Két határozat
Két határozat. Az egyik — a Munkás- és Katonaküldöttek Szovjetjének Végrehajtó Bizottságáé. A másik — az Orosz-Balti vagongyár mechanikai osztályának munkásaié (400 fő).
Az egyik — az úgynevezett „szabadságkölcsön” támogatása mellett.
A másik — ellene.
Az egyik bírálat nélkül elfogadja a „szabadságkölcsönt” mint a szabadság javát szolgáló kölcsönt.
A másik a „szabadságkölcsönt” a szabadság ellen irányuló kölcsönnek nevezi, mert annak „célja a testvérgyilkos háború továbbfolytatása, ez pedig csak az imperialista burzsoázia számára előnyös”.
Az egyiket fejvesztett emberek aggodalmai sugallták: mi lesz a hadsereg ellátásával, nem szenved-e a hadsereg ellátása, ha nem támogatjuk a kölcsönt?
A másiknak nincsenek ilyen aggodalmai, mert látja a kivezető utat: „elismeri, hogy a hadsereg ellátásához pénz szükséges és azt ajánlja a Munkás- és Katonaküldöttek Szovjetjének, hogy ezt a pénzt a burzsoáziának, vagyis azoknak a zsebéből kell előteremteni, akik ezt a mészárlást rendezték és e véres őrületen milliós hasznot harácsolnak össze”.
Az egyik határozat szerzői nyilván elégedettek, mert hiszen „teljesítették kötelességüket”.
A másik határozat szerzői tiltakoznak, mert az a véleményük, hogy az előbbiek a proletariátus ügyével szemben tanúsított magatartásukkal „elárulják az Internacionálét”.
Hímezés nélkül megmondták!
Tehát vannak, akik támogatják, és vannak, akik ellenzik a „szabadságkölcsönt”, mely a szabadság ellen irányul.
— Kinek van igaza? — döntsék el, munkás elvtársak.
„Právda” 29. sz.
1917. április 11.
Aláírás: K. Sztálin.
(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)
A földet — a parasztoknak
– írta: J. V. Sztálin –
Rjazán kormányzóság parasztjai bejelentették Singarjov miniszternek, hogy a földesurak elhagyott földjeit fel fogják szántani, még abban az esetben is, ha a földesurak ebbe nem egyeznek bele. A földesurak nem akarják bevetni a földet — mondják a parasztok —, ez pedig pusztulást hoz, ezért az elhagyott földek azonnali felszántása az egyetlen eszköz, amellyel nemcsak a hátország lakosságának, hanem a fronton harcoló hadseregnek a kenyérellátása is biztosítható.
Singarjov miniszter válaszában (lásd a táviratát) határozottan megtiltja az önhatalmú szántást, azt „önkényes eljárásnak” nevezi, a parasztoknak pedig azt javasolja, hogy várjanak az Alkotmányozó Gyűlés összehívásáig, amely majd mindent elrendez.
Mivel azonban az Alkotmányozó Gyűlés összehívásának ideje ismeretlen, mivel az Ideiglenes Kormány, amelynek Singarjov úr is tagja, halogatja az Alkotmányozó Gyűlés összehívását, világos, hogy a föld valójában fölszántatlan marad, a földek a földesurak birtokában és a parasztok föld nélkülmaradnak, Oroszországnak pedig, a munkásoknak, parasztoknak és katonáknak pedig — nem lesz elegendő kenyerük.
S mindezt azért akarják így, hogy a földesurakon sérelem ne essék, még ha Oroszországban éhínség pusztítana is.
Ezt válaszolja az Ideiglenes Kormány, amelynek Singarjov miniszter a tagja.
Nem csodálkozunk ezen a válaszon. A gyárosok és a földesurak kormánya nem is lehet másmilyen a parasztokkal szemben: mit bánják ők a parasztokat, csak a földesuraknak menjen jól a dolguk!
Ezért fordulunk a parasztokhoz, egész Oroszország egész szegényparasztságához: vegyék saját kezükbe ügyüket és maguk vigyék azt előre.
Felhívjuk őket, hogy szervezkedjenek a forradalmi parasztbizottságokban (járási, kerületi és más bizottságokban) és miután azok segítségével magukhoz ragadták a földesúri birtokokat, műveljék meg azokat önhatalmúlag, szervezett formában.
Felhívjuk őket, hogy haladéktalanul cselekedjenek, az Alkotmányozó Gyűlés bevárása nélkül, nem törődve a reakciós miniszteri tilalmakkal, amelyek megakasztanák a forradalom szekerét.
Azt mondják nekünk, hogy a földesúri földek azonnali elkobzása megbontaná a forradalom „egységét”, mivel a forradalomtól elszakítaná a társadalom „haladó rétegeit”.
De balgaság volna azt gondolni, hogy a forradalmat előbbre lehet vinni anélkül, hogy a gyárosokkal és a földesurakkal össze ne különbözzünk.
Vajon a munkások nem „szakították-e el” a forradalomtól a gyárosokat és a velük hasonszőrűeket, amikor bevezették a nyolcórás munkanapot? Ki meri azt állítani, hogy a forradalom veszített, amikor a munkanap rövidítésével könnyített a munkások helyzetén?
Ha a parasztok önhatalmúlag megmunkálják és elkobozzák a földesúri földeket, ez kétségkívül el fogja „szakítani” a forradalomtól a földesurakat és a velük hasonszőrűeket. De ki meri azt állítani, hogy a forradalom erőit gyengítjük, amikor a sokmilliónyi szegényparasztságot a forradalom köré tömörítjük?
Azoknak, akik befolyásolni kívánják a forradalom menetét, egyszersmindenkorra meg kell érteniük:
1. hogy forradalmunk fő erői a munkások és a háború miatt katonaruhába öltözött szegényparasztság;
2. hogy a forradalom elmélyüléséhez és kiterjedéséhez mérten elkerülhetetlenül „el fognak szakadni” tőle az úgynevezett „haladó elemek”, amelyek csak mondva haladók, de a valóságban reakciósak.
Reakciós utópia volna, ha feltartóztatnók ezt az áldásos folyamatot, mely a forradalmat megtisztítja a szükségtelen „elemektől”.
Az a politika, mely a várakozás álláspontjára helyezkedik és mindent az Alkotmányozó Gyűlésig akar elhalasztani, az a politika, melyet a narodnyikok, trudovikok és mensevikek ajánlanak, hogy „ideiglenesen” mondjunk le az elkobzásról, az osztályok közötti lavírozás (hogy valakin sérelem ne essék!) és a szégyenletes egyhelyben topogás politikája – nem a forradalmi proletariátus politikája.
Az orosz forradalom győzelmes előnyomulása el fogja söpörni ezt a politikát, mint fölösleges ócska lomot, ami csak a forradalom ellenségeinek tetszik, csak nekik előnyös.
„Právda” 32. sz.
1917. április 14.
Vezércikk.
Aláírás: K. Sztálin
(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)
Május elseje
– írta: J. V. Sztálin –
Már három éve annak, hogy a hadviselő országok rabló burzsoáziája véres háborúba sodorta a világot.
Három éve annak, hogy a világ munkásai, akik tegnap még édes testvérek voltak, katonaruhába öltöztetve ellenségként állnak egymással szemben, gyilkolják, nyomorékká verik egymást — a proletariátus ellenségeinek örömére.
A nép élő erőit tömegesen pusztítják, a tömegeket koldusbotra juttatják és nyomorba döntik, egykor virágzó városok és falvak romokban hevernek, tömeges éhezés és elvadulás — s mindez csak azért, hogy a koronás és koronázatlan rablók maroknyi csoportja kifossza az idegen földeket és milliókat és milliókat harácsoljon össze — idevezet a mai háború.
A világ a háború csontkarjában fuldoklik. . .
Európa népei már nem bírják tovább, már felemelik fejüket a háborúskodó burzsoázia ellen.
Az orosz forradalom üt rést először azon a falon, mely a munkásokat elválasztja egymástól. Az általános „hazafias” mámor pillanatában az orosz munkások az elsők, akik újra fennen hirdetik a feledésbe ment jelszót: „Világ proletárjai egyesüljetek!”
Az orosz forradalom mennydörgése Nyugat munkásait is felébreszti álmukból. Németországban sztrájkok és felvonulások, Ausztriában és Bulgáriában tüntetések, a semleges országokban sztrájkok és népgyűlések, egyre erősödő háborgás Angliában és Franciaországban, tömeges lövészárok-barátkozás a frontokon — ezek a növekedő szocialista forradalom első fecskéi.
Mai ünnepünk, Május Elsejének ünnepe — vajon nem annak a jele-e, hogy a vérözönben a népek testvériségének új kapcsait kovácsolják?
Ég a föld a tőkés rablók talpa alatt, mert Európa felett ismét leng az Internacionále vörös zászlaja.
Legyen a mai nap, Május Elsejének napja, amikor Petrográd száz és százezernyi munkása testvérkezet nyújt a világ munkásainak, legyen ez a nap az új forradalmi Internacionále megszületésének záloga!
„Világ proletárjai egyesüljetek!” — ez a jelszó, amely ma Petrográd terein harsogott, szárnyaljon át az egész világon és egyesítse a világ munkásait a szocializmusért folyó harcban!
A tőkés rablók feje felett, rabló kormányaik feje felett nyújtsunk kezet a világ munkásainak és kiáltsuk:
Éljen Május Elseje!
Éljen a népek testvérisége!
Éljen a szocialista forradalom!
„Právda” 35. sz.
1917. április 18.
Aláírás nélkül.
(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!