Szergej Lavrov ma Istenkáromlásnak nevezte azt a nyugati javaslatot, hogy rántsák gyorsan össze a “Normandiai Négyek” formációt a lehetséges legmagasabb szinten a robbanásveszélyessé vált donbasszi helyzet miatt.
Az orosz diplomácia irányítója néha eléggé keresetlen szavakkal illette Berlin és Párizs magatartását. “Porosenkoékat meg sem próbálták eddig rábirni a minszki megállapodás betartására. Alekszandr Zaharcsenko meggyilkolásának hírére még csak föl sem szisszentek. Most viszont, hogy rádöbbentek az események keltette veszélyre, hirtelen rendezkedni szeretnének. A Norman Formátum megtartása mellett van Oroszország,de jelen körülmények között nem látjuk értelmét az összehívásának. Ez a nyugati javaslat ebben az időszakban fölér egy Istenkáromlással. Ne ötletelgessenek, hanem hassanak oda Kijevre a minszki megállapodásbetartása érdekében.”
Tegnap délután Donyeckben eltemették a 44 éves Vjacseszlav Docenkot. Ő volt Zaharcsenko testőre, aki szintén meghalt a merényletben.
Minszkben vízgereblyézésre gyűltek ma össze a felek. A programot váratlan közjáték zavarta meg. Az EBESZ és az ukrán delegáció nem volt hajlandó egyperces gyásszünettel adózni a meggyilkolt Alekszandr Zaharcsenko emlékének. Az EBESZ delegáltak ülve maradtak, Kijev küldöttei pedig kopködve – káromkodva kivonultak.
Az SzBU vad nyomozásba kezdett a szeptember 4 – re tervezett támadás terveit kiszivárogtató/k után. A “célközönséget” poligráfos vallatásoknak is alávetik a tortúra során.
Szpartak, Sztaromihajlovka, Trudovszka, Zsileznaja Balka, Petrovszkoje, Kominternovo, Szahanka, Dzserzsinszkoje. Ma ezek a DNR – es települések voltak abban a kivételezett helyzetben, hogy rájuk nem tartotta érvényesnek a valcmanista latorhad a leges…- legújabb tűzszünetet.
Szpartak lakói nehézségekre panaszkodnak. “Ha a fejünk fölött fütyülnek a golyók, az nem könnyű…”
Az LNR – t ma sem ostromolta különösebben a martalócsereglet, viszont arrólfelől is komoly latorerő – összevonásokra panaszkodott ma Andrej Marocsko. Emiatt aztán az LNR – milíciája is “gyúrásba” kezdett. (A MIEINK itt is részesei a mozgolódásnak.)
Gyenyisz Pusilin ma megnyugtatta a Donbassz miatt aggódókat: “ELÉG ERŐSEK ÉS FÖLKÉSZÜLTEK VAGYUNK! CSAK JÖJJENEK! ELBIRUNK VELÜK!”
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Az EBESZ, és Kijev küldöttei minősítették önmagukat, és a gazdáik lelkivilágát is,empátia mentes könyörtelen ragadozók,ám ellenük is van orvosság!
zls-179 ! Ha visszakeresi a balrad. ru archivumában az EBESZ-ről kinyilvánitott véleményemről, akkkor megtudja, hogy én már évekkel ezelőtt fehívtam arra a figyelmet,hogy amióta az EBESZ Donbasz, Luganszk területén tevékenykednek, mindent szabotáltak, sőt a sorozatos merényleteket elősegitettek,- illetve részesei is voltak. Mostan pedig kibujt a szög a zsákból,-MINŐSITETTÉK MAGUKAT ! Ezt a felismerést NEM NEKEM kellet volna megtenni, hanem a DNR és az LNR vezetőinek, konkrétan a boldogult Zacharcsenkonak is . Csak azok tudták hogy hova rejtsék a robbanó szerkezetet,aki nagyon is jól tudta hogy Zacharcsenko melyik vendéglőbe fogja akarni tartani a Joszif Kobzon halálának az egy éves megemlékezését.
Azt hiszem a tárgyalások ideje lejárt. Itt az ideje a védekező stratégia helyett egy támadó stratégiára váltani. Nem tudom ennek a személyi és tárgyi feltételei mennyire lehetnek adottak?!
Szerintem az EBESZ elárulta magát! Persze ez már régen tudott, miért is vannak ott!
Mindkét hadszintéren(Szíria,Donnbasz) megy a néphülyítés,.A nyugat,ha az egyik taktika nem válik be ,akkor oda fordul a másik ötlettel az oroszokhoz,miközben pofátlanul vádolja Oo.-t,hogy nem tartja be a tűzszünetet,beavatkozik Donnbasz ügyeibe,Szíriában pedig azt követelik,hogy a legálisan ott tartózkodó orosz,és iráni haderő vonuljon ki,miközben a hivatlanul ott ólálkodó amerikaiak,izraeliek gond nélkül ugathatnak mindenhol.
Az a meglátásom,hogy olyan malom -taktikát akarnak alkalmazni,hogy a végén Oo.-t sarokba szorítsák,hogy vagy feladja a kettőt,vagy egyszer odavág,ami viszont a III.vh kiterjesztése lenne.Azért kiterjesztés,mert s,szerintem a III.vh már javában tart,csak még mindenki szégyenlős elismerni!
Ez így van.