Petrográd dolgozóihoz, Petrográd munkásaihoz és katonáihoz
Elvtársak!
Súlyos megpróbáltatásokat él át Oroszország.
Még mindig tart a háború, amely megszámlálhatatlan áldozatot követel. Szándékosan nyújtják a háborún meggazdagodó rablók, a vérszopó bankárok.
A háború következtében az ipar bomlásnak indult, állnak a gyárak, nő a munkanélküliség. És a kapitalisták, akik mesébe illő profitra éheznek, kizárásokkal szándékosan fokozzák a bomlást.
A háború okozta élelmiszerhiány egyre fenyegetőbbé válik. A városi szegénységet drágaság fojtogatja. Az árak pedig egyre emelkednek a fosztogató spekulánsok kénye-kedve szerint.
Az éhség és pusztulás baljós árnya lebeg felettünk . . .
Ugyanakkor gyűlnek az ellenforradalom fekete felhői is.
A június harmadiki duma, amely bűntársa volt a cárnak a nép elnyomásában, most azonnali támadást követel a fronton — miért? Azért, hogy a „szövetséges” és orosz rablók kedvéért vérbe fojtsa a kivívott szabadságot.
Az Államtanács, amely a hóhér minisztereket szállította a cárnak, gyilkos hurkot fon alattomban — miért? Azért, hogy a „szövetséges” és orosz elnyomók kedvéért alkalmas pillanatban rávesse a nép nyakára.
Az Ideiglenes Kormány pedig, amely a cári duma és a Küldöttek Szovjetje között foglal helyet, 10 burzsoá tagjával szemmel láthatóan a földbirtokosok és a tőkések befolyása alá kerül.
Ahelyett, hogy biztosítanák a katonák jogait — Kerenszkij „nyilatkozata” lábbal tiporja ezeket a jogokat.
Ahelyett, hogy megszilárdítanák a forradalom napjaiban kivívott katonai szabadságokat — újabb „parancsokat” adnak ki, amelyek kényszermunkával és a csapatok feloszlatásával fenyegetnek.
Ahelyett, hogy biztosítanák Oroszország polgárainak kivívott szabadságát — politikai detektíveket küldenek a kaszárnyákba, ítélet és vizsgálat nélkül letartóztatásokat foganatosítanak, újabb módosításokkal egészítik ki a 129. szakaszt, amely kényszermunkával fenyeget.
Ahelyett, hogy a népet felfegyvereznék — lefegyverzéssel fenyegetik a munkásokat és a katonákat.
Ahelyett, hogy felszabadítanák az elnyomott népeket — belekötnek Finnországba és Ukrajnába, félnek szabadságot adni nekik.
Ahelyett, hogy elszántan harcolnának az ellenforradalom ellen — elnézik az ellenforradalmárok garázdálkodását, akik a forradalom ellen nyíltan harcra fegyverkeznek . . .
A háború pedig egyre tart — és semmilyen hatékony, komoly intézkedést nem tesznek megszüntetése érdekében, annak érdekében, hogy valamennyi népnek felajánlják az igazságos békét.
A gazdasági bomlás pedig egyre fokozódik — és semmit sem tesznek ellene.
Az éhség pedig egyre fenyegetőbb — és semmiféle komoly intézkedést nem tesznek ellene.
Nem csoda tehát, hogy az ellenforradalmárok egyre pimaszabbá válnak és a kormányt újabb megtorlásokra uszítják a munkások és a parasztok, a katonák és a matrózok ellen.
Elvtársak! Nem tűrhetjük tovább szótlanul ezt a rendet! Ezek után hallgatni bűn!
Szabad polgárok vagytok, jogotok van tiltakozni, és ezzel a joggal élnetek kell, amíg nem késő.
A holnapi (június 18-i) békés tüntetés napján zúgjon félelmetesen a forradalmi Petrográd tiltakozása az újjáéledő elnyomás és önkény ellen!
Lobogjanak holnap a győzelmi zászlók — hadd remegjenek a szabadság és a szocializmus ellenségei!
Harci kiáltástok, a forradalom harcosainak kiáltása szárnyalja be az egész világot — hadd örvendjenek az elnyomottak és leigázottak!
Ott, Nyugaton, a hadviselő országokban, már virrad az új élet hajnala, a nagy munkásforradalom hajnala. Hadd tudják meg holnap nyugati testvéreink, hogy zászlaitokon nem háborút, hanem békét, nem rabigát, hanem szabadságot hoztok nekik!
Munkások! Katonák! Nyújtsatok egymásnak testvéri kezet és — előre a szocializmus zászlaja alá!
Ki az utcára, elvtársak!
Acélgyűrűként tömörüljetek zászlaitok körül!
Rendezett sorokban vonuljatok a főváros utcáin!
Nyugodtan és a győzelemben biztos hittel hirdessétek kívánságaitokat:
Le az ellenforradalommal!
Le a cári dumával!
Le az Államtanáccsal!
Le a tíz kapitalista miniszterrel!
Minden hatalmat a Munkás-, Katona- és Parasztküldöttek Szovjetjeinek!
Vizsgálják felül „a katona jogairól szóló nyilatkozatot”!
Helyezzék hatályon kívül a katonák és a matrózok ellen kiadott „parancsokat”!
Nem engedjük lefegyverezni a forradalmi munkásokat!
Éljen a népi milícia — a népőrség!
Le az ipari anarchiával és a kizárásrendező tőkésekkel!
Éljen a termelés és az elosztás ellenőrzése és megszervezése!
Le a támadás politikájával!
Elég volt a háborúból! A Küldöttek Szovjetje ajánljon fel igazságos békefeltételeket!
Sem különbékét Vilmossal, sem titkos szerződéseket a francia és angol tőkésekkel!
Kenyeret! Békét! Szabadságot!
Az OSzDMP Központi Bizottsága
Az OSzDMP Petrográdi Bizottsága
Az OSzDMP Központi Bizottságának
Katonai Szervezete
Petrográd város üzemi bizottságainak
Központi Tanácsa
A Petrográdi Munkás- és Katonaküldöttek
Szovjetjének bolsevik frakciója
A „Právda” szerkesztősége
A „Szoldatszkaja Právda” szerkesztősége
„Právda” 84. sz.
1917. június 17.
(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)
A tüntetésen
– írta: J. V. Sztálin –
Derült, ragyogó nap. A tüntetők végtelen szalagja kígyózik. Reggeltől estig vonul a tömeg a Mars-mezőre. Felette végeláthatatlan zászlóerdő. Áll minden üzem és hivatal. A forgalom szünetel. A sírok mellett meghajtott zászlókkal vonulnak el a tüntetők. A „Marseillaise” és az „Internacionálé” váltakozik a forradalmi gyászdallal: „áldozatként estetek el”. Jelszavaktól zúg, reszket a levegő. Minduntalan felröppen: „Le a tíz kapitalista miniszterrel!”, „Minden hatalmat a Munkás- és Katonaküldöttek Szovjetjének!” Helyeslő válaszképpen dörgő „hurrá” hömpölyög mindenfelől.
Feltűnő, hogy a tüntetésen hiányzik a burzsoázia, hiányzanak az „útitársak”. A temetés napján rendezett menetben a munkások elvesztek a polgárok és kispolgárok tengerében, a június 18-i tüntetés azonban tisztán proletár tüntetés volt, mert fő résztvevői munkások és katonák voltak. A kadetok már a tüntetés előestéjén bojkottot hirdettek, Központi Bizottságuk nyilatkozatot adott ki, hogy „tartózkodni” kell a tüntetésben való részvételtől. És valóban, a burzsoák nem is vettek részt a tüntetésben, sőt a szó szoros értelmében elrejtőztek. A Nyevszkij-proszpekten, amely máskor annyira népes és zajos, ezen a napon egyetlen burzsoá törzsvendég sem volt látható.
Röviden. Ez valóban proletár tüntetés volt, a forradalmi munkások és az általuk vezetett forradalmi katonák tüntetése.
A munkások és katonák szövetsége az elmenekült burzsoák ellen, a kispolgár pedig semleges — így jellemezhető a június 18-i felvonulás külső képe.
Nem díszmenet, hanem tüntetés
A június 18-i felvonulás nem volt egyszerű séta, nem díszmenet volt, mint ahogy feltétlenül az volt a temetés napján rendezett menet. Ez tiltakozó tüntetés volt, a forradalom eleven erőinek a tüntetése, mely az erőviszonyok megváltoztatására irányult. Rendkívül jellemző, hogy a tüntetők nem elégedtek meg azzal, hogy akaratukat kifejezzék, hanem követelték Hausztov elvtársnak, az „Okópnaja Právda” volt munkatársának azonnali szabadlábra helyezését. Pártunk katonai szervezeteinek Összoroszországi konferenciájáról beszélünk, amely részt vett a tüntetésen és Hausztov elvtárs szabadon bocsátását követelte a Végrehajtó Bizottságtól, személy szerint Csheidzétől, aki megígérte, hogy mindent elkövet Hausztov elvtárs „még aznapi” szabadon bocsátása érdekében.
A jelszavak az Ideiglenes Kormány „parancsai”, a kormány egész politikája elleni tiltakozás kifejezői voltak és a jelszavak jellege kétségtelenül bizonyítja, hogy a „békés felvonulás”, amelyből ártatlan sétát akartak csinálni, hatalmas tüntetéssé vált, mely nyomást gyakorolt a kormányra.
Bizalmatlanság az Ideiglenes Kormánnyal szemben
A tüntetés szembeszökő sajátossága, hogy egyetlen gyár, egyetlen ezred sem adta ki a jelszót: „Bízzunk az Ideiglenes Kormányban”. Még a mensevikek és eszerek is elfelejtették (inkább nem merték!) kiadni ezt a jelszót. Volt nekik is éppen elég jelszavuk: „A szakadás ellen”, „Az egységért”, „Támogassuk a Szovjetet”, „Általános tankötelezettséget” (akinek nem tetszik, dugja be a fülét) — csak a legfontosabb hiányzott — nem követeltek bizalmat az Ideiglenes Kormány iránt, még ezzel a ravaszdi fenntartással sem, hogy „annyiban-amennyiben”. Csak három csoport merte kiadni a bizalom jelszavát, de azok is megbánták. Ez a három csoport: a kozákok, a Bund és a plechánovi „Egység” csoportja. „Szentháromság” — gúnyolódtak a munkások a Mars-mezőn. A munkások és a katonák ezek közül kettőt (a Bundot és az „Egységet”) „le vele” kiáltásokkal arra kényszerítettek, hogy vonják be zászlajukat. A kozákok zászlaját, mivel hordozóik nem voltak hajlandók azt bevonni, széttépték. Egy másik „bizalmi” zászlót, amelyen nem volt megjelölve, hogy melyik csoport zászlaja, s amely a Mars-mező bejárata felett a „levegőben” volt kifeszítve, katonák és munkások foszlányokra téptek, mire a közönség helyeslően megjegyezte: — „Az Ideiglenes Kormány iránti bizalom szétfoszlott a levegőben”.
Röviden. A tüntetők óriási többsége kifejezte bizalmatlanságát a kormánnyal szemben, a mensevikek és az eszerek pedig nyilvánvalóan gyávaságból nem mertek „az ár ellen” úszni — általában ez jellemezte a tüntetést.
A megalkuvó politika csődje
A tüntetésen ezek voltak a legnépszerűbb jelszavak: „Minden hatalmat a Szovjeteknek”, „Le a tíz kapitalista miniszterrel”, „Sem különbékét Vilmossal, sem titkos szerződéseket az angol és francia kapitalistákkal”, Éljen a termelés ellenőrzése és megszervezése”, „Le a Dumával és az Államtanáccsal”, „Helyezzék hatályon kívül a katonák ellen kiadott parancsokat”, „Ajánljanak fel igazságos békefeltételeket” stb. A tüntetők óriási többsége szolidáris volt pártunkkal. Még a Volhíniai és Kexholmi ezredek is e jelszó alatt vonultak ki: „Minden hatalmat a Munkás- és Katonaküldöttek Szovjetjének!” A Végrehajtó Bizottság többségi tagjai, akiknek nem a katonák tömegével, hanem az ezredbizottságokkal volt dolguk, őszintén csodálkoztak ezen a „nem várt eseményen”.
Röviden: a tüntetők óriási többsége (a tüntetésen 400—500 000 ember vett részt) félreérthetetlenül bizalmatlanságának adott kifejezést a burzsoáziával való megalkuvás politikájával szemben — a tüntetés pártunk forradalmi jelszavainak jegyében folyt le.
Egészen kétségtelen: a bolsevikok „összeesküvéséről” szóló mese — mesének bizonyult. Annak a pártnak, amely a fővárosi munkások és katonák hatalmas többségének bizalmát élvezi, nincs szüksége „összeesküvésekre”. Csak a „magas politika alkotóinak” rossz lelkiismerete vagy politikai tudatlansága diktálhatta a bolsevik „összeesküvés” „eszméjét”.
„Právda” 86. sz.
1917. június 20.
Aláírás: K. Szt.
(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!