
Ma reggel – „ottani idő szerint”- hét órakor három ukrán hadihajó az orosz vízi határokat megsértve áthaladt a Kercsi – szoroson, Mariupol úticéllal.
Az orosz határvédelmi szolgálat közleménye szerint az ukrán hadihajók azáltal, hogy megsértették az orosz tengeri határokat, megsértették az ENSZ tengerjogi egyezményének számos cikkét, amelyek szerint a parti állam felelős a tengeri térség biztonságáért.
Az orosz közleménnyel majdnem egyidőben jelent meg az ukrán haditengerészet Fb. oldalán a hír, miszerint az Orosz Föderáció határhajói „agresszív cselekedeteket” hajtottak végre az ukrán haditengerészeti erők hajói ellen, amelyek tervszerű átmenetet kívántak végrehajtani Odesszából Mariupol kikötőjébe.
Az esetről a kijevi televíziók azon minutumban tudósítottak.
Eszerint az ukrán karavánt veszélyes módon megközelítette az orosz parti őrség két hajója. A „Don” és a „Szuzdalec”.
Ezek azok:


Majd a „Don” rárontott a „Janyi Kapu” nevű vezérhajóra, aminek leszakadt egy őrállása, megrongálódott a hajómotor, és odaveszett egy mentőcsónakja.
Az orosz közlemény szerint az ukránok nem jelezték időben hajóik áthaladási szándékát, ráadásul határsértést is elkövettek.
Az FSZ közölte: a Kercsi – szorost átmentileg lezárta a forgalom elől az orosz parti őrség.
Kijev őrjöng, hogy flottájuk java része csapdába került az Azovi – tengeren.

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Friss hír: https://sputniknews.com/europe/201811251070121395-russia-fire-strait/
Nem is olyan régen volt egy hasonló eset,csak akkor az ukrán hajókat, akik egyértelmüen támadási szándékkal idultak,ha jól emlékszem Ogyesszából, bekisérték a kikötőbe, és a Kercsi hid alatt lehorgonyoztatták. Aról az esetről nincs tudomásom, hogy hogyan végződött, de azt tudom, hogy NAGYON FESZÜLT A HELYZET maradék ukrajna ,és oroszország közöt. Mindamellet a feszültséget még csak tetézi, hogy az ukik 15 orosz hajót tartanak fogva, a NORD az csak a jéghegy csúcsa. Sőt az ukik már a 15 orosz hajót áruba is bocsátották,de mindeddig NEM AKADT RÁJUK VEVŐ akármilyen olcsó áron is szeretnének szabadulni tőlük, NEM KEL SENKINEK A RABLOTT PORTÉKA. A mostani eset is egyértelmü provokativ támadási szándékot takart, mint az első esetnél, csak ezuttal már a végére értek az oroszok a türelemmel. Kiváncsi vagyok, hogy hogy fog végződni ez a provokáció. Bizonyára fogva fogják tartani mind a három hajót,a legénységet,no meg ahajókon lévő komandót.
A 15 hajóért cserébe ki lehet engedni őket . A józan paraszti ész szerint .
https://pravednes.cz/click?id=66239278&r=https%3A%2F%2Fcz.sputniknews.com%2Fsvet%2F201811258553263-Porosenko-narizeni-prekroceni-hranice%2F SPUTNIK. cz : A szakértő arról beszélt, hogy Petro Valcman Porosenko miért adta ki a parancsot az Ororosz Federáció határának az átlépésére.
Egyértelmű, hogy a nyugat által megszervezett provokáció volt, múlt héten a brit külügyminiszter itélte el az oroszokat, hogy nem engedik át a kercsi hid alatt az ukrán hajókat. Most, hogy hadiállapot bevezetését akarják elérni, elmaradhat a jővő tavaszi választás is. Ha meg szankciókat akarnak bevezetni az oroszok ellen, akkor itt lenne az ideje, hogy az oroszok is bevezessenek a nyugat ellen egy komolyabb válaszcsapást pl. lezárják a szibériai légifolyosóta nyugati légítársaságok előtt.