A külön tüntetések ellen
Az Ideiglenes Kormány néhány nappal ezelőtt elrendelte, hogy a Durnovo-villát meg kell tisztítani az anarchistáktól. Ez a teljesen helytelen rendelet nagy felháborodást keltett a munkások körében. Kétségtelen, hogy a munkások ezt a rendeletet valamely szervezet létjoga ellen elkövetett merényletnek tekintették. Mi az anarchisták elvi ellenségei vagyunk, de minthogy a munkásoknak hacsak kis része is az anarchisták mellett áll, nekik is ugyanolyan létjogosultságuk van, mint mondjuk, a mensevikeknek és az eszereknek. Ebben az értelemben igazuk van a munkásoknak, amikor az Ideiglenes Kormány merénylete ellen tiltakoznak. Igazuk van annál is inkább, mert az anarchistákon kívül még több gyár és szakszervezet is használja a villát.
Az olvasók tudják, hogy a munkások tiltakozása eredményes volt, mert az Ideiglenes Kormány engedett és a munkások bennmaradtak a villában.
Most úgy hírlik, hogy a Durnovo-villában újabb munkástüntetést „szerveznek”. Értesítést kaptunk, hogy a Durnovo-villában üzemi bizottságok képviselői, az anarchisták vezetésével, gyűléseket tartanak, s az a céljuk, hogy ma tüntetést rendezzenek. Ha ez igaz, akkor ki kell jelentenünk, hogy a leghatározottabban elítélünk mindennemű külön, anarchikus tüntetést. Egyes kerületek és ezredek tüntetéseit, melyeket anarchisták vezetnek, akik nem tudnak eligazodni a mai helyzetben, az ilyen tüntetéseket, amelyeket a kerületek és ezredek többsége ellenére, a szakszervezeti irodák és az üzemi bizottságok központi tanácsa, s a proletariátus szocialista pártja ellenére rendeznek — végzetesnek tartjuk a munkásforradalom szempontjából.
Meg lehet védeni és meg is kell védelmezni a szervezetek fennállási jogát, tehát az anarchisták szervezeteiét is, amikor fedél nélkül akarják hagyni őket. De egybeolvadni az anarchistákkal és velük együtt esztelen tüntetéseket rendezni, amelyek eleve kudarcra vannak kárhoztatva — ezt öntudatos munkásoknak nem szabad megtenniök, ez bűn.
Fontolják meg jól a munkás és katona elvtársak: kik ők, szocialisták-e vagy anarchisták, és ha szocialisták — döntsék el, hogy szabad-e nekik az anarchistákkal együtt, pártunk határozata ellenére nyilvánvalóan meggondolatlan tüntetéseket rendezni.
Elvtársak! Mikor június 10-én tüntetést szándékoztunk rendezni, ezzel elértük, hogy a Szovjetek Végrehajtó Bizottsága és kongresszusa elismerte a tüntetés szükségességét. Nyilván tudjátok, hogy a Szovjetek kongresszusa június 18-ára kitűzte az általános tüntetést, s eleve kihirdette, hogy a pártok saját jelszavaikkal vehetnek részt a tüntetésen.
Most tehát ez a feladatunk: el kell érnünk azt, hogy a petrográdi június 18-i tüntetés a mi forradalmi jelszavaink jegyében folyjon le.
Éppen ezért csírájában el kell fojtanunk mindennemű anarchikus fellépést, hogy annál erélyesebben készülhessünk a június 18-i tüntetésre.
A külön tüntetések ellen, a június 18-i általános tüntetésre szólítunk benneteket.
Elvtársak! Az idő drága, ne vesztegessetek tehát egy percet se! Minden gyár, minden kerület, minden ezred és század készítse zászlaját és írja rá a forradalmi proletariátus jelszavait. Munkára fel, elvtársak, mind egy szálig, a június 18-i tüntetés előkészítésére.
Az anarchikus fellépések ellen, általános tüntetésre a proletariátus pártjának zászlaja alatt — ez a mi harci kiáltásunk.
„Pravda” 81. sz.
1917. június 14.
Aláírás: K. Sztálin.
(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)
A petrográdi közösségi választások eredményéről
– írta: J. V. Sztálin –
A petrográdi kerületi duma-választások (12 kerület) már befejeződtek. Végleges kimutatást és általános beszámolót még nem tettek közzé, de azért a kerületektől beérkezett egyes adatok alapján általános képet alkothatunk a választások menetéről és eredményéről.
Több mint egymillió választó közül körülbelül 800 000-en szavaztak. Átlag 70%. A szavazástól tartózkodók száma korántsem „veszedelmesen” nagy. A választási területen kívül maradtak a városhoz még nem csatolt Névai és Narvai kerület (peremvárosok) leginkább proletár részei.
A választási harc nem a helyi, községi követelések körül folyt, mint Európában „szokásos”, hanem a fő politikai platformok körül. És ez teljesen érthető is. A rendkívüli forradalmi megrázkódtatásban, melyet a háború és a gazdasági bomlás még bonyolultabbá tett, amikor az osztályellentétek a maguk teljes meztelenségében felszínre törtek, teljesen elképzelhetetlen volt, hogy a választási küzdelem csupán a helyi kérdésekre szorítkozzék — a helyi kérdések és az ország általános politikai helyzete közötti legszorosabb összefüggésnek elkerülhetetlenül meg kellett mutatkoznia.
Ezért a választásokon a három fő politikai platformnak megfelelően három fő lista versengett: a kadetoké, a bolsevikoké és a „honvédőké” (a narodnyikok, a mensevikek és az „Egység” blokkja). A politikailag határozatlan és programnélküli pártonkívüli csoportoknak ilyen helyzetben elkerülhetetlenül teljesen háttérbe kellett szorulniok és valóban így is történt.
A választónak választania kellett:
Vagy vissza, szakítani a proletariátussal, „erélyes rendszabályokat” a forradalom ellen (kadetok);
Vagy előre, szakítani a burzsoáziával, erélyes harcot az ellenforradalom ellen, a forradalom továbbfejlesztéséért (bolsevikok);
Vagy megegyezni a burzsoáziával, lavírozni a forradalom és az ellenforradalom között, vagyis se vissza, sem előre (a „honvédők” — a mensevikek és eszerek blokkja).
A választó választott. A 800 000 szavazatból több mint 400 000 jutott a „honvédők” blokkjára; valamivel több mint 160 000 a kadetokra, de egyetlenegy kerületben sem szereztek többséget; a bolsevikok több mint 160 000 szavazatot kaptak és a főváros leginkább proletár kerületében, a Vüborgi kerületben pedig abszolút többséget szereztek. A többi (csekélyszámú) szavazat harminc „pártonkívüli”, „pártfölötti” és mindenféle alkalomszerű csoport és alakulat között oszlott meg.
Így felelt a választó.
Miről tanúskodik ez a felelet?
Először is szembeszökő a pártonkívüli csoportok gyengesége és tehetetlensége. Az orosz nyárspolgár pártonkívüli „természetéről” szóló legendát a választások végleg leleplezték. Az a politikai elmaradottság, amely a pártonkívüli csoportokat éltette, nyilvánvalóan a múlt ködébe tűnt. A választók zöme határozottan a nyílt politikai harc útjára lépett.
A választások második jellemző vonása — a kadetok teljes veresége. A kadetok minden csűrésük-csavarásuk ellenére is kénytelenek beismerni, hogy az első nyílt küzdelemben, amikor biztosítva volt a választások szabadsága, teljes vereséget szenvedtek, egyetlen egy kerületi dumát sem szereztek meg maguknak. A kadetok még nem is olyan régen családi birtokuknak tekintették Petrográdot. Nem egyszer írták kiáltványaikban, hogy Petrográd „csak a népszabadság pártjában bízik”, s a június harmadiki törvény alapján megejtett Állami Dumaválasztások eredményére hivatkoztak. Most teljesen világossá vált, hogy a kadetok a cár és a cár választási törvénye kegyelméből uralkodtak Petrográdon. Mihelyt a régi rendszer eltűnt a színről — a kadetok lába alól nyomban kicsúszott a talaj.
Röviden: a demokratikus választók zöme nem támogatja a kadetokat.
A választások harmadik jellemző vonása: hogy megmutatták erőinknek, pártunk erőinek kétségtelen gyarapodását. Pártunknak Petrográdon 23—25 000 tagja van; a „Právda” 90—100 000 példányban jelenik meg, amiből 70 000 Petrográdon fogy el; a választásokon viszont 160 000 szavazatot kaptunk, ami hétszer annyi, mint a párttagok száma és kétszer annyi, mint a ,,Právda” petrográdi olvasóinak a száma. És ezt az eredményt annak ellenére értük el, hogy a bulvár „Birzsovká”-tól és „Vecsorká”-tól a miniszteri „Vólja Naródá”-ig és a „Rabócsaja Gazétá”-ig csaknem az egész úgynevezett sajtó a bolsevikok elleni pokoli üvöltéssel és uszítással terrorizálta a nyárspolgárokat. Világos, hogy ilyen helyzetben csak a legállhatatosabb forradalmi elemek szavazhattak pártunkra, akik nem ijedtek meg a „borzalmaktól”. Ezek a forradalmi elemek: elsősorban a forradalom vezére, a proletariátus, amelynek segítségével többséget szereztünk a vüborgi dumában, és azután a proletariátus leghűségesebb szövetségesei, a forradalmi ezredek. Meg kell még jegyeznünk, hogy a szabad választások a lakosság friss, a politikai harcban még járatlan széles rétegeit is szavazásra bátorították. Ezek: elsősorban a nők, azonkívül a minisztériumokban dolgozó kishivatalnokok tízezrei, továbbá a „kisemberek”, kisiparosok, boltosok stb. sokasága. Korántsem számítottunk és nem is számíthattunk arra, hogy ezek a rétegek már most szakítani tudnak a „régi világgal” és határozottan a forradalmi proletariátus álláspontjára tudnak helyezkedni. Pedig tulajdonképpen ők döntötték el a választások sorsát. Ha el tudtak fordulni a kadetoktól — ezt pedig megtették — ez már nagy haladás.
Röviden: a választók zöme már otthagyta a kadetokat, de még nem érkezett el pártunkhoz — megállt a félúton. Viszont a leghatározottabb elemek: a forradalmi proletárok és a forradalmi katonák már pártunk köré tömörültek.
A választók zöme megállt a félúton. És miután megállt, ott, a félúton, méltó vezérre talált — a mensevikek és eszerek blokkjában. A kispolgári választó, aki a mai helyzetben nem tud eligazodni és a proletariátus és a kapitalisták között ingadozik, miután kiábrándult a kadetokból, természetszerűen a mensevikek és szociálforradalmárok felé fordult, akik teljesen elvesztették az irányt és tehetetlenül a forradalom és az ellenforradalom közt lavíroznak. Rokonlelkek találkoznak. Ez a nyitja a „honvédő” blokk „ragyogó győzelmének”. És ez a választások negyedik jellemző vonása. Kétségtelen ugyanis, hogy a forradalom további fejlődése folyamán a blokk tarka hadserege elkerülhetetlenül fogyni fog, részben visszatérnek a kadetokhoz, részben tovább mennek — előre, pártunkhoz. De egyelőre . . . egyelőre a blokk vezérei vigasztalhatják magukat a „győzelemmel”.
Végül a választások ötödik és utolsó — de nem jelentőségében utolsó! — jellemző vonása, hogy konkrétan felvetették a hatalom kérdését: kié legyen a kormányhatalom az országban. A választások félreérthetetlenül bebizonyították, hogy a kadetok kisebbségben vannak, mert csak nagy nehezen tudták megszerezni a szavazatok 20%-át. Az óriási többség, több mint 70%, a jobb- és baloldali szocialisták, vagyis az eszerek és mensevikek, illetve a bolsevikok oldalán áll. Azt mondják, hogy a petrográdi községi választások már előre mutatják a jövendő alkotmányozógyűlési választások eredményét. De ha ez igaz, vajon nem hallatlan-e, hogy a kadetok, akik az országban csak jelentéktelen kisebbséget alkotnak, túlnyomó többségben vannak az Ideiglenes Kormányban? Hogyan tűrhetjük a kadetok uralmát az Ideiglenes Kormányban, amikor a lakosság többsége nyilvánvalóan nem bízik a kadetokban? Vajon nem ez a fonák helyzet-e az oka annak a növekvő elégedetlenségnek, amely az országban az Ideiglenes Kormánnyal szemben egyre gyakrabban megnyilvánul?
Nem világos-e, hogy ennek a fonák helyzetnek további fenntartása ésszerűtlen és nem demokratikus?
„Az OSzDMP Központi Bizottsága
Sajtóirodájának bulletinjei” 1. sz.
1917. június 15.
Aláírás: K. Sztálin
(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!