Egyáltalán nem tévedtünk nagyot 2017 nyarán, amikor azt vetítettük előre a román minimálbérek növekedési ütemére alapozva, hogy 2 év múlva az ottani összeg leelőzheti a magyart. (szerk.: a korábbi évek jelentős mértékű béremelését részben az adóváltozások is indokolták, ez szükséges volt ahhoz ugyanis, hogy a dolgozók nettó bére ne csökkenjen.) Nagyon közel kerültünk ahhoz, hogy akár már novembertől magasabb bért vigyenek haza a keleti szomszédunkban.
Romániában ugyanis a múlt héten megállapodtak a szakszervezetek és a munkáltatók képviselői a jövő évi minimálbér-emelés mértékéről, ami a szokottnál korábban, már január előtt hatályba léphet. Eugen Teodorovici pénzügyminiszter vasárnap esti nyilatkozata szerint erről a következő napokban születik döntés.
A megállapodás értelmében a teljes munkaidőben kötelezően adandó legkisebb bér bruttó 1900 lejről 2080-ra emelkedik, ami 9,4 százalékos emelést jelent. A jelenlegi árfolyammal számolva
a keleti szomszédunkban dolgozók minimum 144 643 forintért végezhetik a munkájukat szemben a magyar 138 ezerrel.
Persze, egyelőre nagy kérdés, hogy idehaza milyen mértékű minimálbér-emelés történik majd jövőre. Amennyiben ez elmarad a 9,4 százaléktól, akkor minden bizonnyal tartóssá válik a helycsere a képzeletbeli ranglistán. Márpedig erre jelenleg minden esély megvan. Miközben a munkavállalói érdekképviseletek jövőre is tartanák az elmúlt két évre jellemző nagyléptékű emelési ütemet, a munkaadók nem támogatnak kétszámjegyű emelést. Főleg úgy nem, hogy a szociális hozzájárulási adó január helyett leghamarabb júliusban csökkenhet 2 százalékponttal.
A jelenleg ismert nyilatkozatok alapján megállapítható, hogy a munkaadók 5-9, a munkavállalók pedig akár 10 százalék feletti emelést is támogatnának. Eközben Varga Mihály pénzügyminiszter lapunknak úgy nyilatkozott, hogy egy valamivel 10 százalék alatti emelés mindkét fél számára elfogadható lenne. Vagyis függetlenül attól, hogy mikor lép hatályba a román minimálbér-emelés, megvan arra az esély, hogy 2019-ben a román minimálbér leelőzi a magyart.
Értékét tekintve egyébként már megtörtént az előzés: a 2018-as állapot (minimálbér és árszínvonal) alapján ugyanis a román minimálbér bár nominálisan alacsonyabb még a magyarnál, vásárlóerő-paritáson már többet ért. Az ottani alacsonyabb árszínvonal miatt ugyanis több dologra futotta belőle, mint a hazai bruttó 138 ezer (nettó 91 770) forintból.
(Forrás: mfor)
A román életszínvonalról.
Csak meg kell nézni, hogy milyen autókkal és főleg milyen közlekedési morállal vágnak neki a derék román fiúk a nyugatnak. Életveszélyes egy főúton közlekedni velük. Jellemző az is, hogy milyen autókat látok trélerekkel Románia felé szállítani. Az egész olyan mint nálunk 15-20 éve.
Példa. Felszáll két vagány a vonatra valahol hátsó Romániában. Kiutaznak Németországba. Ott vásárolnak fejenként egy kisteherautót vagy valami nehezebb terepjárót, egy trélert és a trélerre egy személyautót. Ezzel aztán haza kalandoznak, hogy hogyan, arról általában a baleseti híradásokból értesülünk. Múltkor volt egy cikk, amiben az olajos képű barátunk kb. 400kg súllyal terhelt túl egy öreg mercit. A tetőcsomagtartón valami kanapé vagy szekrény volt. Hátul a bringaszállítón pedig egy zongora!
Ember!
Látszik, hogy nagy nemzethy létedre jó rég nem jártál Erdélyben.
Segítek; több dáciát és lepukkant autót látsz itthon, mint odakint.
Odakint már a Daster sem sláger.
és a boltokban pl. az élelmiszer olcsóbb mint nálunk. Na ezt add még hozzá a magasabb alapbérhez.
ja és a napokban hallottam, hogy 34 magyar orvos tett bejelentést a hivatali szerveknél, hogy romániába ment ki dolgozni.
Hajrá!
Döbrögisztán jobban teljesít!
Már Apponyi Albert is elmondta a védőbeszédében, hogy Magyarország kultúrnemzet!
A területek elcsatolásának nem az lesz a következménye, hogy Románia fog felemelkedni az elcsatolt részekhez, hanem pont fordítva!
Bár Olvasónak is igaza van abban, hogy vannak dolgok amiben alaposan leköröztek minket:
https://index.hu/nagykep/2017/10/30/ciganypalotak_banffyhunyad/
Magyarországon senki sem volt még „képes” hasonlót építeni! 🙂
Szegény Apponyi még akkor nem gondolhatta, hogy egyszer narancsuralom fogja pusztítani az országot.
Csak tudod romániában 1989-ben még csontért álltak hosszú sorokban, míg mi akkor a legvidámabb barakk voltunk.
Mára meg mi lettünk a legszomorúbb és legkizsákmányoltabb ország!
Látom, ner-es létedre nem tartod az erdélyi tesókkal a kapcsolatot, de azért a neten találtál pár cigánytanyát.
Véletlenül a karcagi, kunmadarasi , ózdi nyomorról nincs kedved betenni képet.
Mert azokon a vályogputrikon se ablak, se ajtó nincs a vajdahunyadival ellentétben.
„Magyarországon senki sem volt még “képes” hasonlót építeni!”
nem-e? Nézd meg zseléhajú dácsáját, vagy a gázszerelő nyaralóit, stb.
Realista szerint:
2018-10-30 – 17:25
Egy hónapja jártam kint.
Nem akarok most a jobb minőségről zengeni, mert tényleg nem is minden esetben igaz.
Sőt, van ami tényleg drágább is.
De pl. a multi coca cola 2,5 literes kiszerelése 280 forint átszámolva, nálunk az 1,75 literes valami 320Ft.
Az autóparkjuk már sokkal fiatalabb, mint nálunk, dáciát kevesebbet látni, mint itthon.
A főútjaik állapota kiváló, nem kell a kátyúkat kerülgetni, mint nálunk. Az utak terheltsége viszont magas.
Fájdalmasan hiányoznak a modern társadalmakból azok, akik rendet vágnak az információk rettenetesen elburjánzott dzsungelében. Talán ez okozza, hogy most azon kevesek, akiknek jó bozótvágója, jó technikája és jó erőnléte van, aránytalanul megnövekedett kihívásokkal találkoznak.
Ha így haladunk, akkor nem Mi támogatjuk az Erdély-i magyarokat, hanem Ők támogatnak
minket pénzzel és paripával ?! Úgy mint az Ausztria-i magyarok ?
Szerintem arra sokáig várhatsz !
Lassan elfogynak az országok, és a földrészek, amivel korábban összehasonlítottuk magunkat – elrettentésül. Pld.: robog a Balkán-express, meg hogy ez itt már tiszta Afrika, és ha minden kötél szakadt, akkor jöttek korábban a román példák. Gyurcsány bűne az volt, hogy a szlovákokkal ijesztgetett minket (el lehet menni bekezdésű beismerő vallomás és annak folytatása). A szlovákok már nem is integetnek, mert nem látnak minket, úgy elhúztak Gyurcsány óta, vagyis mióta ez a cigány geci a vezéretek. Most a napbarnítottak is elhúznak, és ők is integetni fognak egy darabig, nem sokáig. Köszönjünk nektek, bagaméri parasztok!