Mi történt?
Július 3-án és 4-én történt. A munkások és a katonák együtt vonultak Petrográd utcáin, ezzel a jelszóval: „Minden hatalmat a Munkás- és Katonaküldöttek Szovjetjeinek!”
Mit akartak akkor a munkások és a katonák, mire törekedtek?
Talán a Szovjetek megdöntésére?
Persze, hogy nem!
A munkások és a katonák akkor arra törekedtek, hogy a Szovjetek ragadják kezükbe az egész hatalmat, és könnyítsenek a munkások, a parasztok, a katonák és a matrózok nehéz életén.
A Szovjetek megerősítésére törekedtek, nem pedig gyengítésére és megsemmisítésére.
Azt akarták, hogy a Szovjetek, megragadván a hatalmat, szakítsanak a földesurakkal, s már most, halogatás nélkül adják át a földet a parasztoknak.
Azt akarták, hogy a Szovjetek, megragadván a hatalmat, szakítsanak a tőkésekkel és a gyárakban teremtsenek jobb munkafeltételeket és munkásellenőrzést.
Azt akarták, hogy a Szovjetek ajánljanak fel igazságos békefeltételeket, szüntessék meg végre a súlyos háborút, amely millió és millió fiatal életet ragad el.
Erre törekedtek akkor a munkások és a katonák.
De a Végrehajtó Bizottság vezérei, a mensevikek és az eszerek, nem akartak a forradalom útján haladni.
A forradalmi parasztság szövetségénél többre becsülték a földbirtokosokkal való megegyezést.
A forradalmi munkások szövetségénél többre becsülték a tőkésekkel való megegyezést.
A forradalmi katonák és matrózok szövetségénél többre becsülték a hadapródiskolásokkal és a kozákokkal való szövetséget.
A bolsevik munkásokat és katonákat hitszegően a forradalom ellenségeinek nyilvánították, az ellenforradalom javára ellenük fordították fegyvereiket.
Vakok! Nem vették észre, hogy amikor a bolsevikok közé lőttek, a forradalomra lőttek és előkészítették az ellenforradalom diadalát.
Ezért lopakodtak elő akkor az addig sötétben bujkáló ellenforradalmárok.
A front áttörése pedig, mely akkor kezdődött, és megmutatta a „honvédők” politikájának végzetes voltát, még nagyobb reménnyel töltötte el az ellenforradalmat.
És az ellenforradalom sietett kihasználni a mensevikek és az eszerek „tévedéseit”.
Az ellenforradalom vezérei, a Miljukov urak, akik megijesztették és megzavarták, beidomították és magukhoz vonták a mensevikeket és az eszereket, hadjáratot kezdtek a forradalom ellen. Lapok szétrombolása és betiltása, munkások és katonák lefegyverzése, letartóztatások és ütlegelések, hazugság és rágalom, a prostituált kopók gálád és aljas rágalma pártunk vezérei ellen — ezek a megalkuvó politika gyümölcsei.
A dolog odáig fajult, hogy az egyre szemtelenebbé vált kadetok ultimátumokkal fenyegetik, terrorizálják, gyalázzák és ócsárolják a Szovjeteket, a megrettent mensevikek és eszerek pedig egymásután adják fel állásaikat, s a kadetok csapásai alatt úgy repülnek a vitéz miniszterek, mint a forgács, szabaddá téve az utat Miljukov bérenceinek — a forradalom… „megmentése” érdekében.
Mi csodálnivaló van ezek után azon, hogy az ellenforradalom győzelmi mámorban úszik?
Ez most a helyzet.
De így nem tarthat sokáig.
Az ellenforradalom győzelme a földbirtokosok győzelme. De a parasztok nem élhetnek tovább föld nélkül. Ezért elkerülhetetlen az elszánt harc a földbirtokosok ellen.
Az ellenforradalom győzelme a tőkések győzelme. De a munkások nem nyugszanak meg életük gyökeres megjavítása nélkül. Ezért elkerülhetetlen az elszánt harc a tőkések ellen.
Az ellenforradalom győzelme a háború továbbfolytatását jelenti, de a háború nem tarthat sokáig, mert az egész ország fuldoklik terhe alatt.
Az ellenforradalom győzelme ezért nem tartós, csak pillanatnyi.
Az újabb forradalomé a jövő.
Csak a teljes népuralom adhat földet a parasztoknak, csak az szabályozhatja az ország gazdasági életét és biztosíthatja a békét, amelyre oly nagy szükségük van Európa sokat szenvedett népeinek.
„Rabócsij i Szóidat” („Munkás és Katona”) 1. sz.
1917. július 23.
Aláírás nélkül.
(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)
A kadetok győzelme
– írta: J. V. Sztálin –
A miniszteri kavargásnak, úgy látszik, még nincsen vége. A kadetok még mindig alkudoznak Kerenszkijjel. A „kombinációk” egymást érik.
A kadetok természetesen belépnek a kormányba, hiszen minden az ő utasításaik szerint történik. Csernov talán marad. Ceretelit a jelek szerint „nem akarják” tovább. Cereteli „kellett” a munkások lefegyverzésére. A munkások lefegyverzésével szerepét eljátszotta. „A mór megtette kötelességét, a mór mehet”. Öt majd Avxentyjev helyettesíti.
De persze itt nem személyekről van szó. Csernov, Cereteli vagy valaki harmadik hasonszőrű — nem mindegy-e? Ki ne tudná, hogy ezek a gyász-zimmerwaldisták a Hendersonoknál és Thomasoknál nem rosszabbul szolgálták az imperializmus ügyét?
Ismétlem, itt nem személyekről van szó.
Arról van szó, hogy ebben a tülekedésben, ebben a tárcahajhászásban stb., aminek alapja a hatalomért folyó harc — a kadetok vonala kerekedett felül: az ellenforradalom vonala a belpolitikában, a „végsőkig menő háború” vonala a külpolitikában.
A kérdés ugyanis ez volt:
Vagy folytatni a háborút és akkor — teljes függés az angol és amerikai pénzpiactól, a kadetok uralma, a forradalom megzabolázása, mert sem a kadetok, sem a „szövetséges” tőke nem érezhetnek együtt az orosz forradalommal.
Vagy átadni a hatalmat a forradalmi osztály kezébe, szétszakítani a szövetséges tőke pénzügyi láncát, amelyek megkötik Oroszország kezét-lábát, kihirdetni a békefeltételeket és a földbirtokosok és a tőkések nyereségeinek rovására rendezni a zilált nemzetgazdaságot.
Harmadik út nincs, s a mensevikeknek és eszereknek, akik harmadik utat kerestek, elkerülhetetlenül meg kellett bukniok.
A kadetok ebben a tekintetben józanabbnak bizonyultak.
„A hatalomnak határozottan szakítania kell a zimmerwaldizmus és az «utópista» szocializmus vészes törekvéseivel” — írja a „Récs”.
Más szóval: háborút minden fenntartás nélkül, háborút a végsőkig.
„Le kell vonni a végső következtetést” — mondja Nyekrászov az ismert tanácskozáson: vagy vegyék kezükbe a hatalmat (a Szovjetnek mondja), vagy pedig tegyék lehetővé másoknak a hatalom átvételét.
Más szóval: vagy forradalom, vagy ellenforradalom.
A mensevikek és az eszerek lemondtak a forradalmi útról, tehát elkerülhetetlenül a kadetok uralma, az ellenforradalom uralma alá kellett kerülniök.
Mert a kadetok — biztosított belső kölcsön.
Mert a kadetok — barátság a szövetséges tőkével, vagyis biztosított külső kölcsön.
A pénz pedig nagyon kell a hátország és különösen a front bomlása miatt. . .
Ez a „válság” veleje.
Ez a kadetok győzelmének értelme.
Hogy milyen tartós lesz ez a győzelem, az a közeljövőben elválik.
„Rabócsij i Szoldat” („Munkás és Katona”) 2. sz.
1917. július 24.
Vezércikk.
(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!