BÁLINT GYURI BÁCSI TALÁN UTOLSÓ ÜZENETE A NÉPHEZ: „LEHET AZ ÉLETEMBE KERÜL, DE NEM HALLGATHATOK…
Orbán Viktor januárban a várba költözik. Ez a hír.
Talán innen indult Gyuri bácsi aggódó utolsó próbálkozása, amivel a magyar nép felé fordult:
„Ebben nagyjából minden benne van. Egy ország rendszerváltás utáni minden nyomorúsága.
És sokan, nagyon fognak utálni azért amit most írok, de rég túl vagyok már azon, hogy érdekeljen.
Tegyük picit félre a politikust. Egy pillanatig ne foglalkozzunk azzal sem, hogy kirabolta-e, vagy nem, a rábízott országot, az országban élő embereket (szerintem igen). Lépjünk át azon is, ha nem szívesen teszem, akkor is, hogy mi lehetett volna ebből az országból az elmúlt években, és a végén mi nem lett, ha a támogatásként kapott tízezer milliárdok nem néhány ostoba fajankó zsebébe kötnek ki, hanem tudássá, tehetséggé, fejlődésé, egészséggé, a jövőnkké válik.(De ne lépjünk át rajta! Ne felejtsük el!)
Nézzük csak az embert. EGY embert. Aki jelenleg is akkora dolgozószobában „lakik”, mint egy focipálya. De neki ez kevés, ezért beköltözik a Várba. A Várba, ahol az új iroda, és a kapcsolt létesítmények építési költsége megközelíti a 14 milliárd forintot! Ebből nagyjából képet kaphatunk az új iroda monumentalitásából! De most nem is az ár a fontos (de az is!), hanem maga az igény, ami az egészet mozgatja. A kézzel szőtt, százmilliós szőnyegek, az aranytapéták a falon, a felcsúti stadion méretű miniszterelnöki iroda. Ezek mind azt jelzik, hogy az emberrel, azzal a pszichével, aki mindezt megálmodta, majd meg is építteti magának, azzal nagy baj van!
Mert nem az iroda mérete határozza meg a benne pöffeszkedő politikus minőségét, hatalmát! NEM!
Mert nem normális dolog, hogy a kormányülésen senki le nem ülhet addig, míg a miniszterelnök le nem ül. NEM!
Mert normális ember, még ha politikus, akkor sem dönti el önhatalmúlag, hogy a magyarságunkat honnan származtatjuk, hogy ki a magyar, és ki nem lehet az, hogy ki a migráns, és ki nem! NEM!
Mert ép ésszel nem építtet mániákusan senki MAGÁNAK, tucatnyi üresen kongó stadiont, disznóólak között kanyargó szellem-kisvasutat, még akkor sem, ha az a valaki a legnagyobb hatalommal rendelkező politikus az országban. NEM!
Nem vagyok orvos, nem vagyok pszichológus. Egy vidéki senki vagyok. Így természetesen amit leírok az nem állítás, csupán sejtés, vélemény, de mégis! DE MÉGIS! Így csak egy őrült viselkedik! Olyan valaki, akinek orvosi segítség kell! Mert istent csak beteg ember játszik.
ISTENT CSAK BETEG EMBER JÁTSZIK!
Olyan, aki már gyerekkorában is abban élte ki vágyait, hogy legyek szárnyát tépkedte, békákat belezett ki!
Mit akar bizonyítani? Mi az, amiért egy ország kínjával kell fizetnie? Mi az a defekt, legyen az szélességi, magassági, tehetségbeli komplexus, ami mozgatja az őrületét?
Mi kell még, hogy rádöbbenjünk, mert ő soha nem fog, hogy ennek véget kell vetni?”
(Forrás: Fb.)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Lehetnek kétségeink a „bálintgazdai” mondás eredetiségét illetően, de hát ezeket bárki MAGYAREMBER mondhatta volna akár. De akár Bálint György is mondhatta. Pedig hát Gyuri bácsinak is van ám némi köze ahhoz, hogy a dolgok idáig fajulhattak. Mint egykori szadeszos dagonyabélinek. Még akkor is, HA Ő MÁR AKKOR LÁTTA: NAGY BAJ LESZ ABBÓL…
– De „AKKOR” ő sem szólt! NYÍLTAN LEGALÁBBIS NEM!
„…mi lehetett volna ebből az országból…”
– Gyuri bá’! SEMMI NEM LEHETETT VOLNA „EBBŐL AZ ORSZÁGBÓL”! MERT „EBBŐL” CSAK EGY VAJDASÁG LEHETETT! A kapott tízezer milliárdokból csak erre futotta.
Kimondva rettenetesen sok pénz az! Még többnek tűnik, ha azt számoljuk, hogy annak min. 20 százaléka hová lett. Persze azt sem tudjuk, hogy valójában mennyi is az annyi?
A kérdés az úgy lenne igazi, ha úgy tennénkfel: MI LEHETETT VOLNA „AABBÓL” A RENDSZERVÁLTÁS ELŐTTI ORSZÁGBÓL MÁRA, HA NEM HERDÁLJUK EL?! (Nem „ŐK”, hanem MI! Mert mi játszottuk a kezükre!)
Mert ezek a „támogatások” – nak mondott júdáspénzek – mennyi is lehet? – harminc – negyvenezer milliárd forint? – „AZÉRT” az országért üti a markát MINDEGYIK RABLÓHORDÁNAK!
„Ennek” a vajdaságnak az ÁLLAMI VAGYONA már csak 16 ezermilliárd forint. MAI ÉRTÉKEN! Százelékban mérve LEGFELJEBB ÖT SZÁZALÉKA „ANNAK” az országnak a vagyonának.
Matekozzunk Gyuri bá’. „ANNAK” az országnak a vagyona mai értéken akkor min. 320 EZER MILLIÁRD forint lehetett. „AMINEK” a külső adóssága az utolsó békeévben netto 20 milliárd dollár, mai áron 560 milliárd forint volt. Szemben a 320 EZER MILLIÁRDOS állami vagyonnal!
Gyuri bá’! „ABBÓL” az országból – a Magyar Népköztársaságból – MI LEHETETT VOLNA, ha…?
Persze ez így már történelmietlen kérdés. A lényeg, hogy EZ LETT! Budik között kanyargó kisvasút, kongó stadiönok, letérkövezett dűlőutak, napelemekkel fedett középületek, székelykapus főterek, kakaskukorékolás nélküli falusi reggelek. 9,7 milliós országlétszám, mínusz hatszázezer elmenekült. Jah! Meg egy rakás elmenekült! Meg milliós hitelcsapdába csalt tömeg! Egy rakás összeszereldével.
CSAK EZ LEHETETT GYURI’ BÁ! A júdáspénzek csak erre elegek!
16 ezer milliárdos állami vagyonnal, amivel szemben ott áll EZ A (kimondhatatlan-kiolvashatatlan) NETTO KÜLSŐ ADÓSSÁGÁLLOMÁNY:
https://www.nationaldebtclocks.org/debtclock/hungary
Ami nagyjából annyi, mint az ide áramoltatott júdáspénz. Mínusz az uniós tagsági díjunk!
A hitvallás az őrültről elfogadható! Azzal a kiegészítéssel, hogy van még itt nála bolondabb is! Legalább ötmilliós tömegnyi!


Kedves Gyuri Bácsi! Maximálisan egyetértek önnel és vagyunk így még „néhányan” ebben az istenverte elátkozott országban!
Jó egészséget és még hosszú boldog éveket kívánok Gyuri bácsinak!
Szenilis vèn barom
Az a helyzet, hogy nem őt jellemzi, amit ideböfögött kedves disznó, hanem önt.
Gyuri bácsival nagyon sok dologban nem értettem és értek egyet, de az a helyzet, hogy – amennyiben ezt a jellemzést tényleg ő írta – ebben maximálisan igaza van. Jól látja, és admin megjegyzései is helytállóak.
Kedves Gyuri bácsi!
Jobb későn rájönni sok igazságra, mint soha. Ez az ország sajnos közel 3 évtizede valóban egy „istenverte elátkozott” hely, jól látja Jocó. Ebből az első 20 év megalapozta egy őrült tobzódó hatalmát az utolsó 8 évben. Kiváló a jellemzése, Gyuri bácsi!
Jó egészséget, és még legalább 100 évet kívánok, erőben, egészségben.
Fogadd meg a tanàcsait ès kirohadnak a növèmyeid….
az a helyzet, hogy sertésnek igaza van. Ez egy vén barom. Több súlyos tévedést lehet említeni:
Nem csak zsebekben kötött ki, hanem értelmetlen beruházásokban, sőt főleg abban.
Tény, hogy a GDP 16,7 %-t ellopják. De ebben benne van az ellenzék is ! ‘m, de blokk !!!
Nem lényegi kérdés, hol van a min.eln. irodája, a várat így is úgy fel kellett már újítani, ennyi évtizeddel a lerombolása után, vagy el sem kellett volna kezdeni, de már a Kádár érában elkezdték !
Orbán nem beteg, legalábbis nem elme beteg. Elbizakodott, fennhéjázó, gőgös, lenézi a népet és még sok előnytelen tulajdonsággal bír, de hát zsidó a lelkem ! És azok majd mindegyike ilyen. Főleg ezért ilyen az államhatalom, lenéző, lelketlen, igazságtalan (pl. csak a gyermekét ápoló szülőnek emelik majd a duplájára az ápolási díjat, míg aki a rokonát, akár szülőt ápol az csak 15 %-ot kap, mert mitől kevesebb egy idős szülő ápolása, aki 80 kg és rosszabb egy gyereknél, mint az édes gyerek ápolása.) stb. Ezek nem Orbán ötletei, hanem a bürokratáké. És azok majd mindegyike ……….
Akinek ez a vén b….ó, Gyuru bácsi, az mind hülye és nem érti a világot.
popej szerint:
2018-11-03 – 19:49
Tegyük tisztába a dolgokat. Nem zsidó, mert a zsidóság anyai ágon „öröklődik”, az anyja pedig cigány. Azt nem tudom, hogy az apja zsidó-e, de ha ovi zsidó lenne, akkor a zsidó sátoros ünnepeken nem kalapban, hanem kipában díszelegne.
Egyébként meg, itt rajtad kívül nincs még egy kommentelő, aki egy hsz-ban olyan ellentmondásokba tud keveredni mint Te.
ezek szerint Te is a háttérhatalom szekerét tolod, mert Ők híresztelik, hogy O.V. cigány. Már Rólad is lehull a lepel.
Édes anyja: Sipos Erzsébet echte zsidó, apja pedig a falu párt titkára volt, Orbán saját szavaival: ” apám egy református zsidó ember.”
Nem ismered a zsidó vallást, kipa-t a vallásosok hordanak, Gyurcsány és O.V. is a fekete nagykarimájú kalapot visel, mert ugyan zsidó, de nem az ősi vallás szerint él. Ha a felét tudnád, itt már professzori címed lenne. És ne hazudozzál, hanem érvelj !
popej szerint:
2018-11-04 – 19:15
Le sem tagadhatnák…
http://static.origos.hu/s/img/i/1411/20141127orban-viktor.jpg?w=350&h=481
http://csongradhir.hu/wp-content/uploads/2018/08/4bdf9b4a06204f3f42bf-760×490.jpeg
Az első képet megtekintheted személyesen a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium talán 2. (?) emeletén az osztálytablójukon…
A második képen nem csak a kinézetre, de a viselkedés- és megjelenésformára hívom fel a figyelmedet.
Maradjunk abban, hogy én helyileg közelebb élek, éltem a családhoz, és vannak privát infóim is. De miattam lehet akár zsidó is, vagy mindkettő. Vitassuk meg, hogy melyik a legjobb és melyik a legrosszabb verzió…
Ami a kipát illeti:
„Noha jellegzetesen zsidó ruhadarabnak véljük, a Tóra (Mózes öt könyve) semmiféle előírást nem tartalmaz rá vonatkozóan. Így a sapka viselése nem vallási előírás, csupán népszokás.”
http://www.zsido.hu/zsido-hitelet-vallas-szokasok-rabbi/zsido-jelkepek/a-kipa
és ami a kalapot:
Zsidó társaságban a nem zsidók, udvariasságból hordanak fejfedőt.
Szerintem is büszke lehetsz a tudásodra…
rosi
Nézd meg Deusch Tamás fiatalkori képét, nem néz ki rajt zsidónak. Hitleren sem látszik az egyházközség. És Stalinon sem . Csak egy nincs, ferde szemű ! És amig így marad, addig van esélye a Kinai népnek. Ismerek egy személyt aki 8 évig volt az anyja munkatársa. Tehát első kézből értesülök a családról. És ismerem egy volt katona társát, aki egy szobában lakott vele. És ismerem a volt bejárónőjüket, aki 7 évig szinte nevelte a gyermekeket is. Rachelen már kicsi korában lerít az egyházközség. Ezért dugdosták a fotósok elöl. Az esküvöjéig nem nagyon láttál róla képet. De nem ez a lényeg, hanem, hogy rasszista módon a származása alapján akarjátok elítélni és nem a tettei miatt. Te egy fizetett briganti vagy.
popej szerint:
2018-11-05 – 00:13
Figyelj tengerész!
Én direkt nem mentem bele abba, hogy ismerek olyat, aki látta azt aki hallotta…
Nem értem, hogy mért jobb, ha zsidó (ahogy Te mondod), mintha cigány lenne (ahogy én mondom)? Mindkét kisebbségnek vannak jellemző tulajdonságaik, és a köztudat szerint ezek között kevés előnyös van.
Abban igazad van, hogy nem a származása, hanem a tettei alapján kell(ene) megítélni. Azt sem értem, hogy ha Te azt mondod, hogy zsidó, akkor miért gondolod azt, hogy nem a származása alapján ítéled meg?
Maradjunk annyiban, hogy szerintem ovi az a politikus, vagy ha így jobban tetszik: azok közé a politikusok közé tartozik, akik a legtöbbet ártották (ártják) Mo-nak, a magyar népnek (nem vagyok egyedül ezzel a véleményemmel). És ne próbálj meggyőzni az ellenkezőjéről, mert ahogy egy másik témánál jeleztem számodra, én a saját tapasztalataim és értékítéletem alapján alkotok véleményt.
Béke.
Sertéském. Mindenki magából indul ki 🙂
Már megint a nemlétező játékpénzeken siránkoztok!
Nem ám a megoldásról beszéltek, hogy kell legyen egy olyan állam, ahol nincs pénz, így nem is lehet ellopni…
Orbán és társai egytől egyig becsületes, tisztességes emberek. Aki nem hiszi, annak utánajárnak.
Realista szerint:
2018-11-03 – 19:31
Elfogadom amit írtál a sajtóról, de azt is mond meg, hogy szerinted hogyan tudja a hétköznapi ember a sajtóhíreket, médiumokat megbízhatóan szelektálni, illetve minek alapján választja ki azokat, amelyeknek aztán végül is hinni fog?
A kamu híroldalak gyártása a tipikusan neonáci „kultúra” része. Néhány korább hírcsoport, téma: nem kapsz nyugdíjat mert el lesz törölve, ez meg az a gyógyszer megelőzi sőt legyőzi a rákot (a görög sziget, ahol senki sem hal meg), aztán feltalálták a repülők kondenzcsíkját, mert a kockafej pcköcsög rászabadult a photoshopra. És a többi (a migráncsosokat most hagyjuk), most nem jutnak már eszembe. A cél az volt, hogy a bárgyú (bagaméri) parasztokat elvakítsa, és függőségben tartsa. Ezért is volt kétharmad, és ezért lesz legközelebb már négyharmad. Na most, a fő baj az, hogy jó 5-6 év késéssel erre rájött az ún. baloldal is, és ők is elkezdték ezt az álhírgyártást, ami messze nem tisztességes dolog, de hatásos. És ez már persze főbenjáró bűn is egyúttal, mert a fényes tekintetű fideszes gecik dicsőségét koptatja. Hát hadd koptassa, eleget hazudtak már nekünk ők, hadd hazudjon kicsit a másik oldal is, ha a fidesznek joga volt hozzá, akkor nekik is joguk van hozzá. Még senkit sem marasztaltak el azért, mert lehozta hírnek a a fehér csíkokat a kék égen, sőt, külön tévécsatornájuk van (meg Face is) az ufókról, és láss csodát: most már ufó szakértő miniszterünk is van! Ez persze nem felháborító!
Egy kis adalék a „családok évéről”, ha már szóba került a tisztesség:
https://scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/45291692_1053971431477707_6059447278328872960_n.jpg?_nc_cat=101&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=d7ef2188ce2f34f9e61c021765460e21&oe=5C7534EF
V.kutya szerint:
2018-11-04 – 07:55
„A kamu híroldalak gyártása a tipikusan neonáci “kultúra” része.”
Ezt kivéve egyetértünk.
Szerintem:
A kamu híroldalak gyártása az tipikusan a judeo “kultúra” része.
Rosi Nante szerint:
2018-11-04 – 08:25
Na ja.
2006, és indul a kurucinfó. Ez minden kamu „hírportál” alfája. Minden más hírportál ezután következett.
….jó 5-6 éves késéssel rájött a ÁLBALOLDAL ! … nem mindegy T. V. kutya , mert
ez a csoportosulás , nem egyenlő az igazi BALOLDALLAL ! A kettő között a különb-
ség: kibékíthetetlen !
popej szerint:
2018-11-05 – 00:16
Itt a legújabb alkalom, hogy megbizonyosodj a hír igazságtartalmáról:
Hívd fel Bíró Icát, hogy valóban mondott-e ilyeneket…
Nem az az igazán buta, aki keveset tud, hanem az, aki emellett okosnak is hiszi magát, mint pl. TE.
Realista szerint:
2018-11-03 – 21:33
Te is tudod, hogy lehetetlen utánajárni, megbizonyosodni egy hír igazságtartalmáról. Ha például megjelenik egy hír arról, hogy az oroszok rosszak, és Te meg akarsz bizonyosodni erről, akkor még százegy helyen fogsz tudni arról olvasni, hogy az oroszok valóban rosszak. Ugyan ez a helyzet a zsidókkal kapcsolatban is. Végső soron a hited fogja eldönteni, hogy melyik oldalra állsz. Vagy ennek hiszel, vagy annak, vagy a saját tapasztalataidnak. De, ha meg sok olyat hallasz, olvasol, ami ellentétes a tapasztalataiddal, előbb-utóbb el fogsz bizonytalanodni a saját tapasztalataidban olyan értelemben, hogy lehet, hogy a saját tapasztalataid kivételesek a történések összességét tekintve, vagy az értékelésed hibás.
A másik, hogy a Te nézőpontod eredendően a bizalmatlanságra épül, ami a mai világban érthető és jogos, de egy normálisabb világban nem a kételkedésre, hanem a bizalomra kellene építkezni. Aki ma a bizalomra épít, azt naivnak, rosszabb esetben lúzernek nevezik.
Bálint gazda esetében meg szerintem nem az a fontos, hogy mit mondott, hanem az, hogy egyetértek-e ezzel a véleménnyel, vagy sem. Ha nem, akkor mondhatja azt nekem akárki. Ha igen, akkor meg nincs jelentősége, hogy ki mondta, mert ezt eddig is tudtam. Ezekből következően miért kellene megbizonyosodnom a hír valóságtartalmáról mondjuk Bálint gazda FB oldalán? Felesleges időpocsékolás lenne.
„nem az a fontos, hogy mit mondott,”
” nincs jelentősége, hogy ki mondta,”
„Ezekből következően miért kellene megbizonyosodnom a hír valóságtartalmáról ”
No akkor mi is a helyzet ?
Nem számít ki mond valamit, nem fontos, hogy mit is mondott, magyarul csak az számít : mit hiszel el, tehát ne is nézz utána , hogy van e benne igazság.
Tudjuk a dezinformáció akkor jó, ha legalább 90 %-a ellenőrizhető, hiteles. Ez a köznépnek szólóan : az álhír akkor jó, ha legalább 70 %-ban igaz.
A hírek 95 %-a a köznép által is ellenőrizhető, de vagy nem tudják, hogy kell, vagy egyszerűen lusták rá, mert persze időigényes munka. Inkább elhiszik első olvasatra.
popej szerint:
2018-11-04 – 19:32
„A hírek 95 %-a a köznép által is ellenőrizhető…”
Ezt csak Te hiszed, hogy így van…
rosi
azért mert Te buta vagy, még nem jelenti, hogy igazat is mondasz. Nem is gondoltam, hogy Te képes lennél ilyenre. Én tudom, mert csinálom.
popej szerint:
2018-11-05 – 00:16
Itt a legújabb alkalom, hogy megbizonyosodj a hír igazságtartalmáról:
Hívd fel Bíró Icát, hogy valóban mondott-e ilyeneket…
Nem az az igazán buta, aki keveset tud, hanem az, aki emellett okosnak is hiszi magát, mint pl. TE.
(ezt eredetileg ide szántam)
Ezen a felületen IS -sajnos – rendre megjelenik a manapság annyira zsákutcába futott vélemény, miszerint valamely hír értelmezése ( tényleges tartalma ) elsikkad a megjelenés, piti körülményeinek útvesztőiben !
Ennek máig kimagasló megjelenítése volt az a bizonyos helyzet elsikálásához vezető tény vitatása, hogy közgyűlés volt- e a kifosztásra való megállapodás.
Visszatérve a jelen beírás tartalmára, az a valós helyzetet jeleníti meg, az, hogy ki írta az csak a megnevezett esetében vitatható, egyébként lényegtelen kérdés !
A mai közélet visszásságainak lehetősége éppen ebben a véleménytévesztés elterjesztésében, elterjedésében van, melyben – úgy látszik – minden magyar ember, pártállásra való tekintet nélkül, és ebben van a regnáló ‘ ereje ‘, mert egyébként meztelen minden értelemben!
Sajnálkozunk a kialakult helyzet miatt, de ha erősen belegondolunk magunk juttattuk ide a közéletet, csak vissza kell gondolnunk az elmúlt 30 évben tett sok-sok helytelen döntéseinkre, ami egy kedvező közéletet ebbe a kátyúba kormányzott.
Ennek lett az a vége, hogy az 1945 előtti tévedéseinket játszuk újra, és szerencsénk lesz, ha nem ugyanaz lesz a vége !
… Az öreg, legalább húsz éven át az szdsz szekerét tolta úgy , hogy azon is utazott. Marad-
hatott volna a gyümölcsfák nemesítésének ( oltásának ) szintjén! Akkor most nem kellene:
mea culpáznia ?!