Hétfőn „adáshiba”, kedden a géplelövés miatt maradt el a szíriai összefoglaló. Így aztán a torlódás hatalmas, ami miatt csak a leglényegesebb eseményeket említjük.
Hétfőn Szocsiban az orosz államfő fogadta Kardigan Szultánt! Idlib latorrezervátum sorsát hányták-vetették meg. KARDIGAN MEGMENTETTE IDLIB MARTALÓCAIT!
Megállapodtak ugyanis abban, hogy a likvidálásuk helyett „demilitarizált gyűrűvel” veszik őket körül. Ennek értelmében a bűnbandák 15-20 kilométerre a jelenlegi érintkezési vonalaktól vissza kell hogy vonják nehézfegyvereiket a latorrezervátum balsejébe. Ennek teljesítési határideje jövő hónap közepe. A műsor végrehajtását Törökország felügyeli, KÖZÖSEN AZ AN-NUSRA BANDÁVAL!
Egyelőre NINCS MECHANIZMUS KIDOLGOZVA ARRA AZ ESETRE, hogy mi lesz akkor, ha martalócék vonakodnak.
Az egyezség állítólag elnyerte Damaszkusz tetszését is. Staffan de Mistura ENSZ-főqrátor majd’ cigánykereket vetett örömében a megállapodás hallatán. Teheránban Mohammad Javad Zarif iráni külügyminiszter Allahhoz fohászkodva dicsérte a diplomácia gépezetének működőképességét.
Szergej Sojgu sóhajtott egyet, és megigérte: nem lesz nagyobb orosz latorirtó művelet Idlibben. A Szultán pedig diadalmasan hazatért udvarába.
Este aztán megtörtént az izraeli légicsapás és az orosz repülőgép „baráti tűzzel” való lelövése. Az eset körüli vihar részletei pedig úgy-ahogy ismertek.
Tegnap délután Dmitrij Peszkov a Kreml sajtószolgálatának vezetője be is jelentette: Oroszország a géplelövéstől függetlenül kezeli az Idlibről szóló megállapodást. Azt már ma délután közölte Peszkov, hogy a géplelövés miatt „nem volt közvetlen kapcsolatfelvétel Putyin és Aszad között, mert ez katonai-szakmai kérdés, amit a két ország védelmi minisztériumai tárgyalnak ki.”
A géplelövetési-ügy miatti „nagyon kemény hangvételű orosz megnyilvánulások” miatt aggódik az izraeli sajtó. Nagyjából egységesen jutnak arra a következtetésre, hogy Izrael valószínűsíthetően a közeljövőben arra kényszerül, hogy korlátozza katonai tevékenységét Szíriában és „legfeljebb nyilvánosan duzzoghat a történtek miatt”. De azt is csak halkan és óvatosan, mert tetten érték hogy trükközött.
Mindenesetre Iblibben mindezidáig nem történt sem „himataki-vegyitámadás”, sem pedig provokáció.
Ma az orosz elnök és a Lápi Lotyó telefonoztak egymás között. Vlagyimir Putyin tájékoztatta a kanzlerinát a Kardigannal való megállapodásról. Führerina boldog és elégedett!
Itt tartunk most! Komoly érdemi harctevékenységről hírek nem érkezn(t)ek. Ha voltak is, az egyéb történések árnyékában elvesztek/elvesznek.

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Én a Szírek helyében magasról letojnám az Orosz-Török megállapodást. Ez óriási stratégiai hiba volna a Szírek részéről ha leállnának. Nyilván azt a másik oldal egyből kihasználná a pozíciói megerősítésére stb. Végül is az Szír terület nem pedig Orosz vagy Török.
A hadseregek előbb vagy utóbb beleunnak a szófosó, és sz@rt sem érő politikusaik süket zagyva, semmit sem érő süketelésébe és lépni fognak!
+1. Ámen
„Egyenlőre NINCS MECHANIZMUS KIDOLGOZVA ARRA AZ ESETRE, hogy mi lesz akkor, ha martalócék vonakodnának.” Szerintem nem is kell ehez mechanizmus, csak az a visszaemlékezés ahoz, hogy MENYIRE FOGJÁK „BETARTANI” MARTALÓCÉK A MEGÁLAPODÁST. Szerintem SEMENYIRE SEM FOGJÁK BETARTANI a MEGÁLAPODÁST ! Vagy egyenlőre LÁTSZÓLAG MEGEGYEZNEK, aztán a fehérsisakosokkal buzgó közreműködve VÉGREHAJTJÁK A CHIMATTAKOT megvádolva a Szír, kormányt, a megálapodás megszegésével, mint már anyiszor a szír hatéves háboru történetében. No hisz jóra bízták az ellenőrzést, az AN-NUSZRÁRA !! KECSKÉRE BÍZTÁK A KÁPOSZTÁT!