Radványi: Döbrögi csak egy felfújt béka, akit se Putyin se Trump sem vesz komolyan
A Frontiers of Freedom alelnöke szerint térden csúszva tér vissza az EU-ba.
A Függgetlen Hírügynökségnek Radványi Miklós azt mondja, az Orbán Viktor és több rokona, barátja, minisztere ellen korrupció miatt indított eljárás halad a maga útján, bár van egyfajta bürokratikus ellenállás a képviselőházban.
A jobbközép értékeket követő amerikai intézet külpolitikai ügyekkel foglalkozó alelnöke nem zárta ki, hogy létrejöhet egy Trump-Orbán találkozó, de annak csak akkor lenne jelentősége, ha állami látogatás lenne, amit mindig vacsora követ a Fehér Házban.
A Fehér Ház azonban kevés figyelmet szentel a magyar ügyekre, Washingtont nem érdekli igazán Magyarország. Már önmagában ezt jelzi az is, hogy egy 78 éves üzletembert, Cornsteint küldtek Budapestre nagykövetnek.
Magyarország a legfelsőbb szinteken nincs fókuszban.
Orbán politikája robbanni fog
A novemberi választások után nagy változások lesznek az adminisztrációban, fel fognak gyorsulni az események a Magnitsky-beadvány ügyében is, amely egy eleme lesz a robbanásnak. Szerinte Orbán politikája fel fog robbanni.
Ő blöfföl, mint a pókerben szokás – s tudjuk, a pókerben is lehetsz egyszer, kétszer, sőt, akár még háromszor is sikeres blöffel, de utána még a gatyádat is elveszíted.
Nem kell túl sokat várni arra, hogy kiderüljön: a király meztelen, külpolitikáját teljesen alárendeli belpolitikájának. Washington ezt még nem reagálja le – épp a választások miatt –, de ezeket rögzítik.Mindenki tudja, Orbán kedden nem Putyin kezdeményezésére, hanem saját kérésére ment Moszkvába.
Ezt itt, az Egyesült Államokban nem veszik jó néven.
Orbán a nemzetközi porondon egyfajta közvetítő szeretne lenni Putyin és az EU, illetve Putyin és az USA között.
Csak azt nem veszi észre, hogy a kutyának sincs erre szüksége.
Az USA nem akar gyenge EU-t
Ezzel a dörgölődzéssel egyértelműsíti, hogy gyengíteni akarja az EU-t. Ez azonban nem felel meg az USA érdekeinek, hiszen az uniós tagállamok gyengülésével a NATO is gyengülne. A CEU és a civilek vegzálása, a demokrácia és a sajtószabadság leépítése csak tünet, az orbáni politika lényege az EU és a NATO gyengítése.
Orbán a külpolitikáját úgy is alárendelte a belpolitikának, hogy a nacionalista hangvételt próbálja kivetíteni nemzetközi színtérre is, Magyarországot úgy feltüntetni, mintha tényező lenne az EU-n belül és azon túl.
Putyin sem veszi komolyan
Egyik szereplő sem veszi őt annyira komolyan, ahogy szeretné, így egész külpolitikája ostoba, irrealitásokra épülő és illuzórikus.
Tudja, hogy mit tesz a béka: felfújja magát, hogy nagyobbnak látszódjék és tartsanak tőle.
Az orosz sajtó a keddi és szerdai strasbourgi történések nem Orbán Viktor hanem Jean-Claude Juncker szempontjából tálalta, amit az a hír követette, hogy Moszkva nem akar konfrontálódni az USA-val.
Ennek üzenetértéke van: a strasbourgi történéseket Moszkva uniós belügynek tekinti, s Moszkva nem fog kiállni Budapest mellett.
Az amerikai sajtóban Trump politikája miatt hangsúlyos vonal volt a migránsellenesség, de Orbán strasbourgi beszédében hiába próbálta utánozni az amerikai elnököt, mondván, neki is csak a hazája az első, kitűnt,
hogy nincs a kezében semmi adu, nem tud mit kijátszani.
Térden csúszva fog visszatérni
Orbán hiába másolja Trump politikáját, ettől nem tartják jó fiúnak a Fehér Házban, mert sokkal fontosabb az EU egysége, ami kihat a NATO erejére, a katonai egységre. Ebben a játszmában Orbánnak nincs se stratégiai, se politikai, se pénzügyi, se katonai jelentősége, semmit nem tud adni. Radványi Miklós szerint éppen ezért eljön a pillanat, amikor
Magyarország térden csúszva fog visszatérni az Európai Unióba. Ennek ára lesz, Orbán jobban meg lesz alázva, mintha most fújt volna takarodót Strasbourgban és mea culpázott volna egyet.
A magyar demokratáknak addig fel kellene építeniük egy hiteles ellenzéket, de nem érzelmi alapon. (24.hu)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: “…a játszmában Orbánnak nincs se stratégiai, se politikai, se pénzügyi, se katonai jelentősége, semmit nem tud adni…”
– Döbrögi CSAK KAPNI AKAR! Ő már az “életéért produkálja magát”! Egy olyan ördögi spirálban, amikor kénytelen tovább zabráéni, hogy az örökké éhes siserehadát etetni tudja. Hogy azok a végsőkig kitartsanak mellette, fönntartva a látszatot.
Nade! Úgy tűnik, hogy a konc erősen fogytán. Ingyé’ meg bolondok lennének látványelemek lenni.
Az pedig HAMAROSAN NYILVÁNVALÓ LESZ HŰBÉRESEI SZÁMÁRA IS, hogy a vajdát senki sem tartja tényezőnek!
Külön pikáns eseménye volt a moszkvai vizitnek, hogy a már – már fölszabadultan vigyorgó vajdát Vlagyimir Putyin beterelte egy szobácskába. Egy kis négyszemköztire.
Hallani Moszkva felől olyan híreket, hogy tán élete eddigi legcudarabb háromnegyed óráját élte meg abban a szobácskában Döbrögi. Azt nem tudni miről “beszélgettek”, de azt igen, hogy vajdánk virágos jókedvének nyoma sem volt a “beszélgetés” után.
Ha pedig az Óceánon túl rosszul sülnek el az “időközi” dolgok, háát…- pármilliárd eurora már MINDEN TITKOSSZOLGÁLAT RÁMOZDUL! Akkor pedig már fújhatja magát fölfelé! Legföljebb nagyot pukkan!
“…A magyar demokratáknak addig fel kellene építeniük egy hiteles ellenzéket, de nem érzelmi alapon.”
– Ez pedig LEHETETLEN! Lehetetlen a racionalitás és a nemzeti elkötelezettség totális hiánya miatt! Hiszen ha ez a kettő meglenne, ki kéne álljanak az igazsággal: ELÁRULTUK, TÖNKRETETTÜK, KIFOSZTOTTUK, GYARMATTÁ VÁLTOZTATTUK MAGYARORSZÁGOT! KILÁTÁSTALANSÁGBA TASZÍTOTTUK, ELSZEGÉNYÍTETTÜK A MAGYAR NÉPET!
“A Függgetlen Hírügynökségnek Radványi Miklós azt mondja”
A független szó, ugye nem véletlenül van megnyomva?
“Orbán hiába másolja Trump politikáját”
A dolog pont fordítva van, már csak az időrendiség miatt is.
“Hallani Moszkva felől olyan híreket, hogy tán élete eddigi legcudarabb háromnegyed óráját élte meg abban a szobácskában Döbrögi.”
A fantázia birodalma határtalan!
Admin:
Nem az a lényeg hogy ki közli a hírt! A moszkvai hírre pedig mérget vehetsz!
Nem az orosz sajtóban jelent meg, hogy Putyin mutatni szeretne egy-két judo fogást Orbánnak? Nos, ezek szerint földre vihette.