“Donbassz” bővebben

"/>

Donbassz

Bizonyos értelemben alighanem a világ “legfurcsább” demokratikus választása fog megesni holnap a két donbasszi népköztársaság területén. Furcsasága abban rejlik, hogy bár a Nyugat által megfogalmazott és kialakított elvek és gyakorlat szerint fogják lebonyolítani, a “demokratikus Nyugat” mégsem fogadja el törvényesnek.

Mert CSAK! Mert a holnapi donbasszi választásokat NEM ŐK SZERVEZIK!

Ugyanez a Nyugat a 2014 – es kijevi Majdant szentesítette, majd az annak nyomán a puccsal hatalomra jutott bűnbandák által szervezett választásokat törvényesnek ismerte el.

Mert csak! Mert azt a haverok csinálták a ‘zoroszok ellen! Az ilyesmiben pedig semmi kivetnivaló nincs! A “demokratikus Nyugat” szerint.

Az Európai Unió külügyére Federica Mogherini ma írásos nyilatkozatot is kiadott a holnapi donbasszi választások kapcsán. Az EU “illegálisnak” és “illegitimnek” nyilvánítja.

Az EU elítéli ezeket a “választásokat”, mert ellentmondanak a nemzetközi jognak, aláássák a minszki megállapodásokban vállalt kötelezettségeket, és megsértik Ukrajna szuverenitását és jogát “- hangsúlyozta Mogherini nyilatkozata.

Kijev minden dühe és vicsorgása ellenére is lesznek a “demokratikus Nyugat” – így az EU – tagországaiból is – választási megfigyelők holnap Donbasszban. Így például Germániából is. A baloldali ihletettségű Andreas Maurer és kollégája San Marco Leo. Ők ma TÖBB MÁS NYUGATI MEGFIGYELŐ TÁRSASÁGÁBAN ellátogattak az LNR peremvidékére, Sztanyica Luganszkához.

Maurert és társait sokkolta az UKRÁN TERROR KÖVETKEZMÉNYEINEK LÁTVÁNYA! Felháborodásukatt fejezték ki a külföldi megfigyelők közömbössége miatt, akik közül sokan látták és tudták az uralkodó viszonyokat, ám nem szólnak ellene. A Donyec folyóba rogyasztott hídon átkelő napi tízezres tömeg láttán az “átkelőt” az EU – Ukrajna határán lévő “szégyen hídja” elnevezéssel illette.

Andreas Maurer sürgette a nyugati politikusokat, hogy látogassanak el Donbasszba, és győzödjenek meg saját szemeikkel: Kijev intézményesített módon gyilkolja Donbassz népét. “Erre nincs, és nem is lehet elfogadható magyarázat!” – jelentette ki.

Egyébként minden készen áll a két népköztársaság területén a holnapi voksolásra. Pavlo Klimkin kijevi külügyér még egy utolsó intelmet intézett: ha Kijev akarata ellenére holnap mégis megtartják a választásokat, akkor a következmények iszonyú nyugati szankciók lesznek!

A frontokon egyébként az égvilágon semmi változás.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

“Donbassz” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. A fort-russ szerint a választást követő napon Ukrajna megtámadja a köztársaságokat, kiprovokálva az orosz beavatkozást, amely alapján Usa támaszpontot, rakétákat hozhat Európába, esetleg Nord Stream 2 is ugorhat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com