– írta: J. V. Sztálin –
Sötét felhők tornyosulnak felettünk. A roskatag önkényuralom felemeli a fejét és vadul fegyverkezik. Jön a reakció! Csak ne beszéljenek nekünk cári „reformokról” — ezek a gyalázatos önkényuralom megszilárdítására hivatottak: a „reformok” — ugyanazoknak a golyóknak és korbácsoknak álcázása, amelyekkel olyan bőkezűen traktál bennünket a megvadult cári kormány.
Volt idő, amikor a kormány az országon belül tartózkodott a vérontástól. Akkor „külső ellenséggel” viselt hadat és szüksége volt a „belső nyugalomra”. Ezért engedett meg bizonyos „lanyhaságot” a „belső ellenséggel” szemben és „szemet hunyt” az elharapódzott mozgalom előtt.
Most más idők járnak. A forradalom kísértetétől megrémült cári kormány sietett békét kötni a „külső ellenséggel”, Japánnal, hogy összeszedje erejét és „alaposan” elbánjon a „belső ellenséggel”. És megkezdődött a reakció. A kormány már előbb, a „Moszkovszkije Vjedomosztyi”-ban feltárta „terveit”. A kormánynak… „párhuzamosan két háborút kellett viselnie… — írta ez a reakciós lap —, külső és belső háborút. Ha sem az egyiket, sem a másikat nem viselte elegendő eréllyel… ez részben azzal magyarázható, hogy az egyik háború akadályozta a másikat… Ha most Távolkeleten véget ér a háború…”, akkor a kormánynak „ . . .végre felszabadul a keze, hogy győzelmesen véget vessen a belső háborúnak is… hogy minden tárgyalás nélkül elnyomja”. . . „a belső ellenséget” . . . „A háború befejezésével Oroszország (értsd: a kormány) minden figyelme belső életére és leginkább a zavargás elfojtására összpontosul” (lásd „Moszkovszkije Vjedomosztyi”, augusztus 18-i szám).
Ezek voltak a cári kormány „tervei”, amikor megkötötte Japánnal a békét.
Azután, a béke megkötésével kapcsolatban, minisztere szavaival megismételte ezeket a „terveket”: „Vérbe fojtjuk Oroszország szélsőséges pártjait” — mondotta a miniszter. Helytartói és főkormányzói segítségével már meg is valósítja ezeket a „terveket”: nem ok nélkül változtatta Oroszországot katonai táborrá, nem ok nélkül árasztotta el a mozgalom központjait kozákokkal és katonákkal és nem ok nélkül irányította a géppuskákat a proletariátus ellen — azt lehetne hinni, hogy a kormány még egyszer meg akarja hódítani a mérhetetlen Oroszországot!
Amint látják, a kormány hadat üzen a forradalomnak és az első ütéseket annak élcsapata — a proletariátus ellen irányítja. Így kell értelmeznünk a „szélsőséges pártoknak” szóló fenyegetéseit. Természetesen nem „sérti meg” a parasztságot sem és gazdagon meg fogja vendégelni kancsukával és golyóval — ha nem lesz „eléggé józan” és emberi életet követel —, de egyelőre igyekszik őt elámítani: földet ígér neki, meghívja a Dumába és „mindenféle szabadságjogokkal” kecsegteti.
Ami a „közönséget” illeti, a kormány vele természetesen „gyöngédebben” fog bánni és igyekszik majd szövetségre lépni vele: hiszen tulajdonképpen erre szolgál az Állami Duma is. Mondanunk sem kell, hogy a liberális burzsoá urak nem utasítják vissza a „megegyezést”. Vezérük által még augusztus 5-én kijelentették, hogy lelkesednek a cári reformokért: „ . . . Minden erőfeszítést meg kell tennünk, hogy Oroszország . . . ne térjen Franciaország forradalmi útjára” (Lásd a „Russzkije Vjedomosztyi” augusztus 5-i számában Vinográdov cikkét). Mondanunk sem kell, hogy az alattomos liberálisok előbb árulják el a forradalmat, mint II. Miklóst. Ezt eléggé megmutatta legutóbbi kongresszusuk…
Szóval, a cári kormány minden erejét latba veti, hogy elfojtsa a népi forradalmat.
Golyó a proletariátusnak, hazug ígéretek a parasztságnak és „jog” a nagyburzsoáziának — ezekkel az eszközökkel fegyverkezik a reakció.
Vagy a halál, vagy a forradalom leverése — ez ma az önkényuralom jelszava.
Másfelől a forradalom erői sem alszanak, hanem folytatják nagy művüket. A háború eredményeként kiéleződött válság és a gyakoribbá vált politikai sztrájkok felizgatták az egész oroszországi proletariátust és szembeállították a cári önkényuralommal. A hadiállapot nemcsak nem rémítette meg a proletariátust — ellenkezőleg, olajat öntött a tűzre és még jobban elmérgesítette a helyzetet. Aki hallotta a proletárok számtalan felkiáltását: „Le a cári kormánnyal, le a cári Dumával!”, aki figyelmesen hallgatta a munkásosztály szívverését, az előtt nem lehet kétséges, hogy a proletariátusnak, mint a forradalom vezérének forradalmi hangulata mind magasabbra fog emelkedni. Ami a parasztokat illeti, őket már a háborús mozgósítás elkeserítette a mai rend ellen — a mozgósítás, amely feldúlta tűzhelyeiket, amikor elvitte a család legjobb dolgozóit. Ha figyelembe vesszük még azt is, hogy ehhez hozzájárult a 26 kormányzóságra kiterjedő éhínség, nem lesz nehéz megérteni, melyik útra kell lépnie a sokat szenvedett parasztságnak. Végül a katonák is kezdenek zúgolódni és ez a zúgolódás az önkényuralomra nézve napról-napra egyre fenyegetőbb jellegűvé válik. Az önkényuralom támaszát — a kozákokat gyűlölni kezdik a katonák: Új-Alekszandriában a katonák nemrégen háromszáz kozákot mészároltak le. Az effajta tények száma fokozatosan növekszik…
Szóval, az élet új forradalmi hullámot készít elő, amely fokozatosan növekszik és a reakció ellen támad. A legutóbbi moszkvai és pétervári események — ennek a hullámnak az előfutárai.
Hogyan kell ezekhez az eseményekhez viszonyulnunk, mit kell tennünk nekünk, szociáldemokratáknak?
Ha a mensevik Martovra hallgatunk, még ma meg kell választanunk az Alkotmányozó Gyűlést, hogy örökre aláássuk a cári önkényuralom alapjait. Szerinte, a legális Duma-választásokkal egy időben illegális választásokat is kell rendezni. Választási bizottságokat kell összeállítani, amelyek felhívják a „lakosságot, hogy általános szavazás útján válassza meg képviselőit. Ezeknek a képviselőknek meghatározott időpontban bizonyos városba kell utazniok és Alkotmányozó Gyűlésnek kell kikiáltaniok magukat. . . „ Így „kell végbemennie az önkényuralom felszámolásának”. Más szóval, noha az önkényuralom még életben van, mégis egész Oroszországban általános választásokat hajthatunk végre. Noha tombol az önkényuralom, a nép „illegális” képviselői mégis ki tudják magukat kiáltani Alkotmányozó Gyűlésnek és meg tudják alapítani a demokratikus köztársaságot! Nincs szükség tehát sem fegyverre, sem felkelésre, sem ideiglenes kormányra — a demokratikus köztársaság eljön magától, csak az kell, hogy az „illegális” képviselők Alkotmányozó Gyűlésnek nevezzék magukat! A jó Martov csak azt felejtette ki a számításból, hogy ez a mesébe illő „Alkotmányozó Gyűlés” egy szép napon a péter-páli erődben ébred föl! A genfi Martov nem érti, hogy az oroszországi gyakorlati pártmunkások nem érnek rá burzsoá gyermekjátékokkal foglalkozni.
Nem, mi valami mást akarunk tenni.
A fekete reakció összegyűjti a sötét erőket és lázasan igyekszik egyesíteni azokat, — a mi feladatunk: összegyűjteni a szociáldemokrata erőket és szorosabbra tömöríteni őket.
A fekete reakció összehívja a Dumát, új szövetségeseket akar szerezni és növelni akarja az ellenforradalom hadseregét, — a mi feladatunk: kihirdetni a Duma aktív bojkottját, az egész világnak megmutatni ellenforradalmi ábrázatát és gyarapítani a forradalom híveinek sorait.
A fekete reakció halálos rohamot indít a forradalom ellen, zavart akar kelteni sorainkban és meg akarja ásni a népi forradalom sírját, — a mi feladatunk: felzárkózni, egyidejűleg és mindenütt rohamot indítani a cári önkényuralom ellen és örökre eltörölni még az emlékét is.
Nem Martov kártyavára, hanem általános felkelés — ez az, ami nekünk kell.
A nép menekvése — magának a népnek győzelmes felkelésében van.
Vagy a halál, vagy a forradalom győzelme — ez legyen ma forradalmi jelszavunk.
„Proletariátisz Brdzola”
(„A Proletariátus Harca”) 12. sz.
1905. október 15.
Aláírás nélkül.
Az eredeti nyelve: grúz.
(idézet: – Sztálin Művei 1. kötet – című könyvből)
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!