„Vízfejtömés” bővebben

"/>

Vízfejtömés

Keserű tény: jóval kevesebb az átlagbér, mint azt hisszük

A statisztika viszonylag távol áll a realitástól.

Hónapról hónapra aktuális képet kaphatunk arról, hogy épp mennyi Magyarországon az átlagos nettó kereset, ami szinte már évek óta kiváló alapot biztosít az örömittas kormányzati kommunikációnak. A legfrissebb adatok szerint átlagosan 217 ezer forintot visz haza egy alkalmazott Magyarországon, amivel kapcsolatban sokan értetlenkednek, hogy hogyan is lehet ennyi, miközben szűkebb-tágabb környezetükben nem ez a jellemző bérszínvonal.

Értetlenkedésük nem alap nélküli, hiszen ez a 217 ezer forint valójában távol áll a realitástól. Az átlag, mint statisztikai fogalom ebben az esetben azt jelenti, hogy a nettó béreket összeadják, majd ezt elosztják a fizetésben részesülők számával. Utóbbi közel 3 millió dolgozót jelent Magyarországon, akik teljes munkaidőben legalább 5 főt foglalkoztató cégnél dolgoznak. A módszertan hibáját egy nagyon egyszerű példán keresztül szemléltethetjük.

Ha van 5 alkalmazottunk, akik közül 4-en 100 ezer forintot visznek haza, egy dolgozó pedig 1 milliót, akkor az átlagos fizetésük 280 ezer forint lesz. Holott a többség ennek a töredékéért dolgozik.

Éppen ezért a valósághoz közelebb áll a medián átlagkereset, aminek annyi a lényege, hogy sorrendbe állítják a fizetéseket, majd megkeresik a számsor középső elemét. Ez lesz az az összeg, amelynél az emberek egyik fele kevesebbet, a másik pedig többet keres.

A Központi Statisztikai Hivatal rendelkezésre álló adatok alkalmatlansága miatt nem számol ilyen mediánértéket. Az Eurostat adatbázisában ellenben találunk erre vonatkozó adatot, melynek egyetlen hibája, hogy 4 évente “került” publikálásra. A legutóbbi adat így egyelőre 2014-es, viszont erre alapozva könnyen számolhatunk egy aktuális medián átlagkeresetet, mint a valósághoz közelebb álló értéket.

2014-ben Magyarországon a bruttó medián órabér 1108 forint volt, amit 8 órával és 22 munkanappal felszorozva megkaphatjuk a havi bruttó átlagkeresetet. Ez 195 085 forint volt szemben a KSH által 2014-re közölt 237 695 forinttal. Ebből levezetve a nettók a következőképpen alakultak:

  • a KSH 155 690 forintot közölt,

  • a mediánérték viszont “csak” 127 781 forint.

Vagyis a valósághoz közelebb álló nettó kereset a KSH által közöltnél 18 százalékkal kevesebb. Ebből kiindulva számításaink szerint a júniusra vonatkozó 219 167 forintos nettó helyett sokkal inkább 179 880 forint a valósághoz közelebb álló átlagos fizetés.

A KSH által közölt statisztika torzítását jól szemlélteti a nettó bérek megyei alakulása is. A 19 megye plusz Budapest átlaga ugyanis a rangsorban a harmadik legmagasabb értek, ami a főváros szignifikánsan magasabb bérszínvonalának felhúzó hatásával magyarázható. Ha Budapestet kivesszük a képből, akkor a 215 ezer forint helyett mindössze 184 ezer forintos országos átlagot kaphatnánk, ami a rangsort nézve a megyék középmezőnyében helyezkedne el.                                                                            (mfor)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Bal-Rad komm: Ne feledkezzünk meg a netto bérek mögött húzódó brutto béreknek a kincstár bevételi oldalát fényező áldásos hatásáról sem. Amely kincstár hatalmas bevételeket kaszál, tömni a vízfejet! Amelynek természetesen soha – semmi nem elég!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com