„Kórkép” bővebben

"/>

Kórkép

Skizofrén-ország – az egyik oviban sokezres Nike-cipő a gyerekek lábán, a másik helyen a tanárok vesznek nekik reggelit

Az ember egy darabig jól van, aztán egyszer csak hangokat kezd hallani, meg dolgokat látni, és már nem tudja megkülönböztetni, mi a valóság és mi a beteg agya szüleménye. Vélemény.

A lakásom mellett egy budai elitóvoda van. Uniós díjat is nyert. Most megy a beszoktatás, szegény törpök fél délelőtt üvöltenek, nem értik, hol az anyu. A kicsiket, akik ide járnak, márkás autókkal hozzák Converse-cipős apukák és géllakozott körmű anyukák. A gyerekek hátizsákján Wonder Woman meg Deadpool van, a pici lábukon már most olyan Nike meg Puma cipő, ami az óvónőjüknek kb. félhavi fizetése.

Három kerülettel odébb a barátnőm egy egyáltalán nem budai, egyáltalán nem elit általános iskolában tanít. Azt mondja, reggel jónéhány gyereknek a tanárok vesznek a folyosói automatából Sportszeletet vagy Snickerst, mert a kölkök farkaséhesek, otthon nem kapnak reggelit. Nem azért, mert a szüleik kegyetlenek, hanem mert nem telik rá.

Sőt – délben, az iskolai menzára sok szülő is bejön, kivárja, amíg a gyereke eszik, aztán kikanalazza utána a maradékot.

Más. A munkám miatt rengeteg hírt olvasok. Bevallom, örült a lelkem, amikor láttam, hogy a nyarat gyakorlatilag végigfesztiválozta meg végigwellnessezte az ország (egyik fele). Láttam a barátaim fészbuk-posztjait pálmafás medencékről, gyöngyöző pohár Aperol Spritzekről, ékszerdobozka svájci falucskákról vagy épp Provence levendulás lankáiról.

Majd kb. három hete egy váratlan migrénnél is vadabbul belecsapott az agyamba egy statisztikai adat. Minisztériumi közlemény, tehát aligha hamis. Mindez idő alatt NAPONTA 12 családot lakoltattak ki az otthonából, mert májusban lejárt a moratórium. Gondolom, sokan láttátok azt a videót, ahol egy jól szituált körfolyosós házban a rendőrök – a végrehajtók jelenlétében – gyakorlatilag kirángatták a tulajdonosnőt a lakásából, aki leült a lépcsőre és egész testében annyira remegett, hogy mentőt kellett hozzá hívni.

Nem ismerem a konkrét körülményeket, amelyek idáig juttatták, de az tény: naponta 12 ember élte át a nyáron ugyanezt, családostul. Kivágták őket az utcára. Bevallom, nekem ettől képletesen megkeseredett a számban a sok fészbukos Aperol Spritz (ami, azt mondják, amúgy is keserű).

Megint más. A nagymamám a Honvédkórházban halt meg. A kardiológiai szubintenzív-osztályon. Ha oda belépsz, mintha egy másik bolygón lennél. Vagy inkább egy űrhajón. Elképesztő felszereltség, 22. századi technika, halkan pittyegő gépek, vérprofi dokik, naponta két labor, a betegeket állandóan figyelő, az életfunkciókat jelző műszereket tizedesjegy pontossággal állítgató nővérek.

Mamát egy hónapig életben tartották, pedig akkor már szinte semmije sem működött. Egy este, amikor egyedül bementem hozzá, és az ágya mellett ülve zokogtam egy órán át, két nővér is bejött (nem is láthatták, hogy sírok, néma csöndben voltam), és finoman megsimogatták a hajam.

Ők sem szóltak. Szakértelemből, felszereltségből, emberségből jeles. Nem véletlenül tartják az ország legjobb kórházának.

Ugyanez a kórház most az orrom előtt látszik összeomlani. 112 orvos csapott az asztalra, hogy nem vállalnak több ingyen túlórát (költői kérdés: sebészek és altatóorvosok egyáltalán hogyan túlórázhatnak, te szeretnéd, ha egy olyan sebész operálna, aki 24 órája nem aludt, és fogpiszkálóval kell kipöckölni a szemét?).

A hírek szerint a sürgősségin eddig kilenc doki mondott fel – köztük a celebnek számító Zacher Gábor, jellemző, hogy a közvélemény csak erre kapta fel a fejét. Totális káosz, gombamód terjednek a rémsztorik – igen, a fészbukon is, de bizony szájról szájra, családról családra is – a 10-14 órán át a folyosón nyűglődő, ellátatlan betegekről, az idegösszeomlás szélén álló, szétzilált és szénné kiégett nővérekről, szakorvosokról.

A másik oldalon meg hallom a történeteket az orvosbárókról, akiknek csak az otthoni papagájröptetője milliókba került (első kézből van az infó, kezeskedem érte, az egyik szereti a papagájokat, és csak a carrarai márvány felelt meg a madarai lakhelyének).

Megint más. Elég körülnézni az országban, hogy lássuk, az utóbbi évtizedben egy kulináris mennyországgá váltunk. Sorra nyerjük a séfversenyeket, potyognak a Michelin-csillagok, a világ minden étkezési kultúrájába belekóstolhatunk. Olyan éttermek, fogadók, levesezők vannak, hogy az ember minden ízlelőbimbója égnek áll. Öröm nézni, öröm egy ilyen helyre betérni, tényleg.

És akkor a másik oldal: a minap beküldött nekünk egy olvasónk egy feliratot egy belvárosi kis étterem kirakatából – NAPI 18 ezer nettóért kerestek mosogatót. Ez havi 360 ezer tisztán. Bement, megkérdezte, hogy nem viccelnek-e, azt mondták: “Nem, de így se találunk senkit.”

Kőművest, asztalost, vízvezetékszerelőt az ismerőseim már csak úgy keresnek, hogy “nem tudtok valakit, aki fél éven belül vállalja?”, és nem, többnyire nem tudunk. Az egyik multi bolthálózat havi nettó 280-ért lasszóval fogja a pénztárosokat.

Pincér nincs, most meg úgy hallom, a boltosok könyörögnek az újbóli vasárnapi boltzárért, mert nincs eladó se. Ja, és úgy indultunk neki a tanévnek, hogy már 4300 tanár is hiányzik az iskolákból.

Én most tényleg csak néhány példát ragadtam ki. Tévét ezer éve nem nézek, tudom, az internet sem a bölcsek köve, de igyekeztem olyan mozaikdarabkákat megcsillantani, amelyeket a való életben tett megfigyeléseimre alapoztam, a mindennapjainkat tükrözik.

És igen, továbbra sem tudok szabadulni az érzelmi skizofréniától.

Mert látok gyönyörű autókat, csillivili óvodákat, Ízek utcáját, virágkarnevált, kirakodóvásárt, páraszökőkútban ugráló gyerekeket, Gucci-napszemüveges anyukákat, a földből kinövő lakóparkokat, a Black Friday-en meg a Glamour-napokon agyontömött plázákat.

És látok tanárkollégát, aki nyugtatón él (amúgy állítólag a tantestület többi tagja is, órák után el szokták mesélni egymásnak, hogy ki mit szed, pazar), elképesztő aluljárónyomort a Blahán, az alkoholtól és ki tudja, milyen szerektől tomboló szerencsétleneket a hetes buszon, és a döbbenetesen hosszú kígyózó sorokat az ételosztó sátrak előtt.

És persze látom szépen, sorjában külföldre menni a barátaimat. Akikkel nem tudok úgy skype-olni, hogy ne tegyék fel a kérdést: “Mi a fenét keresel te még ott?” És ha csak a hivatalosan is bevallott statisztikákat nézzük, már 600 ezren gondolják úgy erről a csodás, színes, ezerkultúrás országról, hogy “Mi a fenét kerestem én ott?”

Szóval nem tudom, hogy mi a valóság és mi az illúzió. Most akkor jól vagyunk? Ennyire? Vagy rosszul vagyunk? Ennyire?                                 (szeretlekmagyarorszag)

AZ ANYAG A “KUNYERA” UTÁN FOLYTATÓDIK!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Bal-Rad komm: Íme a „Böskeutalványért” és a „szebbjövő” igéretéért MEGVALÓSÍTOTT ÉLŐHELYÜNK mai kórképe. A Döbrögisztánná lett egykoron irigyelt Magyar Népköztársaság skizofrén állapota.

Mert ez valóban egy skizofrén állapot!

Még jó hogy néhányunknak van skype. És van némi kitekintésünk a világra. Másodkézből.

“Kórkép” bejegyzéshez 13 hozzászólás

  1. Amit a cikkíró kiragadott a valóságból, nos ez a szörnyű valóság a MAGYAR LAKOSSÁG több-
    ségénél. Ezt hozta a kapitalizmus. A kirívó társadalmi egyenlőtlenségeket!!! Miért ? Mert a
    társadalmi egyenlőségre alapozott, munka társadalma, nem volt jó a lakosság egy -vagy nagy-
    részének!!! Akik a rendszerváltás során a „napos oldalra kerültek” azok örülnek, akik a sötét
    oldalon vannak: azoknak szar !! A sevizahitelek miatti kilakoltatások: Nemzeti Tragédiák !
    Hol van a társadalmi kiút ?!

      1. Már többször lelett írva ,elmondva , de kérdezd Olvasót és a többieket.

      2. A megoldás az összeomlás.
        A társadalmi sokk.

        A kapitalizmust össze kell omlasztani.

        Minden ki sir miközben omlik össze a kapitalizmus.

        Nekem pl tetszik. 🙂

        1. Nekem a kapitalizmusban az tetszik,hogy maguk a bankárok végrehajtok
          a rendszer haszonélvezöi omlaszák össze.

          Én mint kommunista egy kávé melöl kommentálom a saját önpusztitásuk.

          A sok kis buzi biorobot ugyan olyan fasz kapzsi mint a bankárok.
          Enpátia mentes pénzcentrikus atomizált faszok. vergödnek a rendszer összeomlása közepete.

          1. Az a legnagyobb baj, hogy se a bankárok, de főleg a rendszerurak nem pusztítják el önmagukat, hanem mindig egyre erősebben, a társadalomra nőve kerülnek ki a küzdelmekből.
            A történelem a példa, az I. majd a II. világháború, amit kirobbantottak és mára hova is jutottak.
            A kommunistáknak tényleg csak egy kávé maradt, semmi egyebük sem az emléken kívül, mivel mind a rendszerüket szétverték a nagyurak, mind a szellemiségüket teljesen kiirtották a ma emberiségéből.

            A szocializmusban sem volt empátia, mert a rendszer fenntartása volt a legelső és legfőbb mindenek előtt.
            Az, hogy az embereknek volt idejük és kedvük egymásra figyelni is, egy más dolog. Nem nemzet volt , hanem szocialista nép és (elv)testvérek-társak, szocialista öntudat és szocialista család, szocialista életmodell.

            Ne a pénzt szidd, mert az csak egy eszköz, a legbrutálisabb fegyver a hatalom kezében.

          2. olvasó szerint:

            2018-09-06 – 09:02
            „A szocializmusban sem volt empátia, mert a rendszer fenntartása volt a legelső és legfőbb mindenek előtt.”
            Mert ez a rendszer fenköltebb célokat tart szem elött!

          3. petymeg szerint:
            2018-09-06 – 17:49

            Fogalmazhatod így is, csak ahhoz igen erős vakság szükségeltetik.
            Egyébként miben is áll az a hangoztatott fennköltsége , ami valahogy hatalomféltésnek tűnik elsősorban?

        1. Kontroll, mi a különbség a Szerves Társadalom és a Tudatos Társadalom között? A két „cég” ugyanaz? A TT videóit szoktam nézni, több, mint érdekes.

        2. Kontroll szerint:
          2018-09-06 – 05:00

          Szerintem ezt nem gondoltad Te végig.
          Michael Tellinger annyi butaságot hord össze, hogy az már Lúdas Matyiba illő.
          Amennyiben hozzátenné, hogy aki nem akar részt venni az ubuntu közösségben, azzal szemben kényszerítő erőt alkalmaznának, akkor egyből Pol Potnál tartunk.

          Rousseau: vissza a természethez elmélet nem alternatívája a ma magasan szervezett társadalmi és munkamegosztásos közösségnek.
          Ezzel nem azt mondom hogy a jelenlegi jó és jól szervezett, problémamentes emberi társadalom.

          Gondolj bele,
          hogy az embereknek különböző képességei és adottságai vannak. Ennek megfelelően a hatékonyságuk is különböző.
          Az állatvilág is csak addig aktív, amíg szükségleteit kielégíti, utána lustizik. Ha szűkös az év, akkor nélkülözik, vagy akár meg is döglik, ha bőség van, akkor szépen szaporodik.

          Amennyiben egy nagy tudású-gyakorlott orvos azt mondja, hogy a társadalom számára ő paradicsomot akar ezentúl termelni, nem biztos, hogy helyette Te is egy „néger agysebész” szikéje alá szívesen befeküdnél, amennyiben a sors szükségessé tenné.
          Másrészt a tanulást nem lehet leegyszerűsíteni a környezeti megtapasztalás szintjére, mert akkor pillanatok alatt elvesz az ember civilizáció addig felhalmozott tudása.
          Mert manapság bonyolult ismeretek és tudás, valamint munkaszervezés nélkül nem lehet se nukleáris kutatóintézetet fenntartani, se, gépeket-eszközöket készíteni, se házat építeni, csak sárból.
          Még a mezőgazdaság terméseredményei is visszaesnének 80%-al, a 100 évvel ezelőtti terméshozam szintre (kivéve pl. paradicsom) és az emberiség nagy része éhen halna, vagy az életfeltételekért háborúzna egymással.
          És akinek csak ubuntu bunkósbotja van az eleve esélytelen az atombombával rendelkezővel szemben.

          A probléma igen megvan, de ennek az amcsinak sincs valós elképzelése a jó megoldásról.

Hozzászólás a(z) olvasó bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com