Felzárkózni!
A július 3-i és 4-i eseményeket az országban uralkodó általános válság idézte elő. Az elhúzódó háború és az általános kimerültség, a hallatlan drágaság és az éhezés, a növekedő ellenforradalom és a gazdasági bomlás, a fronton küzdő ezredek feloszlatása és a földkérdés megoldásának halogatása, az országban uralkodó általános bomlás és az a tény, hogy az Ideiglenes Kormány képtelen az országot a válságból kivezetni — ez vitte július 3-án és 4-én a tömegeket az utcára.
Aki ezt a tüntetést valamely párt rosszindulatú agitációjával magyarázza, az az ohrána embereinek álláspontjára helyezkedik, akik minden tömegmozgalmat a „felbujtók”, a „lázítók” aknamunkájával szoktak magyarázni.
A július 3-i tüntetésre egyetlen párt sem, a bolsevik párt sem adott ki felhívást. Sőt, Petrográd legbefolyásosabb pártja, a bolsevikok pártja még július harmadikán is tartózkodásra szólította fel a munkásokat és a katonákat. Mikor azonban a tömeg mégis megmozdult, pártunk, mivel nem tartotta lehetségesnek, hogy kezeit mosva félreálljon, minden tőle telhetőt elkövetett, hogy békés és szervezett jelleget adjon a megmozdulásnak.
De az ellenforradalom sem aludt. Provokáló lövöldözéseket szervezett, vérontással gyászossá tette a tüntetés napját, és néhány, frontról érkezett csapattestre támaszkodva, ellentámadásba ment át a forradalom ellen. Az ellenforradalom magva, a kadet-párt, mintegy előrelátva mindezt, idejekorán kilépett a kormányból, hogy szabad kezet kapjon. A Végrehajtó Bizottság mensevik és eszer tagjai pedig, hogy megtartsák megingott pozícióikat, a Szovjetek teljhatalmáért rendezett tüntetést hitszegően a Szovjetek ellen irányuló felkelésnek nyilvánították és a frontról hazarendelt katonai egységek elmaradott rétegeit a forradalmi Petrográdra uszították. Frakciós fanatizmusuktól elvakítva nem vették észre, hogy amikor a forradalmi munkásokra és katonákra mérnek csapásokat, ezzel meggyengítik a forradalom egész frontját, szárnyat adnak az ellenforradalom reményeinek.
S az eredmény — az ellenforradalom tivornyája és katonai diktatúra.
A „Právda” és a „Szoldatszkaja Právda” szerkesztőségének lerombolása, a „Trud” nyomdájának és kerületi szervezeteinknek szétrombolása, ütlegelés és gyilkosságok, ítélet nélküli letartóztatások, „önhatalmú” leszámolások hosszú sorozata, aljas rendőrkopók gálád rágalmai pártunk vezérei ellen és a prostituált lapok véres tollú banditáinak tobzódása, a forradalmi munkások lefegyverzése és ezredek feloszlatása, a halálbüntetés visszaállítása — íme, ebben merül ki a katonai diktatúra „munkája”.
És mindez a „forradalom megmentésének” örve alatt, Kerenszkij—Cereteli „kormányának” „parancsára” történik, s ezt a kormányt az Összoroszországi Végrehajtó Bizottság támogatja. És az eszerek és a mensevikek pártja, ezek a kormányzó pártok, amelyekre ráijesztett a katonai diktatúra, könnyű szívvel szolgáltatják ki a forradalom ellenségeinek a proletár párt vezéreit, fedezik a rombolásokat és garázdálkodásokat, semmit sem tesznek az „önhatalmú” leszámolások ellen.
Az Ideiglenes Kormány, a Végrehajtó Bizottság nyilvánvaló elnézésével, hallgatólagosan megegyezett az ellenforradalom vezérkarával, a kadetpárttal, Petrográd forradalmi munkásai és katonái ellen — ez most a helyzet.
És mennél engedékenyebbek a kormányzó pártok, annál pimaszabbakká válnak az ellenforradalmárok. A bolsevikok elleni támadásokról már áttérnek valamennyi szovjet párt és a Szovjetek elleni támadásra. A Petrográdi városrészben és az ohtai külvárosban már a mensevik kerületi szervezeteket rombolják. Betörnek a Petrográdi Szovjet ülésére és letartóztatják tagjait (Szahárov küldött). A Nyevszkij-proszpekten külön csoportokat szerveznek a Végrehajtó Bizottság tagjainak elfogatására. Félreérthetetlenül a Végrehajtó Bizottság szétkergetéséről tárgyalnak. Az Ideiglenes Kormány egyes tagjai és a Végrehajtó Bizottság több vezetője elleni „összeesküvésről” már nem is beszélünk.
Az ellenforradalmárok óráról-órára arcátlanabbak és kihívóbbak. Az Ideiglenes Kormány pedig a „forradalom megmentése” érdekében tovább folytatja a forradalmi munkások és katonák lefegyverzését . . .
Mindez, az országban fejlődő válsággal, az éhínséggel és bomlással, a háborúval és a vele összefüggő meglepetésekkel kapcsolatban — még jobban kiélezi a helyzetet, elkerülhetetlenné teszi az újabb politikai válságokat.
Álljunk készen a közelgő ütközetekre, hogy méltóan és szervezetten kezdjük a csatát — ez most a feladat.
Tehát:
Első parancsolat: ne üljünk fel az ellenforradalmárok provokációinak, fegyverezzük fel magunkat kitartással és önuralommal, óvjuk meg erőinket a közelgő harcra, ne engedjünk meg semmiféle időelőtti megmozdulást.
Második parancsolat: tömörüljünk szorosabban pártunk köré, zárkózzunk fel a ránk törő számtalan ellenséggel szemben, lobogtassuk zászlónkat magasan, bátorítva a gyengéket, összegyűjtve az elmaradókat, felvilágosítva az öntudatlanokat.
Nincs alku az ellenforradalommal!
Nem lehet egység a „szocialista” porkolábokkal.
Jelszavunk: a forradalmi elemek szövetségéért az ellenforradalom és pártfogói ellen.
„Proletárszkoje Djelo” („Proletár Ügy”)
(Kronstadt) 2. sz.
1917. július 15.
Aláírás: K. Sztálin,
az Oroszországi Szociáldemokrata
Munkáspárt Központi Bizottságának tagja.
(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)
Az ellenforradalom győzelme
– írta: J. V. Sztálin –
Az ellenforradalom megszervezkedett. Növekszik és támad minden vonalon. Az ellenforradalom vezérei, a kadét urak, akik tegnap még bojkottálták a kormányt, ma készek ismét beülni a hatalomba, hogy az országban uraskodhassanak.
Az eszerek és a mensevikek „kormányzó” pártjai, a „forradalom megmentésének” kormányával együtt, fejvesztetten visszavonulnak. Készek minden engedményre, készek mindenre — ahogy parancsolják.
Szolgáltassuk ki a bolsevikokat és híveiket?
— Tessék, kadét urak, vigyék a bolsevikokat. Szolgáltassuk ki a balti küldöttséget és a kronstadti bolsevikokat?
— Szolgálatukra, „forradalomelhárító“ urak, vigyék a küldöttséget.
Tiltsuk be a kadetoknak nem tetsző bolsevik, munkás- és katonaujjságokat?
— Kész örömest, kadét urak, betiltjuk.
Fegyverezzük le a forradalmat, a munkásokat és a katonákat?
— Boldogan, földbirtokos és tőkés urak. Nem csak a pétervári, hanem még a szesztrorecki munkásokat is lefegyverezzük, noha ők nem is vettek részt a július 3-i és 4-i eseményekben.
Korlátozzuk a szólás- és gyülekezési szabadságot, a személy és a lakás sérthetetlenségét, vezessük be a cenzúrát és az ohránát?
— Mindent megteszünk, fekete urak, mindent hiánytalanul.
Állítsuk vissza a fronton a halálbüntetést?
— A legnagyobb örömmel, telhetetlen urak . . .
Oszlassuk fel a finn parlamentet, amely a Szovjet által elfogadott platformon áll?
— Teljesíteni fogjuk, földbirtokos és tőkés urak.
Változtassuk meg a kormány programját?
— Kész örömest, kadét urak.
És a mensevikek az eszerekkel együtt készek tovább is engedni, csakhogy megegyezzenek a kadetokkal, csakhogy valami kép megalkudjanak velük…
Az ellenforradalom pedig egyre szemtelenebb lesz, újabb áldozatokat követel, az Ideiglenes Kormányt és a Végrehajtó Bizottságot odáig viszi, hogy szégyenteljesen önmaguk adnak ki kezükből mindent. A kadetok kedvében járva azt ajánlják, hogy a feloszlatott Állami Duma tagjaiból és más, vagyoni cenzussal bírókból, hívjanak össze Moszkvában „rendkívüli gyűlést”, amelynek általános kórusában a Központi Végrehajtó Bizottság a legszánalmasabb kisebbség lesz. A miniszterek fejvesztetten Kerenszkij lábai elé teszik le tárcáikat. A kadetok diktálják a kormány tagjainak listáját.
A cári duma és a kadet árulók segítségével el akarják hántolni a vérrel szerzett szabadságot — íme, ilyen gyalázatot hoznak reánk politikai életünk mai kormányosai…
A háború pedig egyre tart, elmélyítve a front kétségbeesett helyzetét, amin a halálbüntetés bevezetésével akarnak javítani. Vakok! Nem látják, hogy a támadás csak akkor lehet rokonszenves a tömegek előtt, ha a háború céljai világosak és a hadsereg magáénak tekinti azokat, ha a hadsereg tudatában van annak, hogy saját ügyéért ontja vérét — nem látják, hogy a demokratikus Oroszországban, ahol a katonák tömeggyűléseket tartanak és szabadon összejöhetnek, a tömeges támadás ilyen tudat nélkül elképzelhetetlen.
A bomlás pedig egyre fokozódik, éhséggel, munkanélküliséggel és általános pusztulással fenyeget — és a gazdasági válságot a forradalom ellen hozott rendőri intézkedésekkel akarják megoldani. Ez az ellenforradalom akarata. Vakok! Nem látják, hogy ha nem hoznak forradalmi rendszabályokat a burzsoázia ellen, nem lehet megmenteni az országot az összeomlástól.
Munkásüldözések, szétrombolt szervezetek, kisemmizett parasztok, letartóztatott katonák és matrózok, a proletár párt vezéreinek megrágalmazása és befeketítése és diadalmaskodó, rágalmazó, pimaszkodó ellenforradalmárok — s mindez a forradalom „megmentésének” zászlaja alatt — ide juttatott bennünket az eszerek és a mensevikek pártja.
És vannak még emberek (lásd a „Nóvaja Zsizny”-t), akik mindezek után azt ajánlják nekünk, hogy lépjünk egységre ezekkel az urakkal, akik a forradalom vérbefojtásával „mentik” a forradalmat!
Minek néznek bennünket?
Nem, uraim, a forradalom árulóinak útja nem a mi utunk!
A munkások sohasem felejtik el, hogy a júliusi napok súlyos perceiben, amikor a dühödt ellenforradalom fegyverrel támadt a forradalom ellen, a bolsevikok pártja volt az egyetlen, amely nem hagyta el a munkásnegyedeket.
A munkások sohasem felejtik el, hogy ezekben a súlyos percekben az eszerek és a mensevikek „kormányzó” pártjai azok táborában voltak, akik ütötték-verték és lefegyverezték a munkásokat, katonákat és matrózokat.
A munkások minderre emlékezni fognak és levonják ebből a megfelelő következtetéseket.
„Rabócsij i Szoldat” („Munkás és Katona”) l. sz.
1917. július 23.
Aláírás: K. Szt.
(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!