Kína elnöke, Xi Jin Ping felszólította a hadsereget, hogy fokozza a háborús előkészületeit. Az elnök nyilatkozatát a „South China Morning Post” angol nyelvű változatának tegnapi száma idézi.

Így a beszéd során Xi elnök kijelentette, hogy a katonaság, amelynek felelősségi körzetébe a Dél-Kínai-tenger és Tajvan található, folyamatosan fejlesztenie kell harci képességeit és készségeit, valamint különféle vészhelyzetek esetére a lehetséges reakciókat. A régió parancsnokságára nagyobb felelősség hárul, és a következő években a helyzet így is fog maradni.

„A háború elkerülésére kell összpontosítani, de figyelembe kell venni minden lehetséges helyzetet, és ennek megfelelően készenléti terveket kell készíteni.
Fejleszteni kell a harci készségeket, közös gyakorlatokat kell tartani a hadsereg képességeinek növelése és egy esetleges háborús helyzetre felkészítés érdekében „- mondta.
Xi elnökkel egybehangzóan a kínai védelmi miniszter elmondta, hogy Peking sohasem fog lemondani Tajvanról, amelynek a KNK-val szembeni szuverenitás – kinyilvánítása rendkívül veszélyes, és valamilyen módon katonai akciórhoz fognak vezetni.
Mindezekre komoly figyelmeztető előjelek a Dél-kínai tenger vizein a kínai és amerikai hajók időszakos „összecsapásai”, valamint az amerikai-kínai kapcsolatok folyamatos, általános degradációja. Ezek az amerikai-orosz kapcsolatok példájaként, boldogan haladnak a hidegháború felé.

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Kedves Admin! Nem hallottam összecsapásokról a D-Kínai tengeren, de készültséget igen szinte mindenhol a krízis területeken. Volt valamiféle összecsapás. ? Köszönöm a választ, ha van.
Én csak Amerikai erődemonstrációkról amerikai provokációkról olvastam, a Formosai szorosban, a KNDK. és Thajvan szigete között, de mindamellet lehetnek kisseb nagyob, egyenlőre nem nagy dobra vert csetepaték is, különösen, hogy Kína egy vitatott szigetet katonai erőditménnyé alakitott át. Ugyanúgy lehetnek nem médiaziált kisseb összecsapások is . A világsajtó ugyanis nem zárja ki aztat,hogy a közeljövőben úgy 50 %-os bizonyosságal, egy KÍnai Orossz-Amerikai háborunak a lehetőségét t. Bakti Vali . Amiről nem irnak az nem olyan biztos, hogy nem történhet meg.
Köszönöm Terminátor, nagyon rendes vagy. vali
Nincs mit köszönnie t. bakti Vali Kit tisztelhetek önben ez alat a név alatt ? Gondolom ,feltételezem, hogy egy aranyos és egy nagyon szép hölgyet, a szép női neve után itélve. Vagy tévedek ? Úgy elnézést kérek. Örülnék ha felfedné a kilétét, minden ROSSZ és HÁTSÓ SZÁNDÉK NÉLKÜL, köszönöm. Én örülök, hogy segithettem .
négy esemény történt az usa és Kina hds-i között. EGY VALÓS Hajó ÜTKÖZÉS IS KÖZTÜK. Volt figyelmeztető lövés is, és egy kinai gép megsérült, az is ütközött egy usa géppel. A gond nem Tajvan, hanem a mesterséges szigetek körül van, mert az Japánt is zavarja.
Jobban tartok az indiai óceánon történő konfliktustól. A selyem út miatt. Arrafelé már van egy Kinai haditengerészeti támaszpont is.