kellenek ehhez.
Megoldom, még akkor is, ha orbángeci ellopta a nyugdíjamat, mert hogy öregezik. Minden hónapban kb. 80 ezret lop tőlem, csak hogy tudd! Ezt szeményesen neki köszönhetem, de csak emiatt nem írnék, a kommentjeim tartalma mindig azokról szól, akiket (másokat) ez a tetves neonáci banda megnyomorít.
Aztán.
Nem mondtam soha együtt így ,hogy magyarellenes neonáci vagy. A jelzőimet illetően csak annyit, hogy fideszes vagy, mert nyomod a kincstári “magyarázatokat”, tehát mivel a fideszt véded, nem lehetsz más, csak magyarellenes, mert a fidesz naponta öli, pusztítja a magyart, tisztán faji alapon (itt már szóba jöhet a nácik pártolása általad).
A sokat idézett mondás: ami sárga, mint a kacsa, totyog, mint a kacsa, és hápog, mint a kacsa, az bizony kacsa. (by Szekeres Imre).
A fideszes farizeusokra az a jellemző, hogy a saját sérelmeikkel írják tele a Facet, meg a többi fórumot, komcsiznak, sorosoznak, féltik a nehezen összegyűjtött ( 🙂 ) kis vagyunkájukat. Ők saját magukért írnak.
Én egy betűt sem írnék le saját magam miatt, ismétlem, mert ez plusz energia, amit inkább a probléma megoldására fordítok.
Tudom, hogy egy fideszes soha nem akad ki azon, ha másokat megaláznak, megrugdosnak, sőt, ő maga is odamegy segíteni, úgy bizony, segíteni megrudosni pld. egy hajléktalant, mert most ez nem bűn. Engem meg kiakaszt, hogy egy fél tucat köcsög kis zsidó rendőr (körszakállal) igazoltat egy öregurat, mert a padon üldögél, de ez egy fideszest nem akaszt ki, mert ők olyan optimisták, azért!
Az a helyzet, hogy pont fordított a történet.
A dolgokról általában van egy elég határozott véleményem. Ez a vélemény konzervatív, nemzeti és jobboldali értékek mentén fogalmazódik meg. Telik múlik az idő és ezekről a dolgokról hallok valamelyik fideszes politikustól valamilyen véleményt, ami többnyire megegyezik az enyémmel. Itt lép a képbe a logikád, mely szerint a Fidesz konzervatív, nemzeti és jobboldali, mert ami sárga, mint a kacsa….
Egyébként még egyszer mondom, hogy nem vagyok fideszes. Egyszerűen a legtöbb esetben véleményem egyezik a Fidesz álláspontjával.
Én is nemzeti vagyok.
Sokan mások is nemzetiek. Akkor is nemzetiek, ha nem fideszesek.
A nemzet én vagyok, meg te, meg a Kiss Jóska, és mindenki más, az is, aki nem vallja magáról külön, hangsúlyozottan, hogy ő nemzeti.
Az, aki kihangsúlyozza, hogy ő nemzeti, azzal egy időben elkülöníti magát másoktól, akiket automatikusan kirekeszt a nemzetből. Ezt teszi a fidesz, és még néhány más ilyen gyülevészet, aminek nem vagy a tagja.
Pld. Kiss Jóska mondja: Én ember vagyok.
Mit hagyok a másik embernek választásként, ha azt látom, hogy ez az “ember”, aki annak vallja magát, épp egy másik embertársamat rugdossa? Ezután én hogyan mondhassam magamról, hogy ember vagyok én is?
Ugyanez a helyzet a “nemzeti” jelöléssel, amellyel egyszersmind kisajátítod bizony te magad is a nemzetet, és mások is (orbánt most hagyjuk, ő nem jöhet ide), és a többi 4-5 millió polgártársunkat állatként kezeltek.
A lényeg lemaradt, mint a pont a végéről: az, hogy kimondtad, nem vagy fideszes, csak egyetértesz vele, ez nem jobb, hanem rosszabb tőled!
Pont ezek miatt az emberek miatt vagyunk ilyen szutyiban.
Fideszes kevés van, ellenben sokan vannak, akik elfogadják. Nekem épp velük van a bajom. Mint a bagaméri parasztokkal. Isten bizony, megkeresem ezt a videót, ahol a közmunkások “imádják” orbánt, de szerintem egyikük sem fideszes.
V.kutya szerint:
2018-11-28 – 07:17
Sajnos nem ennyire egyszerű. Azokkal a kérdésekkel amelyeket a fidesz a kirakatba tesz, normális ember egyet tud érteni. A baj az, hogy a háttérben egész más célok vannak, és egész más eredmények. Ezt csak azok látják, akik naprakészek a bel- és külpolitikában, pénzügyekben. Itt jön be Realista igazsága a passzív politika után legfeljebb csak négy évente érdeklődő domináns tömegről. Én is egyet tudok érteni sok fideszes lózunggal, de (remélem) mögé látok, ezért nem vagyok a támogatójuk. A fidesz politizálásának pont az a lényege, hogy a “cél szentesíti az eszközt”. És, hogy mi a cél? Szerintem Mo. és Európa átjátszása Izraelnek, és az izraeli (cionista) érdekeknek. Lesz majd meglepetés fidesz támogató körökben, de akkor már késő lesz.
Diesel botrány?
http://www.origo.hu/gazdasag/20170612-a-nemet-szupermarket-lancok-az-egyesult-allamokban.html
https://hvg.hu/kkv/20180521_Paratlan_katasztrofa_volt_a_Lidl_amerikai_nyitasa
Érezzük…miután hazavágtak minden boltot,zöldségest,gyalázatosan rabolnak.
Naponta változnak az árak,miközben elejtik,-nem csak ők- hogy jájj istenkém,’há millyen drága a munkaerűűű,’há ezírt ván a drágáság.
Pont gyűjtő kártyátok van?
https://coub.com/view/x3ir
Orbán utalvány?
Az se???
“A Škoda jelenlegi gyárait viszont elvetették, mivel az utóbbi években már túl drága lett a cseh munkaerő.”
A kulcs mondat !
Igazi változást csak olyan elvek alapján lehet elérni, melyek alapvető garanciát adnak a változásra.
Mint elmondtam, egyik diktatúra helyett semmi értelme egy másikat felkínálni.
Igazi Szabadság kell, Igazi Egyenlőséggel.
Ez pedig nem valósulhat meg, míg az emberek pénzért dolgoznak, a megtermelt árúkkal meg kereskednek.
Azt miért nem kérdezi meg senki, mi lesz azzal a NAPI TÖBB EZER GÉPJÁRMŰVEL, amit a konkrét megrendeléseken kívül elkészítenek a világ autógyáraiban? Azokkal az autókkal, amelyeket “csak úgy” összeszerelnek, hogy a rabszolgák ne unatkozzanak a gyártósorokon?
Akinek van rá türelme, megtalálhatja ezeket a hatalmas parkolókat, ahol egy-egy gyár eladhatatlan autó SZÁZEZREI parkolnak…
Ott a pont.
Egy ismerösöm olyan cégnél dolgozik Ukrajnában ahol a nyugaton gyártott
Nesspresso kévéfözögépeket vissza bontják.
A müanyagot granulátomozzák a föbb alkatrészeket vissza szállitják Sárvára ujra össze szerelni.
Magyarán a kapitalizmus becsödölt.
Tultermelnek,majd Ukrajnában visszabontják az eladhatatlan terméket.
Ez nem új dolog.
Nagyon sokáig dolgoztam a kohászati műveknél. A szocializmus hőskorában.
Elmondom, hogyan lett meg a “népgazdasági terv”, az egymillió öntött acél, éves szinten.
Az ócskavasat, és a nyersvasat olvasztották az acélműben. Aztán szálöntéssel (ami egyedüli, forradalmi újdonság volt, ez volt a FAM, a folyamatos acélöntőmű) ún. bugákat, népiesebb nevén cáglikat öntöttek. Ezek lényegében hengerlésre kész vas (acél) rudak. Ezeket elvileg MINDET fel kellett volna dolgozni, vagyis hengerelni. De nem volt akkora igény a termékekre, ezért sok buga megmaradt.
De volt egy törőmű, ahol a selejtet egyébként összeaprították egy óriási, sok tonnás acélgolyóval. Rendes körülmények között az öntési selejteket.
Adódott a kézenfekvő megoldás a bajokra: törjük össze a kész bugákat! A kész, kiöntött bugákra, amelyek bugaszállító, rakoncás pőrekocsin pihentek (hűltek), egyszerűen ráirták, hogy selejt, és máris ment ki a törőműbe. Ott aztán lett belőle selejt, amit aztán daruval visszapakoltak az acélmű “kanalas” kocsijára, ezekkel a kanalakkal adagolták be az ócskavasat az acélmű kemencéibe.
És láss csodát: megvolt a TERV! És működött a gyár!
Azért működött, mert még így is “olcsóbb” volt, mintha bezárták volna – mint ahogy láthattuk, be is zárták jó 10 évvel később, és azóta történt az, ami történt, kb. 20 ezres emberveszteség, és egy elpusztult város.
Egy könyvelői csalás talán megért annyit a komcsiknak, hogy ez ne következzék be.
Ezek szerint a tőkések ugyanezt csinálják, mert ha a jónép megtudja, hogy a gyáraikban lényegében vizet gereblyéznek a “pénzükért” – amit egyébként simán, munka nélkül is odaadhatnának, ami sokkal olcsóbb lenne a tőkésnek is -, akkor borul az egész rendszer, és ugyanaz a pénz, amit ingyen adnak oda, hamar értéktelen lesz, mert nem lesz mögötte “munka”.
A kulcs tehát maga a pénz, amely a rabszolgaságot intézményesíti. És ez rendszerfüggetlen dolog, ez a létezett szocializmusban is így volt.
mert az nem volt szocializmus, hanem államkapitalizmus.
V kutyából most kiütöm a biztosítékot ezzel a linkkel,aztán szerelhet.
Mert nem érti a tudomány fontosságát.
https://index.hu/gazdasag/defacto/2018/11/27/hogyan_orizhetjuk_meg_szellemi_frissessegunk_idos_korban/
Amikor a gépezet igazán beindul.
Ahha, még szerencse, hogy orbángeci vigyáz rám, helyettem is! 🙂
Napi 8-10 órai munka, most is.
Mivel itthon dolgozom, ezért többen azt hiszik, itt lógok a neten, jobb dolgom híján, és csak ők (csakis ők) dolgoznak, mindhalálig!
Én pár perc pihenésképp benézek, hogy ne butuljak tovább a munkámtól, ami eléggé egyhangú.
Sosem lennék az a fajta sakkozós öregúr a parkban. Az unokámat megtanítottam internetezni, 2 és féléves kora óta saját maga használja a gépet, és másodpercek alatt kirakja a puzzlet, az igazit is, meg ezt a flash-t is. Ha már megtanultam, legyen valami kevés haszna belőle másoknak is. És ha kell, tanulok, illetve frissítem a tudásom, és online tanfolyamokra (többre is) látogatok, van, amelyikre fizetek is, mint pld. haladó Linux hálózatkezelési ismeretek, és társai.
Csak megjegyzem: több “képviselő” annyit tudott csinálni az ajándék, másfél millás laptoppal, amit TŐLÜNK KAPTAK, hogy kinyitották, majd lecsukták, mert bőven meghaladta a tudásuk szintjét.
senki szerint:
2018-11-27 – 14:35
Ott egye meg a fene a mások által megítélt szellemi frissességemet, én azért várom a nyugdíjas kort, hogy legyen időm észrevenni azokat az ÉLETre jellemző jelenségeket, amelyekre az intenzív munka mellett általában nincs, nem lehet módom. Szeretném észrevenni, megélni, hogy tavasszal kizöldül az erdő, ősszel barnába borul, és hogy az egér elszalad előttem a fűben…
Ha ez elbutulás, akkor vállalom…
V.kutya értette az iróniát,legalábbis tett a végére egy vigyorit.
Kicsit többet akartam sugallni ha már idebaszták a pofámba ezt a tudományos megfigyelést,és az ő nem nyugdíját.
A többit kérd számon a “gépezettől”.
Nem, nem elbutulás, dehogy!
Nem is hinnéd talán, hogy épp a legszebb dolgok után vágysz.
Mi legtöbben már rég elszakadtunk a természettől, és ezt a mai életformát tartjuk a valóságnak. És halálra vagyunk rémülve, ha egy erdei ösvényen végig kell menni, netán sötétben…
Én pld. szenvedélyes természetjáró vagyok, és gyalog, amúgy bakancsosan, nem hitted volna, ugye?
Rengeteg képet lőttem ezen a szép, hosszú ősszel, még sosem volt ilyen a természet, nem is emlékszem rá. És ugyanezt télen is megteszem, akkor garantáltan senki sem jár hozzám jó 10 km-en belül! Ez a valóság, és nem az aszfalt, nem a képernyő, főleg nem orbán, és nem az xfaktor, hanem az ázott avar illata az erdőben, az a valóság.
Ettől itt csak meghalhatunk, de attól a valóságtól élhetnénk, ha amellett döntenénk.
De Ezek ott fenn nem hagyják, hogy az emberek a saját, valós életüket élhessék, mert – MARADJUNK AZ EREDETI TIPIC TÉMÁJÁNÁL – 14 órát dolgoztatnak, és a hét minden napján ezt teszik majd, amíg egy szürke ládában el nem visznek, egy cédulával a nagylábad ujján!
Ezért vagyok dühös, ezért “őrjöngök”, ezért vagyok “őrült”, mert nem hagyom magam megerőszakolni egy tetves fideszes geci által, de ez még hagyján, lehetőleg másokat sem akarom hagyni, ezért nyomom az ezer karaktereket folyamatosan, hogy Nekik ne legyen egy perc nyugtuk sem tőlem! Én bírom, és ez csak gyakorlás nekem ráadásul! 🙂
Szóval, vedd észre az erdőt, elárulom, még tavaszig sem kell várni, mert télen is szép! Csak egyedül, sehol egy orbán plakát, 10 km-en belül!